Nézőpontok/Kritika

Minden ország építészete olyan, mint amilyet megérdemel

2008.10.10. 10:03

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Építészek, alkotók:
Szabó Levente

További adatok

↓

Szabó Levente DLA megnyitó beszéde az Építészet Világnapja alkalmából - a Gödörben - rendezett "Magyar építészet 2008" c. kiállításról.

A kiállítás címe „Magyar Építészet 2008", melynek gerincét képező 25 projektet tartalmazó válogatás a Magyar Építész Kamara 2006-2007-es évkönyvének kinagyított oldalaiból és az egyes kamarai tagozatok tablóiból áll. Tekintsünk el attól, hogy mennyire reménytelen kísérlet építészeti „best of" válogatásokat készíteni, és attól is, ki-ki mely pontokon vitatkozna a szerkesztők összeállításával. Én – hangsúlyozottan az összeállítás védelmében – azt gondolom, hogy egy reprezentatív válogatásról van szó, amely kétségkívül alkalmas arra, hogy a „hol tartunk", „hogy állunk" kérdésével szembenézzünk (egyedül a nemrég rangos nemzetközi díjat is kapott Kormányzati Negyed tervét hiányolom e kiállításról).

A hazai építészet kritikai megközelítésének vissza-visszatérő dilemmája a nézőpont kérdése. Egyrészt bevett módszer a különféle kontextusokra, mint felmentő, igazoló körülményekre való hivatkozás, szokott gyakorlat az elért eredményeket a hazai környezetben, ahhoz viszonyítva értékelni, a félsikereket sikerekké relativizálni. Másrészt egyre inkább megfogalmazódnak, és azt érzem, újra meg újra meg kell fogalmazódjanak azok a kritikák is, melyek esetében a minőség legalábbis a kortárs nemzetközi fejleményekhez kötődő kontextusban értelmeződik.

Egyfelől tehát ismét elégedetten foglalhatjuk össze: építészetünk az utóbbi években is minőségi produktumokkal lett gazdagabb. Még akkor is, ha ezek az eredmények nem olyan átütő hatásúak, mint voltak az azt megelőző években, amikor a központi közösségi beruházások hatékonyan emelték szélesebb kulturális diskurzusba a honi építészetet. Ha talán túlzó is Wesselényi-Garay Andor állítása, aki szerint „határozott foghíj ez az év", kétségtelen, hogy a léptékében és így hatásában is kisebb építészeti eredményekből áll össze számunkra most a kép. A kiállított 25 projekt közül 11 valamilyen módon mégis közösségi, kulturális vagy városrendezési jellegű. Ezek azok, amelyek minősége a legközvetlenebb és leghatékonyabb módon kommunikálja az építészeti eredményeinket, ha tetszik, ezek színvonala a legpontosabb tükre lehet honi építészeti állapotainknak, de hozza a szokott formát (értsd: a színvonalas és figyelemre méltó minőséget) azon műhelyek többsége is, amelyek e kiállításon ingatlanfejlesztési projektek létrehozásával szerepelnek.

Másfelől – és ezt a kortárs osztrák és szlovén kiállítások, valamint és hangsúlyozottan a frissdiplomás-tárlatok egyidejűsége helyettem úgyis megteszi – szükséges, hogy messzebbről, s a hazai jól ismert peremfeltétel-nehézségeket nem elfogadva tekintsük a hazai építészeti eredményeinket. Joggal merül föl a kérdés, mit adunk hozzá ma, mi, magyarok ehhez a tágabb értelmű összképhez?

Noha nem tisztem a válogatás, mégis, hogy ne csak általánosságban beszéljek, a kiállított projektek közül a teljesség igénye nélkül ki kell emelnem néhány olyan példát, melyekre nézve – azt gondolom – ilyen szempontból is érdemesek a megkülönböztetett figyelemre most.

Így Borsay Attila és Szokolyai Gábor munkája, a balatonlellei apartman-együttes és yachtklub, mely olyan építészeti minőséget mutat, amely jobb sorsú országokban kortárs evidencia. Szigorúan racionalista koncepciózusságával, következetességével és leginkább formai önmérsékletével állít elénk példát. Ekler Dezső péceli iskolája épp ellenkezőleg, az expresszív formálás, az egyéni építészi hangvétel öntörvényű opusza. Ott élnek benne a mára legalábbis másodlagos jelentőségű, ám egykor hungarikum-jellegű organikus iskola legjobb eredményei. Nagy Tamás gödöllői temploma továbbírja annak az egyéni hangvételű templomépítészetnek a hagyományát, amelyet egyfelől Dunaújváros kezdett el a 90-es évek közepén, másfelől újra és újra átértelmezi, ha tetszik magyarázza Hans van der Laan, Lewerentz vagy Rudolf Schwartz szakrális építészeti világát. Klobusovszki Péter, Karácsony Tamás és Kern Orsolya veszprémi múzeuma a példamutatóan intelligens és empatikus építészeti magatartás iskolapéldája. Miközben a kortárs műemlékvédelemnek is jeles darabja, a mélység-élességnek azt a fajta igényességet hordozza, amelyet annyira szeretünk John Pawson vagy Peter Zumthor munkáiban is. Végül a frissen Pro Architectura-díjas Sugár Péter és Benczúr László Lánchíd Hotel-jében a kísérletező, útkereső építészetet tartom üdvözlendőnek. Miközben a kortárs nemzetközi referenciái jól dekódolhatók, érdekes és bátor próbája a kommunikatív és interaktív építészeti törekvéseknek.

Hadd kívánjam mindannyiónknak, mind a 25 alkotónak vagy alkotói csoportnak, hogy egyre többször legyünk képesek átlépni saját árnyékunkat, hogy ennek az imént elővezetett gondolatsornak a kényszerűen kettős tematikája mielőbb érvényét veszthesse.

Mert minden ország építészete olyan, mint amilyet épp aktuálisan megérdemel.

Szabó Levente