Pesti gömböc a Vigadó hátán

Tavaly decemberben kezdődött a próbaüzem a Vörösmarty téren. Néhány üzletet karácsony előtt megnyitottak, de a mélygarázs, az emeltszinti fedett-udvar, a középső irodaszintek és a „tetőtéri" kétszintes luxuslakások üzembe helyezése csak a tavaszi hónapokban várható. Az épület tervezője Fazekas György. 

Tavaly decemberben kezdődött a próbaüzem a Vörösmarty téren. Néhány üzletet karácsony előtt megnyitottak, de a mélygarázs, az emeltszinti fedett-udvar, a középső irodaszintek és a „tetőtéri" kétszintes luxuslakások üzembe helyezése csak a tavaszi hónapokban várható. Így a nyári idegenforgalmi szezonra érvényesül majd teljes egészében a Vigadó mögötti irodaház helyére épített új ingatlan-palota.

Vörösmarty tér 1.

A címet nem nehéz megjegyezni, a látvánnyal pedig már jó ideje ismerkedhetünk: a pikkelyes üveghomlokzattal, melyet lekerekített, rombuszokat kirajzoló ferde acélcsövekből álló hálóra akasztottak. A holland gyökerű multinacionális ING magyarországi ingatlanfejlesztési vállalata által létrehozott, vegyes funkciójú épület a Belváros egyik legfrekventáltabb – s persze legértékesebb – telkén áll.

A tér felől, Vörösmarty Mihály szobrától nézve a bal oldali épületet, a volt bankot-tőzsdét egy másik ingatlan-multi magyarországi leányvállalata vásárolta meg, hogy hamarosan áruházzá alakítsa, és javában folyik a jobbra eső volt gazdasági minisztériumi épülettömb felújítása, persze nem állami hivatalként. (Mi lett volna, ha így, jóval csendesebben folyik-folydogál tovább a kormányzati épületek seregének átfazonírozása, ütemezett költözésekkel-értékesítésekkel operálnak, és nem egy centralizált negyed ötletébe vágnak bele, meglehetősen hűbelebalázs módjára? Persze nem ide tartozik, mégis igazán elevenbevágó, nem elhanyagolható ez a kérdés.)

Az új palotára visszatérve a vegyes használat e helyen a legalkalmasabb beépítési módnak ígérkezik. A lebontott irodaépület, a hatvanas évek végéről, éppen ilyesmiben nem tudott versenytényező lenni és vált menthetetlenné. Amiben egyébként, nehézkes alaprajzi struktúrája mellett, erősen szerepet játszott alkalmatlan gépészeti-szellőzési rendszere is – legfőképp emiatt ragadt rá igen hamar az elizélt-palota gúnynév. A „jogutód" építői a feladatot s a megoldást – gépészetileg – minden bizonnyal sokkal jobban átgondolták, bár arról nincs hír, hogy az egyre elterjedtebb energiatakarékossági elvek szerint tervezték volna.

A nagy attrakció most a 400 négyzetméteres, nagy belmagasságú fedett tér, egy átrium az épület közepén, melyben vendéglátás fogadja majd a közönséget. A főhomlokzat finoman rejti, de ugyanakkor meg is mutatja, sejteti ezt a teret, melyre a szimmetrikusan tükrözött két lépcső-mozgólépcső kanyonon át lehet feljutni. Így akár klasszikusnak is vélhetjük a ház főoldali hármas tagolását, amit némiképp takar a ház ruhája, a fölfelé táguló sorokban függesztett üvegtáblák. Mögöttük hármas tagolás fedezhető fel vízszintes irányban is, az alsó két szint a kereskedelemé, a következő három szinten bérbe adható irodák létesülnek, míg a két felső szinten, az ötödik és hatodik emeleten nyolc lakás épült.

A lakásokhoz önálló földszinti előtérrendszer, valamint fönt egy tetőszinti utca tartozik, ahonnan kilátás nyílik az átrium belsejében lévő függőkeretekre is. A lakásokat már értékesítették, így az épület vegyes tulajdonú: a fő tulajdonos az ING, az irodák bérbeadója pedig a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány (MSZA), mely még az Antall kormány idején lett a Vigadó és a lebontott épület bejegyzett tulajdonosa.

Hosszú sztori

A kettős telek hasznosításának története több mint kétszáz éves. Az 1790-es években, éppen amikor az első magyar nyelvű színházi előadásokat tartották Budán és Pesten, és heves rivalizálás alakult ki a német társulatokkal, ezen a helyen favázas, tavasztól őszig működő német színház állott. Eugen Busch volt a tulajdonosa, aki két színházzal is rendelkezett, és bizonyos napokon bérbe adta azokat a magyar társulatnak.

Közben tervek születtek az állandó épületek felhúzására: a tömb dunai oldalán redoute (vagyis koncertterem, álarcos táncmulatság rendezésére alkalmas termet magába foglaló korabeli társasági szórakozóhely) lett volna, a városi oldalra szánták a Pesti Német Színház felépítését. 1806-ban Johann Aman bécsi építészt bízták meg a tervezéssel, és a Német Színház 1808–1812 között meg is valósult az ő tervei szerint (Theater Platz), a Redoute – a Vigadó – terveit azonban az épület kivitelezői jogát elnyert építész, Pollack Mihály jelentősen megváltoztatta, a klasszicizmus irányában. Az épületegyüttes, amelyben kávéház és vendéglő is volt, 1832-re lett kész.

1847. február 2-án a Német Színház leégett egy pirotechnikai malőr következtében. (Akkoriban igen gyakoriak voltak a színházi tűzesetek, hiszen még gyertya- vagy gázvilágítást használtak, és a színpadokat teljes egészében fából építették.) Még abban a hónapban a Szépítő Bizottmány nemzetközi pályázatot írt ki, és a tizenhárom beérkezett pályamű közül Carl Roesner osztrák építész tervét találták a legjobbnak, ám mindezek ellenére Hild József pesti építészt (Hild János fiát) bízták meg a Német Színház helyreállításának megtervezésével.

Az építkezés 1848 tavaszán kezdődött volna meg, de március 15-én kitört a forradalom. A forradalmi országgyűlés üléseit a Vigadóban tartották. Ezért, amikor 1849-ben az osztrák császári csapatok Budáról ágyúzták Pestet, a Redoute célpont lett, és sok más Duna-parti épülettel együtt (Diana-fürdő stb.) találatot is kapott. A Színház-Redoute együttes újjáépítése 1853-ban került ismét napirendre. Sok elképzelés született a megvalósításra, Ybl Miklós, Hild József és Feszl Frigyes is készített terveket. Végül 1859-ben Feszl Frigyest bízzák meg a tervezéssel, de egyelőre csak a Vigadó helyreállítására volt pénz.

Az építkezésre 1860–1864 között került sor, az épületet 1865. január 15-én nagy bállal nyitották meg. Egy korabeli vélemény a Vigadóról: „Nem a könnyűség jellemzi, hanem a colossalis mérvek és gazdag ékítmények. Stílja ellen lehetnek tán kifogások; de az épület már sajátságos voltánál, a dunasor építészetének egyhangú modorát megszakasztó formáinál fogva, egyszersmind egyik nevezetessége és dísze Pest legérdekesebb részének. A lánczhídról, gőzösről vagy Budáról tekintve, nagyon emeli a dunapart festőiségét." (A főváros gyarapodása. Koszorú, Szépirodalmi s általános miveltségterjesztő hetilap. 235. oldal, september 6. 1863. Arany János felelős szerkesztő és kiadó, Pest.)

1867-ben a Német Színház romjait is felmérték, és pályázatot írtak ki egy bérház és bazár tervezésére. Az ekkor díjazott tervek nem valósultak meg. A Német Színház helyén 1873-ban Linzbauer István tervei szerint épült fel neoreneszánsz stílusban Haas Fülöp szőnyegáruháza és bérháza. 1944–1845-ben a Vigadó és a Haas-palota is súlyosan megsérült.

A Vörösmarty téri telekre 1956 augusztusában pályázatot írtak ki, új hangversenyközpont tervezésére. A forradalom miatt a határidőt meghosszabbították, és végül 1957 szeptemberében hirdettek eredményt, a győztes építész tervezők Weichinger Károly, Jurcsik Károly, Virág Csaba és Bonta János voltak. A romos Haas-palotát 1959-ben lebontották, ám a hangversenyterem mégsem épült meg.

A Vigadó külső homlokzatait a hatvanas években állították helyre, a belsőt pedig a hetvenes években rekonstruálták és 1980-ban újra megnyitották a többfunkciós épületet. Ekkor már állt az ORI-irodaház, amit a Középülettervező Vállalat (KÖZTI) tervezett, építész: Tallós Elemér és Hübner Tibor (1971). Irodák, földszinti üzletek mellett próbatermek is voltak benne, a Vigadóhoz igazítva hasznosítását.

Elit palota az elizélt helyén

1993-ban kormányhatározat adta át az épületet a mögötte lévő Vigadóval együtt – működési költségeinek fedezetéül – a Művészeti és Szabadművelődési Alapítványnak. A szervezet az első perctől el akarta adni a házat, de próbálkozásai csaknem egy évtizedig sikertelenek maradtak.

Megemlítendő még egy epizód: 1996-ban Finta József papírra vetett egy tervet, miszerint e telekre lenne megépíthető a Nemzeti Színház új épülete, megőrzendő a „hely szellemét", 26000 négyzetméter nettó területen, 7,5 milliárd forintos költséggel.

Az MSZA utoljára 2001-ben hirdette meg, s bár pályázatuk akkor is eredménytelenül zárult, a tenderen részt vevő ING Ingatlanfejlesztő Kft. ajánlata megtetszett az alapítvány kuratóriumának. 2002 őszére megszületett az egyezség: a befektető lemondott az ingatlan egészének tulajdonjogáról – harmadrésze az alapítványé maradt –, viszont az ING mint magánbefektető nem volt kötelezhető pályázat kiírására, „saját hatáskörében" meghatározhatta az új épület arculatát.

Az acélráccsal gömbölydeddé varázsolt épülettömeg arányaiban jól illeszkedik a legbelsőbb belváros épületeihez. Tervezői, Fazakas György és a francia Jean-Paul Viguier láthatóan óvakodtak elkövetni azt a hibát, amit oly durván tett meg a Duna-parti volt Intercontinental (építész: Finta József), ma Marriott Hotel negyven éve, épp az idő tájt, amikor az előd-irodaházat is emelték. S miközben a helyén álló új ház méreteivel és tagolásában is igazodik a szomszédokhoz, homlokzati felületeivel egészen mást ad, nem erőszakosan ugyan, de igyekszik magára hívni a figyelmet. Egyre gyakoribb effektus a tükröző felületek extra kihasználása, ami itt szintén helyénvalónak tűnik. Egyébként is, képernyőfertőzött, újabb és újabb látványokra tapadó szemünk már oly könnyen tud alkalmazkodni...

Vargha Mihály

/Az írás rövidebb változata nyomtatásban megjelent a Budapest 2008. februári számában./