Tétényi Éva: Boldog Budapest

Sokan biztosak benne: Budapest olyan nagyjelentőségű, léptékváltó átalakulás hajnalát éli, amely az 1870-1914 közötti aranykorhoz mérhető. Kontinentális léptékű sikerhez sok minden kell, s ezek között a sok pénz csupán egyetlen elem. Melyek tehát most a sikeres, mi több boldog Budapest, a magyar fővárosi jövőkép koncepcionális és stratégiai alapvetései? Erre a kérdésre gyűjtünk válaszokat az elkövetkező hetek cikksorozatában. Városi közgondolkozásunk számos jelentős személyiségét, urbanistákat, közgazdászokat nyertük meg, hogy fejtsék ki véleményüket. A vita nyitott, bárki csatlakozhat. Szerkesztőségünk örömmel vár újabb írásokat a tárgyban, nem kizárólag várostervezők, de a város egészében gondolkozók részéről. Tétényi Éva építész, korábbi független esztergomi polgármester írása.

Magyarországra azok a „boldog békeidők" az 1867–1914 közötti időszakban köszöntöttek be. Ekkor számos jelentős építkezést, beavatkozást hajtottak végre a Székesfővárosban, melyeket a sokszor visszasírt Fővárosi Közmunkák Tanácsa felügyelt. 2002-ben az UNESCO világörökségi listára felkerült az Andrássy út és környezete. Talán ez jelképezi legjobban ezt az időszakot, amikor a döntéshozók, végrehajtók és a gazdasági szereplők együtt haladtak a kitűzött cél felé és a közjóért cselekedtek.

A Sugárút 2310 méter hosszúságban kíséri a rajta járót a Belvárosból a 100 hektáros Városligetbe, Európa első megtervezett közparkjába, az egykori Városerdőbe; vagy utazhatunk alatta az Európai kontinens első villamos meghajtású metrójával, a Milleniumi Földalatti Vasúttal. (Andrássy út.) Megemlíthetnénk a kor legmagasabb színvonalán megépült, egységes homlokzati tervek alapján díszített utcafrontokat, a kiegészítő művészeti alkotásokat, ám most mégis arra hívnám fel a figyelmet, hogy az út mentén több mint 120 kávéház működött, ahol pezsgő társadalmi, kulturális élet zajlott, híres asztaltársaságok fémjelezték az egyes helyeket.

Milyen lehetett az akkori városi polgár élete Budapesten? A német eredetű polgár szó a város teljes joggal felruházott lakosát jelentette már a XIII. századtól kezdve. Magyarországon viszonylag későre, az 1840-es évekre tehető a polgárosodás kialakulása, ami összefüggött a reformkori gondolatok elterjedésével és a gazdaság modernizációjával. Mindenképpen meg kell említeni Széchenyi István grófot, aki barátjával, gróf Károlyi Györggyel már 1827 nyarán elindította a Pesti Kaszinót. Pár év múlva, 1830-ban Nemzeti Kaszinó néven országos mozgalommá duzzadt az elképzelés. Az angol mintára megalakult egyesületekben, klubokban a nemesség, az értelmiség képviselői, jeles közéleti személyiségek, a pesti polgárság befolyásos és tekintélyes szereplői, az irodalom és a tudomány kiválóságai jöttek össze. Elsősorban közéleti tevékenységet folytattak és a politika mellett a közműveltség és a jó ízlés formálását is célul tűzték ki. A szabad és egyenlő tagok önkéntes társulását 1852-ig szabadon engedték, de fénykorát a Kiegyezés utáni 10 évben élte a kaszinó-mozgalom. Az egyletek tevékenységét a jótékonykodás mellett a kulturális események, olvasótársaságok tették ki, de nem elhanyagolhatók a politikai tömörülések sem, hiszen az alapítók nem rejtett szándéka az is volt, hogy a vitákban a közös nemzeti célok fogalmazódjanak meg. A demokrácia nem működhet tudatos választópolgárok nélkül, és ezt csak egymástól tanulhatjuk meg.

Bár látszólag az itt felsoroltak távol állnak a boldogságtól, azonban épp ellenkezőleg, nagyon is hozzátartoznak ahhoz. A boldogság nehezen meghatározható érzés, de az egyik legfontosabb motiváció az emberi létezésben, ezért kutatják és próbálják kitalálni, mitől lehetünk boldogok. A nemzeti bruttó boldogságot kilenc tényező alapján számolják ki:

1. az ország mentálhigiéniás állapota;
2. oktatás;
3. időgazdálkodás;
4. ökológiai folyamatok;
5. kulturális folyamatok;
6. közösségi élet;
7. egészségügy;
8. általános életszínvonal;
9. kormányzat.

Ha pontról pontra végiggondoljuk az egyes területeket, világossá válik, hogy a különböző városfejlesztési elképzelések hogyan járulhatnak hozzá a lakosok jólétéhez, jó érzetéhez. A kulturális városfejlesztés, vagy a Sétáló Budapest koncepció, a zöld város program vagy a közösségi tervezési modell, a kommunikáció, a szomszédolás, a civil szervezetek, a szociális háló, az idősekről való gondoskodás, a jövő nemzedékének nevelése, a hagyományok ápolása mind-mind segíti a boldog társadalom létrejöttét és ehhez ad tereket, inspiráló helyeket a város épített környezete. Azt mondják, az építészet a mindenkori társadalom lenyomata, így az építészet, a várostervezés leköveti a társadalmi elvárásokat, folyamatokat. Nézzünk csak körül!

Hogyan lehetne Budapest még kedvesebb, élhetőbb város? Sokan, sokszor leírták, elmondták, lerajzolták a jobbnál jobb javaslatokat, szakmai gondolatokat. Mit is lehetne még hozzáfűzni ehhez a témához? Feltettem a kérdést magamnak: Mitől érzeném jobban magam? Talán, ha nem lenne ennyi szemét az utcákon, ha nem kellene állandóan a lábam elé nézni, hogy el ne bukjak egy rosszul visszaállított járdába, vagy ne lépjek bele a kutyapiszokba? Ezért óhatatlanul a lábam elé nézek más városokban is.

Nemrég Prágában töltöttünk egy hétvégét, ahol feltűnt, hogy tiszta a város, ezért láttam meg a szépen felújított házakat, a gondozott közterületeket. Sehol a csikkek és a fehér rágógumi pöttyök már megszokott járdaképe. Csak ennyi lenne? Azt hiszem, ez az alapelvárás egy élhető városi környezetben. A rend és a tisztaság. Ilyen magatartású közegben érdemes átépíteni a tereket, jó virágot ültetni, fákat és padokat telepíteni, mert gondozzák és óvják azokat, úgy érzik, az övék és büszkék rá. Mosolyognak.

A szemlélet megváltoztatása lényeges. Manapság sokan gondolják, hogy ami a közé, az senkié, vagyis az államé, az önkormányzaté a feladat, hogy gondozza, rendbe tegye, vigyázzon rá. Pedig ami a közé, az a miénk, tehát mindannyian tulajdonosai vagyunk a köztereknek, parkoknak, köztéri bútoroknak, műemlékeknek, középületeknek, járdáknak, utaknak. Esetleg az lehet a hiba, hogy napjainkban a közérek és a közjó hátrébb szorult az egyéni és a csoportérdekek miatt? Ha megkérdeznénk a helyieket, hogy mit szeretnének a saját lakókörnyezetükben látni, valószínű, hogy nem a kiemelt nagy beruházások, hanem a hétköznapi dolgok jutnának először eszükbe: a járdák, utak karbantartása, az utcák tisztasága, a házak homlokzatainak rendbetétele, a zöldterületek fenntartása.

Egyszer volt szerencsém Barcelona főépítészével találkozni, aki elmondta, hogy náluk milyen „egyszerűen" történik a nagyvárosi tervezés. Először is a döntéshozóknak van egy társadalmi testületük, ahová a háziasszonytól kezdve az újságírón, művészeken, építészeken, mérnökökön túl szociológus, közgazdász kaphat meghívást, és a kiválasztott tagok két éven keresztül véleményezik a város tervezett beruházásait. Szempontokat fogalmaznak meg, melyeket a döntéseknél figyelembe vesznek, vagy legalábbis törekednek rá, de minden esetben megvizsgálják a felmerült észrevételeket. Másodszor a nagyváros infrastrukturális fejlesztéseinél csak nagyon nyomós okból szabhat gátat a helyi vétó, így a jó működéshez szükséges vonalas infrastrukturális fejlesztések (utak, közművezetékek) ütemezetten és gyorsan megvalósulhatnak. Ezenkívül három olyan terület van, amit szigorúan szabályoznak fővárosi szinten: 1. a védett zöldfelületek, közösségi terek; 2. a védett épített környezet, műemlékek; és 3. a fejlesztési zónák, ahol a környezeti értékek betartása mellett a fejlesztő szinte szabad kezet kap. Megfontolandó, hogy Budapest esetében a kerületek számára meghagyva a helyi szabályozást, de az összvárosi érdekeket hangsúlyozva, legyenek olyan területek, ahol a Fővárosé a döntés joga; kerületi szinten pedig közösségi tervezés alapján történne a megvalósítás. (Hunyadi tér) Ehhez szükség lenne egy Új Budapest Törvényre, megállapodásra.

A város olyan, mint egy élő szervezet: az infrastrukturális hálózata a vérkeringése; a városszerkezet a csontváza; a működést a városüzemeltetés biztosítja mint a szív; a döntéseket a képviselők hozzák mint az agy, de a lelket, a „genius loci"-t az itt élő emberek közössége alkotja. Ezért tartom ugyanolyan fontosnak azokat „soft" fejlesztéseket, amik a humán szférára hatnak, mint az építkezéseket. A boldogság másik megközelítésben a PERMA betűszóval jellemezhető, ahol a boldogság elemeit gyűjtik össze: pleasure - élvezetek, engagement vagy flow – elmélyülés, relationships – szociális kapcsolatok, meaning (of love) – az élet értelme, accomplishments – eredmények. Ha belegondolunk, ebbe beletartozik minden, ahol jó élni: az egészséges és szép környezet, a jó közlekedés, sportolás, pihenés lehetősége, az értékek megőrzése, a hagyományok és egymás tiszteletben tartása, az esztétikai képzés, a kultúra, környezetvédelem, fenntarthatóság, egy smart city kiépítése, színvonalas vendéglátóhelyek, szolgáltatások, biztonságos szociális háló, a lakhatás kérdésének megoldása, gondoskodás a rászorultakról, egészségügyi ellátás mindenki számára, és sorolhatnánk tovább a kulcsszavakat, ami hozzájárul a boldogságunkhoz. De mitől boldog egy város? Az ott lakóktól.

Tétényi Éva

Budapest, 2019. március 20., a boldogság világnapján

KÖZEPESEN BOLDOGOK VAGYUNK

Kijött a Gallup idei boldogságjelentése, eszerint Magyarország továbbra is a középmezőnybe tartozik, 156 országból a 62., Bolívia és Paraguay közé ékelődve. Magyarország a tavalyi listához képest 7 helyet javított, akkor még 5,620 pontra értékelték a Gallup szakértői a magyar boldogságot, idén pedig már 5,758 pontra a lehetséges 10-ből. A három legboldogabb ország Finnország, Dánia és Norvégia. 

SALGÓTARJÁN A LEGBOLDOGTALANABB

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja a Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve végzett felmérést Magyarország 832 településén élő 17-89 éves férfiak és nők megkérdezésével. Az eredmények szerint a magyar lakosság boldogságszintje a 2016-ban és a 2017-ben mért értékekhez képest emelkedést mutat, de régiókként, megyékként és megyeszékhelyekként eltérően alakul. A Nyugat-Dunántúl régióban a legboldogabb a lakosság és Észak-Magyarországon vallják magukat boldogtalannak az emberek annak ellenére, hogy itt is emelkedett a boldogságszint.

A megyeszékhelyek közül Tatabánya ismét Magyarország legboldogabb városa, Salgótarján és Miskolc a legboldogtalanabbak, annak dacára, hogy némileg ezekben a városokban is emelkedett a boldogságszint. A nagyvárosok közül Győr a legboldogabb, viszont a Budapesten élők boldogságszintje változatlanul a magyar lakossági átlag alatt van.

A nők minden régióban boldogabbnak vallják magukat, életkor szerint továbbra is a 36-50 éves férfiak és nők boldogságszintje a legmagasabb. A korábbiaktól eltérő eredmény, hogy a 65 év feletti férfiak fizikai állapotukról pozitívabban nyilatkoznak és boldogabbnak is vallják magukat, mint a nők.

A boldoságkutatás másik, ezúttal nemzetközi eredménye, a Dilip Jeste pszichiáter által végzett felmérés is azt mutatja ki, a legboldogabb a hatodik X után az ember.