Ormos Imre gondjai – Mőcsényi esszék 6.

Az elmúlt évszázad során többször függött csak egy hajszálon, hogy ma van tájépítészeti felsőoktatás Magyarországon. Hogy a diktatúrák árnyékában miféle szövevényes alkukon, és véletlenek sorozatán múlott néha, hogy a néha személyeskedésig fajuló ellentétek ellenére még mindig van „szívhang", arról mesél nekünk Mőcsényi professzor ebben a sajátosan Közép-Kelet európai történetben.

1945-ben, a világháború után az intézmények iratainak jó-része „szemétre" került. Voltak, akik kompromittáló okmányokat kerestek a hulladékban, és ha találtak, zsarolták áldozatukat.
A Kertészeti Tanintézetben a háború előtti hallgatók többsége a „Turul", illetve az „Emericana" ifjúsági szövetségnek voltak tagjai. A „Turul" meglehetősen szélsőséges jobboldali, az „Emericana" egyházi irányultságú szervezet volt. Ezeknek a tömörüléseknek választott ifjúsági, és az intézmény vezetője által jelölt tanár elnöke volt. Mohácsy Mátyás igazgató tanárelnökül a mindenkor soron lévő legfiatalabb oktatót jelölte. Így lett az egyébként tökéletesen apolitikus alkatú Ormos Imre akaratán kívül a „Turul" tanárelnöke.

 

A „Turul" ifjúsági elnökéül, a háború idején politikai értelemben már határozottan differenciálódott hallgatók, a soraikból kiemelkedően elkötelezettet választották. A „Turul" ifjúsági gyűlések, illetve az ezekről készült jegyzőkönyvek hangneme, a kor szokásainak megfelelően, szélsőségesen nacionalista volt. A jegyzőkönyveket mind az ifjúsági, mind a tanárelnök aláírta.

A zsaroló, a megtalált jegyzőkönyv alapján keresni kezdte a felelős ifjúsági elnököt. Amikor rájött, hogy az hadifogságban van, a tanárelnököt kutatta. Megtalálta, és zsarolta. Ormos Imre mondhatni születetten „politika" ellenes volt, iszonyodott a szélsőségektől. A zsarolás kétségbeesésbe vitte, mert ha ügye „igazoló-bizottság", netalán „nép-bíróság" elé kerül, megfosztják állásától, családja pedig nyomorba jut. Jó ideig nem mondta mi bántja, végül apósának bevallotta. Schrikker Sándor az ország legnagyobb faiskolájának „volt" tulajdonosa, gyakorlatias gondolkodású, nyílt eszű ember volt. Kereste a menekülés lehetőségét. Mivel akkoriban Ormoséknál laktam, és Sándor bácsival egy szobában aludtunk, engem is beavatott. Megtudta, hogy egyik régi nagybani dísznövényvásárlója, az országosan ismert kertépítő a háború idején, Buda-környéki telephelyein, kertes házaiban embereket bújtatott. Ezek egyike, az országház szociáldemokrata elnökhelyettese, a Főkert igazgatója volt, aki bújtatója, életmentője kérésére vállalta az „ügy" elintézését. Volt azonban egy kikötése. Ormos Imrének - amennyiben elintéződik ügye - szociáldemokrata párttagnak kell lennie. Viszolygott, szinte irtózott a politikától, párttól, de nem volt más választása.

A követelt pénzösszeg, illetve a jegyzőkönyv átadására egy presszót jelöltek. A „vendégek" belügyi alkalmazottak voltak, akik a kellő pillanatban közbeléptek, a zsarolót letartóztatták, a jegyzőkönyvet eltüntették.
Amitől Ormos professzor azonban kezdettől fogva tartott, az bekövetkezett, a szociáldemokrata párt egyesült a kommunista párttal. És persze mindenki „önakaratúan" lett az új, az egyesített párt tagja. Igen kevesen voltak, lehettek, akik ellenkeztek. Ormos Professzor sem vállalhatta az „öngyilkosságot", családjára való tekintettel.
A „történetnek" ezzel azonban nincsen vége. A volt ifjúsági „Turul" elnök anyanyelvi szinten tudott szlovákul. Aki ezt a nyelvet beszéli, az érti a többi szláv nyelvet. A szovjet táborban „antifasiszta" tanfolyamot hirdettek a magyar hadifoglyoknak. A „Turul"-nak és a „Turul" elveinek korábban lelkes híve értette, mire toboroznak, így jelentkezett. Amikor a szovjet illetékesek időszerűnek látták, hogy a tanfolyam végzettjeit, a sokmindenre elő- és felkészített párttag jelölteket munkába állítsák, új katonai egyenruhába öltöztetve repülőgépre ültették, és Budapestre vitték őket. Itt a háború előtt szerzett végzettségüknek, jártasságuknak megfelelő pozícióba kerültek. A hazaiak jól tudták, hogy a Szovjetunióban „átneveltek" jó elvtársak, és szakterületükön ők az irányításra hivatottak. Az „átneveltek" pedig mindenkinél jobban azt tudták, mi a dolguk, és hogy mi életveszélyes. A sors néha furcsa helyzeteket teremt. A Kertészeti Tanintézet két turulos elnökéből lett – nagyon eltérő okokból – kommunista párttag.

Van e sajátos történetnek azonban más „hozama" is. A Szovjetunióból hazahozott volt ifjúsági elnök hallgatóként Ormos Imre tanítványa volt. A kerttervezéshez nem volt sok készsége, fantáziája. Tanára ezt többször éreztette az e téren tehetségtelen – egyébként igen rátarti, élre törő – tanítványával, akiben a diszciplínával szemben nyilván ezért olthatatlan ellenszenv alakult ki. Többször hangoztatta, hogy a szocializmusban a „dolgozóknak" nem felesleges díszkertekre, hanem zöldségnövényeket termőkre van szüksége. Szinte biztosnak vehető, hogy amennyiben Ormos professzor nem tagja a kommunista pártnak, a kerttervezés, kertművészet oktatása megszűnt volna az intézményben, egyszersmind az egész országban.

A világháború után a kertész-, szőlészképzésre jelentkező hallgatók létszáma, a háború előttinek sokszorosára nőtt. Mivel a tantervek – a „marxista" tárgyak bevezetésétől eltekintve – lényegesen nem változtak, tanszékünk tárolói évenként több mint kétezer pauszra rajzolt kerttervvel bővültek. Kétségtelen, ennyi - kerttervezésre is képzett - szakemberre nem volt szükség. Ekkor merült fel a gondolat, hogy a képzést szakosítani kell, hogy a termesztésre készülőknek ne kelljen értékes idejüket felesleges rajzolgatásra pazarolniuk. 1963-ban ez meg is történt, a Táj- és Kertépítészeti Szak az induláskor húsz, később tíz, tizenkét hallgatóval – tantervét tekintve – önállóvá vált. A termesztő-szakos hallgatóknak a kulturális, művészettörténeti ismereteket adó Ormos előadásokra, szemináriumokra sem kellet járniuk. (Két olyan szakközépiskolában érettségizett termesztő-szakos hallgató volt szorgalmas látogatójuk, akikből később akadémikus lett.)

Az 1956-os forradalom után, a kommunista párt újjáélesztésekor Ormos professzor nem „jelentkezett" párttagsága megújítására. Nem kellett többet olyan gyűléseken, rendezvényeken részt vennie, amelyeknek témája alapvetően idegen volt számára. Disszertációval nem sokkal később az Akadémia Doktora, Kossuth díjas lett.
A „Turul" valamikori ifjúsági elnöke, egyetemi rektorrá, az Akadémia alelnökévé vált. Szeretett kísérletezni. A Micsurin-Liszenko korszakban, ha jól emlékszem tökindába uborkát oltott, hogy utóbbinak nagyobb legyen a termése. Kiüríttetett egy dísznövényes üvegházat, közel köbméteres kartondobozokat készíttetett, ezekbe különböző színűre festett száz wattos égőket rakatott, megállapítani az eltérő hullámhosszú fény fotószintézisbeli hatását a doboz aljára ültetett növényekre. (Növényei hamar elpusztultak.)

Dr. Mőcsényi Mihály

Az Ormos tervek-kertek képeit Balogh Péter István, az Ormos Imréről készült fotókat Mőcsényi Mihály bocsátotta rendelkezésünkre.