Nézőpontok/Kritika

Múltidéző

1/5

Pogány Frigyes

Pogány Frigyes
A ronchampi kápolna, fotó: Marcus Trimble
Új Színház - a helyreállított Lajta Béla féle homlokzat - éptész Kőnig Tamás és Wagner Péter
Kőnig Tamás, fotó: Vargha János
Lóránt u. 8. A.K.I. lakóházak, Mináry Olga, 1972.
Pogány Frigyes
A ronchampi kápolna, fotó: Marcus Trimble
Új Színház - a helyreállított Lajta Béla féle homlokzat - éptész Kőnig Tamás és Wagner Péter
Kőnig Tamás, fotó: Vargha János
Lóránt u. 8. A.K.I. lakóházak, Mináry Olga, 1972.
1/5

Pogány Frigyes

Múltidéző
Nézőpontok/Kritika

Múltidéző

2009.03.23. 10:39

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Baja, Magyarország

Építészek, alkotók:
Kőnig Tamás

Vélemények:
17

Kőnig Tamás írása a pályakezdő évekről: háromszögvonalzó, olaszországi körutazás, az Iparterv és az első tömbrehabilitációs munkák a VI. kerületben. Építész szemmel 1974-től 1994-ig.

1974-ben, harmincöt éve kaptam meg diplomámat a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Egy évfolyamon akkor körülbelül százhúszan voltunk, és Magyarországon máshol építészmérnöki végzettséget nem lehetett szerezni, belsőépítészeket az Iparművészeti Főiskolán, a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen képeztek.

Az egyetemen jellemzően csoportrendszerű oktatás folyt. Az előadásokon az egész évfolyam közösen vett részt, a gyakorlatokat minden tankör a saját – és állandó – termében tartotta, mindenkinek saját rajzasztala volt (ez még nem a hordozható laptopok, hanem a – folyton újrahegyezendő ceruza, a háromszög- és párhuzamvonalzó, a pauszpapír időszaka), tervezési feladataink nagy részét is itt készítettük. Első csoportvezetőnk a fiatal Kaszás Károly volt.

Szerettünk egyetemre járni. Miközben – a maihoz hasonlóan – sok rajzolási-tervezési feladat volt, az előadásokon a megjelenés ellenőrzéseként katalógust tartottak, és nekünk a tárgyakkal, azok elvégzésének időpontjával kapcsolatban semmi választási lehetőségünk nem volt. Még a politikai gazdaságtan című tárgyat is "fel kellett venni". Nem dicsekvésül említem, nem volt ebben semmilyen a rendszerrel kapcsolatos ellenállás, de életem első egyetemi vizsgáján, 1969 december végén ebből a tárgyból kivágtak. Egyszerűen nem készültem eleget az elővizsgára. Úgy éreztem akkor, hogy ez alig megkezdett egyetemi tanulmányaim végét is jelenti. (A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségiztem, ott jellemzően jó tanuló voltam, felvételi pontszámom alapján elsőre felvettek az egyetemre, elégtelen osztályzathoz nem voltam hozzászokva.)

Pogány Frigyes
1/5
Pogány Frigyes

A gyakorlatokat, főleg tervezési feladatokat (akármilyen kicsik és akármilyen funkciójúak voltak) nagyon szerettem, bizonyos előadásokat és főleg a határidőket illetve a hozzájuk kapcsolódó őrületet – mint mindenki – utáltam. Mindenesetre a műegyetemi oktatás számomra eredményes volt: a szakma itt felfogott interdiszciplinaritásából következő – a szigorúan vett műszaki (nem csak építéssel összefüggő) kérdésektől a különböző művészeti ágakig terjedő – erős, a mai napig tartó érdeklődésem jött létre ebben az időben.

A Magyarországon kívüli világgal való "aktív" kapcsolattartás igénye is kialakult bennem (számomra ez korábban azelőtt csak elméleti szinten létezett, létezhetett). Ennek aztán egy egyhónapos olaszországi, rá három évre (akkor erre még csak így volt lehetőség) egy finnországi, majd egy franciaországi hátizsákos, youth hostelben lakós tanulmányút, valamint több erdélyi kirándulás lett az eredménye. Az olasz út – az északi Vicenzától a szicíliai Siracusaig – a többféléves építészettörténet oktatás (történeti sorrendben Hajnóczi Gyulától, mások mellett Pogány Frigyesen, Sódor Alajoson és Szentkirályi Zoltánon keresztül Vámossy Ferencig) egyenes következménye volt. A mindent látniakarás napra lebontott, nagyon-nagyon sűrű utazási tervet (akkor ugye harminc nap volt a kinttartózkodás maximuma, és erre is egyetemi éveim nyarain való egy-egy hónapos dolgozásokkal gyűjtöttem össze a pénzt), a még friss előadások hatása egyfajta nyugodt érdeklődést eredményezett: külön utánakészülés nélkül tudtam, hogy mit fogok látni a római Gesu templomba lépve, vagy például, hogy miért nem hagyhatom ki a ravennai San Vitalét. (Ma ezekre – bár azóta többször voltam erre is – ilyen tisztasággal és nyitottsággal már nem lennék képes.)

A ronchampi kápolna, fotó: Marcus Trimble
2/5
A ronchampi kápolna, fotó: Marcus Trimble

A finn út az akkortájt végzett építészek szinte természetes zarándoklata volt: Alvar Aalto építészete – a déli területektől Jyväskylän át a sarkkörön lévő Rovaniemiig a mély és sokoldalú gondolatokkal párhuzamos egyszerűség, a korszerűség, a természetesség kivetülését jelentette számunkra. A francia út nem lehetett kétséges: a keletről érkező vonatról először Le Corbusier csodálatos ronchampi kápolnája közelében kellett leszállni, és az országot – természetesen Párizson, a francia gótika városain és a Loire menti kastélyokon keresztül – a marseillei l’Unité d’Habitationig kellett végignézni. Azokban az években az utazás még a mai, természetesen nyitott világétól eltérő, hosszú előszervezettséget igénylő, egyedi, vagy előre csak egyedi lehetőségnek látszó – ebből következően valószínűleg nagyobb hosszútávú hatású – tevékenység volt.

Az egyetem Épületszerkezettani Tanszékén diplomáztam (tanszékvezető: Gábor László, ifjú tanársegéd: Petró Bálint). Diplomamunkám egy, az akkor újdonságként, a Győr irányába tervezett autópálya mellé elképzelt autóspihenő (szálloda-étterem-benzinkút) volt. Építész konzulensem Mináry Olga volt, és ez – mint később kiderült – további életem szempontjából meghatározóvá vált. (Ezért is örültem néhány évvel ezelőtt annak, hogy ennek a méltatlanul kevéssé ismert építész munkáit összegyűjtötte és kiállításon bemutatta a HAP Galéria – a Winkler Barnabás által, tervezőirodája mellett működtetett és ott kortársközeli építészettel kapcsolatosan nagyon fontos tevékenységet végző kiállítóterem.)

Mináry Olga kezdeményezésére és hathatós segítségével kerültem az Ipari Épülettervező Vállalathoz. Az egyetem után itt munkához jutni a szakma megtanulását jelentette, az építészi gondolkodás kialakulását. Alapvető volt az akkor kizárólagosnak látszó nagyvállalati léttől az architekturális működésre történetileg is jellemzőbb kiscsoportos működésig vezető út végigvitele szempontjából. Ráadásul építésznek vettek fel, ami ma már furcsán hangzik, de akkor ez még nem volt nyilvánvaló. Ahhoz, hogy ebbe a jónevű intézménybe kerüljön egy fiatal építész, legtöbbször komoly áldozatokat kellett vállalni. Többen, akik nálam az egyetemen sokkal jobb eredményeket értek el – átenetileg – statikus tervezőként lettek ipartervesek. Eleve nagyon nehéz volt a nagy fővárosi irodákban (másmilyen nem is volt) tervezőként elhelyezkedni, de az Iparterv felé “tülekedésben" valószínűleg nagy szerepe volt az akkor a vállalat korábbi, meghatározó főépítésze, Szendrői Jenő vezette Ipartanszéknek.

Lóránt u. 8. A.K.I. lakóházak, Mináry Olga, 1972.
5/5
Lóránt u. 8. A.K.I. lakóházak, Mináry Olga, 1972.

A II. világháború után megalakult Iparterv – részben a funkcionális alapú nagyvállalati szakosodás, és ezzel összefüggésben az ott dolgozók egyenletesen magas szinvonalú technológiatisztelete és igen erős tartószerkezeti elkötelezettsége okán – folyamatosan az ipari nagyszerkezetek, nagy fesztávot igénylő térrendek és az ehhez kapcsolódó, átgondoltan racionális helyiségszervezés specialistájává vált. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy kizárólag nagy ipari épületek tervei születtek itt. A kor erős iparfejlesztésének köszönhetően rengeteg volt a kis és nagy munka, és ez az erős társadalmi-politikai nyomás ezt a munkát magas presztizsen tartotta. Az egyes időszakokban majd másfélezer főt foglalkoztató vállalat ezeknek az elvárásoknak meg is felelt. A jellemző vállalatfelépítésnek megfelelően az összes társszakág tervezői is cégen belül voltak, A részvételükkel – akik a világban zajló hihetetlen technikai fejlődést értették és magas szinten alkalmazták – építészeti, ezen belül funkcionális, szerkezeti és ezzel összefüggésben átfogó építészeti remekművek sokasága készült itt.

Ugyan a vállalat első éveiben főleg a nagy vasbeton szerkezetek alkalmazásában szerezte nemzetközi díjakkal is honorált hírnevét (ezek részben előregyártott, részben helyszínen készített, de mindenképpen ipari létesítmények voltak, az előregyártott paneles épületek fejlesztése az akkor szintén állami nagyvállalat Lakóterv profiljába tartozott), a mi irodánk elsősorban az akkor terjedni kezdő könnyűszerkezetes struktúrák kialakításával, fejlett nyugati (!) országokban kifejlesztett rendszerek honosításával és ezekből konkrét épületek tervezésével foglalkozott.

Csoportvezetőnk Sámsondi Kiss György volt, az Ybl Főiskola (ma a Szent István Egyetem Ybl Miklós Főiskolai Karának) későbbi tanára, majd vezetője. Ő a fia Sámsondi Kiss Bélának, az igen kreatív építésznek – aki sok egyéb építéstechnikai különlegesség mellett a szövetszerkezetes építés feltalálója is volt. (Ez a gipsz zsaluzatba öntött homokbeton tartószerkezeteket használó, szilikátalapú könnyűszerkezetes rendszer korát megelőzően célozta egyrészt a házak hőtechnikai viselkedésének korszerűsítését, másrészt az akár Afrika nagyon nélkülöző részein is alkalmazható építéstechnológia alkalmazását.) Mivel ilyen strukturájú budai épületben laktak, fiatal kollegáimmal együtt többször a helyszínen tanulmányozhattuk a megvalósítást és ez a környezetet figyelembevevő építészi gondolkodásunkra is erős hatással lehetett.

Mi, fiatal építészek szerettük az Ipartervet. Nem lehetett nem szeretni, maga volt a teljes szakmai külvilág és az egyéb programigényeinket is kielégítette – sőt, az élet különböző szegmenseire való rálátásunk még igencsak korlátozott lévén – létre is hozta azokat. Nagy vállalat volt ez, többszáz építésszel. Az egyes feladatok – az elején kisebbek, de elég gyorsan önállóak – természetesen csoportokban lettek megoldva. Ez nem csak a rengeteg – akkor még számunkra túl bonyolultnak tűnő – szakági munka sokaságát jelentette (amellett, hogy előtte az egyetemen nyilván nem átélt munkavégzési körülmények megismerését és magától értetődővé válását okozta), hanem az építészi gondolkodás sokféleségére, az építészi feladatok tágasságára is ráirányitotta a figyelmet.

Akkor még megfelelő frisseségű – pláne a világra is kitekintő – sajtó, információs – és különösen informatikai – hálózat, kamarai rendszer nem állt rendelkezésre. A szakma és az építészek, építészeti irányzatok megismerése – a Magyar Építőművészek Szövetsége néhány rendezvénye, a lebonyolított tarvpályázatok után ott tartott nyilvános viták mellett – a vállalati tervezőcsoportok kapcsolatain, véletlenszerű folyosói találkozásokon, így kialakuló emberi kapcsolatokon, a vállalatnak járó néhány külföldi folyóirat (melyekhez a vállalati hierarchia alján elég nehéz volt hozzájutni) és elsősorban a heti rendszerességgel tartott vállalati tervzsűriken vált lehetővé.

A cégen belül olyan építészeket – és munkáikat, munkamódszerüket, világlátásukat ismertünk meg, kerültünk velük személyes viszonyba, mint például – hogy a ma építészként gondolkodókra is szinte közvetlen hatással bírókat említsem kivonatosan – Jánossy György, Molnár Péter, Földesi Lajos, Gulyás Zoltán, Mülbacher istván, Arnóth Lajos, Rimanóczy Jenő. Olyan, akkor fiatal, de nálunk sokkal előbb járó építészek munkáit, előadásait és nem utolsósorban érdekérvényesítő képességét élvezhettük a péntek délelőttönkénti nyilvános vállalati tervtanácsokban, mint például Janáky István, Reimholz Péter, Lázár Antal, Vajai Tamás, Patonai Dénes, Sylvester Ádám, Koris János, vagy Benczúr László. Ezt a szakmai életet az Ipartervhez kötődő tevékenységek egészítették ki, például a vállalati nagyteremben rendszeresen megtartott rendezvények, ezeken belül is a képzőművészetben azóta is "iparterves csoportként" emlegetett alkotók kiállításai, melyek a társművészetekre való rácsodálkozás nagy alkalmai lettek.

A tervezőirodák frissen végzett fiatal építészei előtt állandó célként jelentkezett a Mesteriskolába bekerülés. Az Építész Mester Egylet által a mai napig is működtetett továbbképző intézmény kiválóan segíti az építész szakma egészére való rálátást, a szakmai és csoportmunkában való elmélyülést. Ezért minden turnus indulásakor igen sokan készítették, készítik el a felvételi tervpályázatokat. (A nagyvállalatokon belül különösen figyelemmel kisértük a be- és kikerülőket, számontartottuk a "sorrakerülés" lehetőségét.)

Engem nem vettek fel, pedig a felvételi tervpályázatokat, az ott folyó csoportos munkát nagyon szerettem (volna). Hiányzott a továbbtanulás lehetősége is, beiratkoztam hát a Magyar Iparművészeti Főiskola továbbképző tagozatára. (Ez olyasmi volt, mint ma a szakmérnöki képzés.) Az ott hallott előadások gondolkodásmódom és érdeklődésem alakulása (későn érő tipusú lévén inkább szinte kialakulása) szempontjából nagyon fontossá váltak. Az akkori Műegyetemen tanulás során elő nem kerülő szociológia, tervezéstudomány és egyéb társadalommal, elmélettel foglalkozó tárgyak egy korábban számomra nem ismert sávot nyitottak meg az építészi munkát is befolyásoló gondolkodással kapcsolatban.

Aktív, de nem elsősorban épülettervezéssel, inkább szerkezetfejlesztéssel járó időszak volt ez. Fogalmazhatunk úgy is, hogy kapóra jött számunkra Kévés György megtisztelő felkérése 1983-ban: a VI. kerületben újonnan alakult “tömbrehabilitációs tervező csoport" vezetője lett, ide hívott – a velem együtt végző, és szintén iparterves kollegámmal, Wagner Péterrel együtt – minket dolgozni. Ez – a ma már természetesnek látszó – építészi feladat, a rekonstrukció számunkra abban az időben különlegesnek és nagyon kihívónak látszott. Átmentünk az akkor nevében is újdonságnak ható "Studio R" tervezőirodához. (R=revitalizáció; az hogy egy tervezőiroda nevének megválaszthatásán gondolkodhatunk, önmagában is egyedülállónak számított és így lelkesítőnek hatott.)

A Studio R-t a VI. kerületi Ingatlankezelő Vállalat alapította, létében és céljában – a második világháború óta folyamatosan leromló belső terézvárosi épületek rekonstrukciója, a tömbök új élettel való feltöltése – különlegesnek és ezért kihívónak számított. Az ezekkel az egyre értékelenedő épületekkel való építészi foglalkozás a nyolcvanas évek elején – a jóformán csak új fejlesztésekkel foglalkozó nagy tervezőirodák számára – általában nem számított még vonzónak és túl magas presztizsűnek. Ugyan fizikailag már jórészt befejeződött, de még érezhető volt a második világháború utáni rengeteg újjáépítés, új iparosítás és a telepszerű lakásépítés lendülete.

Az iroda feladata az volt, hogy a VI. kerületi tömböket együttesen kezelve tegyen javaslatokat az egyes épületek – ha kell funkcióváltással járó – rekonstrukciójára, esetleges bővítésére, a lakás- és üzletállomány korszerűsítésére, az itt álló kevés középület fejlesztésére, a foghíjak beépítésére úgy, hogy az abban az időben jórészt csak kényszerközlekedőnek vagy tárolóterületnek használt, hajdani zöldfelületeiket és burkolataikat is elvesztett udvarok, tömbbelsők is használható, élhető és élvezhető hellyé váljanak az itt lakók, és általában az idelátogatók, itt naponta elhaladók számára. A munka az akkor A, B, C és D tömbnek nevezett, a VII. kerület határán álló területekkel, az akkori Majakovszkij, ma ismét a történelmi nevét viselő Király utca és a Paulay Ede utca közötti, a Nagymező utcától a belváros felé kiindulva jelzett tömbökkel kezdődött.

A kislétszámú, főleg fiatalokból álló irodában néhány év alatt feltártuk a belső fejlesztési-telepítési lehetőségeket (az akkor éppen érvényben volt Madách sugárúti szabályozás betartásával), egy bizonyos szinten felmértük – illetve a fellelhető adatokból felszerkesztettük – a meglévő épületeket és javaslatokat készítettünk a meglévő lakóházak korszerűsítésére, foghíjak és egyes épületek esetében tanulmányterv szintű – gyakran többváltozatos – terveket készítettünk.

Új Színház - a helyreállított Lajta Béla féle homlokzat - éptész Kőnig Tamás és Wagner Péter
3/5
Új Színház - a helyreállított Lajta Béla féle homlokzat - éptész Kőnig Tamás és Wagner Péter

A tervek természetesen kerületi-tanácsi megbízásból, állami tulajdonú épületekkel, az állami és tanácsi hatóságokkal és szervezetekkel egyeztetve készültek. Megvalósításukhoz nyilvánvalóan állami akarat és főleg pénz kellett volna. Ez a nagyon előremutató kerületi lelkesedés az esetleges konkrét megvalósításokhoz közeledve rövid időn belül alábbhagyott. A dolog számunkra, ott dolgozók számára egyre kilátástalanabbnak tűnt. Néhány év után, 1986-ban – egy rövid, elsősorban bútortervezéssel foglakozó kis cégnél töltött kitérő után – ismét az Iparterv alkalmazásában dolgoztam. Kévés lassan felkészült rá, majd egy idő után létrehozta saját, ma már nemcsak tervezéssel, hanem városi léptékű fejlesztésekkel foglalkozó irodáját. A Studio R fokozatosan – elsősorban rehabilitációkhoz kapcsolódó terveket készítő – magánirodává alakult.

Közben, 1987-ben, 1988-ban majd később, 1994-ben részt vettem a bajai építészeti alkotótábor munkájában. Úgy kezdődött, hogy Baja város tanácselnöke megkereste Magyarország vezető tervezőirodáit – természetesen akkor még nem az építészeket közvetlenül –, hogy "lenne-e vállalkozó arra, hogy önként jelentkezőkből, vagy küldött építészekből néhányan egyhetes-tiznapos kurzuson vegyenek részt. Ez a vállalatok részére nemcsak azt jelenti, hogy tervezőinek másokkal megismerkedve, tapasztalatokban gazdagodva szellemi gyarapodását segíti, hanem esetleges megrendelést, konkrét munkát is jelenthet".

Kőnig Tamás, fotó: Vargha János
4/5
Kőnig Tamás, fotó: Vargha János

Engem az Iparterv tervezőjeként érdekelt ez a dolog, jelentkeztem, felvettek. A tanácselnök-helyettes utólag így értékelte ottlétünket: "Felhívásunkra jelentkezők között válogatási lehetőségünk volt, és ezzel úgy éltünk, hogy lehetőleg fiatal, kezdő szakemberek legyenek túlsúlyban, részünkre biztosítva az újszerű, még nem fertőzött látásmódot, részükre pedig biztosítva az igaz baráti, tábori alkotóműhely légkörét." A Baján töltött napok során minden résztvevő választhatott egyet a jellemző városi problémák közül, és a feladat helyszíni körüljárása és átgondolása után, annak általa javasolt megoldására – esetleg több változatban – vázlattervet készített. Az évente később összevontan is dokumentált javaslatok közül a város a későbbiekben – anyagi és egyéb okok miatt – csak néhányat tudott továbbvinni, de az értékelés második része feltétlen igaz: hasznos volt a város és a mi számunkra is, érdekes építészeti megoldások születtek, baráti-szakmai kapcsolatok alakultak ki, nem utolsó sorban nagyon jól éreztük magunkat Baján.

A kilencvenes évek elején az Iparterv – és természetesen dolgozói is – átestek a rendszerváltással kapcsolatos folyamatokon. A hajdani vállalat még létezik, de részvénytársasággá alakult (minden korábbi ottdolgozónak voltak egy időben részvényei), majd fokozatosan a több szakágat azért megtartó középcéggé alakult. A tervezésben – és így a fiatal építészek "felépítésében" is – meghatározó szerepet játszó nagyvállalatból a tervezési piac egyik átlagos szereplőjévé vált.

1990-ben hajdani évfolyamtársammal és akkori iparterves kollegámmal, Wagner Péterrel – sokszáz akkor már dolgozó építésszel azonos módon – egy azóta is kicsi építészirodát hoztunk létre, 1994 óta csak itt tervezek. A "vállalatvezetés" és az összes társszakág cégen kívüli helyzete korábban nem "átélt" feladatokba és lényegesen több, az addig a nagyvállalati automatizmus által kezelt egyeztetéstömegbe kényszerített minket, és azóta is majdnem mindenkit (becslésem szerint az építészek kétharmadát), aki ilyen irodákban dolgozik. Ugyanakkor ez a "belekényszerítés" a nálunk dolgozó – és a korábbi nagyvállalat iroda-, osztálymérete alatti, csoportszoba-szerű együttdolgozásában élő – néhány fiatalra is vonatkozik. Ők – azóta is jellemzően – néhány év ilyenmódú gyakorlatszerzés, és általában nálunk, de önállóan elkészített pályázatok után létrehozzák saját kisvállalkozásukat, és távoznak. Az ezerfős nagyvállalat egyetemvégzéstől potenciálisan a nyugdíjazásig tartó alkalmazotti létével szemben ma ez a természetes folyamat, kapcsolatunk azóta is kiváló mindegyikükkel. Konkrét terveiket és terveinket nem említem, mert ez az irás nem rólunk és róluk szól.

Kőnig Tamás
DLA építész

PS: Az elmúlt napkoban hallottam a hírt, hogy lebontják az Iparterv Deák Ferenc utcai, sok emeletes, a telket gyakorlatilag száz százalékban beépítő, kiváló közterületkapcsolatokkal bíró, utca- és pinceszintjén nagy tereket, a felső emeleteken megfelelő természetes bevilágítású irodahelyiségeket tartalmazó, vasbetonvázas – tehát hasonló funkciójú ingatlanfejlesztési célokra kiválóan alkalmas – épületét.

Vélemények (17)
ders
2009.04.10.
17:05

jó volt olvasni König Tamás cikkét bár nem vagyunk egy generáció

közben arra gondoltam kik lesznek közülünk 2000 körül végzettek közül  a Janáky-k, Reimholz-ok, Hajnóczik, Szentkirályik, Pogány Frigyesek...vagy a nagy kedvencem, emberi és szakmai példaképem, ki lesz a mai kor építész polihisztora, ki lesz a 21 századi Magyar építészet Jánossy Györgye...

érdekes olvasni a korszakra jellemző életpályákat is, bár mi egy egészen más de hasonlóan izgalmas korszakban élünk, tele komoly emberi és szakmai kihívásokkal, amelyeket én is egy egészségesen kritikus nézőpontból figyelek, de remélem soha olyan keserűséggel mint ÓT.

gaspar_bonta
2009.03.24.
09:35

'kedves' odor ur,

irtam egy nagyon hosszu valaszt, de aztan kitoroltem. nincs ertelme. maga ilyen. helyette ajanlok egy verset maganak.

  

"Sakált kiált, hollót hörög,

 ki jól dalolni restel;

 és idenyög a Dala-dög,

 az éveire mester.

      Nem a szipolyt, ő azt gyalázza,

      kinek nem álma pálmaháza.

   

Pálmáját öntözzék ebek,

álljon közibük ő is.

Kertésszen őszi kerteket,

hol megtrágyázzák őt is.

      És orrát vájván, mint a vermet, 

      csak higyje azt, hogy elmerengett... "

 

(József Attila: Egy költőre - részlet)

 

bonta gaspar 

 

Ódor Tamás
2009.03.24.
12:25

@gaspar_bonta: El akartam kerülni ezt a hozzászólást, de hát te akartad:

Szerinted mennyi önuralomra van szükség ahhoz, hogy miközben előre tudod, hogy nagyon-nagyon-nagyon fog zavarni az, amit írok, mégsem bírod megállni, hogy elolvasd? Pedig a nevemmel kezdődik a hozzászólás, simán átugorhatnád, ejthetnéd. De nem. Te mazochista módon pusztítod saját magadat, és elolvasod. Na most ez az önpusztító szándéknak egy olyan fajtája, amit feltétlenül kezeltetni kellene.

A József Attila versrészlet elgondolkodtatott. Vajon kire is gondolhattál, miközben ezt az idézetet idetetted. És ismét csak az aggodalom szólalt meg bennem: hiszen ismét önmagadat ostorozod e verssel is. (kettőnk közül mégiscsak te vagy az, aki a szakmában még alig dalolt...) Fiatal vagy még, ne légy ennyire szigorú önmagadhoz. Óvd magad jobban, mert így túl hamar kiégsz.

ÓT

szabadalkotok.hu

gaspar_bonta
2009.03.24.
14:24

@Ódor Tamás: "Sakált kiált, hollót hörög,   (értsd: össze vissza szitkozódik),

 ki jól dalolni restel;            (értsd: aki nem a munkáival tűnik ki); 

 és idenyög a Dala-dög,      (értsd: akinek a mondandója sértő),

 az éveire mester."             (értsd: aki a korára hivatkozva teszi ezt).

 

Részemről a vitát BEFEJEZTEM. WgA-nak volt igaza. Ódor úr, további jó dobálást.

Ódor Tamás
2009.03.24.
21:47

@gaspar_bonta: össze-vissza szitkozódtál? IGEN

nem a munkáiddal tűntél ki? IGEN

a mondandód sértő? IGEN

a korodra hivatkozva teszed ezt? - ez bizonytalanná teszi, hogy kire is gondolhattál itt az építészfórumon, habár több tippem is lenne (tán csak nem a divatmajmozóra?)

ÓT

szabadalkotok.hu

gaspar_bonta
2009.03.25.
17:59

@Ódor Tamás: ha maganak ennyire fontos a triumfalas es a tudat hogy 'igazam van', hat tessek, legyen. utolso szoval, tokkal vonoval egyutt, lehet egy strigulat huzni a megnyert virtualis szocsatak rovatba. LOL .

kar hogy nem jott ra, hogy figyelmeztetni akartam, hogy az emberek java resze, vagy talan csak en taszitonak erzem ezt a folyamatos rossz szajizu hangvetelt. igazan sajnalom, hogy az uzenetemet nem tudtam jobban atadni. remelem idovel talalunk kozos hangot.

 

tisztelettel:

 

bonta gaspar 

 

Ódor Tamás
2009.03.25.
20:28

@gaspar_bonta: .

ÓT

szabadalkotok.hu

csipoficam
2009.03.24.
08:33

Jó sok mindenkihez oda kell dörgölőzni.

Aztán a kevésbé fontosokat kicsipkedni.

Mináry Olga csak innen alulról szép, megható... eltávoldova már nevetésges

Ódor Tamás
2009.03.23.
14:12

Igazán megható a (nagyrészt kádár-kori) múltnak az ilyen rózsaszín ködfátyolon át történő felidézése. Csupa-csupa jó és pozitív dologról olvashattunk, mintha az elmúlt 35 évben sehol semmilyen gond vagy probléma fel sem merült volna. Csak nem a szervilitás mintapéldáját ismerhettük meg, azét az alkotóét, akinek mindig minden helyzetben éppen az és úgy volt szép és jó, ahogyan azt mások feltálalták neki?

Félreértés ne essék, nem kívánom a szervilis embertársaimat kritizálni, egy jól működő társadalomnak rengeteg ilyen emberrre van szüksége, és megbecsülés illeti a helytállásukat és a munkájukat. Nem az író személyét, hanem a "múltfeltárás" módját szeretném pennám hegyére tűzni.

Egyértelmű, hogy valódi múltfeltárásnak semmiképpen sem tekinthető ez az írásmű, legfeljebb gyermeklelkű építészeknek szóló (ál)naiv esti mesének. A múltfeltárás előfeltétele valamiféle hitelesség. Ahhoz pedig nem ártott volna némi egyensúly a kádár-kori állami építészklikkek iránti nosztalgia és a valóság között. De sebaj, megismerhettünk egy neves építész kollégát, akinek sikerült naiv lelkét 35 évnyi szakmai tevékenység után is megőriznie. Hiába, régi mondás, hogy ez az igazi boldogság kulcsa. Őszintén örülök, hogy Kőnig Tamás DLA építész boldog ember.

ÓT

szabadalkotok.hu

gaspar_bonta
2009.03.23.
19:14

@Ódor Tamás: tisztelt odor ur,

 

sokadjara esik meg velem, hogy amint az on kommentjeit olvasom, barmilyen temabol, barmilyen terjedelemben, erzem, hogy a retinam eg.

sajnos velemszuletett hibam, hogy a savanyu, ertelmetlen, rosszizu, izles es minoseghianyos dolgok ezt valtjak ki belolem. ezt ereztem akkor is, amikor reimholz-gunyverset olvastam. ezt ereztem akkor is, amikor a kerdeses hazrol a latvanytervet lattam. ezt ereztem amikor a minden kommentbe becsatolt linkjere kattintva beuys tunt fel.

nem ertem, hogy miert van az, hogy elore boritekolni tudnam a maliciat, rosszallast, szarkazmust, es a ki-ha-en-nem odamondast, ahogy latom hogy kommentelt ? mi a baj ? mi tortent ?  

en, es gondolkodasmodom szerint meg sokezren, ezt a forumot a szakmai hirek, velemenyek, ujdonsagok miatt latogatom, es most mar nagyon-nagyon-nagyon zavar, hogy nap, mint nap egy rosszkedvu, rossz szajizu ember gunyoros sorait kell olvasnom.

nem szandekom udvariatlannak vagy tiszteletlennek lenni, csak oszintenek. oszinten sajnalom, hogy odor tamas nem boldog ember. de ez nem az en bajom.

 

gaspar bonta 

 

 

Ódor Tamás
2009.03.23.
21:11

@gaspar_bonta: Ha azt a "sok ezer" olvasót, akiknek a nevében te feljogosítva tekinted önmagadat arra, hogy érdekükben nyeretlen kétévesként felszólalj, valóban nagyon-nagyon-nagyon zavar mindaz, amit írok, akkor legalább már volt némi értelme a soraimnak. Még több értelme lenne, ha el is gondolkodnának rajtuk. Tőled erre képességek híján természetesen nem számítok.

Tudod, én nem több ezer ember nevében írok, hanem csupán a saját magaméban. Talán megbocsáttatik, hogy egy szubjektumnak is lehet saját szerény véleménye a körülötte zajló dolgokról. Pláne, ha benne éltem egy olyan korban, amelyben te szerencsédre (vagy pechedre) nem, és amelyről az általam kritizált rózsaszín mese szólt. Megértem, hogy téged a valóság nem érdekel, az általad képviselt sok ezer olvasóval együtt. De mi van akkor, ha vannak olyan emberek is, akiket érdekel? Talán a kreditpontokat nem itteni rokkázással kellene begyűjteni... Egyáltalán mit tudsz te Beuys-ról?

Mindig külön élmény számomra, amikor egy nyilvános hozzászólásoknak szánt helyen valakik nem a mondanivalómhoz szólnak hozzá, hanem a puszta létezésem szúrja a szemüket. Ebben éppen az az élmény a számomra, hogy szembesülök az egyáltalán nem rózsaszín valósággal.

ÓT

szabadalkotok.hu

rokon
2009.03.23.
21:53

@Ódor Tamás: Meg is látszik: "Tudod, én nem több ezer ember nevében írok, hanem csupán a saját magaméban."

Önmagának elsősorban, önmagát minősítve elsősorban.

Erről szólt gaspar bonta is,  PONTOSAN - amit a fenti reagálás csak megerősít. 

Vargha Mihály

folyt. jöhet...

Ódor Tamás
2009.03.24.
06:17

@rokon: Érthető a kiállásod: a szervilitásért neked sem kell a szomszédba menni. Miután Mónus János meghirdette itt a fórumon az igét, hogy nem ártana engem innen kicenzúráznotok, meg is kaptam tőletek a nagyon udvarias e-mailt, hogy a tervtanácsi ügyemmel talán jobb lenne máshol nyilvánosságot keresnem. Ez természetesen meg is fog történni, amikor újból időszerű lesz. Arra azonban a legrémesebb álmomban sem gondoltam volna, hogy az egyéb témákhoz történő hozzászólásaim is nemkívánatosnak nyilváníttatnak a részetekről. Nem hinném, hogy én lennék az egyetlen vitriolos hangvételű hozzászóló ezen a fórumon, azonban az egyértelmű, hogy az egyetlen vagyok, akit te, mint e fórum üzemeltetője, nyilvánosan is igyekszel elűzni innen. Kár ezért az alantas fáradságért. Csak Erikát sajnálom, és eddig is csak rá való tekintettel fogtam vissza magam, de ami sok az sok. Különösen, ami a saját nevemmel aláírt hozzászólásom tartalmának moderátori megváltoztatását érinti, anélkül, hogy ennek okáról és tényéről a publikumot tájékoztatnátok. Ha van inkorrektség, akkor ez az. Nagyon úgy tűnik, hogy te sem tudsz kibújni a Kádár-érában szocializálódott bőrödből, a veled egy követ fújó kamarai vezetéssel egyetemben. És ne feledd: te vertél át engem, te vezettél félre engem, és te léptél először az inkorrektség ingoványára velem szemben. Most ugorhatsz ismét, hogy töröld ezt a hozzászólásomat is...

ÓT

szabadalkotok.hu

rokon
2009.03.24.
07:23

@Ódor Tamás: Jött.

Ódor Tamás
2009.03.24.
09:07

@rokon: ehhez kellett aztán a nagy éleslátás... gondolom, egész pályafutásod tapasztalata összesűrűsödik ebben a tömör felismerésben.

igen. jött. jön. és jönni fog...

És kifejezetten neked, mint nagy tapasztalatú szakírónak és portálüzemeltetőnek mondom: nem kellene inkább azon elgondolkodnod, hogy ilyen Kőnig Tamás-féle dajkamesékkel homályosítjátok fel e szakportálon az ifjú generáció képviselőit? Nem éppen a te feladatod lenne a mese és a valóság közötti egyensúly őrzése? Vagy, ha már szüksége van néhányaknak dajkamesékre, akkor legalább legyen világos a fiatalabbak számára, hogy most éppen a mese-rovatot olvassák a valóság felidézése helyett. Ennyit a sajtóetikáról, és az ifjú generáció őszinte tájékoztatásáról.

Ehhez még annyit: nem tudod véletlenül, hogy a mi szakmánkban miért maradt el a valódi rendszerváltás? Hogyan tölthetnek be választott közhatalmi tisztséget olyan személyek a mi szakmánkban, akiknek nem kellett pld. az ügynökmúlttal kapcsolatos vizsgálatoknak alávetniük magukat? Pláne az Iparterv múltjával... Mindenki tudta és ma is köztudott, hogy igen komoly és szervezett is volt az építész szakmában a kádár-rendszer ellenzéke. Nem véletlenül vittek bennünket, leendő építészhallgatókat "betörni" Nagyatádra, a korábbi büntetőalakulat helyszínére, változatlan kiképzőgárdával. Igazából a ma is hallgatag szakmai korosztályom ott tanult meg kussolni. Gondolom, Kőnig Tamás a katonaságnál töltött időszakról is csupa szép emléket őriz... Na most akkor mindehhez vegyük hozzá azt, hogy legalább annyi jelentgető és beszervezett ügynök is volt közöttünk, ahány közismert ellenzéki beállítottságú. De persze jobb mindezt rózsaszín ködben magunk mögött hagyni.

Aztán nézzük az Ipartervet: Kőnig Tamástól megtudhattuk, hogy maga volt a szakmai édenkert. Amelyik felfigyelt a tehetségekre, felkarolta és felfuttatta őket. Tömegesen, szinte futószalagon. Persze a tévedés esélyének puszta lehetősége nélkül. Az Ipartervbe kivétel nélkül mindenki csakis az objektív tehetsége révén kerülhetett be, objektív kiválasztási szempontok alapján. Tévedés kizárva. Személyi "szocialista" kapcsolatok kizárva. Atyámurambátyám kapcsolatrendszere kizárva. Mindez állami pénzből finanszírozva. Aztán az így pártállamilag felfuttatott sztárépítészek azt tervezhettek - szintén a közvagyon terhére - amit csak akartak, vagy amit a párt- és állami bürokrácia megengedett nekik. Nem csoda, hogy nosztalgikus ez az időszak egyes tervezők emlékezetében, hiszen úgy tervezhettek közpénzből, hogy a pazarlást soha senki nem kérte számon. Szabadon szárnyalhatott a képzelet. Na és még a  tervezési jogosultság sem volt korlátozva... Az őket megelőző generáció ugyanis nem igyekezett ilyen adminisztratív eszközzel meggátolni a fiatalok előbbrejutását. Nem úgy mint ma Kőnig Péter generációja...

ÓT

szabadalkotok.hu

Ódor Tamás
2009.03.24.
15:52

@rokon: Kedves Vargha Mihály, építészfórum főszerkesztő! 

Bonta Gáspár az alábbi József Attila versrészlettel - gondolom -irányt mutat az általa képviselt több ezer építészfórumozó számára az itt javallott nyelvezet és kommunikációs stílus tekintetében. Mivel az előbbiekben nyilvános pártfogásodba vetted az ifjú titánt, igazán büszke lehetsz rá.

ÓT

szabadalkotok.hu

gaspar_bonta
2009.03.24.
16:21

@Ódor Tamás: jaj nekem.

nem lehet ezt a topicot ujrainditani  ? szegeny konig tamas.. 

Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk