építészet : környezet : innováció

Média Építészeti Díja 2006: Átadtuk az idei díjakat



Második alkalommal rendezte meg a Média Építészeti Díját az epiteszforum.hu internetes építészeti napilap, együttműködve hét magyarországi médiummal. Két kategóriában választották ki a 2006-os médiadíjas projekteket: Tervek és Megépült projektek.

Második alkalommal rendezte meg a Média Építészeti Díját az epiteszforum.hu internetes építészeti napilap, együttműködve hét magyarországi médiummal. Két kategóriában választották ki a 2006-os médiadíjas projekteket: Tervek és Megépült projektek.

A szavazáson a 2005. szeptember 1. és 2006. augusztus 31. közötti időszakban az epiteszforum.hu oldalain publikált anyagokra lehetett szavazni először az Építészfórumon, majd az index.hu-n. E szavazatok alapján derült ki, ki kapta a Média Építészeti Díja közönségdíját 2006-ban.

A kétfordulós internetes szavazás során az első körben 218 terv és 64 megépült projekt közül kellett kiválasztani az epiteszforum.hu olvasóinak 12-12 projektet, melyek közül a második körben az epiteszforum.hu és az index.hu olvasói közösen választották ki, hogy mely terv és megépült projekt kapja a közönség díját.

A hét médiumot képviselő zsűri október 19-én este a Műcsarnok előadótermében nyilvános zsűrizés keretében pontozásos szavazással döntött arról, hogy mely épület illetve terv kapja a Média Építészeti Díját 2006-ban.

 


A Média Építészeti Díja 2006 - nyilvános szavazás a Műcsarnok előadótermében
Sümegi Noémi és Devich Márton (Heti Válasz) és Megyesi Gusztáv a zsűriből
Rózsa Péter (Kultúrház), Szalai Anna (Népszabadság), Jakus Ibolya (HVG) és Mézes Gergely (Magyar Hírlap) a zsűriből
Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály, az est házigazdái (epiteszforum.hu)



A zsűri döntése alapján a Média Építészeti Díját 2006-ban

A Média Építészeti Díja közönségdíját


Keller Ferenc átveszi a díjat Földes Andrástól és Rózsa Pétertől
Hatvani Ádám és Dékány Tibor építész a sporaarchitects-ből az eredményhirdetéskor Sümegi Noémi és Devich Márton zsűritagokkal

 

A rendezvény együttműködő partneri és a zsűritagok:

    * ÉS (Élet és Irodalom) - Megyesi Gusztáv
    * Heti Válasz - Sümegi Noémi és Devich Márton
    * HVG - Jakus Ibolya
    * index.hu - Földes András
    * Kultúrház (mtv) - Rózsa Péter
    * Magyar Hírlap - Mézes Gergely
    * Népszabadság - Szalai Anna

Moderátor, műsorvezető: Pásztor Erika Katalina (epiteszforum.hu)

A közönség előtt tartott zsűrizés újdonság mind a szakma, mind a széles közönség számára. Az est sikere, és nem utolsósorban az a tény, hogy Keller Ferenc és Sólyom Benedek kettős győzelmet aratott a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium bővítésével, azt bizonyítja, hogy teret kell adni az ilyen kezdeményezéseknek” - mondta a rendezvény után Vargha Mihály az Építészfórum főszerkesztője.

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alapprogram (nka) és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával, illetve szakmai támogatók bevonásával készült.

A Média Építészeti Díja főszponzora az OCÉ-Hungária Kft. volt, idén pedig tárgynyereményeket is vihettek haza a nyertesek a Designsoft Kft., a Vitra és a Hansgrohe jóvoltából.


Munkában a zsűri
A képen jobbra Hartvig Lajos építész (Bánáti és Hartvig), aki három munkájával szerepelt a szavazáson

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »