Száz éve született Nyiri István építész

a 20. századi építészet jeles képviselője, Lauber László alkotótársa

Száz éve született Nyiri István építész – a 20. századi építészet jeles képviselője, Lauber László alkotótársa.

Lauber és Nyiri - voltaképp ez a két név elválaszthatatlan a magyar építészettörténetben. Ferkai András nemrég megjelent Pest építészete a két világháború között című kötetében így ír legismertebb közös munkájukról:
"A Pénzügyi Központ székháza (V. Szabadság tér 5-6., Lauber és Nyiri, 1939) bizonyítja, hogy az egyszerűség és ismétlődés ezeknek az építészeknek a kezében soha nem válik banálissá. Vertikálisan ugyanúgy hármas tagolású, mint az Ipari Anyaghivatal (II. Fő utca 66-68. Janáky István id., Szendrői Jenő, 1942), de a szimmetria és aszimmetria még rafináltabb játékával. A főhomlokzat szimmetriáját a jobb oldalhomlokzaton nyitott főbejárat felé billenti a tűzfalat takaró oldalszárny, és a főhomlokzat jobb szélén a domborművel és erkéllyel kiemelt tengely. Ha figyelmesebben nézzük a homlokzatot, fölfedezhetjük, hogy az elnöki irodákat magába foglaló második emelet egy kicsit magasabb, mint a többi szint, ott az ablakok magassága is nagyobb. Ezeknek az épületeknek az értékét éppen a finomságokban megnyilvánuló mesterségbeli tudás adja. Úgy képesek kifejezni a középület lényegéhez tartozó szimbolikus jelentést, hogy közben megmaradnak a modern formanyelvnél, és nem archaizálnak, mint a legtöbb európai országban tették ekkoriban az építészek." (Az épület a legutóbbi időkben az MTV irodaháza volt, jelenleg felújítják a HVB Hungary Rt. számára, tervező a MÉRTÉK Stúdió, építész: Janáky György, dr. Komjáthy Attila, Tóth Zsuzsanna, Csutorka Júlia.)

 

 

Nyiri István Cegléden született 1902. május 10-én. A Műegyetemen kezdte meg tanulmányait, de azután a gyorsabb végzés érdekében átiratkozott a Felső Ipariskolába. Wälder Gyula irodájában kezdett dolgozni, egészen a hramincas évek elejéig volt ott, majd 1933-1934-től indított közös irodát a vele majd pontosan egyidős Lauber Lászlóval, aki 1902. május 21-én született. Irodájuk a Párisi utca 2. szám alatt 1944 decemberéig működött, amikor az épületet bombatalálat érte.

Nyiri 1945 után feleségével gazdálkodói tevékenységet folytatott a Nógrád megyei Lőrinci községhez tartozó 43 kat. holdnyi gazdaságában. A földvásárlási joghoz még mint hadiárva jutott a két világháború között, édesapja ugyanis 1915-ben egy Odessza melletti hadifogolytáborban halt meg. Nyiri Istvánt az államosítások során 1951 táján a birtoktól megfosztották, s annak területén alakították ki a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez tartozó egyik mintagazdaságot.

 

1948 őszén Benkhard Ágoston hívására a Posta Vezérigazgatóság Magasépítési Osztályán vállalt munkát. Később ebből az osztályból jött létre az Állami Mélyépítéstudományi Intézet és jogutódjai (Közlekedési Épülettervező Vállalat, Mélyépterv mint az Uvaterv elődje - a KPM-hez tartozó tervezővállaltok), amelyeknek keretei között Nyiri tervezői munkát végzett.

Az 1953. év nagyszabású munkája volt az Építőipari Műszaki Egyetem tervpályázata. Nyiri a KÖZÉPTERV V. műtermében Nagy Béla Zoltán, Félix Vilmos, Murányi Sándor és Zábrák Rita kollégáival közösen készítette el pályaművét, és II. díjat nyert. 1954-ben építészküldöttséggel nagy körutazást tett a Szovjetunió számos köztársaságában a szovjet építészet tanulmányozására. Alig egy évvel később, mindössze 53 évesen Nyiri István meghalt.

 

 

Elaborátum a tervpályázati kritikáról

(Részletek a referátumból, melyet Nyiri István és Fecskés Tibor állított össze. Eredetileg megjelent a Magyar Építőművészetben, az idézeteket a LAPIS ANGULARIS II c. kötetből vettük át.)

"Az építészeti bírálat, a tervpályázati kritika az elmélyedés áhítatát igényli és nem válhat kiváltságosok bírálat formájában jelentkező könnyed gesztusává. (...)
Helyesebb lenne, ha az alkotás egyszemélyes felelősségének elvét a kritika felelőssége mellett széles társadalmi demokratizmusra alapozhatnánk. Meg kell szüntetnünk azt a zárt kört, amelyen belül az alkotó folyamat és a kritikai tevékenység termékenyítő egymásra hatását az összeférhetetlen párhuzamok és a felelősség adminisztratív feloldásának lehetősége fertőzi meg. A tervező építész igényli a felelősséget, mely munkájának előfeltétele, igényli a független bírálatot, amelyet a magáéval azonos morális szinten mozgó felelősségűnek érezhet. Építészeti kritikánk és azon belül tervpályázati kritikánk is tömegprodukció; a dolgok természetéből folyóan felületes.
Igazi jelentőségére akkor fog szert tenni, ha a jelenségek vizsgálatát a koncepció, a lényeg vizsgálata fogja felcserélni, nem az alkotó módszereket fogja vizsgálni és propagálni, hanem magát az alkotást.
Összefoglalva és befejezésül hadd idézzük fel kritikai gyakorlatunk kapcsán Aesopus meséjét az oroszlánt nyomozó vadászról. A vadász oroszlánt nyomozott, kérdésére, nem látott-e oroszlánnyomokat és hol tanyáz, így felelt a favágó: Sőt, megmutatom magát az oroszlánt. A vadász rögtön elsápadva félelmében és fogait összevacogtatva így szólt: csak a nyomait mondtam, nem az oroszlánt keresem.

• Lauber László és Nyiri István fontosabb közös munkái
• Lauber László - Nyiri István: Lakóépület, Budapest, XII., Kékgolyó utca 10. 1932-1934
• Lauber László - Nyiri István: Lakóépület, Budapest, I., Iskola utca 4. 1933
• Lauber László - Nyiri István - Nendtvich: Mecsek Szálló, Pécs, 1935
• Lauber László - Nyiri István: Lakóépület, Budapest, V., Irányi utca 8. 1936
• Lauber László - Nyiri István: Lakóépület, Budapest, I., Szép Ilonka utca 57, 1936
• Lauber László - Nyiri István: Magyar Lovaregylet bérháza, Budapest, V., Szép utca 3. 1936
• Lauber László - Nyiri István: Pénzügyi Központ székháza, Budapest V., Szabadság tér 5-6., 1939

Nyiri István más fontosabb művei

• Nyiri István: Autóbusz pályaudvar, Budapest, V., Erzsébet tér, 1949
• Nyiri István - Félix Vilmos: Posta, Csepel, 1949
• Nyiri István - Gergely István: Tiszalöki vízlépcső, 1953 körül

 

Nyiri István hagyatékából a terv- és fotóanyagot az örökösök az Építészeti Múzeumnak adományozták. Ennek alapján született meg munkásságáról az eddigi legbővebb publikáció Prakfalvi Endre gondozásában a LAPIS ANGULARIS II c. kötetben (OMvH Magyar Építészeti Múzeum, Budapest 1998). Összeállításunk elsődleges forrása ez a kötet volt, és a képanyagot is az Építészeti Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre, ezek egy része megtalálható az Architeca Hungarica internetes archivumában is.