Régi nyomon – Sasadi villa

Földes László, Lukács Anna és tervezőtársaik a modern építészet ébredésének korszakát idéző, klasszikus arányokkal képzett, tudatosan szerkesztett házat alkottak Buda egy sűrűn beépített részére, ami szigorúsága mellett szokatlanul kellemes karakterével hívja fel magára a figyelmet.

Egy Sasadhoz hasonló, sokak által jogosan kritizált heterogén épített környezetnek határozott előnye is van: Nem szükséges a szomszédoknál keresni az igazodási pontot. Földes László és Lukács Anna sem ezt, sokkal inkább mai építészetünk alapvetéseinek kiindulópontját választotta kontemplációs bázisnak. A 20. század első évtizedeinek európai építészetét Gottfried Semper elveiből kiinduló, de alapvetően a reneszánsz arányrendszerével dolgozó iskolák határozták meg: a Bauhaus és a De Stijl; valamint az ezzel összefonódó Amszterdami iskola.

A De Stijl, ahogy H. P. Berlage mondta „egység a sokféleségben", ugyanakkor nem a szokásos értelemben vett csoport. Maga az elnevezés Theo van Doesburg folyóiratának neve, amely 1917 és 1931 között élt és a korszak összes jelentős, Hollandiához kapcsolható művésze dolgozott benne. Úgy is mondhatnánk: a De Stijl azon művészek teremtménye, akik e folyóiratban, hasonló stílusban alkottak, e stílus pedig jelentős mértékben a holland környezethez köthető. A De Stijl alapelveinek legtömörebb vizuális megjelenését Gerrit Rietveld Vörös-kék széke hordozza, amelyre tett rövid megjegyzése („a forma uralkodik az anyagon") kiválóan mutatja, milyen mélyen hatott Piet Mondrian és Theo van Doesburg művészete a ’20-as évek eleji európai építészetre.[1]

E csoport építészei (különösen Michel de Klerk) az építészet tisztasága mellett a helyi anyagok és történeti konnotációk mozgató erejét felismerve, az észak-európai építészetben nagyon jellemző, szabadon hagyott tégla alkalmazásával tették épületeiket a kortársak számára is befogadhatóvá. E gondolat termékenyen találkozott az 1910 és 1930 között virágzó expresszionista építészettel, amelynek biomorf, organikus, érzelmi szálak által meghatározott formái ellentétben álltak a Bauhaus tiszta, lineáris építészet-meghatározásával. Az alapformákból, egyszerű tömegképzéssel létrehozott téglaépítészet mindig időtlenséget sugall. Kiválóan érzékelhető ez Földes László házán, aki a De Stijl egyszerűségére és téglaarchitektúrájára visszautaló épületének a 20. századi brit lakóházak archetípusait idéző kéménnyel adott saját karaktert. „Amikor angol épületekről, akár nagyon tradicionálisakról nézek képeket, mindig rácsodálkozom, milyen bátran bevállalnak szinte groteszk módon túlméretezett kéményeket. Nekem is megtetszett ez a látványvilág" – mesélte.

Az egyszerű tömbökből képzett L alakú ház főhomlokzatán három dolog áll párbeszédben egymással: a tetőterasz fölé magasodó árnyékoló, a beton előtető és az utcafronti ablak. Ezzel ekvivalens, hogy három anyag és szín jelenik csak meg a külsőn: a tégla, a beton és a nyílászárók szürke fémje. Már messziről szembetűnő, hogy alapvető elvárás volt a minőségi építőanyagok felhasználása: a Dániából rendelt burkolótégla csillogása feszessé teszi az épületet; de a nyílászárók beépítésén is látszik a magas színvonalú munkára való törekvés: a téglaburkolat ráfordul a grafitszürke nyílászárókra, amelyeket rejtett tokos, sötétszürke, merev lamellázat árnyékol.

A telepítés a tájolásból és a szomszédoktól való lehatárolásból, szinte természetesen adódott. Hatalmas alagsor épült a ház alá, a megfelelő zöldtakarás és a tárolóhelyek bővítése érdekében. A hosszanti telek végébe tolt ház északnyugati oldalán nyílik a bejárat, a négyszintes épület földszintjén pedig egy nappali-étkező, az első emeleten a hálószobák, a másodikon pedig egy konditerem, egy wellness részleg és az ezekből megközelíthető tetőteraszok találhatók. A Kismarty-Lechner Kinga által tervezett belső terekről egy külön, részletes leírásban olvashatnak.

Elég nagy volt a program a 800 m2-es telekmérethez képest, ugyanakkor a tervezők kiemelt figyelmet fordítottak a ház melletti három fenyőfa megtartására. Ezek árnyékába került a terasz, amelyet vizuálisan is zár a facsoport, és nagyon jó kapcsolata alakult ki ezáltal az étkezővel és a nappalival. „Szeretem az intim tereket, ami remekül alakulhatott a terasznál" – jegyezte meg Földes László; az L alakú alaprajznak köszönhetően pedig az élettér is lefordul a szomszédos házról, intim helyzetet teremtve a ház és a fák közötti területen. A nappali felé eső teraszrészt szándékosan egyszerű, (a speciális bevonati szigetelésnek köszönhetően) nyers hatású beton esővédő előtető fedi, az e fölé került ablaksor pedig szalagablakként átfordul a belső homlokzatokon az étkező oldalára is. A földszinti, védett teraszra felel az emeleti tetőterasz nyíltsága, amely rácsszerűen megbontott, karakteres árnyékolójának fontos szerepe van az L alakú ház vizuális egyensúlyának megtartásában is. A földszinti kandalló kéménye nagyon markánsan uralja az épület látványát, nem is simul bele a falak szintjébe, ezáltal lép kapcsolatba az árnyékolóval. A konyha épületrészének tömörségét a nagyméretű nyílászárók, valamint az ezek fölé helyezett, jó hangulatú tetőterasz nagy, nyugodt arányú megnyitásai oldják, amit a jakuzzi körül szinte észrevehetetlen háló véd (erre a gyerekek miatt volt szükség).

Innen nézve, mintegy pofafalként zár ki az épület környezetéből minden zavaró elemet a nappali házrésze. Az első emeleti, szülői hálónak különleges térélményt ad a sarkon átforduló szalagablak, az ablakon kitekintve átszalad a tekintet a ház másik szárnyára és átlátást enged a gyerekszobába is. E szalagablak feszessé, merevvé teszi az épület látványát, ami kiválóan illik a burkolóanyag anakronisztikusságához. A kerítés is ezt a szigort hangsúlyozza, amelynek zsaluzott betonelemeibe mélyítették a házszámot is. A nyílászárók statikussága jól mutatja a ház jellegét, ebbe vittek azonban némi játékot a tervezők a hátsó homlokzat ablakosztásánál, ami bár a funkció szerint alakult, a megnyitások között szoros a kapcsolat. Keskeny, horizontális ablakai egyforma méretűek csakúgy, mint a nagyobbak – bár ezek közül az egyik vizuálisan torzul. E homlokzatrend külön kedves – és mély átgondoltságot tükröző – eleme a kamra ablakát és szellőzését elrejtő, két foltban széthúzott téglaburkolat.

„Az volt a cél, hogy e ház nagyon erős állítás legyen. Semmi ne legyen rajta harsogó, de legyen erős és tektonikus." – szögezte le Földes László; épületének súlyos kéménye, nehéz árnyékolói, tiszta formavilága pedig olyan határozott, messze mutató, nyugalmat árasztó karaktert adtak, ami a modern építészethez való legalapvetőbb kapcsolódási pontjainkat idézi fel.

Móré Levente

Szerk.: Hulesch Máté

[1] Azok az elemek és elképzelések, amelyeket ők a festészetben megvalósítottak már Louis Sullivannél is fellelhetők, ugyanakkor a Sullivan-tanítvány Frank Lloyd Wright volt az, akinek hatása Robert van’t Hoff, Jan Wils, J. P. Oud munkáin bizonyíthatóan visszaköszön (ők az első, De Stijlhez csatlakozó építészek). A Wrightra jellemző horizontális hangsúly és tetőpárkányzat Rietveld Schröder-házán látható elsőként az európai építészetben.