építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Optikai csalódás – rendhagyó ikerház Törökbálinton

Ha ikerházakra gondolunk, többnyire a teljesen szimmetrikusan félbevágott házak jutnak eszünkbe. Tóth László, Papp László, Schalling Frigyes és Schmidt Péter kétlakásos épületében is tetten érhető a szimmetria - a két lakrész tökéletes tükörképe egymásnak, a homlokzat viszont egyetlen egység benyomását kelti.

A helyszín Törökbálint mostanában beépülő része, a Tükörhegy északi lejtője. Az autópálya viszonylagos közelségéért a budai hegyek látványa kárpótolja az ide költözőket. Az utcavonallal párhuzamos beépítés tisztán észak-déli tájolású épületeket ad, így alakult a helyzet a Tóth Project ide tervezett házánál is. Az építtetővel közösen úgy döntöttek, hogy az intimebb, védett déli oldalra tájolják az épület fedett és nyitott közösségi tereit, de az északi oldal irányába sem zárják be teljesen a homlokzatot.

Az utca felől érkezve is érzékelhető már az épület legmeghatározóbb vonása: a három, egymásba harapó tömeg kompozíciója. A három egység magasságában és burkolatában különül el egymástól, találkozásuk pedig egy utcai nézetű, kényelmes méretű tetőteraszt jelöl ki.


Kétlakásos lakóépület - építész: Tóth László - fotó: Batár Zsolt


A tervezéskor érvényes szabályozás magastető használatára kötelezte a tervezőket, melynek visszafogott, elegáns formai megoldásokkal meg is feleltek. Ám az utca irányából a lapostetős elemek határozzák meg a látványt – az építtető kifejezett kérése volt, hogy első benyomás egy minden ízében kortárs épületé legyen. Ezzel esztétikailag jelentősen kiemelkedik a meglehetősen heterogén megjelenésű épített környezetből.

A homlokzat megjelenését három anyag határozza meg: a vakítóan fehér vakolat, a sötétszürke és világos homokszín táblás szálcement burkolat, valamint a fahatású, szintén szálcement hosszúkás burkolóelemek. A nyílászárók és a fémlemezfedésű tető sötétszürke színe az ezek által körülírt hangulatba illeszkedik. Az utcaszintről nyíló szekcionált garázskapuk is a homlokzattal egy síkban lévő szálcement táblák mögé bújnak, ezzel is az elegancia felé mozdítva a ház utca felé mutatott képét.


Kétlakásos lakóépület - építész: Tóth László - fotó: Batár Zsolt


Ha megnézzük az alaprajzokat, az első dolog, ami feltűnik, a szinte hiánytalan szimmetria, melyre a házon osztozó testvérpár és családjaik hasonló igényei miatt volt szükség. Az épületet kívülről szemlélve azonban nem ez a benyomásunk – olyan, mintha egy nagyobb családi házat látnánk. Pedig a szimmetria a homlokzatokon is fellelhető, ám olyan elemeket is tartalmaz, melyek hatékonyan megbontják annak szigorúságát. Ilyen például a bejáratok formálása – bár helyük kijelölése még a szimmetria jegyében történt –, valamint a homlokzati burkolatok játéka. Ezekkel a finom eszközökkel az építészek el tudtak rugaszkodni az ikerházak klasszikus félbevágott esztétikájától, míg funkcionálisan abszolút megfeleltek a házat életre hívó igényeknek.

Az erősen lejtős telek utcaszintjén kapott helyet a garázs, valamint a gépészeti- és tárolóhelyiségek, melyeket már minden oldalról terep vesz körül. Az épület valódi földszintje a belső terasszal van egy magasságban, és lényegében egy egybefüggő, konyha-nappali-étkező élettérből áll. Ezt egészíti ki az utca felől egy-egy kisebb méretű lakószoba és egy-egy fürdőszoba. A családtagok hálószobáit rejtő emeletre egykarú lépcső vezet fel, melynek világítással kiegészített, lebegő lépcsőfokai a földszinti tér meghatározó vizuális elemei. Az emeleti gyerekszobákhoz tartozik a gyerekmosdó, az utcai nézetű szülői hálók pedig saját en-suite fürdőszobát és gardróbot kaptak.


Kétlakásos lakóépület - építész: Tóth László - fotó: Batár Zsolt


A magastetős tömb zárófödéme látszó koporsófödém, mely az egész házon átívelő, látszóbeton felületekkel együtt különleges, monolitikus jelleget kölcsönöz a belső térnek. A mennyezeten tisztán kivehetőek a zsalutáblák nyomai, ami hatékonyan oldja a ház külsején alkalmazott anyagok sterilségét.
A látszóbeton ugyan kevés teret hagy a gépészetnek, a tervezésnél és a kivitelezésnél mégis figyeltek arra, hogy a besüllyesztett világítás és a modern hővisszanyerős szellőzőrendszer megfelelő helyet kapjon.

A Tóth Project építészei minden épületnél kiemelten figyelnek a fenntarthatóságra, mely a megfelelő gépészeti rendszer alkalmazása mellett okos tömegformálással és hatékony hőszigeteléssel biztosítható. A 15 cm vastag koporsófödém 35 cm hőszigetelő burkot kapott, amely a homlokzat síkján 20 cm-es grafitadalékos hőszigetelésre vált, és a pinceszint alá is lefut. Az így „körbecsomagolt” ház a levegő-víz üzemű hőszivattyúval és a hővisszanyerős szellőztetőrendszerrel kiegészülve nagyon jó hőtechnikával, és igen alacsony fűtésszámlákkal dicsekedhet.


Kétlakásos lakóépület - építész: Tóth László - fotó: Batár Zsolt


Az építészek igyekeztek maradéktalanul kihasználni az észak-déli tájolásból származó előnyöket. A lakótereket a terasszal összekötő üvegfelületek fölé kinyúló másfél méteres konzol az állítható lamellás árnyékolóval kiegészülve gondoskodik az árnyékolásról a nyári időszakban, míg a téli alacsonyabb napállás mellett beengedi a jótékony napsugarakat a belső térbe. A déli oldal teraszának árnyékolásáról egy kihúzható árnyékoló gondoskodik, amely az első emeleti terasz dobozába húzódik vissza, amikor nincs rá szükség.

A lejtős terepnek köszönhetően a két család közös medencéje majdnem az emeleti szobák padlószintjével került egy magasságba, amely egészen különleges átlátásokat eredményez. A kertet hátulról lezáró támfal és az oldalsó falak megemelésével minimális lett a belátás a kertbe, és egy igazán intim nyitott élettér jött létre az épület déli oldalához kapcsolódóan. A Tóth Project munkásságába jól illeszkedő, részletekbe menően átgondolt ház született, melynek eleganciája a végletekig redukált elemhasználatában és visszafogott esztétikájában rejlik.

Tóth Katalin

 

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »