Szavazzon a Mesterek Mesterére!
Elindult a Mesterek Mestere díj közönségszavazása! Október 19-ig szavazhatnak arra, hogy ki legyen Magyarországon a Mesterek Mestere közönségdíjasa 2015-ben. Az első alkalommal meghirdetett díjra összesen 29 érvényes pályázat érkezett 11 megyéből.
A kezdeményezés keretében szakmai és közönségdíjat is kiosztanak. Az előbbiről szakmai zsűri, míg utóbbiról közönségszavazás dönt. Szavazni október 19-ig ezen a linken lehet, ahol a szakemberek pályázatait eredeti formában megtekintheti a közönség.
A Mapei által alapított díj célja, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját, megmutassa és elismerje a jó példákat, valamint vonzóvá tegye az építőipart a fiatalok számára. A Mesterek Mestere díj eredményhirdetése egy díjátadó keretében novemberben lesz. A díjazottak erkölcsi és anyagi elismerésben, továbbá a Bosch jóvoltából tárgyjutalomban részesülnek.
Előzmények
A Mesterek Mestere díjat 2015 elején alapította a Mapei Kft., melyre minden, munkáját mesteri szinten folytató, ma is aktív kőműves és burkoló szakember pályázhat. A díj alapítása alkalmából Ratskó István, a Ratskó-Bau kft. ügyvezetője Tiszteletbeli Mesterek Mestere Díjat kapott. A díjat a tervek szerint évente fogják kiosztani.
A zsűri tagjai:
- Barkács Gyula az ÉVOSZ Építésügyi Munkabiztonsági és Az Épített környezet fenntartható Fejlesztése Bizottságának titkára
- Magyar Ákos építőmérnök, környezetgazdálkodási- környezetvédelmi szakmérnök, Magyar Mérnökkamara elnökségi tag
- Szalay Tihamér építész, a Magyar Építész Kamara alelnöke
- Fazekas Kira a Lakáskultúra Magazin főszerkesztője, Mediaworks Kiadó Kft.
- Ratskó István, tiszteletbeli Mesterek Mestere díjazott
További információ és a közönségszavazás a Mapei honalpján lehetséges.
forrás: sajtóközlemény