Közélet, hírek
Mi történt velünk?- A kamarai küldöttgyűlés margójára
2010.03.23. 13:07
A Magyar Építész Kamara március 19-i küldöttgyűlése nem fogadta el a MÉK új vezetése által benyújtott emelt szintű költségvetést - Ertsey Attila írása.
Hír: A Magyar Építész Kamara március 19-i küldöttgyűlése nem fogadta el a MÉK új vezetése által benyújtott emelt szintű költségvetést, így a hozzá tartozó, a szakmagyakorlás feltételeinek és az építészek társadalmi helyzetének javítását megcélzó programot.
A hírt pontosítanom kell, mert a jelenlévők a költségvetést kis többséggel elfogadták:
az eredmény 96 igen, 84 nem, 20 tartózkodott. A költségvetés elfogadása az érvényes szabályzatok szerint érthetetlen módon azonban kétharmados többséget igényel, így ez elégtelennek bizonyult. A második körben megszavazott költségvetés (amit egyébként újra kellett szavaztatni, mert ez a javaslat sem kapta meg először a kétharmadot) maradt az, amiben nem szerepelnek a szakmai programok beindításához szükséges plusz tételek, marad az alapjáraton való működés.
A helyzet kísértetiesen hasonlít a kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz. A kis többség megvolt, ezzel a becsületünket megmentettük, de az igen nem volt elég erős.
Mi történt?
Négy hónap alatt kidolgoztunk egy olyan átfogó, a kamara lehetőségeit teljes mértékben kimerítő programot, amely az oktatási rendszertől kezdve, a szakmagyakorlás feltételein és a szakmapolitikai feladatokon keresztül az építészi kultúrán át teljes keresztmetszetben összehangoltan indította volna el a munkát. Ehhez kértünk támogatást és a munkához pénzt. Tisztában voltunk azzal, hogy a jelenlegi helyzetben minden területen gazdálkodási gondok vannak és ezen elsősorban a rendszerben levő gazdaságtalan elemek kiszűrésével lehet változtatni.
A MÉK magán kezdte a gazdálkodás átvilágítását és az összes lehetséges lépést, ami néha fájdalmas volt, de mi megtettük.
A novemberi küldöttgyűlés arra adott felhatalmazást, hogy változást hozzunk. A javaslatokat elkészítettük. Az első változatot – ami minden fontos problématerületet megcélzott, és a területi kamarák jelenlegi befizetési arányát 20-ról 30 %-ra javasolta emelni – ismét hangsúlyozom, hogy ez megfelel a Mérnök Kamara jelenlegi befizetési arányának, akik ugyanezen a területen dolgoznak, semmivel sem jobb anyagi-piaci helyzetben – a területi elnökök értekezletén előterjesztettük. Az ott elhangzott aggodalmakra reagálva csökkentettük a költségvetést, a feladatokat csak kisebb mértékben, a pénzt jobban, és így a jelenlegi 20 %-ról 25%-ra vonatkozó emelési javaslatot terjesztettük be. Mit jelent ez? Kamarai tagonként évi 2200 Ft-ot. Ez kevesebb, mint amit a két éve elmaradt tagdíjemelés jelent. Ezt nem sikerült megszavazni. Gondoljátok meg, barátaim.
Maradt egy test – a megválasztott új vezetés – eszköz, végtagok nélkül.
Mit üzentek a jelen levő küldöttek ezzel? Azt, amit néhányan írásban is megfogalmaztak: fogjuk meg és vigyétek.
A novemberi küldöttgyűlés magas részvétellel zajlott. A jelenlegire nem méltóztatott a küldöttek egy jelentős része eljönni. Kétszázan szavaztak. Hol maradt a hiányzó 148 küldött, akik elvállalták a tagság képviseletét? Kérem szépen a távolmaradottakat, vonják le a konzekvenciákat. Vajon mit gondoltak? Azt, hogy most már jó kezekben van a dolog, majd megoldják, én nem érek rá? Egy barátom, aki szintén küldött, a gyűlés előtt felhívott, hogy érdemes-e elmenni, mi lesz? Megdöbbentő kérdés. Érdemes-e elmenni oda, ahol a jövőnkről döntünk? Mi lesz itt, ha a választásokra sem fogunk elmenni? Ki dönt helyettünk? A Kamara az ország kicsiben. Az építészek nem mentek el a saját választásukra. Elkövettük a mulasztás bűnét. Ez a bűn azóta létezik, amióta van szabad akarat. Másra nem kenhetjük. S amikor nincs fölöttünk kényszer, pártutasítás, vagy jogszabályi kötelezettség, csak mi dönthetünk magunkról, amihez némi lemondás is kell, a felelősség fokozott.
Nem készítettük elő kellőképpen? Meglehet. Egy jobb előkészítés esetén valószínűleg többen felébrednek, miről is döntünk, és eljönnek. De vajon ez elég lett volna a kétharmadhoz?
Az sem megkerülhető kérdés, hogy kik nem szavazták meg, és miért.
Az az érv, hogy nincs pénz, bizonyos esetekben megállja a helyét. Más esetekben, ahol bizonyíthatóan ott van a pénz, nem elfogadható. Egy olyan esetben, ha egy területi kamara elvégzi a karcsúsítást, és azt mondja: fiúk, amennyit kértek, annyi nincs, de egy kicsivel kevesebbet tudunk adni - méltányolható javaslat. De a „semmit nem adunk" is válasz. Azt üzeni, nem akarunk változást.
A Budapesti Építész Kamara vezetése a nem mellett voksolt. Budapest döntötte el a szavazást, de persze nem csak ők. Nehéz helyzetben van Budapest, nem vitás. Azonban Budapest kampányolt a nem mellett. A 16-án megtartott gyűlés alaphangulata meg lett adva: nem kell megszavazni a MÉK költségvetését. A vezetés nevében pénteken felszólaló Bolberitz Henrik által tolmácsolt üzenet egyértelmű: vegyük takaréklángra magunkat.
Most így lesz, ez kétségtelen. Csakhogy mit jelent ez a takarékláng? Szerintem a gázcsap elzárását. Elégedett lehet-e a BÉK? Nem hiszem.
Egy tagnak, küldöttnek egyébként teljesen mindegy, hogy a befizetett tagdíjon hogyan osztozik a terület és a MÉK. Számára egy lehet lényeges, hogy a kamara, mint egész jól működjön. Ezt akadályozta meg egy-két terület elnöksége.
Mikor lehet egy reform esedékes? Akkor, amikor ráérünk, vagy akkor, amikor lesz rá pénzünk? Emberek! A programunk sarkalatos pontja az építész pozíciójának megerősítése, az ehhez szükséges jogszabály-változtatások keresztülvitele. Pénzünk akkor lesz, ha teszünk érte. Nem erről szól a 2010-es év?
Ha esetleg javul a helyzet jövőre, bejönnek a tagdíjak, lehet emelni, majd akkor ráérünk a munkára? Van, aki ezt komolyan gondolhatja?
2010-ben arra van esély, hogy egy radikális politikai átrendeződés során egyértelműen megfogalmazzuk szándékainkat az új hatalom képviselőinek. Ezt az esélyt nem szabad elmulasztani. Márpedig ezt most mintha elmulasztottuk volna. A jó tanácsokkal a BÉK részéről, hogy fogunk-e elég jól lobbizni, köszönjük, nem sokra megyünk vele, magunktól is eszünkbe jutott, sőt, derékig benne vagyunk.
Nem közömbös az sem, hogy egy küldöttgyűlés kb. egymillió forintba kerül. Lehet ezen is karcsúsítani, fizetős büfével. Akkor nem marad meg a nem eljött küldöttek szendvicse. S ha tudjuk, hogy nem jön el, csak 200 küldött, lehet kisebb termet bérelni, mondjuk a FUGÁ-t, és akkor megint spóroltunk egy jót. Megéri?
Elgondolkodtató az is, hogy a küldöttek kinek a nevében szavaznak?
Hogyan fordulhat elő az, hogy valaki, aki történetesen az új vezetés által felállított egyik bizottság tagja, és önmaga a változások híve, mint küldött mégis ellene szavaz az ő részvételével is elkészült költségvetésnek? A magyarázat szerint a területi elnökség ezzel bízta meg. Ezt a kérdést azonban nem könnyű megválaszolni. Szabályaink erre nem térnek ki – nem is biztos, hogy ki kell térjenek. Marad a lelkiismeret. Ha a küldött nem ért egyet az őt küldő szavazókkal, akkor – ha a lelkiismerete szerint cselekszik – lemond. A szavazók – mivel nem lehetnek ott az általuk választott képviselő szavazásakor -, olyan embert kell válasszanak, akinek az ítéletében megbíznak, aki a lelkiismerete szerint fog szavazni. A megoldás az ellentmondásra a képviselő és a képviseltek közti konszenzus lehet, mely fárasztó dolog, de ha nincs, marad az intézményesített tudathasadás. A parlamenti működésben a törvény tiltja a frakciófegyelmet – más kérdés, hogy naponta megsértik -, vagyis azt, hogy a párt irányítsa a képviselőket, akik a szavazókat képviselik, nem a pártot és ezért lelkiismeretük szerint kötelesek szavazni. Ennek analógiájaként nem szép dolog az, ha valaki egy területi kamara vezetőségének akaratát közvetíti, s nem a tagokét, akiket képvisel. De bízzunk benne, hogy ilyen nincs mifelénk.
Milyen motívumok szóltak még a nem szavazat mellett?
Fél füllel hallottam a szünetben egy megjegyzést: na, ezek nem fognak az én pénzemen Japánba utazgatni. Ez a megjegyzés tehát a külügyi bizottság költségvetésére vonatkozott. Lehet ezt a tételt vitatni, kell-e az UIA-ban, az ACE-ban, a Visegrádi Négyek-ben képviselni az országot. Ezt azonban nyilvánosan kell artikulálni: nem akarunk a nemzetközi szervezetekben részt venni. Ezt ki lehet mondani, lehet érvelni ellene, mellette. Ha azonban nem tesszük, akkor ez nem más, mint kicsinyes, éretlen irigykedés, a kibic álláspontja. Elszomorító.
Megintcsak azt kell megkérdezzem: össze tetszenek téveszteni minket egyes megélhetési politikusokkal, akik választott pozíciójukat saját céljaik, jólétük fokozására használják ki? Szívesen cserélek bárkivel, aki tud dolgozni és pénzt keresni az alatt az idő alatt, míg mi a kamara ügyeivel bajlódunk. Megjegyzem, én nem veszek ugyan részt a külügyi bizottság munkájában, de próbálok pályázati pénzt szerezni arra, hogy a Kárpát-medencében a szomszéd országok kamaráival felvéve a kapcsolatot, könnyítsük építészeink munkavállalását a határokon túli magyarlakta területeken. Teszem ezt azért is, mert magam is dolgozom Erdélyben, ahol van munka, és végigjártam a jogosultságszerzés fáradságos útját. Ez is külügy, ez is utazgatás, csak nem thaiföldi építészekkel, pláne építésznőkkel való kapcsolatépítésről szól. A „nem" szavazat nemet mond arra is, hogy a kitűnően működő svéd és osztrák rendszer tapasztalatait beépítsük a reformba, mert azokért az információkért el kellett utazni oda.
Egy másik informálisan megtudott kifogás: miért választottuk be Komjáthy Attilát egy bizottságunkba? Közlöm a tisztelt érdeklődőkkel: Komjáthy Attilát nem választottuk be semmilyen bizottságba. A szakmagyakorlás kérdéseivel foglalkozó munkához kértük a nagy tervező cégek segítségét, munkával, pénzzel, emberrel. Ezt a kérést a Mérték is megkapta, és a közreműködést elvállalta. Ezért mindegyik céget, aki elfogadta a felkérést, köszönet illet és nem jelent befolyásszerzést semelyik cég részéről, a munkát a kamara elnöksége irányítja.
Egy felszólaló azt kérdezte, hogy a költségvetést salátaként, egyben szavazzuk-e meg? A kérdésben benne rejlett az a célzás, hogy ahelyett, hogy tételenként szavaznánk, a sok tétel közt be akarunk csempészni valami disznóságot.
Kedves felszólaló! A programcsomagot lehet ízekre szedni, tételenként megszavazni, erre az egész napos ülés sem lenne elég. Lehetett volna azonban bárkinek előterjeszteni javaslatot, módosítást. Senki nem élt ezzel a lehetőséggel. A küldöttgyűlésre nemcsak a MÉK vezetésének kell felkészülten elmenni, a kiküldött írásos anyag, és a februári Területi Elnökök Értekezlete ezt a célt szolgálta. Ott feltenni meg sem fogalmazott kérdéseket, pontosabban célzásokat meglehetősen érdekes hozzáállás.
Végül, de nem utolsósorban meg kell köszönjem a támogató felszólalásokat. Mikó Lászlóét, a MÉSZ képviseletében, Horváth Andrásét, a Dél-Dunántúli Kamara elnökéét, Rudolf Mihályét, a B.-A.-Z megyei Kamara elnökéét és mindenki másét.
Most tehát mit tegyünk?
Fura helyzet volt, amikor az elutasított költségvetés után kellett megszavaztatni a szervezeti reform és a tagdíjreform kidolgozására vonatkozó felhatalmazást. Megszavazták. Tehát dolgozhatunk, pénz nélkül.
Van, aki ilyenkor lemond. Mi ezt nem tehetjük meg, nem is akarjuk.
Mindazonáltal a szavazás nem ment fel senkit. Aki szeretné támogatni munkánkat, egy leszavazott költségvetés ellenére is megteheti. Most már nem kötelező jelleggel, hanem csak a lelkiismeret szerint. A nyomasztó teher elmúlt, nincs kötelezettség. Lehet adni, érdek nélkül.
Számítunk azokra, akik támogattak minket, tegyék továbbra is. Keserű szájízzel, de folytatjuk a munkát.
Ertsey Attila
10:17
Teljesen egyetértek Mónus J. "Reakció"-jával.
Egyetértek azzal a hozzászolóval is aki emlékeztet a nagy területi kamarák, közöttük a BÉK, aránytalanul nagy - egy tagra szóló - MÉK részesedésére. Ennek a tudatában kellett volna A MÉK költségvetését és részesedési javaslatait megfogalmazni.
Javasolom a MÉK Elnökségének, hogy végre foglalkozzon ezzel a tarthatatlan anomáliával. Az Osztrák kamara példájából nem csak annyit kellene idézni, hogy az országos szervezet részesedése 40%, hanem azt is hangsúlyozni illene, hogy négy regionális kamara működik csak. Nálunk ugye másfél tucat területi egység, saját adminisztrációval és tiszteletdíjakkal.
Tudom jól, hogy ennek a kérdésnek a feszegetése nem népszerú MÉK Elnökségi feladat. Idáig -13 év alatt - egyetlen MÉK elnök sem vállalkozott ennek a kérdésnek a rendezésére, akár a kamarai törvény ésszerű módosításának felvetésével, akár a Területi Kamarák befolyásolásával. Pedig a továbblépés itt lehetne. Reform, de ne a tagok befizetéseinek növelése árán. Az igazi kampányolás akkor történik, amikor ismételten azt halljuk "Ugocsa non coronat" Mint budapesti küldött arra emlékeztem tagtársaimat, hogy a fenti véleményt már számos alkalommal kifejtettük.
Ha süket fülekre talál ez a fajta reform, akkor legyen ez a szavazás ismételt figyelmeztetés arról, hogy mi is legyen a megújult MÉK Elnökség egyik fontos feladata.
20:32
Kevés szó esik arról, hogy a BÉK befizetése évek óta 32 (!) %. Nem sajnálom, a MÉK új vezetésének céljaival egyetértek, de az igazsághoz ez is hozzá tartozik.
13:40
A kedves kamarai vezetők figyelmébe ajánlom, hogy nemcsak küldöttek, hanem
TAG-ok
is vannak!!!!
Ma már semmiből nem állna hozzájuk is eljuttatni a "a szakmagyakorlás feltételeinek és az építészek társadalmi helyzetének javítását megcélzó programot."
Talán érdekelné őket is, és talán a küldötteiket is tudnák befolyásolni. Eddig minden kamarai kezdeményezés azért hasalt el, mert a tagság nélkül hoztak döntéseket. Elméletileg azért jött létre ar ArchiGo portál, hogy ilyesmit meg lehessen vitatni.
10:53
Kedves Attila,
néhány észrevétel írásod és a küldöttgyűlés kapcsán (az írásod időrendjében):
1. kettős állampolgárságról szóló népszavazás kérdése nem hiszem, hogy bármilyen kapcsolatban lenne a jelenlegi helyzettel (politikai játékokat ne hasonlítsuk a kamara működéséhez szükséges feltételek megteremtéséhez) - szerintem a kamara működésével kapcsolatban maradjunk a szakmai kérdéseknél
2. kár keseregni azon hogy egyszerű többség, vagy kétharmad kell-e a költségvetés elfogadásához (elég fontos ügy révén, valószínűleg nem hiába van a kétharmad) – az adott keretek között kell szavazni, vagy a kereteken előre időben módosítani
3. szintén ne hasonlítsuk a választásra való elmenetelhez a küldöttek küldöttgyűlésen való megjelenését – a választópolgárok nem vállaltak semmilyen feladatot, így szabad döntésük, hogy szeretnének-e (érdemes-e) elmenni, avagy nem; ezzel szemben a küldöttek feladatot vállaltak, amikor jelentkeztek küldöttnek, ezért igenis kötelességük megjelenni a küldöttgyűlésen, és ellátni vállalt feladatukat
4. valóban az előkészítés messze van az elvárhatótól – nem hiszem, hogy a küldöttgyűlés előtt egy héttel kellene kiküldeni egy vastag füzetet, hogy mindenki hirtelen szakítson rá annyi időt, hogy végigrágja magát rajta és valóban felelősségteljesen tudjon szavazni a küldöttgyűlésen (annak sok értelme nincs, hogy a küldöttek kellő információ hiányában bábukként szavazgassanak arról, amivel nincsenek tisztában)
nyilván a fenti füzet anyaga nem áll össze sokkal korábban a küldöttgyűlés időpontjánál, de az elvárható lenne, hogy a küldötteket időben tájékoztassák a leendő küldöttgyűlés időpontjáról és várható tartalmáról, hogy számítani és készülni tudjanak rá (ha ezt a kamara elvárja tőlük)
az is szomorú, hogy képtelen a kamara hozzáértően levezetni egy küldöttgyűlést és szavazást megfelelő előkészítés és szabályok alapján – a helyszínen kell kitalálni, hogy most akkor szavazzunk többször, mert akkor lehet, hogy jó (de lehet, hogy mégsem), aztán, ja, még a levezető elnök is akkor szavazhat, és húha, végre úgy már jó… (persze ez még mindig messze elmaradt a BÉK tisztújító küldöttgyűlésének bóhozatától)
5. „a küldöttek kinek a nevében szavaznak?” kérdéssel kapcsolatban maradéktalanul egyetértek, csak sajnos az érdektelenség miatt a küldöttek a tagok kapcsolata (és ezáltal az általános vélemény képviselete) sem igazán működik, maximum ismeretségi körben
Ami azonban a LÉNYEG, hogy mint történt az ősszel, amikor a tagdíj emelését szavazta le a küldöttgyűlés, most is hideglelést kaptak sokan a több pénz kérésétől. Márpedig a SEMMIBŐL baromi nehéz VALAMIT csinálni. Még akkor is, ha most nem az építészektől kért a kamara pénzt, hanem a területi kamarától, vagyis csak ÁTCSOPORTOSÍTÁSRÓL lenne szó. Mint Magyarországon senki, így a területi kamarák sem mondanak le egyszer már megszerzett jussukról (elég csak Janesch Péter előadására hivatkozni a kormányzati negyedből kinőtt projekt kapcsán – akkor lehetne próblémákat megoldani, ha a szereplők hajlandóak lennének áldozatot hozni érte). Arról nem is beszélve, hogy vajmi keveset ér némi átcsoportosítás, mert úgy a területi kamarák működése válik nehezebbé (?), bár ennek a mértékét Te, illetve a kamarák vezetői látják.
Valódi reformot megfelelő háttérrel, és áldozatvállalással lehet csak véghezvinni – ehhez pedig a tagdíj emelése szükséges (arról persze lehet vitatkozni, hogy egységesen, vagy differenciáltan). Onnantól lenne elvárható, hogy valóban működjön a kamara, képviselje az építészek és az építészet érdekeit, el tudjon valamit érni a politikai döntéshozóknál (amihez megfelelő lobbi-érték szükséges, hogy komolyan vegyék); ne pedig, mint eddig, csak szükséges rosszként tekintsen rá az építészek túlnyomó többsége.
Ehhez megfelelő módon meg kell győzni az embereket, jelen esetben a küldötteket. Na ez az, ami Magyarországon eddig nem nagyon sikerült senkinek, és ezért nem lehet elérni semmilyen reformot akár országos, akár kamarai szinten (és ezzel nem szeretném a politikát belekeverni, hogy ki milyen érdekből akadályozza ezt mindig meg). Nyilván népszerűbb az a megoldás, hogy nem kell semmit adni, de cserébe kapok sokat, viszont ez nem működőképes… (Persze a kamarával kapcsolatos beidegződések mellett nehéz elérni, hogy előbb fizessen többet a tagság és higgye el, hogy aztán ténylegesen már kapni is fog érte valamit…)
Nem csak kérni kell, hanem MEGGYŐZNI is. És ezen a sértett hozzáállás keveset segít, még ha nem is „egyes megélhetési politikusokról” van szó…
Azért nagyon remélem, hogy az eddigiekkel ellentétben, végre tényleg sikerül elérni valamit a kamara működésének jobbá (értelmessé) tételeérdekében; amire az általad is elhangzottak alapján legalább némi esély azért látszik. Bár nem lesz egyszerű...
Baranyai Balázs
09:35
Minden éremnek legalább két oldala van (meg pereme is). Ha a területi kamarák nem akarnak több pénzt átadni a MÉK-nek, annak lehet az is az oka, hogy momentán nekik sincs. Az is lehet, hogy egyiknek lenne, a másiknak pedig nincs. Lehet, hogy egyik kamaránál nettó 300 ezerért adminisztrálnak, mint Ertsey Attila írta korábban, és ebből esetleg azt gondolja valaki, hogy a területi kamarák bőven el vannak látva pénzzel. Ez azonban jogosulatlan általánosítás, tudom, hogy van olyan vidéki kamara, ahol még a tisztségviselők jelképes tiszteletdíjának kifizetése is gondot okoz; az adminisztrátor pedig a felemlegetett kirívó példa felét sem kapja azért, hogy már nemcsak a tagok, hanem a nyakunkba sózott nyilvántartottak ügyeivel is foglalkozik.
Sokan kételkedünk abban is, hogy a MÉK a lehető legtakarékosabban gazdálkodik. Nem biztos, hogy csak én nem értem, hogy a nálunk sokkal gazdagabb országok nálunk összehasonlíthatlanul jobban kereső építészei nyilván sokkal magasabb tagdíjaiból finanszírozott kamaráinak működési tapasztalatait miért elengedhetetlenül fontos a helyszínen tanulmányozni? Igen, az az egyszerű kamarai tag, akinek napi megélhetési gondjai vannak, azt is joggal megkérdezheti, vajon miért az ő pénzéből kell "képviselni az országot" olyan nemzetközi szervezetekben, amelyek a szakmai szolidaritás leghalványabb jelét sem mutatják az állam, a politika és mindenható bürokrácia által naponta megalázott, sokszor éhbérért dolgozó magyar építészek iránt?
A cikkből az is kikövetkeztethető, hogy a részesedés emelését a területi elnökök nem támogatták, nyilván az őket delegáló területi elnökségek álláspontját képviselve. Ha ez így van, miért ekkora meglepetés a küldöttgyűlés kudarca?
21:49
Petrus Ferenc
Sajnálom, hogy így alakult, de nem tudok csodálkozni rajta. Ez már a sokadik kamarai vezetés amelyik megígéri, hogy most végre másképp lesz, de eddig mindíg minden ugyanúgy volt. Én mindig hittem, és most is hiszem, hogy most tényleg, de eddig csalódnom kellett. Tavaj a BÉK-hez és a MÉK-hez is eljuttatam egy sor javaslatot ami jócskán emelhetné a szakma presztizsét, és a kamara bevételeit is, de még visszajelzést sem kaptam, pedig még egy kis politikai hátszelet is grundoltam hozzá, de akkor sem. Nemcsak tagdíjbevételből lehet bevétel, és persze a tagokat is érdekeltebbé lehet tenni egy "gazdag" kamarában. Ha lenne értelme, sokan fizetnénk többet, de a jelenlegi állapot egy fillért sem ér, ez tény.
Megfogadtam: többé nem próbálkozom, nem írok több levelet, nem adok több javaslatot, de ha most tényleg máshogy van, akkor talán most érdekel majd valakit, de azt már kérni kell.
20:04
"a szakmagyakorlás feltételeinek és az építészek társadalmi helyzetének javítását megcélzó programot."
de ilyen eddig is volt, most az akkor nem jó?
Ez egy olyan jó örökzöld, remélem, az unokám már röhögni is tud ezen a mihaszna fontoskodáson.
és a nemmel szavazókat még le is cseszik: "Ha azonban nem tesszük, akkor ez nem más, mint kicsinyes, éretlen irigykedés, a kibic álláspontja. Elszomorító." Kicsit furcsa ez a sértett hozzáállás.
Keserű szájízzel, de támogatom. Igen, de nem a szakmai továbbképzési és társadalmi helyzetbeli baromságot, hanem egy erős kamarát, kötelező tervezési díjszabást, jogi képviseletet. Na?
20:21
@csipoficam: Tulajdonképpen egyet értünk. De szerinted milyen út vezet odáig, hogy mindezokat amiket elérni szeretnél, azokat mind meg is valósítsuk ? Mert a kötező díjszámítással már eddig is számtalanszor lepattantunk a Versenyhivatalról, erős és egységes kamaránk pedig csak akkor lesz, ha megszűnik ez a szerencsétlenül szétaprózott, már a kamarai törvényben is kódoltan Budapst-Vidék elletéttel lebénított helyzetünk. Azaz egységes központi kamaránk lesz ( egységes adminisztrációval, etikai bizottsággal, jogi képviselettel és tagdíj beszedéssel-felhasználással stb. ) és a szakmai munkát végző területi építészeti központokkal. De ehhez - a saját egységes akaratunkon kívül - mindehhez számos jogszabály módosításra is szükség lenne. Amiket például elő kellene készítenünk. Nota bene a jogszabályok a országgyűlésben születenek, amelynek a struktúrája - a rendszerváltozás óta soha látott mértékben - éppen most fog jelntősen megváltozni. Helyzet tehát most van és nem holnap, nem holnap után. Ha ugyanis a hajó elmegy, akkor legfeljebb integethetünk utána. Vannak akik látják ez, és vannak akik nem. Te is támogathatnád ...
15:30
Sok erőt és kitartást.
Márton László Attila
18:11
@eMeLA: " Sok erőt és kitartást. " Tartok tőle, hogy ez kevés lesz. Az ország politikai-hatalmi stuktúrájában mára már megértek a régen esedékes változások. Ráadásul, ahogyan a dolgok állnak, belátható időn belül ( talán sem négy, sem nyolc négy múlva ) nem lesz még egyszer a jelenlegi helyzetünkhöz hasonlóan kedvező szakmai érdek érvényesítési pozíciónk. Ha a kamaránk ezekkel a küszöbön álló változásokkal párhuzamosan nem lesz képes kellő alapossággal artikulálni a maga álláspontját, akkor a helyzetünk hosszú időre ebben az állapotban rögzül. Mint valami törött végtag. Csakhogy a küszöbön álló változások kapcsán a szakmánk helyzetbe hozásához, a már felállított szakértői csapatoknak éppenséggel magasabb fordulatszámra kellett volna kapcsolniuk. A küldöttgyűlés azonban a távol maradtak nemtörődömségétől, kicsinyes egyéni és csoportérdekektől, nem kevés rövidlátástól vezérelve ehhez nem adott üzemanyagot. Semennyit. Úgy döntött, hogy jól van az úgy, hogy minden területei kamara vezetése tovább kukorékol a maga szemétdombján, az erőink pedig szétforgácsolódnak. ( Tisztelet a kevés kivételnek. ) Úgy látszik, hogy mi építészek egészen vakok és bénák vagyunk. Hát ennyi ... ?
Motto: „ Ha van rum, van roham. Ha nincs rum, nincs roham. ” I. világháborús lövészárok bölcsesség