Pazár Béla: Molnár Péter építészete

Új könyv

Kiadja: 6 BT Kiadó, 2004.

141 oldal, feket-fehér fotókkal és rajzokkal, ármegjelölés nélkül

Részlet a szerző előszavából:

"Molnár Péter építész munkásságának ideje pontosan fél évszázad, a 20. század második öt évtizede. 1950-ben tervezte első megvalósult munkáját, a debreceni irodaházat, és pontosan fél évszázad múltán, a század és az évezred utolsó évében, 2000-ben halt meg. Születésének és halálának éve is kerek évszám: 1925 és 2000. Élete pontosan háromnegyed évszázad. Július 14-én, a francia forradalom napján született, de mi sem állt tőle távolabb, mint a forradalmárok megszállott buzgósága. Kedvenc operái Mozart Don Giovannija és Verdi Falstaftja. Féktelenül, érzékien szép és démoni az egyik, csodálatosan szép és bölcs a másik.

Lassan egy éve minden csütörtök este itt üIök asztalánál. Kinézek az ablakon, szemben a Kis-Svábhegy, már ismerem ősszel, télen, tavasszal és nyáron, világosban és sötétedés után. Tudom, hogy a fogaskerekű vasút város-majori végállomásával szemben álló ház bejáratához vezető út mellett milyen virágok nyílnak májusban és novemberben. Nyitott aktatáskája érintetlenül hever a szoba sarkában, azokkal a könyvekkel, amelyeket utoljára olvasott. A hagyatéki eljárás után elvitték dipával gondosan behúzott rajzasztalát, azóta egy gyönyörű faasztal van itt a vérteskozmai házból. Minden este rácsodálkozom a mester szaktudására, ahogy az asztallábakat beeresztette az asztallapba, gyönyörködöm az évszázadok óta ismert kapcsolaton, ahogy a ferdén csatlakozó láb ékének metszete megjelenik a lapon, nézem a fa erezetét, meleg, barátságos színét, tapogatom, simogatom bársonyos felületét.

Ódivatú kötött vonalas füzetbe jegyzetelek, egyszerű töltőceruzával. Rajzlámpája, ceruzái itt vannak, néha előfordult, hogy az irodában hagytam ceruzámat, ilyenkor az ő szép fém szerkesztő ceruzájával írok. Felesége, Bori mindig friss, meleg pogácsával és vörösborral vár, beszélgetünk. Emberek kelnek életre, akiket csak hírből ismerek, nagy formátumú alkotók, mint Lauber László, Kiss Ferenc, Németh Pál, és kis haszonlesők, ügyeskedők, párttitkárok, igazgatók, akik méltán tűntek el a történelem süllyesztőjében, és akiknek nevei nem érdemelnek említést. Beszélgetéseink után sorra veszem a dossziékat, mappákat, melyekben gondosan rendszerezett anyag tárul fel. Szép, finom bordázatú papírral bevont, kapcsos dossziékat forgatok, színük, tapintásuk is sugároz valami megnyugtató biztonságot. Családi fotók, csoportképek a budapesti Piarista Gimnázium osztályairól, levelezőlapok a franciaországi fogolytáborból Kriegsgefangenenpost pecséttel, egyetemi képek: az egyik a Műegyetem harmadik emeleti rajzterméből: Jánossy, Molnár mesteriskolás hallgatók Bardon tanár úrral. Levelek Latinovits Zoltántól, Kondor Bélától, Rácz Gyuri bácsi szenvedélyes hangú leveie Fischer Józsefhez, Molnár Farkas tragikus írása a magyar építészetről a háborús évekből, a Svédországban letelepedett Kiss Ferenc szívszorító levele utolsó hazai látogatásakor."