Helyek

Milánó avagy a design művészete - Milano Capitale del Design® 2007

1/126

Massimiliano Adami
Elek Márton: B-MEK
Andreas Fabian: By Chance or by Design
Andreas Fabian: By Chance or by Design2
Andreas Fabian: By Chance or by Design3
Andreas Fabian: By Chance or by Design4
Az inas
Fogas fogas
Fogas fogas2
Gyöngyházberakásos mosdó
Gyöngyházberakásos mosdó2
Minale Maeda - survival furniture
Minale Maeda - survival furniture2
Minale Maeda - survival furniture3
Minale Maeda - survival furniture4
Nagyanyáink csipketeritői
Nagyanyáink csipketeritői2
Ray Power - Sweet and Heady
Ray Power - Sweet and Heady2
Ray Power - Sweet and Heady3
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Lásd a palackot!
Lásd a palackot!
Lett Művészeti Akadémia - minimum/maximum
Lett Művészeti Akadémia - minimum/maximum
Lett Művészeti Akadémia - minimum/maximum
Lett Művészeti Akadémia - minimum/maximum
Lett Művészeti Akadémia - minimum/maximum
Matali Crasset
Matali Crasset
Camille Debons - Gregory Parsy
Camille Debons - Gregory Parsy
Erwan Mével
Erwan Mével
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Musei Wormiani Historia
Worm kabinetjének rekonstrukciója
Az Alessi pavilon Milánóban
Ekler tulipánjai
Ekler tulipánjai
Rossi - Sapper - Graves
Sztárok között
Camera con vista
Camera con vista
Camera con vista
Claudio Parmiggiani - Mercurio che passa davanti al sole (1982)
Enrico Prampolini szekrénye (1926)
Fortunato Depero - Il gobbo e la sua ombra (1917)
Fortunato Depero - Il gobbo e la sua ombra (1917)
Giacomo Balla bútorai (1918)
Giacomo Balla bútorai (1918)
Laura Favaretto - A piedi pari (2006)
Loris Cecchini - Radio (2000)
Mendini
Mendini
Michelangelo Pistoletto - Love Difference (2003)
Michelangelo Pistoletto - Senza titolo (1962-1971)
Rossi - De Chirico-idézet
Rossi - De Chirico-idézet
Rossi - De Chirico-idézet
Rossi
Rossi
Giulio Iacchetti - Zerobench
Marco Acerbis - STEP by STEP
Michael P. Johnson - The Golden Ratio Bench
Riccardo Blumer - Doppiacoppia
Riccardo Blumer - Doppiacoppia
Riccardo Blumer - Doppiacoppia
Riccardo Blumer - Doppiacoppia
Riccardo Blumer - Doppiacoppia
Michela e Paolo Baldessari - Leia
Setsu and Shinobu Ito - Arrow
Sit doewn please!
Alessandro és Francesco Mendini
Dominique Perrault
Kengo Kuma
Kengo Kuma
Kengo Kuma
Michele De Lucchi
Michele De Lucchi
Ron Arad
Ron Arad
Simone Micheli
Simone Micheli
Massimiliano Adami
Elek Márton: B-MEK
Andreas Fabian: By Chance or by Design
Andreas Fabian: By Chance or by Design2
Andreas Fabian: By Chance or by Design3
Andreas Fabian: By Chance or by Design4
Az inas
Fogas fogas
Fogas fogas2
Gyöngyházberakásos mosdó
Gyöngyházberakásos mosdó2
Minale Maeda - survival furniture
Minale Maeda - survival furniture2
Minale Maeda - survival furniture3
Minale Maeda - survival furniture4
Nagyanyáink csipketeritői
Nagyanyáink csipketeritői2
Ray Power - Sweet and Heady
Ray Power - Sweet and Heady2
Ray Power - Sweet and Heady3
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Daniele Basso (Glocal Design Studio)
Lásd a palackot!
Lásd a palackot!
Lett Művészeti Akadémia - minimum/maximum
Lett Művészeti Akadémia - minimum/maximum
Lett Művészeti Akadémia - minimum/maximum
Lett Művészeti Akadémia - minimum/maximum
Lett Művészeti Akadémia - minimum/maximum
Matali Crasset
Matali Crasset
Camille Debons - Gregory Parsy
Camille Debons - Gregory Parsy
Erwan Mével
Erwan Mével
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Harry Koopman - Bruno van Hooijdonk
Musei Wormiani Historia
Worm kabinetjének rekonstrukciója
Az Alessi pavilon Milánóban
Ekler tulipánjai
Ekler tulipánjai
Rossi - Sapper - Graves
Sztárok között
Camera con vista
Camera con vista
Camera con vista
Claudio Parmiggiani - Mercurio che passa davanti al sole (1982)
Enrico Prampolini szekrénye (1926)
Fortunato Depero - Il gobbo e la sua ombra (1917)
Fortunato Depero - Il gobbo e la sua ombra (1917)
Giacomo Balla bútorai (1918)
Giacomo Balla bútorai (1918)
Laura Favaretto - A piedi pari (2006)
Loris Cecchini - Radio (2000)
Mendini
Mendini
Michelangelo Pistoletto - Love Difference (2003)
Michelangelo Pistoletto - Senza titolo (1962-1971)
Rossi - De Chirico-idézet
Rossi - De Chirico-idézet
Rossi - De Chirico-idézet
Rossi
Rossi
Giulio Iacchetti - Zerobench
Marco Acerbis - STEP by STEP
Michael P. Johnson - The Golden Ratio Bench
Riccardo Blumer - Doppiacoppia
Riccardo Blumer - Doppiacoppia
Riccardo Blumer - Doppiacoppia
Riccardo Blumer - Doppiacoppia
Riccardo Blumer - Doppiacoppia
Michela e Paolo Baldessari - Leia
Setsu and Shinobu Ito - Arrow
Sit doewn please!
Alessandro és Francesco Mendini
Dominique Perrault
Kengo Kuma
Kengo Kuma
Kengo Kuma
Michele De Lucchi
Michele De Lucchi
Ron Arad
Ron Arad
Simone Micheli
Simone Micheli
1/126

Milánó avagy a design művészete - Milano Capitale del Design® 2007
Helyek

Milánó avagy a design művészete - Milano Capitale del Design® 2007

2007.05.04. 13:59

Szentpéteri Márton képes beszámolója az április 17-23. közötti design-esemény-kavalkádról.

I Saloni

Idén már negyvenhatodszorra rendezték meg a milánói nemzetközi bútorszalont – azaz a Salone Internazionale del Mobilét, ebben az évben együtt az Euroluce világítástechnikai és a Salone Internazionale del Complemento d’Arredo lakberendezési vásárral. Az I Saloni ezúttal immár másodszor a Massimiliano Fuksas tervezte új vásárközpontban, a Nuovo Quartiere Fiera Milano di Rho-ban várta látogatóit.

Mint mindig, idén is a fiatalokat felvonultató SaloneSatellite bizonyult a legérdekesebbnek, már ami a designer kultúra újabb fejleményei iránt érdeklődő tojásfejűeket illeti. Az üzletemberek ugyanis idén éppúgy jártak el, mint tavaly: míg a nagy kiállítócsarnokokban a stílbútort és a mainstream sztárdesignerek termékeit keresték, adták-vették; addig a Salone Satellitére az innováció miatt, a „trendelőrejelzés” (trendforecast) jegyében érkeztek.




10 éves a SaloneSatellite

Ahogy egy olasz televízió-műsorban is hallható volt a napokban, az immár tíz esztendős Satellite a „tipológiai innováció, a polifunkcionalitás, a konstruktív kísérletezés és a humor” kiállítása évről-évre. Idén ezt a „befutottak” (avverati) Beppe Finessi rendezte Avverati: progetti dal SaloneSatellite alla produzione / A Dream Comes True. SaloneSatellite Projects: from Inception to Production című tárlata is megerősítette, ahol az elmúlt években a Satellitén feltűnt, s azóta sikeres termékké vált ötletek sorával találkozhattunk, köztük Massimiliano Adami korábban tőlünk is közölt nagyvárosi fosszíliáival és Elek Márton B-MEK lámpájával is.

 


 

 

A Satellite tárlata mindig képlékeny, sokszínű forgatagban sorakoztatja fel a legfiatalabb designer generáció szellemes ötleteit. E karneválian kreatív rendetlenségben csakis utólag derülhet ki, melyik tréfás ötlet, melyik új kombináció határozza meg majd a piacot a jövőben. Idén minden kétséget kizáróan a humoros hibridek taroltak, együtt az „intelligens anyagokkal” (smart materials), melyek tér-, tárgy- és képi világunkat rövidesen forradalmi módon alakítják át a bennfentes trendelőrejelzők szerint.

Remek példák a hibridekre Minale Maeda famintázatú brokáttal bevont survival furniture fantázianevű bútorai, Andreas Fabian By Chance or by Design nevű rendkívül elegáns „ivóeszköze” és Ray Power borospoharakból készült csillárja (Sweet&Heady). Van aki, persze, pesszimistább... Losonczy Áron briliáns fényáteresztő betonja, amely bízvást a szellemes hibridek és az intelligens anyagok világába sorolható például, mintha kezdeti berobbanása óta nemigen forgatná fel a kortárs építészet világát itthon s szerte a nagyvilágban...


 

 

Az idei Satellitén nem maradt el a vélt vagy valós globalizmuskritika sem, miként a fenntartható fejlődés témája is reflexió tárgya volt több esetben is. A high design világában, persze, hiába is keresnénk a „befogadó tervezés” (inclusive design) valós példáit, sőt gyakran jogos a kritikus gyanúja, hogy a fenntarthatóság – miként arra Peter Eisenman egy korábbi interjúnkban is utalt – pusztán nájmódi marketinges fogás lesz, újabb piaci területek megteremtésének jelszava, semmi több. Nehéz eldönteni például, hogy a kétségtelenül szórakoztató figura, Daniele Basso (Glocal Design Studio) tükrei vajon mennyiben szolgálják a glokalizáció kívánatos célkitűzéseit, mennyiben példázzák a helyi kreativitás globális érvényesítésének szempontjait.

Kétségtelen tény, hogy Basso „art design” gegjei nem kevés iróniával fordulnak a városi magány és agresszió, a globális gyorsétkezés, avagy a telekommunikáció, s a divat világa felé, ám a poénon kívül nem jutunk egyről a kettőre, ami a globalizmus kritikájának alapos és értő művelését illeti. Meggyőzőbbnek tűnt a lett művészeti akadémia (Art Academy of Latvia) minimum/maximum című projektje, amely igen finoman utalt az ivóvízzel, az energiaválsággal és a környezetszennyezéssel kapcsolatos aggodalmainkra. Kifejezetten szellemes volt névjegyük (tervező: Indra Merca), amely papír ivópohárként is használható. Ehhez hasonlót csak ázsiai országokban, így például Dél-Koreában láthatni, ott azonban már szinte mindenütt rendszeresített formában ivóvíz-automatákkal egyetemben.



Ugyancsak szemet szúrhatott a figyelmesebb szemlélőnek, hogy a dekonstrukció illetve a folding (vagy netán a cseh kubizmus retrója?) stiláris értelemben vett reneszánszát éli a kísérletező fiatalok között. Jó példát nyújtanak erre Camille Debons és Gregory Parsy összeroggyanó szekrénye és Erwan Mével (mindhárman a co.PARADISE tagjai) gyűrt íróasztala, illetve Harry Koopman és Bruno van Hooijdonk (Interior Adventures for Real) szekrényei. Meglátjuk, miből lesz a cserebogár, s vajon a húsz éves múltra visszatekintő 2017-es SaloneSatellitén e fiatalok – immár mint sikeres terméktervezők – kiállítanak-e majd?



 

Csodakabinet

Az idei Satellite különleges volt a honi designfelsőoktatás szempontjából: immár második alkalommal szerepelt magyar egyetem a kiállításon! A 2004-ben kiállító AMI-t – Nyugat-Magyarországi Egyetem, Alkalmazott Művészeti Intézet – idén a MOME, vagyis a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem követte. A Halasi Rita (Ponton Galéria) kurátorkodásával születetett installáció igen nagy sikert aratott Milánóban, hála a rendkívül szellemes alapötletnek s az ebből következő hagyományos – tehát nem első sorban digitális közegben működő – interaktivitásnak.

Az alapötlet nem más volt, mint a koraújkori csodakabinet (gabinetto di curiosità) újraértelmezése – urambocsá’ re-design-ja. Különösen szórakoztatónak és rokonszenvesnek találtam, ahogy ez a kortárs csodakabinet egy váltócipőktől, diákos csecsebecséktől rakott iskolai beépített szekrény semmi mással össze nem keverhető kreatív rendetlenségét idézte fel. Valóban olyan volt ez az installáció, mint a legalaposabban Francis Bacontől teoretizált rudolfiánus csodakamra (Camera delle curiosità, chambre des curiosités, Kunstkammer avagy Wunderkammer) Prágában. A nagy koraújkori reformer szerint a csodakamra arra szolgál, hogy a próteuszi természet mirákulumokban, monstrumokban megtestesülő szertelenségét a természetbölcselő kordában tarthassa, mégpedig az ars – vagyis a Bacon korában még szimbiózisban élő művészet, mesterség és tudomány – segítségével. Efféle értelmezés olvasható ki egyébként Zsámboki János az Igyekezet kijavítja a természetet (Industria naturam corrigit) című világhíres reneszánsz emblémájából is.




A közelmúltbéli hazai művészeti és designpraxis illetve -elmélet azonban nem ezt a felvilágosodást előlegező értelmezést helyezte előtérbe az ismét reneszánszát élő csodakamrák és -kabinetek értelmezésekor, hanem a – Paul Feyerabendtől elorozott, s csak félig megemésztett s épp ezért tévesen használt – „bármi elmegy” (anything goes) ma már bizony jócskán idejét múlt posztmodern közhelyét. Másképpen szólva a MOME sikerrel mutatta meg, milyen zavarba ejtően nagy hallgatóinak kreativitása, arra azonban kevesebb hangsúly esett, vajon mit kezdünk ezzel a burjánzó tehetséggel a jövőben. Némi vaskalapossággal talán azt is mondhatnám: artisztikus képességeinkből jól vizsgáztunk, ám a design tudományosabb oldala háttérbe szorult. Ezt a benyomást erősítette a csodakabinet frontális szerkesztése is (tervező: Vásárhelyi János), amely ugyan egy a funkciójának messzemenően megfelelő, s épp ezért szerényen háttérbe vonuló médiummá varázsolta a bútort, ám nem játszott kellőképp a koraújkori párhuzamok nyújtotta térszervezés lehetőségeivel.

A csodakabinetek ugyanis általában csodakamrákban álltak, s e csodakamrák legfőbb jellegzetessége, hogy mikrokozmoszukban a természet csodái minden irányból körülölelték a szemlélőt, miként az Ole Wormnál is szembeötlő. Ez az apróság még akkor is észrevételezhető, ha számolunk a milánói egyenstand egyébként igen kicsiny, mindössze huszonnégy négyzetméteres alapterületével. Mindezen spekulatív felvetésekkel, persze, mit sem törődött a milánói mustra közönsége, a MOME csodakabinetje bízvást büszkeségre okot adó honi sikerként könyvelhető el!




Hasonlóképp szívet melengető élményt nyújtott Ekler Dezső tulipános kávéscsészéinek milánói debütálása is. Noha az eredeti, permutációs logikára épülő ekler-i ötlet sokkalta izgalmasabb volt, mint a mostani termékváltozat; mégis igen jó látni magyar tervező munkáit olyan világhírű alkotók termékei között, mint Toyo Ito, Aldo Rossi, Richard Sapper vagy Micheal Graves. Minden jel arra vall, hogy zavartalanul folytatódik hát a magyar tervező azon gyümölcsöző együttműködése az Alessivel, amely még a Tee and Coffee Towers idején indult az évezred elején!

 
 


Fouri Salone

A milánói szalon immár hosszú évek óta egészül ki a „szalonon kívüli” (fouri salone) eseményekkel és kiállításokkal. Ezek rendre a design kulturális beágyazottságát tárgyazzák különös hangsúlyt helyezve a művészet és a design kapcsolatára. Kétség nem férhet ahhoz, hogy a szalonon kívüli rendezvények furfangos kiagyalásában a marketing szempontjai előkelő helyen szerepeltek. Így ugyanis a – tetszik, nem teszik, de mégis csak első sorban – üzleti parádéból kimagasló kulturális eseményt sikerült varázsolni az elmúlt években.

Idén minden bizonnyal a Palazzo Realéban, a Luigi Settembrini vezette kurátorcsapattól rendezett Camera con vista. Arte e interni in Italia 1900-2000 / A Room with a View. Art and Interiors in Italy, 1900-2000 című kiállítás bizonyult kulturális értelemben a leggyümölcsözőbbnek. Settembriniék olyan a XX. századot meghatározó alkotók művein keresztül érzékeltették a „design vagy művészet?” kérdésének értelmetlenségét, mint Umberto Boccioni, Giacomo Balla, Antonio Sant’Elia, Giorgio De Chirico, Bruno Munari, Michelangelo Pistoletto, Jannis Kounellis, Mimmo Paladino, Carlo Bugatti, Marcello Piacentini, Gio Ponti, Giuseppe Pagano, Ettore Sottsass, Marco Zanuso, Gaetano Pesce, Achille Castiglioni, Vico Magistretti, Gae Aulenti, Enzo Mari, Aldo Rossi és Alessandro Mendini, hogy csak a legismertebbek kerüljenek szóba most!

A különféle stíluskorszakoknak szentelt termek páratlan meggyőző erővel mutatták rá arra, hogy a design és a képzőművészet milyen erős szimbiózisban él az itáliai kultúrában. A termeket keresztbe kasul végigjáró látogatók egy sereg rendkívül izgalmas, témába vágó vizuális asszociációra figyelhettek fel. Olyanokra, mint ami például a metafizikus festő, Giorgio De Chirico Piazza d’Italia (1938) című világhírű festménye, s Aldo Rossi – a Mendini kezdeményezte Tea & Coffee Piazza című projekt számára tervezett – La conicája (1984) között lelhető fel. Ez a párhuzam iskolapéldája annak, mit is kell értenünk a posztmodern idézetpoétikáján.


 


Idén – csakúgy, mint tavalyelőtt is – a Galleria Vittorio Emanuele II is szerephez jutott a nagy mustrában. Ezúttal Masuda Hiromi Play the Glass című installációja állította meg a fedett passzázs békés járókelőit Milánóban. Míg az utcabútor-szavazás idején inkább „köztéri tervezéssel” (public design), addig idén inkább „köztéri művészettel” (public art) volt dolgunk.




Sokkalta érdekesebb volt azonban a milánói La Triennale (Palazzo dell’Arte) kiállításainak sora, köztük Jasper Morrison és Naoto Fukaszava Super Normal című – Tokióból indult – vándortárlata és a Mario Botta, Marco Acerbis, Michela és Paolo Baldessari, Riccardo Blumer, Diego Grandi, Giulio Iacchetti, Massimo Iosa Ghini, Setsu és Shinobu Ito, Michael P. Johnson és Paolo Ulian alkotásait felvonultató guscio / sit_down_please. Morrisonék nemes egyszerűséggel összeszedték a kortárs tárgykultúra összes olyan tárgyát, melyet akár ők maguk is tervezhettek volna. A Super Normal vándorkiállítása tanulságos példája annak, milyen az, amikor a tervező valóban konzekvens a saját munkája s az őt körülvevő tárgykultúra megítélésében.

A szupernormális jelző minden kétséget kizáróan immár bevonult a kortárs designelméleti fogalmak panteonjába, Gio Ponti „jelzők nélküli design”-ja avagy a Fiell-házaspártól alkalmazott „anoním design” fogalmai mellett. E terminusok olyan termékeket jellemeznek a csipesztől az ollón át a gémkapocsig, melyeknek tervezőit nem ismerjük, ám azok – mentesen minden sztárallűrtől – kétségtelenül a „kézről-kézre terjedő” szupernormális design képviselői a történelem kezdetétől. A szupernormális természetesen a jellegzetes morrison-i minimalizmus örököse illetve tulajdonképpen precízebb megfogalmazása.




Bottáék installációja ellenben arra mutatott számos szellemes példát, hogyan lehet a különféle szilikátanyagokat a bútortervezésben érdemben és hatékonyan hasznosítani. A felvonultatott bútorok mindegyike jól mutatta, hogy a kerámiabútorok előtt – legalábbis a nyersanyaggyártás olyan nagy hagyományokkal rendelkező országaiban, mint Itália – nagy jövő áll. A hazánkban sem ismeretlen téma – gondoljunk csak Néma Júlia Formatervezési Díjas kerámiabútoraira! – mindenképp inspiráló erővel hathat a hazai szakmai vitákban.




Milánói sétánkat a Sforza-kastély két udvarán – a Cortile della Rocchettában és a Cortile Ducaléban – rendezett decodeelements című kiállítással zárom, melyet az INTERNI folyóirat és kiadója, az Arnoldo Mondadori Editore rendeztek olyan jeles designerek részvételével, mint Ettore Sottsass, Doriana és Massimiliano Fuksas, Francesco és Alessandro Mendini, Gaetano Pesce, Ron Arad, Odile Decq, Michele De Lucchi, Kengo Kuma, Ron Arad, Dominique Perrault, Ingo Maurer, Paolo Piva és Jean-Marie Massaud többek között. Mint a kiállítás katalógusa elárulja, a kiállított installációkat az olvasás ihlette (!) és a négy alapelem mellett a fának, a fénynek és a fémnek, illetve nyolcadikként az „újraalkotott” (re-design) Mininek szentelték. Nos, sokat kell még várnunk arra, hogy kies kis hazánkban irodalom és design, pontosabban: irodalmárok és designerek oly békésen és gyümölcsözően egymásra találjanak, mint a Sforzák kastélyában, idén, Milánóban!


 

SzeM
Fotók: Szentpéteri Márton
 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk