építészet : környezet : innováció

Mohikánok az indiánok között - (táj)építész oktatás a Corvinuson

A „Földalatti Beszélgetések” keretén belül szervezett „Őszintén az Építészoktatásról” nevet viselő roadshow a Budapesti Corvinus Egyetemre 2010. december 9-én, este érkezett. Az építészoktatások talán legspeciálisabbját, a BCE Tájépítészeti Karát tettük tárgylemezre, és helyeztük a nagyítónk alá. A beszélgetésből az derült ki, hogy ha az építészképzés attól tart, hogy „kihalunk, mint az indiánok”, akkor a tájépítészek ebben a kihalási folyamatban perpillanat legalábbis mohikánnak érzik magukat e „civilizációs” satuban. Bardóczi Sándor beszámolója.

Talán az ország legspeciálisabb "építész”-oktatása"1 zajlik a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Kampuszán. Habár a legtöbb gyakorló építész szerint ez csupán „kertészet”, esetleg megengedőbben „kertművészet”, avagy „zöldes szakág”, „tájrendezés”, „környezetrendezés”, stb. De éppen így, más klasszikus mérnöki és társadalomtudományi szakterületek (például az erdészmérnökök, vízépítők, agrármérnökök, építőmérnökök, közgazdászok, szociológusok, bölcsészek) is kissé idegenkedve szemlélik ennek a kétségkívül körvonalazhatatlan képződménynek a hazai ténykedését. Hogy például az építészet terén mindez miért van így – annak ellenére, hogy a szakmaalapítók között első helyen tisztelik a hazai tájépítészek Rerrich Béla „műépítészt” – az egy sajátos magyar fejlődéstörténet eredménye.

 

Matók Andrea, Schuchmann Péter, Zakota Tamás, Csemez Attila
Pohubi Eszter, Fekete Albert, Matók Andrea, Schuchmann Péter, Zakota Tamás
Pohubi Eszter, Fekete Albert, Matók Andrea, Zakota Tamás, Csemez Attila, Bardóczi Sándor
 

 

Mielőtt a tájépítészet képzés egyáltalán eséllyel a felszínre bukkanhatott, sajátos küzdelemben járta végig vesszőfutását a Növénytermesztő és az Élelmiszeripari karok árnyékában és azok teljes értetlenségétől övezetten, sokszor sodródva az ellehetetlenülés, megszűnés szélére, és szinte teljesen elrejtve például a magyar építész szemek elől. Különutasan és periférián. Így eshetett, hogy a tájépítészet Magyarországon az építészetbe alig beágyazott, a társadalom szemében pedig pusztán valami furcsa csodabogárság, ha tetszik egy genetikai rendellenesség eredménye, holott az angolszász világban 10 emberből 9 azonnal vágja a hellyel-közzel helyes választ a ’what is the landscape architecture?’ kérdésre, nemzetközi szinten pedig az építész-tájépítész kapcsolat kézenfekvő, magyarázatra nem szoruló axióma.

Dr. Csemez Attila, a BCE Tájépítészeti Karának dékánja a 2010. december 9-én közel 50 fős hallgatóság előtt megtartott gondolatindító előadásában számmisztikával indított: 17 – 27 – 47 – 102 – 112. Tizenhét éve, hogy a tájépítészet – Mőcsényi professzor rendszerváltás utáni reaktiválása, és rektorrá választása után – kari rangra emelkedhetett. Huszonhét éve, hogy az addig egységes Táj- és Kertépítészeti Tanszék Kerttervezési Tanszékre és Tájrendezési Tanszékre, ha tetszik két egyre markánsabb szakirányra bomlott szét. Negyvenhét éve, hogy a Kossuth-díjas Ormos Imre professzor súlyára tekintettel a Földművelésügyi Miniszter az önálló Kertépítészeti Szak létrehozását a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán engedélyezte. Százkét éve, hogy Rerrich Béla műépítészt kinevezték a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet rendes tanárává. Száztizenkét éve oktatta először Révész István a Kerttervezés című tantárgyat a Tanintézetben az 1896/97. tanévre beiratkozott hallgatóknak.

 

Dömötör Tamás, Schneller István
Csemez Attila, Bardóczi Sándor, Dömötör Tamás, Schneller István, Fülöp Györk
Matók Andrea, Schuchmann Péter
Őszintén az építészoktatásról - BCE
 

 

Ehhez képes ma a kar már elképesztően széles spektrumot fog be hat önálló tanszékével és Tájanalítikai laboratóriumával. Berkein belül működik a Kert- és Szabadtértervezési Tanszék (Dr. Jámbor Imre), Kertművészeti Tanszék (Dr. Fatsar Kristóf), Kerttechnikai és Műszaki Tanszék (Dr. Vukov Konsztantin), Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék (Dr. Csemez Attila), Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék (Dr. Csima Péter), valamint az utóbbi évek legnagyobb fegyvertényeként elkönyvelten a Dr. Schneller István vezette Településépítészeti Tanszék. A képzésből évente - a bolognai folyamat eredményeként – ma már 3 és féléves képzés után 150 fős éves kapacitással tájrendező- és kertépítő mérnök fokozattal (BSc), 60 fős éves kapacitás mellett tájépítészeti vagy 40 fős éves kapacitás mellett településmérnöki fokozattal (MSc) és a Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskolából PhD fokozattal évente maximum 20 fő kerülhet ki.

 

Dömötör Tamás, Fülöp Györk
Őszintén az építészoktatásról - BCE
Dömötör Tamás
 

 

Az örvendetesen színes kínálat ellenére az összkép korántsem ilyen vidám. Miközben az oktatói létszám a kar fennállásának 17 évében 10-ről fokozatosan 37 főre emelkedett, addig a hallgatói létszám 144 főről 699-re duzzadt (az eddigi csúcsot 2009-ben érte el 737 fővel!) a fejkvóta-politikának köszönhetően. Mindez automatikusan a képzés egyfajta felhígulását eredményezte, amelyet a dékán diplomatikusan csak úgy jellemzett: „más jellegűvé vált az oktatás”. Ezt a diákok a kiscsoportos foglalkozások, egyéni konzultációk és a műhelymunka lehetőségének szűkülésében, a korábban a képzésben igen markáns és up-to-date ismereteket adó országjárások és a szervezett gyakorlatok számának, tartalmának, hozzáférésének csökkenésében, és – ahogy a beszélgetésen Fülöp Györk, a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium vezetője fogalmazott – a tájépítész identitás fokozatos elvesztésében élik meg.

 

Dömötör Tamás, Eplényi anna, Schneller István
Őszintén az építészoktatásról - BCE
Őszintén az építészoktatásról - BCE
 

 

Az Educatio Nonprofit Kft. / Országos Felsőoktatási Információs Központ a felsőoktatási felvételi eljárás háttereként 2000 óta végez a felsőoktatás minőségének szociológiai mérésére irányuló kutatásokat, a HVG, a Heti Válasz és a Népszabadság pedig a Felvi.hu-val többé-kevésbé együttműködve 2005 óta jelenít meg különböző szempontrendszerek alapján ragsorokat a magyar felsőoktatási karok között2. E tekintetben pedig nem áll a kar a legfényesebben: a 170 körüli egyetemi karok között a középmezőny végén foglal helyet. Ennek némiképpen ellentmondani látszik az OTDK-kon, és az országosan építészeknek, iparművészeknek, tájépítészeknek kiírt hallgatói ötletpályázatokon való hagyományosan jó hallgatói szereplés. Hivatalos európai összehasonlítás e téren nem létezik (az európai tájépítészeti képzéseket tömörítő szövetség, az ECLAS tervezi ennek bevezetését), csak a magyar ERASMUS-os diákok fogadtatásából, a befogadó képzések visszajelzéseiből lehet némiképp következtetni arra, hogy a magyar képzés kiállja a nemzetközi próbát. A dékán a hiányosságok között említette szinte első helyen, hogy a Karon több kísérlet ellenére sem indult még be az angol nyelvű képzés (amelynek elindítását 1-2 éven belül elengedhetetlennek tartja). Másik óriási hiányként a szakmai lobbitevékenység alacsony szintjét jelölte meg, megjegyezve, hogy egyes egyetemi képzésekről olyan tehetséges „lobbigyárosok” kerülnek ki folyamatosan, amelyek a tájépítészeti oktatáshoz viszonyított kisebb tudásszint mellett is hatékonyabban tudják „eladni” magukat a politika és a piac felé.

 

Fekete Albert, Matók Andrea
Eplényi Anna, Schneller István
Őszintén az építészoktatásról - BCE
 

 

Némi előrelátó stratégiai törekvés felfedezhető abban, hogy a Kar megbízta Fekete Albert egyetemi docenst (jelenlegi oktatási dékánhelyettest) azzal, hogy egy oktatáspolitikai reformot dolgozzon ki. A részben gyakorló szakemberként is működő Fekete kiemelten fontosnak tartja, hogy ez a stratégiai dokumentum majdan támaszkodjon ne csak a kari oktatók, hanem a gyakorló szakemberek véleményére is, éppen ezért egyeztetéseket kezdeményezett e tárgykörben, ugyanakkor megvizsgált néhány etalonnak számító európai tanrendet is. Saját álláspontja – egyenlőre hivatalos kari állásfoglalás e téren még nem született – az, hogy a BSc képzésben tapasztalható szakosodás, specializálódás meglehetősen erős, ezen általánosítani és enyhíteni kellene. A másik jelentősen előrehaladott törekvés, hogy az MSc képzés mellett a Kar – a MOME-val együttműködésben – szorgalmazza egy MA művészeti (kertművészeti) képzés megindítását is. „Irreálisan nagy a hallgató létszám, amit fenntartunk.” – fejtette ki Fekete, - „Véleményem szerint az országnak nincs ennyi tájépítészre szüksége, de a fejkvóta rendszer erre kényszerít bennünket. Egy lehetséges új oktatási törvény kidolgozásakor azt az utat kell kitaposnunk, amely valamilyen módon a hallgató létszámcsökkentést eredményezheti az oktató létszám megtartása mellett.

Érdekes módon a kari oktatói vélemények – melyek kezdetben nagyon hasonlatosan más építész képzésekhez a bolognai folyamatot, azaz a szakképzés BSc-re és MSc-re bomlását, elítélték vagy legalábbis nagyon kritizálták – most a képzésre való áttérés négy éves tapasztalataival felvértezve már inkább támogatóak. Legfőbb indoka ennek a véleményváltozásnak az, hogy míg a kvótarendszer kényszerei és a felvételi eltörlése miatt a képzési létszám (és ennek következtében az oktatás minősége) „felhígult”, úgy a bolognai folyamat ismét némi utószabályzást vitt a rendszerbe. Szilágyi Kinga egyetemi tanár szerint kifejezetten jó tendenciák olvashatók ki abból, hogy az MSc-re kerülés egyfajta új versenyhelyzetet teremtett a diákok között az ott létező létszámlimit miatt, amely tulajdonképpen a felvételi rostát teremti újra, egyben színvonal emelő hatása is van.

Érthető a verseny, hiszen, a szakma feletti eddigi „védernyő”, amely abban nyilvánul meg, hogy az MSc-t végzett diákok jogosultak lehetnek kamarai tagságra, így tervezési jogot szerezhetnek, a BSc-n végzettekre nem terjed ki. Az itt szerezhető tájrendező és kertépítő mérnöki diploma (többek között annak is köszönhetően, hogy műszaki vezető, felelős műszaki vezető, műszaki ellenőr jogosultság minden a szakminisztériumok irányába tett törekvés ellenére e szakterületen nincs) a piacon nem sokat ér. Dömötör Tamás PhD, a Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetségének (MKTSZ) frissen megválasztott elnöke is annak a véleménynek adott hangot, hogy a BSc képzésben sokkal nagyobb hangsúllyal kellene szerepelni a gyakorlati képzésnek – bár az egyetemi oktatók erre a felvetésre kiemelték, hogy a BSc irányon a képzés 7. szemesztere egyértelműen gyakorlati felkészítést ad.

 

Dömötör Tamás, Eplényi Anna
Őszintén az építészoktatásról - BCE
Eplényi Anna, Schneller István, Fülöp Györk
 

 

A tervezési jogosultságot nem adó BSc képzés kari beágyazódásával felszínre kerülnek oktatás-stratégiai kérdések is. Megállapítható, hogy az eddig biztosnak hitt (ma már egyre inkább veszélyeztetettnek tűnő) tervezői jogosultságok léte az öt éves egyetemi képzés rendszerében a szakmát kissé elkényelmesítette. Így azok a tájrendezésben, tájtervezésben vetélytársnak számító társszakmák3, akiknek tervezői jogosultságuk eddig sem volt, az uniós előcsatlakozás, majd a csatlakozási folyamat során kínálkozó „ökológiai niche”-t4 igen kompetitív módon és hatékonyan tudták kihasználni: a fejlesztési ügynökségek, pályázatíró irodák, vagy a pályázatokhoz megkövetelt, de tervezői jogosultságot nem igénylő stratégiai dokumentumok, koncepciók, programok írói között jelentős számban foglalnak helyet ilyen szakirányokról érkező végzettek. Nagy Béla egyéb lehetőségeket felvillantva a technikus képzés (pl. adatbázis felépítés, térinformatika), mint hiányszakma lehetőségét pendítette meg a BSc képzésben.

Schneller István szerint nagyon sokféle felfogás mentén lehet hatékonyabban oktatni, de ha egy rendszert nem engednek kikristályosodni, állandóan hozzányúlnak a gyökeréig, akkor az soha nem lesz működőképes. Éppen ezért nem ért egyet azzal, hogy a vérverítékkel végigküzdött bolognai folyamatot most valamiféle visszarendeződés kövesse. Ezek mellett e rendszerben a legnagyobb lehetőséget a képzések közötti átjárhatóság jelenti, vagy legalábbis jelentheti. Bár moderátori kérdésre elismerte: még az egyetemen belüli integráció sem működik jó hatásfokkal. Az építész karok lobbitevékenysége ezt az átjárhatóságot igen erősen blokkolja, különösen hátráltató e téren a műegyetemi építészképzés elitista, kissé bezárkózó, jórészt az objektumtervezésre fókuszáló stratégiája is, amelynél Pécs és Győr sokkal nyitottabbnak látszik. Így a BCE Településmérnöki Tanszékén velük formálódnak már a képzési átjárhatóságban együttműködések, illetve alakult ki szövetkezés. Schneller fontosnak érzi azt is, hogy a tájépítész BSc képzésben kapjon nagyobb szerepet a településmérnöki alapozás, hogy az megteremthesse a tájépítészek átjárhatóságát a településmérnök MSc képzés felé, illetőleg ő szélesebbre tárná a kapukat a geográfus és szociológus BSc képzések irányából is, mert meggyőződése, hogy az eltérő irányokból bevonzott hallgatók MSc szinten rengeteg friss energiát és gondolatot sodornának be a településmérnöki képzésbe, működésbe léphetnének a szakma megújítását feltételező szinergiák. Schneller magát a kamarai „jogosultsági játékot” is túlmisztifikáltnak véli, aminek „véget kellene vetni”. Példaként említette Breuer Marcellt, aki idehaza sokáig azért nem jutott megbízásokhoz, mert nem volt kamarai tag, Corbusier-nek pedig nem volt diplomája. Schneller úgy vélte, hogy nem a jogosultság megléte, hanem az egyéni készségek és képességek kell, hogy mérvadóak legyenek a tervezők közötti versenyben.

A Corvinus Egyetem maga is egy hatalmas konglomerátum, ám ez a konglomerátum még maga sem volt képes az egyetemi integrációt a hallgatók egésze számára is érzékelhetővé tenni. Most ugyan a tervek között szerepel 50 olyan kurzus létrehozása, melyet az BCE hét önálló egyetemi karának összes hallgatója felvehet, de jelenleg ez még nem működik. Így előfordultak már olyan furcsa helyzetek is – példálózott Csemez Attila dékán, - hogy tájépítész hallgatók „a kari vezetés tudta nélkül” hallgattak át a Pesti Campusra (azaz a Közgázra), ám ezért az áthallgatásért később az ottani kari egység benyújtotta a számlát, ami meglehetősen furcsa, ám nagyon is létező hagyomány az egyetemen belül. Pedig mind a közgazdasági, mind pedig a közigazgatási kurzusokban óriási, kiaknázatlan potenciál van a tájépítészeti és településmérnöki képzések számára is. Jól láthatóan a pályázatokkal kapcsolatos piaci és közigazgatási szegmens ázsiója, az ilyen képzettséggel is rendelkező szakemberek keresettsége nőtt, ahogy megjelentek az uniós pénzalapok és regionális politikák az országban. Schuchmann Péter, a MÉK Táj- és Kertépítészeti Tagozatának elnöke is úgy vélte, hogy ez a típusú képzés vállalható része lehetne akár a BSc képzésnek is, hiszen nem a legmagasabb szakmai szintről van szó, ugyanakkor a viszonylagos keresettsége eme szakemberi rétegnek segíthet a BSc szinten rekedtek munkaerőpiaci felszívásában. Fekete Albert szerint ugyanígy a kivitelezésre és fenntartásra sem helyez kellő súlyt a mostani képzés, pedig a BSc-n végzettek ebbe az irányba is egérutakat találhatnának a munkaerőpiac felé. „Ha Magyarországon nem sikerül elérni azt, hogy a kormányzat és az önkormányzatok az urbanisztikát, a településtervezést, a területi tervezést komolyabban vegyék, és nagyobb létszámban alkalmazzanak ilyen szakembereket, akkor ennek a képzésnek úgyse lesz jövője.” – mondta. „Én olyan európai országban nem jártam, ahol ne tízszer ennyien dolgoztak volna önkormányzatokban ezekről a szakterületekről.” – tette hozzá.

 

Dömötör Tamás, Eplényi Anna
Dömötör Tamás, Eplényi Anna, Schneller IStván
Őszintén az építészoktatásról - BCE
 

 

A Tájépítészeti Karon nagyon rosszul alakul az oktatói-hallgatói arány, aminek javítását a jelenleg is érvényben lévő oktatói létszámstop is nehezíti. Ennek ellenére a Kar kettővel tudta idén növelni a létszámot. Fenyegetettség azonban nemcsak „alulról”, de „felülről” is veszélyezteti a Kar működését, ugyanis 2012 végéig a megmaradás feltételeként teljesítenie kell a fokozattal rendelkező 40 főállású egyetemi oktatói létszámot, viszont több magas tudományos fokozattal rendelkező egyetemi tanár éppen ebben az időszakban közelít a törvényben rögzített „végső” nyugdíjkorhatár felé. Eplényi Anna egyetemi tanársegéd szerint a rossz oktatói-hallgató arány is oka annak, hogy „nem vagyunk eléggé kíváncsiak a diákjainkra”. Példaként említi, hogy olyan harmadéves hallgatók érkeznek szabadon választott tárgyakra, akiktől eddig egyetlen oktató sem kérdezte meg semmiben a véleményüket. Azaz az interaktivitás, a dialógus, a műhelymunka az első években szinte nem létezik. Ennek eredménye, hogy nehezen szólalnak meg, külföldi, ERASMUS ösztöndíjjal érkező kortársaikhoz képest a problémamegoldó képességük, kezdeményezőképességük, előadói kvalitásaik rosszabbak, holott felszívott tudásanyagban nem feltétlenül rosszabbak a külföldi társaiknál.

Gábor Péter gyakorló tájépítészként az egyetem gyakorlatorinetált továbbképzési kurzusait, a szellemi vezérlő erőt, az Alma Mater alkalmazott kutatásban elért eredményeinek a piacra átvitt módszertanait hiányolta, illetve a végzettek és az egyetem közötti kapocs erősítését szorgalmazta. Felvetette egy a CEU-hoz hasonló (fizetős) Nyári Egyetem beindítását is. „A Műegyetem szakmérnöki kurzusaira sok tájépítész azért látogat el”- mondta – „mert egyszerűen szellemi munícióra van szüksége, amelyet (mivel egyre gyakoribb az egyszemélyes tervezőirodák léte) máshol nem kaphat meg.

Bardóczi Sándor

Dr Csemez Attila előadása itt letölthető.


1 Az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO három alkategóriába sorolja világszinten az építészetet. Ezek: magasépítészet, belsőépítészet, tájépítészet.

2 Jellemző a kidolgozott minősítő rendszerekre, hogy ezek többsége – ahogy a társadalom zöme – tulajdonképpen nem tud mit kezdeni a számára túlontúl interdiszciplináris tájépítészettel, így azt jellemzően az agrárképzések közé sorolja. Erre kiválóan rímel Mőcsényi Mihály professzor egyik emlékezetes esszé-kirohanására, amely erről a jelenségről jóval korábban ezt a véleményt fogalmazza meg: „Komplex értelemben vett >>regionális tervezés-oktatás<< hazánkban – a Nyugat-európai minták szerint – sem a műszaki-, sem a közgazdasági-, sem a tudományegyetemen nem folyt. Ennek sokrétű hátterében egyik legfőbb ok az lehetett, hogy a szovjet tudomány-rendszer egyik alap-kritériuma szerint a természet- és társadalomtudományokat tiltott volt >>házasítani<< (Engels óta). A táj ezért csak természetföldrajzi, a >>körzet<< csak gazdaságföldrajzi diszciplina lehetett. Márpedig hatékony regionális tervezés csak a természeti és gazdasági elemek, tényezők kölcsönhatásos együtthasznosításával képzelhető el” – Mőcsényi M. (1999): Ember és Táj, Agrártörténeti füzetek 3. p. 51. , kiadó: DATE Mezőgazdasági Víz-és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kar, Szarvas

3 jellemzően a geográfus képzések, a környezetmérnöki képzések, illetve a gödöllői Tájgazdálkodási Intézetből kikerülő szakemberek

4 a niche szó szerint „fülkét” jelent. Olyan ökológiai ablak, amelyet a külső tényezők változása hoz létre, és az egymással versenyben lévő „fajok” potenciáljuk arányában töltik ki üres helyeit.

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »