Közélet, hírek

Ők a Média Építészeti Díja 2017 finalistái

2017.10.12. 12:24

5 megvalósult épület és 5 terv verseng a 13. Média Építészeti Díjáért. Ma reggel a nemzetközi előzsűri képviseletében Golda János Ybl-, Pro Architectura és Prima-díjas építész jelentette be az idei díj finalistáit. Mostantól nyilvános, hogy mely öt épületet, illetve öt tervet találta arra érdemesnek az ismert nemzetközi szaktekintélyekből álló grémium, hogy a Média Építészeti Díjának nyilvános gálaeseményén bemutatkozzanak. 

"Érthetővé szeretnénk tenni a nagyközönség számára, hogy mi vezérli a minőségi építészetet"

13. alkalommal rendezi meg a Média Építészeti Díját az epiteszforum.hu, Magyarország vezető online szakmai napilapja. Ma reggel a nemzetközi előzsűri képviseletében Golda János Ybl-, Pro Architectura és Prima-díjas építész jelentette be az idei díj finalistáit. Mostantól nyilvános, hogy mely öt épületet, illetve öt tervet találta arra érdemesnek az ismert nemzetközi szaktekintélyekből álló grémium, hogy a Média Építészeti Díjának nyilvános gálaeseményén bemutatkozzanak. A döntőbe került alkotók idén is a vezető magyar sajtóorgánumok újságíróiból álló zsűri és az átadón megjelentő közönség előtt fognak prezentálni.

A megvalósult épületek közül családi ház, a Palatinus fürdő műemléki rekonstrukciója, a nagykanizsai piarista általános iskola és gimnázium óvodaépülettel való bővítése, kirándulóknak épült menedékház és egy egyetemisták által tervezett galériatér egyaránt a finalisták közé jutott.













A terv kategória döntősei balaton-felvidéki kilátópontot, egy egykori dézsmaház manufaktúraként való korszerűsítését, erdei szerzetesházat, egy finnországi skanzen új épületeit és egy kecskeméti lakótelepi könyvtár átépítését, funkcióbővítését megálmodó koncepciók. Az előzsűri a benevezett 71 épületet és 82 tervet áttekintve nemcsak a finalistákat választotta ki, de az idei magyar építészeti felhozatalról is véleményt fogalmazott meg. Az 1945 utáni épületek újrahasznosításáról elismerően nyilatkoztak, a fiatal magyar építészeket reménykeltőnek látják.












"A Média Építészeti Díját azért hoztuk létre, mert az építészetnek csak szakmai eseményei voltak. Szerettünk volna találni egy olyan formátumot, ami érthetővé teszi a nagyközönség számára, hogy milyen gondolatok vezérlik a minőségi építészetet, szerettük volna megmutatni a lelkét ennek a vizuális kultúrának."- fogalmazott Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu alapító-főszerkesztője.


A nemzetközi előzsűri hetvenegy megvalósult épület közül választotta ki a legjobb ötöt. A zsűrizés során az eredeti, innovatív megoldásokat, a magas színvonalú kivitelezést, illetve a relevanciát kereste. Örömmel látták, hogyan alakulnak át és találnak új funkciót Magyarországon a 20. század második felében emelt épületek (legyen szó 1970-es évekbeli bevásárlóközpontról vagy vidéki pajtáról), és hogyan válnak újrahasznosításukkal a pazarlás alternatívájává, amivel egy új épület építése járna. "Az építészek és megrendelőik anélkül találnak inspiráló, kortárs megoldásokat, hogy sértenék az épületek eredeti karakterét." – jegyzi meg elismerően az előzsűri elnöke, Indira van't Klooster. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy idén a magánberuházások túlsúlyát tapasztalják (lakóparkok és családi házak, irodaépületek, szállodák), amelyeket fontos jó minőségű középületekkel ellensúlyozni. A nagyszámú műemléki rekonstrukciós programmal (kastélyok, vasútállomások és kúriák felújítása) kapcsolatban az előzsűri egyöntetűen azt hangsúlyozza, hogy valós történelmi rétegek feltárására kell törekedni, figyelmet szentelve az adott településhez való kapcsolódásra.

A fiatal generációt kifejezetten reménykeltőnek látják. A nyolcvankét beérkezett terv közül ötöt választottak ki, ezekben találták meg az elvárt izgalmas ötleteket, a szakszerűséget és alaposságot, az új technológiák iránti nyitottságot és a társadalom jövőbeli igényei iránti érzékenységet. A renoválás, a régi és új rétegek kombinálása terén látott újszerű megoldások alapján arra jutottak, hogy "ha lehetőséget kap ez az építészgeneráció, hogy közreműködjön az örökségvédelmi projektekben, innovatív fordulatra számíthatunk a műemléki helyreállítások terén." Külön kiemelték a beérkezett terveken tetten érhető elkötelezettséget a kulturális és társadalmi funkciók iránt.


Média Építészeti Díja gálaesemény 2017. november 18. 16:00 óra, Európa Hajó
Jegyek már kaphatók

A kiemelt támogatók 3 tematikus különdíjjal ismerik el a teljesítményeket: Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj, Europa Design Belsőépítészeti Különdíj, Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíj.

A Média Építészeti Díjának történetében először kiemelt szakmai partnere a Magyar Építőművészek Szövetsége, akikkel közös cél, hogy a minőségi építészetet hatékonyabban jutassák el a szélesebb közönséghez.

Nemzetközi előzsűri

Indira van't Klooster - A10 magazin alapítő-főszerkesztője, építészettörténész, a nemzetközi zsűri elnöke
Elša Turkušić Jurić - építész, kritikus, kutató, urbanista
Joakim Skajaa - építész, az Eriksen Skajaa Arkitekter stúdió vezető tervezője
Golda János - Ybl-, Pro Architectura-, Príma-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

Bővebb információ a nemzetközi zsűritagokról itt.


A 2017-es MÉD zsűrije

  • Devich Márton - MTVA Bartók Rádió, a zsűri elnöke
  • Bagi László - Forbes
  • Földes András - Index
  • Dr. Komáromi Balázs - Trend FM
  • Mohácsi Szilvia - Karc FM
  • Rajcsányi Gellért - Mandiner
  • Szalai Anna - HVG
  • Sümegi Noémi - Heti Válasz
  • Vágó Ágnes - Turizmus Trend / Vendég & Hotel
  • Veiszer Alinda - HírTV


Bővebb információ az idei médiazsűriről ezen a linken.


Szakmai bírálók

  • Beleznay Éva urbanista, építész
  • Dúll Andrea környezetpszichológus
  • Somogyi Krisztina vizuális környezet kutató, építészkritikus

 

Támogatók: Austrotherm, Europa Design, Lechner Tudásközpont, HB Reavis Real Estate, Lafarge, Mapei, Nemzeti Kulturális Alap, Dornbracht, Aliplast, pointOne, Fakro, Meva, Fischer Hungary, Market


Rangsorolás nélkül a finalisták

Épület kategória:

az új Hegyvidék Galéria 
Megelevenedő történetiség - a megújult Palatinus
családi ház Piliscsabán
Nagykanizsai Boldog Donáti Celesztina Óvoda
Menedékház láncolat Székelyföldön

 

Terv kategória

Kilátópont - a Zirci Apátság présházának átalakítása
Cicvár szőlőmag feldolgozó manufaktúra
Szerzetesház
Könyvtár a lakótelepen
Seurasaari Skanzen fogadóépülete