Szezonális örökség: Gyászmunka a későmodern építészet emlékeivel – Virág Csaba balatonszéplaki üdülője

A Balaton-part 20. századi építészeti örökségével és annak aktualitásaival foglalkozó, Szezonális örökség című sorozatunk 3. részében Balatonszéplakra látogatunk. Az Ezüstpart kiváló lehetőséget nyújt a régió épített örökségének tanulmányozására, hiszen a kifejezetten üdülőterületként fejlesztett partszakasz mentén számtalan eltérő formanyelvű és különböző sorsú épülettel találkozhatunk. Elbontás, drasztikus átalakítás, (értő) felújítás vagy új építés – vajon melyik a járható út? Wettstein Domonkos írása.

Virág Csaba 2003-ban a balatonfüredi OMFB klubházzal kapcsolatban fogalmazta meg dilemmáját építészetének társadalmi elfogadottságával kapcsolatban. Nem kellett 50 év, hogy választ kapjunk, miközben kérdés, ez a válasz reprezentatívnak minősül-e? Az OMFB bontása gyors és látványos volt: a markológépek barbár mozdulatai és a hátrahagyott sitthegyek közvetlenül szembesítettek minket a későmodern építészet szezonális történetével. Bár az épület nem kaphatott védelmet, a váratlan esemény a helyi építészek és a média közvetítésében a tágabb közvéleményt is érezhetően felkavarta, amit párhuzamos történetként Virág Csaba másik alkotása, a Budavári Teherelosztó néhány hónappal korábbi elbontása is felerősített. Az összefogás és a petíciók eredménytelensége ugyanakkor nem csak Virág Csaba „avantgárd" építészetének ambivalens utókori megítélésével, de az emlékeink elvesztésével szembeni tehetetlenséggel is könyörtelenül szembesített. A veszteséggel való szembenézés rákényszerít minket a gyászmunkára: a sokk és a tudatosulás után az átdolgozás és az adaptáció ideje jön el: a megsemmisülő emlékek hogyan válhatnak mégis örökségünk részévé?

Míg az OMFB klubház bontása gyors és látványos volt, Virág Csaba másik, talán kevésbé ismert Balaton-parti alkotása egy hosszabb szenvedéstörténet áldozata. A balatonszéplaki Dunai Vasmű üdülő agóniája már évek óta tart, ma már csak az épület monumentális csontváza maradt hátra a telken. Kérdés, mi lesz a struktúra jövőbeni sorsa, miközben környezetében az egykori Ezüstpart későmodern üdülői helyén sorra épülnek a négyévszakos életformához alkalmazkodó, társasházat imitáló apartmanházak.

Szezonális örökség: „Pózna-lemez architektúra" – így jellemezték a hatvanas évek elején tevékenykedő építészek azt a sajátos Balaton-parti karaktert, ami már a harmincas években is meghatározó volt a szezonális építészet közvetlen természetében. Doktori kutatásom során feldolgozott huszadik századi épületek kortárs rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába.

Időrétegek: gyermekkor, Balaton-part

Virág Csaba számára mindkét Balaton-parti alkotása személyes kötődéseket hordoz. Gyerekkorától kezdve szenvedélyes vitorlázó volt, 6 évesen már önállóan hajózott a Balatonon. Számára a hajózás életszemlélet volt.[2] A hajózás allegóriája – ami már korábban Le Corbusier révén a modern építészet ismert toposzává vált – a füredi klubház árbócos szerkezetű épületének minden részletében visszaköszön. Az épületgép megformálásában nem az önkényes metaforák, hanem az innovatív technológiai-szerkezeti szemlélet és a gépészeti rendszerek jelentették a kiindulást.

A széplaki épület ugyanakkor talán még erősebb szálakkal kötődik Virág Csaba balatoni gyerekkorához. Apja, dr. Virág Frigyes 1935-ben Széplakon építtetett nyaralót. Az egyszerű, kompakt tömegű, karakteres színvilágú „Vadvirág" nyaralót Rathing Ferenc mérnöki képesítéssel nem csak megtervezte, de a kivitelezést is vállalta. Virág Csaba visszaemlékezéseiben többször kiemelte, hogy bár az épületet nem építész, hanem mérnök tervezte, karakteres modernitása már akkor nagy hatással volt rá és későbbi építész szemléletét is jelentősen formálta.

Ezeket a képletszerű sorokat már a Dunai Vasmű 80 szobás üdülőjéről írta 1979-ben. A színek felsorolásában talán benne vannak a gyerekkori nyaraló színes emlékei is. A lépték ugyanakkor nagyságrendekkel nagyobb, mégis mintha sikerült volna felszabadítania a monumentális struktúrát a tehetetlenség törvénye alól. A nagyvonalú szerkesztést a homlokzatot is tagoló, vertikális elemsor ritmusa oldja fel. Ezzel egy olyan nyitott struktúra jön létre, amely nemcsak a korszak nemzetközi építészetét, a Team 10 és Oskar Hansen „open form" kísérleteit idézi vissza, de a szabadság eltöltésének új keretét adja.

Virág Csaba pragmatikus alkalmazkodását és kreatív konstruktőri felfogását egyaránt megmutatja az épület. Hiába a nagyléptékű program, a megvalósítás tekintetében szűkös anyagi körülmények közt kellett nagyvonalúan alkotnia. A telken ekkor már álló, egyszerű konyha épületet nem bontotta el, hanem integrálta az építészeti koncepcióba. A struktúra elemkészletéhez a siófoki SÁÉV építőipari vállalat polygonja által gyártott nagypaneles rendszert választotta, egész egyszerűen „mert ez volt könnyen, olcsón, gyorsan kapható".[4] A szerkezeti rendszert Lakóterves kollegája, Márton István fejlesztette ki a déli parti üdülők számára. Az előregyártott technológia ekkor már meghatározóvá vált az egyre nagyobb számban és léptékben felépülő a balatoni üdülők esetében. Virág Csaba azonban nemcsak a valamiféle „regionális építészeti" jellegzetességé váló nagypanelben, hanem az üdülőt építtető dunaújvárosi kohászati-gépészeti üzem által gyártott acélipari termékekben is lehetőséget látott. Az épület homlokzatán megjelenő Dunai Vasmű feliratot is hordozó 24 méteres szádpalló áthidalót cégérként építette be a ház központi terébe. Az épületet végül a korabeli építőipari nívóhoz képest „rekord idő", azaz 8 hónap alatt építették fel.

Az épület vázára, mint egy réteges öltözet kerültek fel az újabb és újabb burkolati elemek, rétegek. Mintha csak Gottfried Semper „felöltöztetés" elméletének kortalanságát igazolná a ház.[5] A tervezési folyamatot a Magyar Építőművészet folyóirat két rövid kommentárral mutatta be. A tervező szűkszavú ismertetése mellett Turányi Gábor poétikus szövege kísérte a széplaki épületről készített képsorozatot. Turányi ekkoriban a Lakótervben nem csak Virág Csaba kollegája volt, de gyerekkorát is egy széplaki nyaralóban töltötte, a család kitelepítése révén egész éves lent tartózkodással. Az új üdülő alakulását testközelből követve Turányit a gépies racionalitással, alkatrészről alkatrészre megszerkesztett, mégis poétikus erővel bíró szerkezeti rendszer ragadta meg leginkább:

Az Ezüstpart átváltozásai

Az Ezüstpart fejlesztése a későmodern balatoni építészet kiteljesedése, új léptéket és építési réteget hozva létre a Balaton-part frissen feltöltött területein. Bár Farkas Tibor főépítész már 1968-tól kezdve szorgalmazta, hogy a korabeli európai üdülési trendekhez igazodva, a Balaton-partot ne a tengerpartot követő nagyléptékű szállóegységekkel, hanem a családias környezetet kialakító alacsonyabb épületekkel fejlesszék, ezek a szándékok az Ezüstpart beépítését szemlélve még csak részben érvényesültek. Ahogy a régió építészeti rétegeit feldolgozó doktori kutatás részletesebben is elemzi, a terület fejlesztése az 1958-as Balatonkörnyék Regionális Tervéhez képest jóval később, csak a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején indult el. A regionális terv megvalósításának kezdeti sikeres szakaszában a kisebb infrastrukturális létesítményekre koncentráltak, a szállás-kapacitás fejlesztésére kezdetekben még nem állt rendelkezésre megfelelő erőforrás. A Regionális Terv első fázisának nemzetközi sikere a kisebb léptékű, táji környezethez érzékenyebben alkalmazkodó épületekhez köthető. A regionális, Balaton-parti jelleg ebben a léptékben a természetes anyagok felhasználásában és a játékos részletképzésben is megmutatkozott. A hatvanas évek közepétől azonban megindultak a nagyobb léptékű szállásfejlesztések, amelyek a Balaton-parti építészetet is új kihívások elé állította.

Az Ezüstpart-fejlesztés modern karakterét erősen meghatározta, hogy a vízpart feltöltésével „tabula rasa" indulhatott el az építkezés. Az új lépték kezdettől fogva erős kontrasztban állt a fejlesztés mögött háttérbe szoruló széplaki nyaralótelep intim világával. Az egységes beépítési terv és az épületek jelentős része Márton István nevéhez köthető. A tópartra merőleges épületek térbeli ritmusát a változó beépítési magasságokkal tagolta. Az egyes fejlesztési ütemeket egy-egy magasabb egység elhelyezése jelölte ki, közéjük egységes kialakítással alacsonyabb, kétemeletes épületeket helyezett el. A terület fejlesztésének első fázisát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Nemzetközi Újságírók Szövetsége közös üdülőépítési programja töltötte ki. Az 1965-ben elindult építkezés keretében három egységes épületet, az Interpress, a Press és az Inn hotelt, valamint egy étterem egységet helyeztek el. Az építkezés szimbolikus záróeleme az 1971-ben elkészült, körformájáról ismert Orion-bár lett. Lebegő tömege a korszak nemzetközi építészetét uraló későmodern futurisztikus formálást követi a maga szelídebb Balaton-parti léptékében. Ehhez az első fejlesztési ütemhez csatlakozott a Dunai Vasmű első, vízparti szállóegysége is 1971-ben. A Vasmű 6 szintes üdülőegységét az újságíró üdülőkhöz hasonlóan Márton István tervezte és a későbbi, Virág Csaba által tervezett második épületet megelőlegezve, a homlokzatképzésben szintén a dunaújvárosi cég által gyártott acélszerkezeti elemek kaptak domináns szerepet.

A fejlesztés második fázisát a SZOT üdülőivel töltötték fel, szintén Márton István tervezésében. Az I. számú, nagyobb 11 szintes 200 szobás SZOT üdülővel, a II-IV. kisebb négyszintes egységekkel és az étteremmel. Mindkét ütem építészeti karakterét meghatározták az előregyártott elemek, és a mesterséges, elsősorban fém homlokzatszerkezeti rendszerek. A tópart építészetében bekövetkező léptékváltás és a tömegességre választ adó előregyártás a hatvanas évek elejére jellemző, természetes anyagokat előtérbe helyező regionális karakterrel szemben egyre inkább az épületek későmodern jellegét eredményezte. A vízparti építkezések sorát térben és időben Tillai Ernő 1983-as SZOT II. üdülője zárta le erősen populárissá váló előregyártott struktúrából építkező homlokzatképzésével. A vízparti üdülőket jellemzően a partra merőlegesen telepítették, mögöttük pedig már egy új, partvonallal párhuzamos beépítési sávot indított el Virág Csaba épülete a nyolcvanas évek végén. Ebben a tóparttól beljebb húzott vonalban a kilátás már nem orientálta érdemben a telepítést, az összefogott épülettömeg viszont a nagyszámú szobaegység elhelyezésére valóban racionális választ adott. Ezt ellensúlyozva, a ház mindössze földszint plusz két szint magassága a környék égbe törő hotelépületeivel szemben a nyaralóházak intimebb, földközeli helyzetét idézte vissza.

Ma újabb építési hullám söpör végig az Ezüstparton, eltüntetve a hetvenes évek emlékeit. A tópart építési rétegei újra és újra felülírják egymást. Az elmúlt 5-6 évben 1000-1200 lakás épült, az üdülők nagy többségét elbontották vagy átépítették. Az életforma átalakulása az épületek felvastagodó külső határolószerkezeteiben is megjelenik. A szezonális üdülők transzparens jellegét zömök társasház építészet váltja fel. A legendás Orion-bár mára már eltűnt, az első ütem újságíró üdülői közül egyetlen épület áll csak, évek óta üresen, körülötte sorra épülnek a „mediterrán" apartmanházak. Bár a SZOT üdülők vázszerkezetét megtartották, az épületeket új külső burkokba csomagolták, feláldozva mindazokat a kvalitásokat is, amelyek a hetvenes évek ambivalens építészetében még megcsillantak. Úgy tűnik a szerkezeti tartósság és az esztétika időtállósága nem egyformán került értékelésre. Egyedül Tillai Ernő népszerű toronyszállója újul meg az eredeti homlokzati struktúráját megtartva. Természetes folyamatként is felfogható, hogy a terület felértékelődése, a funkcióváltás és a négyévszakos használat követelményei felülírják az elmúlt korszakok rétegeit, ahogy a korábbi fejlesztési rétegek, mint az Ezüstpart későmodern fejlesztései is újra és újra átrajzolták a tópart összképét. Kérdés, kimerevíthetjük-e az időt, preparátumként őrizve egy-egy emléket? Ugyanakkor az új építkezések színvonalát látva az is kérdés, meg tudjuk-e őrizni azt a sajátos Balaton-parti identitást, amit az elmúlt korszakok képviseltek?

Akit elmúlásában igazol az idő…

Virág Csaba épülete mintha pusztulásában fedné fel valódi szépségét. A burkolataitól megfosztott épület tehetetlenségében is erőt sugároz. Mintha az építészetelmélet semperi felöltöztetés teóriáját fejtenénk róla vissza, kiszabadítva az épületváz építészeti formálás alapelemeihez visszavezető karakterét. Bár a ház lassan eltűnik, eszmei öröksége ma is érvényes: a hetvenes évek egyre monotonabbá váló üdülőépítészetében a tervező az előregyártott technológiákat és szerkezeti kötöttségeket nem megkerülve, hanem feladat javára forgatva tudta a szabadság kereteit újragondolni. Ahogy a korabeli Balaton-parton egy bezárt ország szabadságvágya tükröződik, úgy jelenik meg az épületben a korszak magyar építészetének kiútkeresése a technológiai lehetőségek fogságából.

A jelen kiüresedő, pusztuló épületvázát látva mintha a ház keletkezésének inverz történetét követnénk nyomon. Ahogy Turányi Gábor írta keletkezéséről, az elmúlásában is ezt láthatjuk viszont:

Wettstein Domonkos

[1] Bojár Iván András: 82 évesen elhunyt Virág Csaba építész. Bojár Iván András 2003-as beszélgetésével emlékezünk. 2015.06.03. https://www.octogon.hu/epiteszet/elhunyt-virag-csaba-interjuval-emlekezunk/
[2] Csontos Györgyi – Csontos János: Tizenkét Kőműves 2, (Interjú Virág Csabával), Terc, Budapest, 2009.
[3] [4] Virág Csaba: Dunai Vasmű 80 szobás üdülője Balatonszéplak. Magyar Építőművészet, 28, 1979, 6, pp. 18-21.
[5] Gottfried Semper: Der Stil in den technischen und tektonischen Künsten oder Praktische Ästhetik. Verlag für Kunst und Wissenschaft, Frankfurt am Main, 1860. illetve Moravánszky Ákos: Metamorphism – Material Change in Architecture. Birkhäuser, Basel, 2017.
[6] Turányi Gábor kommentárja a OMFB vitorlásklub Balatonfüred című cikkhez. Magyar Építőművészet 25 (1976) 1. 30-39.
[7] Turányi Gábor kommentárja a OMFB vitorlásklub Balatonfüred című cikkhez. Magyar Építőművészet 25 (1976) 1. 30-39.

Irodalom:

Virág Csaba: OMFB vitorlásklub Balatonfüred. Magyar Építőművészet 25 (1976) 1. 30-39.
Virág Csaba: Dunai Vasmű 80 szobás üdülője Balatonszéplak. Magyar Építőművészet, 28, 1979, 6, pp. 18-21.
Wettstein Domonkos: Újságíró üdülő, Ezüstpart, Balatonszéplak (1965-1971) Metszet: Építészet Újdonságok Szerkezetek Részletek 11 : 5 p. 15 (2020)
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.

Szerk.: Winkler Márk