Ökológia, rendszerökológia, építés ökológia – Az ”együtt látás művészete”

Napjainkban egyre elterjedtebb kifejezés az ökológia fogalma. De mit is jelent ez pontosan és hogyan hathat ez a szemléletmód az épített környezetről való gondolkodásunkra? Ezt a kérdést vizsgálja Dr. Lányi Erzsébet, a BME Épületszerkezettani Tanszék munkatársa most megjelenő cikkében, aki több évtizede foglalkozik környezettudatos és ökologikus építészeti oktatással a Műegyetemen.  

Definíciók: A bioszféra avagy a természeti környezet.

A több mint 3 milliárd éves bioszférát a négy nagy földi rendszer egyikeként (az atmoszféra, geoszféra és hidroszféra mellett), elemeinek napenergia-függő körfolyamatai szabályozzák. Az élővilág diverzitásával evolválódott, ökológiai szerveződésével szabályozódott. [1] Mi emberek is a bioszféra részei vagyunk.

A bioszféra legkisebb egysége az ökoszisztéma, ami napenergia működtette biotikus és abiotikus tényezők önszabályozó együttese. Egy ökoszisztémában rengeteg különféle élőlény (állat, növény, gomba, mikroorganizmus) él együtt, egymással szoros kölcsönhatásban. Az egyes fajok sorsa a többi faj jelenlététől, viselkedésétől függ, és együtt jól működő rendszert alkotnak. Egy-egy faj kihalása – eltűnése a rendszerből – a rendszer többi tagjára is hatással van.

A bioszféra az ökológia, vagyis a környezetbiológia segítségével tanulmányozható. Tehát az ökológia az élőlények és környezetük kölcsönhatásait vizsgáló tudomány, "háztartástan". (Oikosz – görög: háztartás, lakóhely stb.)

Azt, hogy az elmúlt 250 évben mit művelünk a természettel, Paul és Anne Ehrlich "csavar" vagy "szegecs metaforája" segít megérteni.

Visszaválthatjuk a jegyünket, de Ehrlichék szerint ez nem segít, mert mindannyian egyetlen "Föld űrhajón" utazunk, ami tele van "csavarozó munkásokkal" és megbízóikkal. Az ökológusok és egyéb szakemberek sejtik, kb. hány csavar van, mennyit szedhetünk ki büntetlenül, de ez nem segít, mert ma már 3 dollárt is kaphatunk darabjukért.

Ami a legnagyobb baj, hogy legtöbben nem tudjuk, nem is értjük, nem is vesszük észre, mit művelünk a természettel. Kiengedtük a gazdaságot az élet összességének (természet, társadalom, gazdaság) elemei közül, sőt az első kettő fölé emeltük. Egybenyitottuk a világot és folyik az öncélú termelés, fogyasztás, szemetelés. De a földi erőforrások kimerülnek, az élőhelyeket kisajátítjuk, számos állat és növényfaj már kipusztult. Megszűnőben van a diverzitás és diszparitás, mindhárom rendszer (természet, gazdaság, társadalom) instabillá vált.

El kell fogadnunk, hogy nincs végtelen növekedés egy véges világban.

Nagyjából kétféle reakcióval találkozunk:

Egyrészt a "valódi" környezetvédő mozgalmakkal, amelyek már a 60-as években megjelentek, felismerve a problémákat. Számukra a természethez való alkalmazkodás és a helyi közösségi fenntarthatóság látszott megoldásnak. Környezetvédő szervezetek alakultak (pl. a Greenpeace 1971); nemzetközi tudományos kutatások indultak.

Másrészt az ötvenes években a klíma melegedni kezdett, és az addig jégkorszakot jövendölő tudósok veszélyes felmelegedésről kezdtek beszélni. 2009-ben a Lisszaboni Szerződésben már "globális felmelegedésről" volt szó, útjára indult a klíma propaganda, már előzőleg az egyedüli bűnösként kikiáltott CO2 kvóta kereskedelme is. A valódi környezetvédelem háttérbe szorult.

A Föld átlaghőmérséklete valóban növekszik, a levegő CO2 tartalma is növekszik, és a CO2 (több másik mellett) üvegházhatású gáz. Minden más vitatható és vitatott is. Nem is lenne baj, ha csak tudóscsoportok vitáiról lenne szó, de az IPPC jelentések és az azokból származtatott követelmények már az Európai iparpolitika gerincét képezik, ami igen komoly következményekkel jár.

A Föld hőmérsékletét nem valószínű, hogy tudjuk szabályozni, de a termelési- fogyasztási szerkezet meghatározott célok mentén befolyásolható lenne, ha lenne hozzá politikai akarat. Biztató a legutóbbi EU-s megállapodás a "körkörös gazdaságról" (élettartam növelés, javíthatóság, újra használat/hasznosíthatóság).

Ökologikus épített környezet

Terápiás módszer a rendszerökológia is, az ökológia egységes elméletét használhatnánk a létmód, termelés, fogyasztás, társadalomszervezés, épített környezet létrehozása és fenntartása terén is. Ezzel elérkeztünk az épített környezet témaköréhez. A válság életünk minden szféráját (természeti, gazdasági, társadalmi) érinti és az építészek feladata a társadalom akaratának térbeli megjelenítése, legalábbis Mies van der Rohe szerint.

Mi manapság a társadalom akarata?

A népmesék mottója "jótett helyébe jót várj". Ma inkább az individualizmus, önmegvalósítás, az egyéni pénzügyi nyereség maximalizálása a cél, másokra való tekintet nélkül. Ez a "szemet szemért, fogat fogért" elméletnek kedvez. A társadalomnak jelentős számú vesztese is van, nőnek a jövedelmi különbségek, az eladósodás. A gazdasági és politikai vezetés, sőt a hétköznapi ember is gyakran ellenérdekelt a (várhatóan kényelmetlenséget okozó) változásokban. A szakembereknek pedig fő jellemzője a vakhit a tudomány és a technika mindenhatóságában.

Most többnyire egy kiválasztott probléma harcos aktivistáinak városi csoportjai a leghangosabbak, akik a többivel szemben vakok.

Egyetlen (?) megoldás látszik célravezetőnek, a Massachusetts Egyetem tudományos munkatársa, James Ephraim Lovelock biofizikus és vegyész 2009-ben megfogalmazta a "fenntartható visszavonulás" elméletét. Szerinte:

"Már nem civilizációnk ´fenntartható fejlődéséről´, hanem ´fenntartható visszavonulásról´, az élőhelyek gyökeres megváltozásáról, a puszta élet folytathatóságának lehetőségéről kellene beszélnünk. A Föld ilyen civilizációs elvárások mellett képtelen eltartani 8 milliárd embert... Megoldás: visszatérni/előre lépni a technika egy, a bioszféra által még tolerált szintjére egy másfajta társadalmi struktúrában."

És az építészet? Melyek is a "fenntarthatatlan társadalom" építészetének ismérvei?

Elsősorban a rohamos urbanizálódás és velejárói. A falvak kiürültek, a tömegek a városokba áramlottak, az ember maga alkotta dimenziók közé került. A városok elszakadtak a közvetlen ellátó területüktől is. "Minden nemzetnek, minden éghajlatra ugyanolyan házat ajánlok" mondta Le Corbusier a múlt század elején és ez sok helyen meg is valósult.

Az épületeink legtöbbje hatalmas (fosszilis) energiaráfordítással előállított vegyszerkeveréknek tekinthető. Virtuális raktárakból szállított, egyre rövidebb élettartamú, káros anyagokkal teli, vissza nem forgatható termékekből állnak. Ismerős már a "beteg épület szindróma" is, ami a beépített káros anyagok belső légtérbe kerülésével betegíti meg a városi embert, ki élete 85-90%-át épületben tölti. 

Alapállításként a "fenntartható visszavonulás" legáltalánosabb szempontjai javasolhatók az építészek számára is. Rövidítve az R.C.R., vagyis Reduce, Conserve, Recycling:

a terhelés csökkentés – R: a földhasználathoz, az anyag, víz és energia használathoz, a szilárd hulladék és szennyvíz képződéshez,

a megőrzés – C: az élőlények, a kultúrák és az épített környezet sokféleségéhez és különbözőségéhez,

a visszaforgatás – R: az építőanyagokhoz és az épülethasználathoz köthető.

A következő ábrákon összehasonlítható a "lineáris" és az "illeszkedő" épületmodell.

Mesterséges környezet teremtés: pazarló bevitel, elhasználás, szennyező kibocsátás (lineáris modell):

"Teremtetthez" alkalmazkodás: környezeti erőforrások bekapcsolása, takarékos használat, korlátozott, visszaforgatható kibocsátás (Illeszkedő modell):

Az ökologikus építés feladataiból következően az épületek megvalósításakor a tervezőnek/építőnek/használónak a funkciót követő, igényeket és a külső-belső kényszereket is egyszerre és egyidejűleg kell figyelembe vennie. (Megint az "együtt látás művészete".)

A gyakorlat szempontjából nézzük meg az épület, épülethasználat, és a természeti környezet kapcsolódási pontjait is, egyúttal a lehetséges eszközöket.

Jelmagyarázat:

É-T: a társadalom és építészeti formálás. Nincsenek még kiforrott megoldások. Sok-sok kísérletező, alkotómunkára van még szükség, amíg a forma és tartalom összhangja megvalósulhat.

SZ-A: a szerkezetek és anyagok. Elsősorban a helyben/közelben található természetes-, esetleg bontott anyagok jöhetnek szóba.

T[É-H]: a gyártás, építés és használat technikái. Lényegesek az energiahasználat és a visszaforgathatóság szempontjából is, mióta tudjuk, hogy "a szél (energiája) megújul, de a generátor nem".

H[E-K]: a helyi erőforrások és kényszerek. A kényszerekkel (pl. talajvíz) foglalkozunk. de a helyi légáramlatok, felszíni vizek, helyi növényzet, domborzati viszonyok stb.  ritkán számíthatnak figyelmünkre.

E-A: az energia és anyagáramok. Főleg az "épületgépészet" jut eszünkbe, pedig lehetséges az épületszerkezeteket is "működtetni" gépészeti rendszerekként, (napterek, napkémények, esővíz gyűjtés, komposzt toalett stb.)  Az energia sem "egyetlen probléma".

BT[H-I-K]: a belső terek erőforrásai- és kényszereiként az esetleges hulladék energiák (világítás, gépek termelte hő), a metabolikus hő is felhasználható, kényszer viszont a mérgező kipárolgás.

Végezetül néhány példa, épületek a természet valódi- és álruhájában:

Nagy Sándor és a hazatérők:

A gordiuszi csomót kardjával elvágó Nagy Sándor számára ájult tisztelet jár. De: nem ez volt a feladat.

Az erőforrások, pénz és hatalom nagy koncentrációjú új „gordiuszi csomói"-nál sem ez a megoldás. Inkább a csomók türelmet és bölcsességet igénylő óvatos szétbontása, majd az élet újraszövése a mai ember feladata.

Mert Tamási Áron szerint „A világ arra való, hogy valahol otthon legyünk benne".  

Dr. Lányi Erzsébet Phd.

építészmérnök, c. egyetemi tanár, BME 

[1] Prof. Vida Gábor BME előadás, 2016

[2] Idézi Jordán Ferenc: Ördögi jóslatok, 2020