Tanácsok, tervek, tárgyak: a Design Center története

Országos hírnevet már bőven az Esti Showder előtt szerzett magának, de a Fábry-féle Dizájn Center amúgy is csak fonetikus névrokona annak a valódi központnak, ami 25 éven keresztül (halálosan komolyan) tanította a magyar embert arra, mi is az, hogy „design". A budapesti Design Center történetét Moholy-Nagy Formatervezési Ösztöndíjasként 2019-ben Mayer Kitti dolgozta fel, aki Szőnyeg-Szegvári Eszter kutatótársával írt cikkében most az Építészfórumon mutatja be a munka eredményét.

A hazai formatervezés népszerűsítése céljából létrejött Design Center tevékenységének tudományos igényű feldolgozására eddig senki sem vállalkozott, a szervezetről a szakirodalomban csak röviden, az intézményrendszer egyes szereplőit bemutató fejezetekben esett szó. A Moholy-Nagy Formatervezési Ösztöndíj 2019-es nyertes pályázatai között egy olyan kutatási program is szerepelt, ami pontosan ezt tűzte ki célul. A kutatás első, féléves periódusában a Design Center archív dokumentumai kerültek feldolgozásra – most ennek átdolgozott, összefoglaló változatát közöljük.

Az alapítás

A hetvenes évek elején az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) vezényletével nagyszabású kutatás kezdődött, amely a formatervezési szervezetek nemzetközi gyakorlatáról és az elvi irányítás nélkül maradt hazai tervezőművészet helyzetének rendezéséről értekezett. 1975 végén született meg az az intézményügyi reformot bevezető határozat, melynek utasítására létrehozták az OMFB alá tartozó Ipari Formatervezési Tanácsot és a Kereskedelmi Kamara keretei között az Ipari Formatervezési Tájékoztató Központot (Design Center), valamint megalapították a formatervezési nívódíjat. A rendelet egyúttal megszüntette azt az Iparművészeti Tanácsot is, amely az ötvenes évek közepétől végzett tanácsadói, propaganda és ízlésnevelő tevékenységet az iparművészet és az ipari formatervezés területén. Feladatait ezért a továbbiakban az Ipari Formatervezési Tanács Irodája, a Design Center és a Képző-és Iparművészeti Lektorátus Iparesztétikai Osztálya látta el. 

Az alapító rendeletet követően egy kiegészítő határozat a Főiskolai hallgatók posztgraduális képzésének bevezetéséről és az ipari formatervezés jogi oltalmának megoldásáról is rendelkezett, továbbá arról, hogy az új intézményrendszer felelős szerveinek javaslataival az illetékes tárcák az ipari formatervezési feladatokat is beemeljék a műszaki-fejlesztési és a kereskedelmi célkitűzések mellé, a kereskedelmi értékesítésre szánt termékek minősítésénél pedig hangsúlyosan jelenjenek meg a formatervezési szempontok is. 

Mindezek olyan rendelkezések voltak, melyek végre valós jogköröket biztosítottak a szervezetek számára, azaz a korábbi évtizedek szabad felhasználású tanácsai a hetvenes évektől szabályokká nőtték ki magukat.

A Kereskedelmi Kamara Pohárnok Mihályt kérte fel a Design Center intézményének megszervezésére, aki a Házgyári Konyha Program (1972-1975) komplex környezettervezési kísérletének egyik kitalálója és vezéregyénisége volt. A Design Center kiállítások rendezésével, a tájékoztatás, információ-szolgáltatás eszközeivel segítette a formatervezés fejlődését (fejlesztését) és népszerűsítését. 

 A kezdetek

„A Központ tevékenységének célja a formatervezés színvonalának emelése, tárgyi környezetünk minőségének javítása, a magyar ipari termékek piaci értékeinek és exportképességének növelése érdekében" – olvasható a Pohárnok Mihály által írt tervezetben, mely egyúttal kitért a Design Center funkciójára és feladataira, szervezeti felépítésére, valamint felvázolta a szervezet ideiglenes ügyrendjét és ütemezett költségvetését. Pohárnok elképzelése az volt, hogy a Design Center legyen az a szervezet, amely hidat épít a kulturális szféra és a gazdasági döntéshozók között, segíti a tervezők és gyárak egymásra találását.

A mindennapi működés elengedhetetlen feltétele volt a munkavégzésre alkalmas iroda kijelölése. 1975. augusztusától Pohárnok Mihály, intézményvezető és a Design Center első munkatársai között jegyzett Kovács Anikó művészettörténész (korábban a Formatervezési Tanács munkatársa) az V. kerületi Rosenberg házaspár (ma Hold) utca 17. szám alatt működő kamarai épület egyik irodájában dolgozott (ebben az épületben működött a Design Center irodája egészen 1980-ig, amikor is átköltöztek az V. kerületi Semmelweis utca 21. szám alá, az akkor már működő Gerlóczy utcai bemutatóterem közelébe). 1976-ban a Magyar Kereskedelmi Kamara pályázatot írt ki a DC egységes vizuális arculatának kialakítására, melynek nyertese Zsótér László volt (Pohárnok és Zsótér már az 1972-es Tíz kísérlet kiállítás alkalmával is együttműködtek).

Idővel új kollégák is csatlakoztak a Design Center csapatához, a legfontosabbak között kell megemlítenünk Gaul Emilt (belsőépítész, korábban a Hungexpo munkatársa), aki 1981-től a DC intézményvezető-helyettese volt, emellett a kiállításokkal kapcsolatos szervezési feladatokat is ellátta, továbbá a különféle oktatási programok és PR munka koordinálásáért felelt, valamint Preisich Anikót (belsőépítész, korábban a Házgyári Konyha programban is részt vett), aki 1978-ban lett a Design Center főállású munkatársa – az ő feladatai közé tartozott a bútoripari programok tervezése és vezetése, valamint a tervezőközvetítéssel kapcsolatos feladatok elvégzése.

Borsos Klára szintén 1978-ban csatlakozott, feladata a kiállítások szervezése és rendezése volt, egy évvel korábban, 1977-ben pedig további két új munkatársat szerződtetett a szervezet Vidra József informatikus, rendszerszervező és Hegedűs Sára titkárnő személyében. 1979-ben a könyvtár vezetésével Szentpáli Éva könyvtárost bízták meg. Gaul Emillel egyidőben csatlakozott a Design Center munkatársaihoz Szűcs Sarolta könyvtáros, dokumentátor, akire a diatár és fotótár gondozását bízták, és Szutrely Judit fizikus, aki az ekkor már működő Gerlóczy utcai bemutatóterem felügyeletéért, szakmai információszolgáltatásért felelt. Nádas László és Soltész György formatervezők a Design Center számos szakmai programjában szakértőként vettek részt. A felsoroltakon kívül a Design Center munkatársai voltak még 1978 után: Csizmadia Éva (könyv- és folyóirattár kezelése, állománybővítés, olvasószolgálat), Nagy Szidónia (ügyiratkezelés, sokszorosítás), Tátos Katalin (tervezőnyilvántartás gondozása, helyszíni tájékoztatás), Vantsa Lászlóné (titkárság, pénzügyi nyilvántartás, címjegyzékek karbantartása), Németh Gábor (híranyagok készítése, kiadványok szerkesztése, sajtókapcsolatok).

A Design Center sokak által ismert bemutatóterme, mely a különféle szakmai programok (kiállítások, termékbemutatók) megvalósítását tette lehetővé, a Gerlóczy utca 1. szám alatt kapott helyet. 1977-ben Bánáti János belsőépítészt bízták meg a helyiség átépítésével (az átalakítás kivitelezője a Mátravidéki Szövetkezet volt, a világítás megoldást a Szarvasi Vas- és Fémipari Vállalat dolgozta ki, a galériára Almedia bútorelemek és görgős Gádor-székek kerültek, a szőnyegpadló a Soproni Szőnyeggyárból érkezett). A bemutatótermet 1980. március 11-én nyitották meg: a szakirodalmi referátumok tárát, a terméknyilvántartás anyagát és a folyóiratok gyűjteményét a galérián helyezték el (itt alakították ki az olvasótermet is), a földszinten pedig kiállítóteret rendeztek be, ahol elsőként a Terített asztal című – magyar, finn és német (NDK) termékeket bemutató – kiállítással találkozhatott a közönség.

Kapcsolatok itthon....

Az új intézményrendszert kiszolgáló szervek mind-mind máshogy és másképp avatkoztak bele, egyengették a hazai ipari formatervezést. A Kereskedelmi Kamara – habár túl nagy érdeklődést nem mutatott a Propaganda Osztály alá sorolt és a szakmai tagozatok munkájától távol eső  egység irányába – mint gazdálkodó szerv különösebb harcok nélkül engedélyezte és biztosította a Design Center költségvetési igényeit és sosem szólt bele a tényleges munkába. Egymás kölcsönös megszokását követően pedig több, a kamarai tagozatokkal közös programot indítottak el, ilyen volt a Bútoripari Fejlesztési Program és a Tervbank I-III, melyekről még lesz szó a későbbiekben.

Pohárnok Mihály az alapítást követően kezdeményezte a kapcsolatfelvételt valamennyi olyan intézménnyel, amely hatással volt a formatervezés elméleti és gyakorlati alakulására. A hetvenes évek azonban még nem a közös tervezésről és csapatjátékról, hanem sokkal inkább az egyéni útkereséséről szólt. 

A Lektorátussal Pohárnokék általában az országos hatáskörű kiállítások (pl. Ipari Textilművészeti Biennálé, Szilikátipari Formatervezési Triennálé) szervezésében dolgoztak össze és tekintve, hogy a cenzori szerv bírálati jogkörei nem terjedtek ki a formatervezés területére, nem is igazán keresztezték egymás útjait.

Az Ipari Formatervezési Tanács Irodájával és legfőképpen annak első vezetőjével (Dedinszky Henrik) nem indult felhőtlenül a kapcsolat. Jóllehet az Iroda elméleti-módszertani és a Design Center népszerűsítő, tájékoztató és szakértői tevékenységének kéz a kézben kellett volna haladnia, ez csupán néhány éves csúszással kezdett el kialakulni. A nyolcvanas évektől a kapcsolat konszolidálódása után már közös kutatómunkán alapuló előterjesztést készítettek az információszolgáltatás fejlesztéséről (1982) és együtt szervezték meg az ICSID budapesti szemináriumait (1979, 1988) is.

Joggal feltételezhetnénk – sokáig a Design Centerben is így gondolkodtak –, hogy az ipari forma jól sikerült, esetleg ikonikussá vált eredményei idővel az Iparművészeti Múzeumban kerültek elhelyezésre. Azonban a tárgyalt időszakban még nem létezett Kortárs Dizájn Gyűjtemény, sőt, a múzeum csupán eseti jelleggel adott otthont formatervezési kiállításoknak. A Design Center nem rendelkezett gyűjteménnyel, sem műtárgyak tárolására alkalmas raktárhelyiséggel ezért, ha mégis alkalom adódott egy-egy jelentősebb beszerzésre, azzal az Iparművészeti Múzeumot kereste fel. Pohárnok Mihály már a Konyha Program BNV-s kiállítását követően adományozott egy szériát az újdonságnak számító tárgyakból a múzeum számára, majd az átfogó Örökség-kiállítás 40 évet felölelő kiállítási anyagából is ajánlottak egy szerzeményezési listát. Bár a tárgyak egy részét befogadták, a kilencvenes évek elején nagy részüket leselejtezték – a design (akkor és még sokáig...) nem fért bele a múzeumi gyűjtemények struktúrájába.

A tervezői utánpótlást biztosító Iparművészeti Főiskolával viszont kifejezetten szoros volt a kapcsolat, ott a Design Center több állandó és külsős munkatársa is oktatott: Gaul Emil és Preisich Anikó a belsőépítész, Soltész György és Nádas László a formatervező tanszéken, a kilencvenes évek végén Pohárnok Mihály pedig majdnem rektori kinevezést kapott (de az egy másik történet). A Gerlóczy utcai bemutatóteremben rendezték meg a mára hagyománnyá vált diplomakiállítások első alkalmait és a frissen végzettek elhelyezkedéséhez a Design Center egyik legnépszerűbb szolgáltatása, a tervezőközvetítés is nagyban hozzájárult.

...és külföldön

A nemzetközi szakintézmények felé való nyitást – jellemzően az ICSID szocialista munkacsoportjai felé – korábban már megkezdte az Iparművészeti Tanács. A Design Center ezek felélesztésére és az újonnan alakult keleti és nyugati szervezetekkel való szorosabb együttműködés kialakítására törekedett alapításától fogva, amely a rendszeres kiadványcserét, az általános tájékoztatást, az import-export kiállítási tevékenységet, a tudományos jellegű tanulmányutakat, a nemzetközi eseményekben való szerepvállalást és a konferenciákon való aktív részvételt, azaz az évek folyamán – a Kamara Nemzetközi Osztályának segítségével – 25 nemzetközi intézettel való munkakapcsolat kialakítását jelentette.

A jótanácsoktól a tanácsadói szolgáltatáson át a Kiváló Áruk Fórumáig         

Míg korábban a vállalatokat gyakorlatilag semmi nem kötelezte arra, hogy az ajánlott minőségi szempontokat érvényesítsék is a gyártási folyamatokban, az üzemben dolgozó tervezőművészek mögött pedig nem állt valódi érdekképviselet, addig az 1975-ös intézményi fordulatot követően a Design Centert már gyakran keresték fel az információ-szolgáltatás legkülönbözőbb eseteivel (tervezői honoráriumra és megbízásra való javaslattétel, zártkörű szakmai konzultációk szervezése, tanulmány készítése egyéni vállalati fejlesztéshez stb.). Ennek köszönhetően 1981-től már fizetett szolgáltatásként tudták bevezetni a szakértői tevékenységet, 1983-tól pedig formálisan is megalakították a szakértést végző Formatervezési Szaktanácsadó Testületet. A testület tagjai: Ambrus Éva szilikátipari tervező, Bánáti János belsőépítész, Búzás Árpád textiltervező, Droppa Judit textiltervező, Mészáros Éva ruhatervező, Lissák György ipari formatervező, Molnár Árpád bőripari tervező, Molnár Gyula grafikus, Nádas László ipari formatervező, Németh István belsőépítész, Schrammel Imre iparművész, Simon Károly ipari formatervező, Szentpéteri Tibor ipari formatervező, Szilágyi András üvegtervező, Szilvitzky Margit textiltervező, Virágvölgyi Péter grafikus és Zsótér László grafikus voltak. Szaktanácsadás keretében számos termék-és gyártmányválaszték fejlesztési program valósult meg, ezek közül a legismertebbek Zsótér László legendás MALÉV-arculata (1988), illetve Az ipari formatervezés helyzete Baranya megyében című esettanulmány, melynek eredményeképp a Baranya Megyei Tanáccsal együttműködésben megnyílt a pécsi Forma Bolt (1983).

Az Országos Piackutató Intézet hívta életre a Kiváló Áruk Fóruma termékminősítő pályázatot azzal a céllal, hogy a piaci forgalomban kapható árucikkeket megvizsgálja, s a legkiválóbbakat ellássa a KÁF-védjeggyel, azaz „a bizalom háromszögével". A pályázat formai előminősítésében – a KÁF Tárcaközi Bizottságának felkérésére – a Design Center több alkalommal is részt vett: a munkatársak a termékek formai kialakítását, csomagolását, grafikai megjelenését, az árucikk használhatóságát vizsgálták.

A Design Center adatbázisai

A Design Center feladata volt, hogy a tájékoztatás eszközeivel segítse a hazai ipari termékek minőségének, versenyképességének javítását. Mindenekelőtt tehát a tájékoztatás, információszolgáltatás feltételeinek megteremtése, vagyis különféle adatbázisok rendszerének kidolgozása várt a szervezet munkatársaira. 1978-ban Pohárnok tervezetet készített: ebben szakkatalógus készítését, tervezői kataszter létrehozását, diatár, termékkatalógus és címtárak összeállítását irányozta elő – mindezt partnerszervezetekkel közös együttműködésben.

A hazai formatervezés történetének kiemelkedő eredményeit rögzítő diatár, az 5000 lexikai egységet tartalmazó tematikus szótár (tezaurusz) és a szakkönyvtár mellett a Design Center legfontosabb adatbázisaiként kell megemlítenünk a hazai forgalomban kapható, az iparvállalatok és a laikusok tájékozódását egyaránt segítő termékek gyűjteményét, valamint a tervezőnyilvántartás dokumentumait. A hazai tervezők név- és címjegyzékének összeállítása 1976-ban kezdődött: az adatbázis alapját a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségétől és a Művészeti Alaptól kapott címlisták jelentették, majd a Design Center munkatársai egységes szempontok alapján frissítették és bővítették a gyűjteményt. Kovács Anikó a textil- és textilruházat, Preisich Anikó a bútortervezés és belsőépítészet, Soltész György a fémművesség és szilikátipar, Nádas László pedig az ipari formatervezés területén tevékenyen alkotó tervezőket kutatta fel. 1984-ig a tervezői nyilvántartásban összesen 1300 tervező adatait rögzítették.
 
Tervezőközvetítés

1977 márciusában a Nagykanizsai Üveggyár vezetője azzal a kéréssel fordult a Design Center vezetőségéhez, hogy ajánljanak figyelmébe olyan ipari formatervezőt, aki vállalná műanyag burkolatú hőpalackok tervezését. Tulajdonképpen ezzel a megkereséssel indult a DC történetében az a szolgáltatás, amelyet tervezőközvetítésnek neveztek, s amelyet egészen 1989-ig térítésmentesen vehettek igénybe azok, akik a megfelelő szakembert (ipari formatervező, textiltervező, grafikus stb.) keresték. A szervezet munkatársai legtöbbször három tervezőt ajánlottak a megbízó figyelmébe: egy mestert, egy megbízható szakembert és egy fiatal tervezőt. Az üveggyárral végül Gollob József működött együtt, aki a gyár számára elkészítette a Safari, a Weekend, a Club hőpalackok és a Camping hőtár terveit. A szolgáltatás népszerűsítése céljából 1985-ben kiállítást rendeztek 10 ajánlat – 10 termék címmel, ahol bemutatták a sikerrel zárult együttműködéseket.

Kiállítások és Design Fórum

A Design Center legnépszerűbb tevékenysége a szélesebb közönséget is megszólító kiállítás-rendezés volt, ami szakmai körökben még a Design Fórumok látogatásával egészült ki. Kiállításaikon a hazai és nemzetközi tárgykultúra és tervezési eredmények bemutatásával azonban a propagandisztikus célokon túl sokkal inkább a  design fogalmával, a kiemelkedő példákkal, a fejlődés és fejlesztés feltárásával foglalkoztak és valódi mediátor szerepét töltötték be kiállítás és közönség között. A Design Centerben a vásárlók számára nem csupán egy elérhetetlen prototípus-díszletet mutattak be, hanem a termelési struktúra feltételei között megvalósuló tervezői termék vagy termékcsoport környezetkultúrában elfoglalt összetettebb helyzetét is. A kiállítás-politikájukban csupán néhány alapszabályt fektettek le: a magyar termékeket helyezték a fókuszba és egyéni tárlat rendezésére egyáltalán nem biztosítottak helyet. 1980-tól leggyakrabban már Gerlóczy utcai bemutatótermükben tartották saját kiállításaikat, de továbbra is részt vettek a külső helyszínen megrendezett nagyobb volumenű országos tárlatok szervezésében és esetenként igénybe vették a Kamara székházának és a közismert fővárosi kiállítóterek helyiségeit is. Olyan legendássá váló kiállítások kötődnek a szervezethez, mint a Formatervezés az iparban című debütáló tárlatuk, az Ernst Múzeumban megrendezett Örökség kiállítás vagy a Tervezzünk tárgyakat és a Formatervezési Nívódíj évenként megrendezett szemléi.

A szervezet nemzetközi kapcsolatainak aktivitásáról a legjobban a vendég- vagy importkiállítások és szakmai prezentációk tanúskodnak: csak a Gerlóczy utcai bemutatóterem 10 év alatt számos társintézmény, vállalat vagy tervező anyagának adott helyet (Finnország, Dánia, Japán, USA, NDK, NSZK, Nagy-Britannia). A kiállításhoz kapcsolódva több alkalommal adtak elő világhírű szakemberek a Design Fórumokon is. A 1978-ban a Fórumot azzal a céllal hozták létre, hogy szakmai párbeszéded kezdeményezzenek a különböző területeken dolgozó szakemberek között a design aktuális kérdéseiről. Az előadások fókuszában sokszor egy konkrét eset, formatervezési probléma, máskor egy szakmai tanulmányút tapasztalatai vagy egy külföldi szakintézmény/vállalat bemutatkozása állt. 1978-1989-ig összesen 30 ilyen rendezvényre került sor, melyen olyan sztárelőadók is részt vettek, mint Karl Auböck, Evert Endt, Peter York, Julianna Balint vagy Adolfo Guzzini.

Fejlesztési programok

Bár a Design Center munkatársai hivatalosan sosem végeztek önálló tervezési munkát, az ún. fejlesztési programok alkalmával már sokkal aktívabb, partneri szerepet vállaltak, mint egyéb tevékenységeik során. Az első ilyen akcióban, a Konyha Program mintájára felépített projektet próbálták meg adaptálni a lakás másik problematikus helyiségére, a fürdőszobára is (1981). A nyolcvanas években a Kamara Fa- és Bútoripari tagozatának támogatásával közösen szervezték meg a Bútoripari Fejlesztési Programot (1983-1984), majd annak folytatásaként a Tervbank-programokat (1987-1990), melyekben megpróbálták felmérni és célzottan megoldást találni a konkrét kereskedelmi igényekre. Szintén erre az időszakra tehető a Bajai Lakberendezési- Építőipari- és Vasipari Szövetkezettel (BLÉVISZ) való együttműködés is: a Szövetkezet skandináv ihletésű fenyőbútorok tervezésével, kivitelezésével és forgalmazásával foglalkozott, a Design Centert a termékfejlesztésre, az áruválaszték és az arculat kialakítására kérték fel. Ebből a kooperációból lettek a TÉKA Lakberendezési Társulás boltjai Budapesten, Baján, Kecskeméten és Debrecenben. 

Design Center az iskolapadban

Az ipari formatervezés gazdaságban betöltött szerepének propagálása mellett a Design Center különféle nevelési-oktatási-továbbképzési programokat is hirdetett. Az Országos Pedagógiai Intézettel közös együttműködésben született meg az Anyagok képes tankönyv és a hozzá tartozó tanári útmutató, 1981-ben. A kiadvány és a kísérleti jelleggel megvalósult oktatási program Gaul Emil vezetésével jött létre. Ugyancsak Gaul Emil személyéhez köthető a Tervezzünk tárgyakat! országos ötletpályázat is, melyet 1985-ben hirdettek meg először: a pályázatra 9-18 éves tanulók jelentkezhettek olyan újszerű ötleteikkel, amelyek valamely hétköznapi problémára igyekeztek megoldást nyújtani. A verseny olyannyira népszerűvé vált az iskolások körében, hogy az 1987-ben meghirdetett pályázatra már 2000 pályamunkát kellett elbírálni a szakmai zsűrinek. A verseny lebonyolításában együttműködő partnerként a Magyar Televízió Iskolatelevízió Szerkesztősége is részt vett: tudósított az ünnepélyes díjátadóról és különféle műsorokkal népszerűsítette a pályázati felhívást. A nyertes pályamunkákkal a nagyközönség is találkozhatott a Design Center bemutatótermében, kiállítás formájában.

Ipari Forma és más kiadványok

A Design Center szerkesztésében megvalósult Ipari Forma lapban esettanulmányok, kritikák, elemzések, designtörténeti tanulmányok, külföldi folyóiratokban megjelent cikkek magyar nyelvű referátumai, illetve az Ipari Formatervezési Tanács Irodája és a Design Center kiemelten fontos eseményei kerültek publikálásra. A lapot 1976 és 1980 között a Magyar Kereskedelmi Kamara Népművelési Propaganda Irodája adta ki, az első néhány szám összeállítását Pohárnok Mihály végezte, később Acsay Judit újságíró vette át a lap szerkesztését. A Kamara tagvállalatainak képviselői, fontosabb szakmai partnerek, illetve a sajtó képviselői térítésmentesen kapták meg a kiadványt. A Design Center szándéka az volt, hogy a gazdasági döntéshozók és vállalatvezetők megismerjék és megértsék az ipari formatervezésben rejlő (gazdasági) potenciált. Sajnos, ahogy az Pohárnok személyes visszajelzéseiből is kiderült, a vállalatok vezetői csekély érdeklődést mutattak a lapban megjelent témák iránt. 1980-ban az Ipari Forma kiadása a Révai Nyomdához került, gondozását a Lapkiadó Vállalat vállalta, s ekkortól a lap már nyilvános terjesztésben jelent meg.

A Design Center számos más kiadvánnyal igyekezett népszerűsíteni az ipari formatervezés előnyeit: ezek között említhetjük az 1981-ben megjelent Design-alapelvek. Válogatás az ipari forma irodalmából című tanulmánykötet (szerző és szerkesztő: dr. Ernyey Gyula), a negyedévente megjelenő Ipari Formatervezési Szakirodalmi Tájékoztatót (szerkesztő: Szentpáli Éva), a Formatervezési Nívódíjjal jutalmazott termékeket bemutató képes katalógusokat, valamint az Örökség. Tárgy- és környezetkultúra Magyarországon, 1945-1985 című kiállításhoz kapcsolódó kiadványt.

Epilógus

Pohárnok Mihály 1990. július 14-én feljegyzésben tájékoztatta a Kamara Ágazati főosztályának vezetőjét arról, hogyan és milyen formában tartaná lehetségesnek a Design Center szervezeti átalakítását. A dokumentumban az alábbi javaslatok fogalmazódtak meg: a Design Center váljon önálló jogi személyiségű, gazdálkodó szervezetté (pl. egyesület, kft.), finanszírozása elsősorban a térítés ellenében végzett szolgáltatásokra épüljön. Pohárnok feljegyzésében a már bevezetett szolgáltatások folytatását és fejlesztését (szakmai tanácsadás, információszolgáltatás, tervezőközvetítés, stb.) is előirányozta. A Kamara együttműködését kérte abban, hogy további két éven keresztül biztosítsa a Design Center számára a Gerlóczy utcai bemutatóterem használati jogát, valamint a formatervezési szolgáltatásokhoz szükséges eszközöket. A dokumentum továbbá kitér arra is, hogy a Design Center kb. 2-2,5 millió forint összértékű szolgáltatást nyújt a kamarai tagvállalatok részére, akik az adott szolgáltatást ingyenesen vagy kedvezményes áron vehetik igénybe (a fedezetről a Kamara kötelessége gondoskodni). A Design Center költségvetésének további fedezetét Pohárnok egyéb más szervezetek, intézmények bevonásával kívánta megoldani. Néhány hónappal később Fodor László, a Kamara főtitkára és Pohárnok Mihály személyesen is egyeztetett a lehetséges folytatásról. 

Végül az a döntés született, hogy a Design Centernek a Gerlóczy utcai bemutatóteremtől meg kell válnia, a Kamara pedig az ebből fakadó helyiségproblémák megoldásához anyagi segítséget nyújt, maximum 10 millió forint értékben. A bemutatóterem utolsó kiállítása a Bútoripari Tervbank 3. pályázatának prototípusait mutatta be, 1990. október 3-12. között. Nem sokkal később, október 31-én megalakul a Design Center Formatervezési Kft.

Mayer Kitti – Szőnyeg-Szegvári Eszter

A kutatást a szerzők az intézményrendszer további szereplőinek bemutatásával és a kapcsolatrendszer elemző feltárásával folytatják. Ha van egy jó történeted, esetleg képed, porfogó dokumentumaid, melyek valamiképpen a Design Centerhez kapcsolódnak, keress minket ezen az e-mail címen: e.szonyeg.szegvari@gmail.com

A tanulmány a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj keretein belül valósult meg, 2019-ben.