Posztmodern parkoló a Palota-negyedben?! – Pálinkás-Szűcs Tilla diplomamunkája

A MOME MA 2023/24-es diplomaévének hívószava az upcycling volt, ami röviden értéknövelő újrahasznosítást takar. Ennek fényében a következő tervezési folyamat három fázisa mind program, mind helyszín tekintetében előtérbe helyezi a meglévőből való építkezést, hasonlóan azokhoz a gyufás fejtörőkhöz, ahol a lehető legkevesebb gyufaszál áthelyezésével kell minél nagyobb értékű számot vagy végeredményt produkálni.

Kiindulás
Orrvérzésig ismételt közhely, hogy jelen és jövő értése a múlt ismerete nélkül lehetetlen. Tekintsünk is rá inkább axiómaként. Ez a munka is abból indul ki, hogy létezésünk, kultúránk lenyomatait (bármi is legyen a hordozó) gyűjteni, szelektálni, felülvizsgálni, megőrizni célravezető.

Nincs ez másképp a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen se, ahol a kreatív közeg, aminek ma a Zugligeti úti campus ad otthont, teszi a dolgát: kreál. Ennek következtében pedig minden félévben száz meg száz tárgy, gondolat, installáció, kísérlet születik új vagy régi-új konfigurációkban. Az első mondat tükrében egy olyan progresszív műhelynek, mint a MOME, szükségszerű rendezni és rendszerezni a múltját valamint jelenét, ha sikerrel akar járni a jövő fürkészését illetően. Ennek lehet eszköze az egyetem falai közt zajló szellemi kalandok tárgyi manifesztációinak archiválása, eltárolása, bemutathatóvá és kutathatóvá tétele. Létezik természetesen egy fokkal haszonelvűbb oka is tárgyak megőrzésének: sosem lehet tudni például, hogy mikor és ki készíti el a következő Rubik-kockát.

Így született meg a MOME DEPO gondolata, ami az imént említett feladatokon túl fajsúlyos kiállítófunkcióval egészült ki, orvosolva az állandó városi kiállítótér hiányát. (A szerepkört korábban a Tölgyfa, majd a Ponton Galériák töltötték be.) Ennek megfelelően olyan upcyclingra alkalmas épületet kerestem, ami egyrészről képes a raktár funkció befogadására, másrészről kellően frekventált ahhoz, hogy “előretolt helyőrségként" bekösse az egyetemet a városi vérkeringésbe és láthatóságot biztosítson a campuson zajló munka eredményeinek. Fontos volt továbbá a mai lakhatási anomáliák közepette, hogy az épület ne legyen alkalmas lakó funkcióra, valamint lehetőség szerint Pesten helyezkedjen el, ellenpontozva a campus hegyvidéki művészrezervátum jellegét. Hosszas keresés után így esett a választás a Szabó Ervin téri benzinkút és parkolóház épületére. A helyszín hozta magával a program harmadik egységét, ami az élet és iroda nevet kapta. Rendeltetése a szomszédos könyvtár tanulásra és munkára szabott közösségi tereit igyekszik tehermentesíteni és átemelni az épületbe.

Halmozottan hátrányos helyzetű ház
A ház ugyan lassan harminc éve használatban van (BUVÁTI, 1996. Venéczi György), mégis szinte minden mozdulatában idegen. Épültekor a környező közterek lényegében tömve voltak gépjárművekkel, mára ez sokat változott (nem parkolóházaknak és mélygarázsoknak, hanem az élhető városokról szerzett ismereteknek köszönhetően), így éppen ideje revideálni a ház eredeti rendeltetését. A benzinkútra tekinthetünk úgy, mint az autósok mentsvárára (a körút pesti oldalán belül tényleg ez az utolsó), oázis a belváros sivatagában. Azonban nem kell se urbanista, se ökológus végzettség ahhoz, hogy belássuk: párosával vesszük a klímakatasztrófa lépcsőfokait, amíg nem csökkentjük a személygépjármű-függést. Ennek egyik eszköze az autóforgalmat elsődlegesen kiszolgáló infrastruktúrák és szolgáltatások átalakítása, főleg olyan területeken, amiket átlagon felül átsző a közösségi közlekedés hálója.

Rendeltetéséből és szerkesztéséből fakadóan a külvilág felé sem tud más lenni a ház, mint idegen; ami idegenségen nem segít a sűrű födémrendszert (220 centiméteres belmagasság tíz emeleten keresztül) takaró kései posztmodern álhomlokzat. A szemmel láthatón túl, egy 2022-es épületszerkezeti tanulmány fest lesújtó képet az épület másodlagos tartószerkezetének és homlokzatának állapotáról. Ennek elkészülése nyomán fedték le a ház síkjából kitüremkedő, eredetileg függönyfallal határolt kubust. Jó hír azonban, hogy a vasbeton tartószerkezetek az eltelt időhöz képest aránytalanul jó állapotban vannak, feltételezhetően a vártnál alacsonyabb kihasználtság okán.

Ez az idegenség harminc éve része a ház és a környék karakterének. Persze el lehet bontani vagy át lehet tervezni úgy, hogy hírmondó se maradjon belőle, de az ellentétes volna az első bekezdésben megfogalmazottakkal. Ha nem is építészet, de beszélt és írott nyelv tekintetében Esterházy Péter úgy fogalmazott, hogy “a nyelv van, s a vant nehéz megváltozatni." A létjog visszavonásához szükséges magatartást ez a terv sem akarta demonstrálni, nem beszélve arról a környezeti terhelésről, amit a ház elbontása és a telek újbóli beépítése jelentene. Maradt tehát a kérdés, hogy miképp lehet fogást találni egy ilyen épületen.

Kritikai adapatáció
A posztmodernre gyakran jellemző önfeledt formálás, szándékolt komolytalanság úgy éreztem megengedi, hogy a funkcióváltás érdekében munkára fogjam a meglévő játékkészlet elemeit. A rozsdálló álhomlokzatból kitüremkedő üvegkubus légies vázának tömör dobozzá alakítása tekinthető karikatúrának is, de igazi lényege egy új hármas egység létrehozása. A ház középső depómagjára nagy bútorként tekint a terv, amit kétoldalról a födémáttöréseknek köszönhetően huzamos tartózkodásra alkalmas terek fognak közre: délről közösségi terek és a ház operatív működését szolgáló irodák, északról kiállítóterek, digitalizációs és fotóstúdiók.

A volt benzinkút helyét fedett-nyitott városi térként értelmezi újra a terv, itt kávézó, kisbolt, zárható kerékpártároló és porta kapott helyet. Az eredeti rámparendszer részleges elbontásával egy kültéri átrium, félpublikus kürtő alakul ki, ami egyrészről fényt és levegőt ad a ház belsejének, másrészről szabad feljutást biztosít a tetőteraszra. A megmaradó két rámpa közül az egyik az Üllői útról engedi be a szállítmányozást a pinceszinti elosztóba, a másik kültéri gyalogos feljutást biztosít az átrium megemelt földszintjére és a MOME DEPO előterébe. A tervnek szándéka volt, hogy a kívülről könnyen dekódolható hármas egység a ház belsőépítészeti programjában is kézzelfoghatóvá váljon. Ennek okán a nagy bútorként működő depómagot egy sajátos szemitranszparens tárolórendszer tagolja, ami védi az idekerülő tárgyakat, de display jellegén keresztül közvetíti a ház funkcióját. Ez a beépített bútorrendszer ad továbbá lehetőséget felszálló vezetékeken keresztül a ház gépészeti igényeinek kielégítésére. A doboz belsejében eszközölt födémáttörések teszik lehetővé egy központi csigalépcső kialakítását és duplex tárolók elhelyezését a nagyméretű projektek archiválásához.

A központi csigalépcsőn kívül az eredeti dupla liftaknába szerkesztett teherlift, és egy kültéri lépcső tárja fel a látogatók és dolgozók előtt a ház belsejét. Az átriumban újonnan kialakított széles vasbeton függőfolyosók kötik össze a depómag két szárát, ezzel folytonosságot biztosítanak a teljesértékű szintek között és kültéri kiállítófelületet is adnak a MOME DEPO-nak. A központi mag két oldalára tapadó egységek dupla belagasságú galériás terekké alakulnak a födémáttöréseknek köszönhetően. Itt a termikus burok visszahúzásával a déli oldalon horizontális árnyékolókként hasznosulnak a túllógó födémszélek, az északi oldalon pedig display funkciót kapnak a Szabó Ervin tér felé. A hőszigetelt födémszélek előtt elfuttatott rozsdamentes sodronyháló védi a homlokzaton hosszant megjelenő “polcokat és lamellákat", tompítja a belátást, ám áttörtségének köszönhetően olvashatóan őrzi a ház eredeti rendeltetését, melyet korábban posztmodern köpeny takart.

Pálinkás-Szűcs Tilla

Szerk.: Borenich Levente