Közélet, hírek
Tónus a Vonal mentén: a "Helyi Kontraszt"
2003.10.27. 10:42
Nézeteim az első tónuslépcsőről
Kulcs-szavak:
Elemi folt, felület-követő vonalháló, határsáv, környezeti belemetsződés, képsík-mozaik, kerület-követő felderítés, köztes tónus, figyelmünk fókusza, szerkezeti alapvonal-háló, tónus-kezdemény, tónus-lépcső, tónus-váltó, vonalháló-réteg, vonalfél-szomszédság, vonalmenti ellentét-pár.
Ez az írás az építészeti szabadkézi rajz alap-tónusozásáról kialakult véleményemet mutatja be. Sokféle úton közelíthető meg eredeti célkitűzésünk - a mélység látszatának hű kifejezése. Mindenki másképpen árnyékol. A rajzolási sorrend is szubjektív fogalom. Szeretném megismertetni az olvasókat az én megközelítésemmel.
A tónusozás célja, avagy a vonalas kifejezés határai
Tónusok révén a mélységi hatás látszatát növeljük, miközben a vonalrajz részleteit gazdagítjuk. A tónus világos és sötét mezők ritmusos váltakozása. A szélsőséges fehér és feketék között az átmenetek szürkéi helyezkednek el. A legvilágosabb és legsötétebb mezők között eltérő világosságú tónuslépcsők feszülnek.
Vegyük például a hó-taposó "Pisten-Bully" traktor hernyótalpának a nyomát! Tiszta vonallal rajzolva ezt a részletet, a terep csíkos felszíne érthetetlen "vonalkódnak" tűnik mindaddig, amíg barázdái el nem érik a felület peremét. A metszék már vonalasan is értelmes. A recézett domborzat pozitív és negatív henger-formái köztes mezőben csak tónusozással jeleníthetők meg. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy a fénnyel átellenes palást-oldalt önárnyékkal választjuk el a megvilágított sávtól. Az árok peremét pedig a vetett árnyék és önárnyék közé szorított reflexfény csíkja érzékelteti.
1. ábra: A tisztavonalas kifejezés határai.
A metszet vonalasan is értelmes marad.
A köztes mező kinagyítva csupán vonalkódnak látszik.
Felületi plasztikát csak hozzáadott tónus révén
(itt: önárnyék, reflex-fény, vetett-árnyék) fejezhetünk ki.
A metszet vonalasan is értelmes marad.
A köztes mező kinagyítva csupán vonalkódnak látszik.
Felületi plasztikát csak hozzáadott tónus révén
(itt: önárnyék, reflex-fény, vetett-árnyék) fejezhetünk ki.
A tónusozásnak köszönhetően a tárgyak és környezetük részleteződnek, a térsíkok tagozódnak. Megismerjük a távolságokat és a fényviszonyokat. A felületek gazdagodnak, az anyag-fajták elkülönülnek. Tónus-különbségeik révén a színekre is utalást tehetünk.
Ceruza-rajzon a tónusokat hártyaszerű vonalháló-rétegekből állítjuk össze. A tónushártyák képzelt rétegeződését szemlélteti a 2. ábra.
2. ábra: Tónus-hártyák rétegeződése.
A rétegeket hengerekre csévélt fóliák képviselik.
Az asztallap peremén: tisztavonal.
Az asztal lapján: szerkezeti alapvonal-háló.
A hengerek szövege a következő: Előtónus (felületosztás, anyagjelölés);
Alaptónus ("Helyi Kontraszt"); Köztes tónus (árnyékok és fények); Felső tónus (térsíkok); Kiegészítő tónus (színek tónuskülönbsége).
A rétegeket hengerekre csévélt fóliák képviselik.
Az asztallap peremén: tisztavonal.
Az asztal lapján: szerkezeti alapvonal-háló.
A hengerek szövege a következő: Előtónus (felületosztás, anyagjelölés);
Alaptónus ("Helyi Kontraszt"); Köztes tónus (árnyékok és fények); Felső tónus (térsíkok); Kiegészítő tónus (színek tónuskülönbsége).
A tónusozás sokrétű felépítményéhez szilárd alapra van szükségünk. Illusztrációm szerint a szerkezeti alapvonal-háló egyféle "asztal", amely a tónusozás áttetsző fóliáit hordozza. Az egyes rétegek időnként felcserélődnek - időrendben és a síkban is szinte folyamatos az átfedés.
Az előkészítés tisztavonalas fázisa nemcsak a tárgy-kontúrokat és a "környezeti belemetsződéseket" tartalmazza, hanem az árnyék- és fényhatárokat, az anyag- és szín-váltásokat is! A tónusozáshoz tehát minden jelentősebb tónusváltás határvonalára szükségünk lesz. Egyébként absztrakt "vonalat" is azért látunk, mert eltérő tónusú foltok határát észleljük. Az elő-tónushoz sorolom a vonalas felület-osztásokat és az anyagjelöléseket. Gyakran előfordul, hogy elő-tónusozás közben az osztások bizonyos mezőkben annyira besűrűsödnek, hogy az már szinte árnyékolásnak hat.
Tanulmányom az alaptónussal, mint vonalmenti tónus-különbséggel foglalkozik.
A "Helyi Kontraszt" megközelítése - Árnyékok a székláb körül
Vizsgáljuk meg a székláb önárnyékos oldalának azt a részletét, ahol az önárnyék a vetett-árnyékkal találkozik! Az önárnyék a tárgyon belül van. A vetett-árnyék a környezethez tartozik. Az érintkezési szakaszon - az eddig egységesen sötétnek vélt - képsík-mozaik belső határsávja külső szomszédjához képest világosabbnak látszik.
A kezdők hajlamosak egyetlen megfigyeléssel elintézni a tónusozás többlépcsős folyamatát, amikor csak a tárgyon belül vetik össze a megvilágított oldalt az árnyékban levővel. Típushibának számít az önárnyékos tárgy-oldal azonnali, teljes besatírozása. A főtéma kidolgozása során a környezethez tartozó tónusok helyi hatásait is mérlegelnünk kell.
3. ábra: Székláb-példa. Árnyékok találkozása
Az alaptónus megvalósításának lépései
Felfogásom szerint a tónusozást a "helyi kontrasztok" megfigyelésével, vagyis a vonalmenti ellentét-párok helyszíni feltérképezésével érdemes indítanunk.
A helyi kontraszt kivitelezése úgy történik, hogy a képsík-mozaikok határaira összpontosítunk. "Figyelmünk távcsövét" ráirányítjuk az első mező kerületének egy-egy szakaszára. A vonalmenti tónus-különbségek megállapítása érdekében a vonalháló többi részét ideiglenesen kitakarjuk. (Alkalmas demonstrációs eszközünk erre pl. egy lyukas CD-lemez is.) A célterület kontúrvonalát "kerület-követő felderítéssel", azaz oldal-kihagyás nélkül követjük. A kérdéses határsávot annyira kinagyítjuk, hogy figyelmünk fókuszában csak egyetlen, kurta vonal-szakasz maradjon. Ekkor a szemügyre vett kontúrvonal a "megfigyelés körét" kettéosztja.
A mező-felek szomszédsági viszonyban vannak. A vonal két oldalát vonalfél-szomszédságnak (vonalmenti ellentét-párnak) neveztem el. Feladatunk most e szomszédságok összehasonlítása világossági szempontból. A tónusozás kezdetén, ideiglenesen, a helyi különbségeket végletekben állapítjuk meg. Minden képsíkbeli vonalnak két oldala van. Eldöntendő az a kérdés, hogy melyik oldal a sötétebb? Valamelyik oldal-félnek feltétlenül győznie kell a sötét-világos viadalában! Az esetek döntő többségében egyértelműen kiválasztható a sötét oldal. Ahol van vonal, ott tónus-különbség is adódik.
Megfigyelésünk eredményét "tónus-kezdeménnyel" rögzítjük. Az egyszerűség kedvéért eleinte csupa szélsőséges értékekkel dolgozunk. A fél-oldal vagy teljesen "világos", vagy egészen "sötét"! Az átmenetek szürkéit későbbi vonalháló-rétegek fokozataival nyerjük majd. Fehér papíron dolgozva, a világos oldal egyelőre maradjon üresen! Legnagyobb kontraszt a "semmi" és a "valami" között feszül. Kétoldali, azonos "szürke" ugyanis kioltaná egymást, s a kontraszt-hatás megszűnne.
Ezután a tónus-kezdemények összehangolása következik. A világos és sötét végleteket szürke-skálák révén kötjük össze, vagyis megfelelő átmeneteket képezünk. Ceruza-technikában az első vonalréteg kontúrral párhuzamos sorozatként jelenhet meg. Az eredeti határvonal belesimul a sötétebbik oldal-félbe.
A "helyi kontraszt" elvét más technikákban is eredményesen alkalmazhatjuk.
4. ábra: Felületkövető vonalháló (tus-technika)
Tus-rajznál a helyi kontrasztot létrehozó, első vonal-sorozat a mező-határtól "elfelé", arra merőlegesen is elindítható.
A további vonalrétegek itt akár derékszögben is találkozhatnak.
A vonalkázás irányának gondos megválasztásával közvetlenül kifejezhetjük a felületek térbeli helyzetét. "Felületkövetés" esetén ugyanis a tónusozás vonalhálója az esésvonalakat vagy a rétegvonalakat követi. Közelebbről ez azt jelenti, mintha a felületre merőleges metszősík nyomán keletkező metszésvonallal párhuzamos vonalakkal tónusoznánk.
Tus-rajznál a helyi kontrasztot létrehozó, első vonal-sorozat a mező-határtól "elfelé", arra merőlegesen is elindítható.
A további vonalrétegek itt akár derékszögben is találkozhatnak.
A vonalkázás irányának gondos megválasztásával közvetlenül kifejezhetjük a felületek térbeli helyzetét. "Felületkövetés" esetén ugyanis a tónusozás vonalhálója az esésvonalakat vagy a rétegvonalakat követi. Közelebbről ez azt jelenti, mintha a felületre merőleges metszősík nyomán keletkező metszésvonallal párhuzamos vonalakkal tónusoznánk.
A megfigyelések száma
A legelső képsík-mozaikhoz tartozó "helyi kontrasztok" meghatározásához legalább annyiszor kell odanéznünk, ahány oldalú síkidom a kérdéses mező. A megfigyelések számát a kapcsolódó kontúrok tovább növelik, hiszen ezek a szomszédos területeket újabb zónákra tagolják. A sarkokba torkolló mezőhatárok egyszeresen számítanak. Duplán veendők viszont az oldalakba befutó keretvonalak. Ekkor ugyanis az eredeti határhoz többféle képsík-mozaik kapcsolódik, amelyeknek világosságát előbb egymástól is el kell különíteni. Képletben kifejezve:
Msz = k+2Kvél+Kvs
- ahol Msz = a megfigyelések száma,
- k = a képsík-mozaik kerületének oldalszáma,
- Kvél = az oldalba metsző keretvonalak száma,
- Kvs = a sarkokba futó keretvonalak száma.
Fenti összefüggés csak a legelső képsík-mező esetére igaz, mivel a kapcsolódó mezők körüljárásakor egyre több ismétlődéssel találkozunk. A vonalmenti ellentétek felderítésének zöme az első, központi képsík-mozaikra esik. Mint megannyi döntés (korábban feltett összehasonlító kérdéseinkre) szaporodnak a tónus-kezdemények! Végül az adatok füzére összeér, s az alap-tónusozás helyszíni szakasza − a helyi kontrasztok megállapításával − lezárul.
5. ábra: Hatékonyság-vizsgálat.
A vonalmenti ellentétek felderítésének zöme az első, központi képsík-mozaikra esik. (A mozaikok sorszáma alatt zárójelben szerepel az adott mezőhöz tartozó megfigyelések száma.) A mellékelt hasáb-példa szerint a Helyi Kontraszt-megfigyelések kilenc tizede - a mezők össz-mennyiségét kerek egésznek véve - az első ötödben lezajlik.
A vonalmenti ellentétek felderítésének zöme az első, központi képsík-mozaikra esik. (A mozaikok sorszáma alatt zárójelben szerepel az adott mezőhöz tartozó megfigyelések száma.) A mellékelt hasáb-példa szerint a Helyi Kontraszt-megfigyelések kilenc tizede - a mezők össz-mennyiségét kerek egésznek véve - az első ötödben lezajlik.
Hasáb-példa
A megfigyelések számára szerkesztett képletet kövessük az alábbi példán (6-10. ábrák)!
Végezzük el a helyi kontraszt kerület-követő felderítését először az oszlop önárnyékos oldalán! A mellékelt rajz szerint a választott képsík-mező kerületéhez kettő darab, oldalélbe metsző keretvonal ("környezeti belemetsződés") tartozik.
Kvél = 2
A vizsgálandó mező oldalainak száma (k) = 4
A sarkokba futó keretvonalak száma (Kvs) = 6
Körbejárva a mezőt, összeszámolhatjuk, hogy első képsík-mozaikunk határsávjainak megfigyeléséhez összesen 4+2x2+6 = 14 db "odapillantás" szükséges.
6. ábra: Az önárnyékos hasáb-oldal (mint első képsík-mozaik) környezetével kontrasztba állítva.
7. ábra: Fókuszálás.
Az első képsík-mozaik kerületét követve felderítjük a helyi világos- és sötét-ellentéteket. Figyelmünk fókuszát szakaszosan a kinagyított vonal-részletre irányítjuk.
Az első képsík-mozaik kerületét követve felderítjük a helyi világos- és sötét-ellentéteket. Figyelmünk fókuszát szakaszosan a kinagyított vonal-részletre irányítjuk.
8. ábra: Döntés.
A határsávokat összehasonlítjuk, majd sorra bejelöljük a sötét fél-oldalak helyét. A vonalmenti ellentétek egyértelmű megállapítása érdekében a háló többi részéről átmenetileg nem veszünk tudomást.
A határsávokat összehasonlítjuk, majd sorra bejelöljük a sötét fél-oldalak helyét. A vonalmenti ellentétek egyértelmű megállapítása érdekében a háló többi részéről átmenetileg nem veszünk tudomást.
9. ábra: Átmenetek.
A képsík-mozaikon belül kialakult szélsőséges tónus-kezdemények között átmeneteket képzünk. Lehetséges variációk: S/S, V/V ill. S/V, V/S. Szaggatott vonal jelzi az átfordulások képzelt tengelyét.
A képsík-mozaikon belül kialakult szélsőséges tónus-kezdemények között átmeneteket képzünk. Lehetséges variációk: S/S, V/V ill. S/V, V/S. Szaggatott vonal jelzi az átfordulások képzelt tengelyét.
10. ábra: Kiterjesztés.
A tónus-kezdeményeket kiterjesztjük a közeli kerethatárokig ill. a "virtuális tónusváltókig", amelyek mentén az ellentétek átfordulnak.
Kialakulnak az átellenes "sakktábla-mezők".
A tónus-kezdeményeket kiterjesztjük a közeli kerethatárokig ill. a "virtuális tónusváltókig", amelyek mentén az ellentétek átfordulnak.
Kialakulnak az átellenes "sakktábla-mezők".
Gyakorlati tanácsok a ceruzás tónus-lépcsőkhöz
A ceruzarajz fejlesztése idején a vonalháló-rétegeket szaporítjuk, a kimaradt közöket kiegészítjük, a szélsőségek között pedig átmeneteket képezünk. A vonal-sorozatok irányát is ekkor csoportosíthatjuk (pl. söprű-alakú foltokban). Elrendezzük vonalközöket, rendbe szedjük az átfedéseket. Tisztázzuk a folt-határokat, eldolgozzuk a réteg-határokat. Így alakul egyedi alkotássá a tónusrajz!
A téma belső logikáját követve, foltról-foltra (pontosabban: térsíkról-térsíkra haladva) gondosan nézzük át vonal-sorozatainkat! Szempontjaink a következők:
- A vonalak minősége (a vonalak helye, vastagsága, hossza, iránya, tömöttsége, pereme, folytatólagossága, szomszédjától való távolsága; a vonalak köze),
- A vonal-rétegek száma (a folt mint "seprű" alakja és határai, a rétegeződések átfedése, a foltok egymásba-olvadása, a szomszédságok viszonya, a vonal-sorozatok iránya s ezek egymással bezárt szöge, stb.)
Árnyékfolton belül gyakran találunk fényt. Az árnyékos mezőket csak fokozatosan sötétítsük! Helyi kontrasztos megfigyeléseink nyomán elindított, rövid vonal-sorozatainkat (vagyis a "tónus-kezdeményeket") a kidolgozás során a köztes tónusok szürkéivel rendezzük össze. Egy-egy mező belseje az átmenetek felrakása után szinte mindig világosabb marad, mint a perem-területek. A rajzlap széleinek részleges sötétítése tovább növeli a mélységi hatást. Különítsük el egymástól a fényes és az árnyékos zónákat! Külön fázisban járjuk körül újra a fényeket (ezt nevezzük fényvadászatnak).
A vonalréteg-hálók számának felső határát a vonalak között megőrzendő legkisebb távolság határozza meg. A tónusozás egyik eredményeként a kontúrok beleolvadnak valamelyik vonalfél-oldal tónusába.
A helyszíni tónusozás döntő hányada a (pillanathoz és nézőponthoz kötött) helyi kontrasztok vázlatos rögzítésével telik. Véleményem szerint a vonalmenti tónuskülönbségek lelkiismeretes feltárása a természet után készítendő látvány hitelességének egyik záloga. A kidolgozás gyakran emlékképekből táplálkozik - megfigyeléseink jegyzet-szerű tónus-kezdeményeit utólag összefésüljük. Ekkorra a helyszíni hatások közül biztonsággal kiszűrhető a lényeg, s összegezhetjük a téma szempontjából valóban fontos dolgokat.
11. ábra: Ceruza- rétegek.
A vonalhálók iránya, kihagyások, a vonalak köze.
(Önarckép-részlet Chateloy-ból, 1976)
A vonalhálók iránya, kihagyások, a vonalak köze.
(Önarckép-részlet Chateloy-ból, 1976)
Összefoglalás
A "helyi kontraszthoz", mint vonalmenti tónushoz a vonalas szerkezeti felépítés után, de még az általános tónusozás előtt folyamodunk. A főtéma kidolgozása során a környezethez tartozó tónusok helyi hatásait is mérlegelnünk kell. Figyelmünk fókuszát szakaszosan ráirányítjuk a kontúrok határsávjaira. A vizsgálandó képsík-mozaik belső világossági viszonyait ("kerület-követő felderítéssel") szomszédaiéhoz viszonyítjuk.
Ahol van vonal, ott tónus-különbség is adódik. Fény és árnyék kölcsönhatásukban érvényesül. ("Nincsen hegy völgy nélkül.") Tónus-rajzunkon a fényeket árnyékok kísérik, a sötét részeket világosabb foltok zárják körül. Átellenes képsík-mozaikok azonos tónusú sávjai a közös határ mentén pontban találkoznak, miképp a sakktábla-mezők.
A tisztavonalas, "fehér grafika" a vonalháló mentén először csupán szélsőséges, világos-sötét ellentét-párokkal mélyül. Később a képsík-mozaikon belül a már korábban feltérképezett tónus-végletek közé átmeneteket illesztünk. A felületek, anyagok, térsíkok és színek eltérő világossági fokozatait további tónusrétegekkel mutathatjuk be.
Fogalom-magyarázó kisszótár
Elemi folt: A tónusozott képsík-mozaik legkisebb összetevője. Alakja közel háromszög. Mindegyik elemi folt egy "éles" peremből és két halványabb szegélyből áll. Az elemi folt éles peremével illeszkedik a kontúrvonalra. Az éles perem és a tompa oldalak között a világossági skála kezdeti átmenetei érvényesülnek. Így a tónus-kezdemény is "elemi folt".
12. ábra: Elemi folt (tónus-kezdemény) figyelmünk fókuszában.
Felület-követő vonalháló: a vonalkázás iránya párhuzamos a felületre merőleges metszősík nyomán keletkező metszésvonallal.
Határsáv: A kontúrvonalakat kétfelől szegélyező, eltérő világosságú mezők
Képsík-mozaik: A vonalrajz kontúrokkal határolt mezője. Az előkészítő tisztavonalas háló nemcsak a tárgy- és a környezet keretvonalait tartalmazza, hanem az árnyék- és fényhatárokat, az anyag- és színváltásokat, tükröződéseket, valamint minden egyéb jelentős határvonalat, amely tónus-váltást jelez (12. ábra).
13. ábra: A hasáb-példa szétbontása képsík-mozaikokra.
Összességük kiadja a teljes képfelületet. Kezdő mozaiknak a központi, önárnyékos tárgy-oldalt választottam.
Összességük kiadja a teljes képfelületet. Kezdő mozaiknak a központi, önárnyékos tárgy-oldalt választottam.
Kerület-követő felderítés: a kiválasztott képsík-mozaik kerülete mentén haladva, a határsáv belső felét szakaszosan összehasonlítjuk a külső vonal-fél világosságával.
Kontúrvonal: A képsík-mozaikokat egymástól elválasztó vonal, amely mentén átellenes tónus-különbség keletkezik.
Környezeti belemetsződés: A főtéma térbeli helyzetére utaló vonal, amely a tárgy-kontúrba látszólag belevág, s annak tagolásával már a tisztavonalas előkészítés idején nagyban hozzájárul a pontos szerkezeti felépítéshez.
Köztes tónus (szürke-skála): A vizsgált képsík-mozaikon belüli helyi kontrasztokat rögzítő, szélsőséges tónus-kezdemények összehangolására szolgáló átmenet.
Helyi kontraszt: Vonalmenti tónus-különbség.
Kontúrvonal: A képsík-mozaikokat egymástól elválasztó vonal, amely mentén átellenes tónus-különbség keletkezik.
Környezeti belemetsződés: A főtéma térbeli helyzetére utaló vonal, amely a tárgy-kontúrba látszólag belevág, s annak tagolásával már a tisztavonalas előkészítés idején nagyban hozzájárul a pontos szerkezeti felépítéshez.
Köztes tónus (szürke-skála): A vizsgált képsík-mozaikon belüli helyi kontrasztokat rögzítő, szélsőséges tónus-kezdemények összehangolására szolgáló átmenet.
Helyi kontraszt: Vonalmenti tónus-különbség.
14 ábra: A Helyi Kontraszt illusztrációja.
(E. Saarinen: A Nagy Iv. Jefferson-emlékmű és kilátó St.Louis-ban, Missouri, USA) A kontrasztos környezetbe állított keret saját tónusa elsötétül ott, ahol háttere kivilágosodik.
(E. Saarinen: A Nagy Iv. Jefferson-emlékmű és kilátó St.Louis-ban, Missouri, USA) A kontrasztos környezetbe állított keret saját tónusa elsötétül ott, ahol háttere kivilágosodik.
Figyelmünk fókusza (a megfigyelés köre): A "helyi kontraszt" megvalósítása során egy-egy képsík-mozaik kerületére összpontosítunk. A határ-menti tónus-különbségek megállapítása érdekében a vonalháló többi részét ideiglenesen kitakarjuk. A célterület kontúrvonalát "kerület-követő" felderítéssel követjük. Úgy fókuszáljunk, hogy a "megfigyelés körében" csak egyetlen, kurta vonal-szakasz maradjon! Általános, "T"-csomóponthoz ezért legalább három db megfigyelési kör tartozik! A kérdéses határsávot kinagyítjuk. Ekkor a szemügyre vett kontúrvonal a "megfigyelés körét" egy világos és egy sötét félre osztja.
15. ábra: Figyelmünk fókusza (A "megfigyelés köre").
Kísérletképpen az egyéb részleteket átmenetileg egy lyukas tárcsával takarjuk ki.
Kísérletképpen az egyéb részleteket átmenetileg egy lyukas tárcsával takarjuk ki.
Rejtett tónus-váltó: képzelt határ ellentétes tónus-kezdemények között. Köztes tónusok révén ezen a szögfelező-szerű virtuális vonalon fordulnak át az azonos képsík-mozaikon belül csatlakozó szélsőségek.
16. ábra: Pontozva a rejtett tónusváltók,
amelyek mentén az azonos képsík-mozaikon belül szélsőséges tónusok (szürke skálák révén) átfordulnak.
amelyek mentén az azonos képsík-mozaikon belül szélsőséges tónusok (szürke skálák révén) átfordulnak.
Sakktábla-effektus: Szomszédos képsík-mozaikok azonos tónusai a határ mentén, átellenesen, csak pontban érintkezhetnek, különben eltűnne a vonal.
17. ábra: Sakktábla-effektus.
Helyezzük el ujjunkat a lap szélén úgy, hogy a környezet fekete-fehér oszása éppen keresztezze!
Világos háttér előtt ujjunk sötétnek, sötét háttér előtt világosnak látszik.
Az ellentétes tónusú háttér-mezők a tárgykontúron belüli tónust is váltásra kényszerítik.
Helyezzük el ujjunkat a lap szélén úgy, hogy a környezet fekete-fehér oszása éppen keresztezze!
Világos háttér előtt ujjunk sötétnek, sötét háttér előtt világosnak látszik.
Az ellentétes tónusú háttér-mezők a tárgykontúron belüli tónust is váltásra kényszerítik.
Tisztavonal-háló: A szerkezeti felépítés eszköze, amely a tárgykontúrokon kívül a környezet lényeges határvonalait is (a "környezeti belemetsződéseket") magába foglalja. Ide soroljuk az árnyék- és fényhatárokat, az anyag- és színváltásokat is, továbbá minden egyéb vonalat, amely tónusváltást jelez.
Tónus-kezdemény: A vonalmenti "Világos vagy Sötét?" összehasonlítás eredményét rögzítő elemi folt, amely a figyelem fókuszába redukált vonal-szakasz sötét oldalfelére éles határával illeszkedik, attól elfelé pedig elhalványul (vö. 12. ábra).
Tónus: relatív világossági fokozat, ami szomszédjához képest érvényesül.
Vonalfél-szomszédság: A megfigyelés körébe koncentrált vonal két oldala. Első tónuslépcsőben feladatunk ezeknek a szomszédságoknak világossági összehasonlítása. A helyi különbségeket ideiglenesen végletekben állapítjuk meg. ("A vonal melyik oldala a sötétebb?") Ahol van vonal, ott lesz egyértelmű tónus-különbség is.
Vonalháló-réteg: Felfogásom szerint a tónusos távlati kép hártya-szerű rétegekből tevődik össze. A szerkezeti felépítés tisztavonal-hálója az a biztonságos alap, amelyre a különböző tónus-rétegek és végül a színek ráépülhetnek. Tónusozó eszköztáram első helyén szerepel a "helyi kontraszt", amely a vonalmenti tónus-különbségek megfigyelésén alapul. Közbülső helyet foglal el az "árnyékok és fények" állomása. A levegő-perspektíva módosításait külön térsík-tónusokkal vehetjük figyelembe. A színek tónus-különbségeinek érzékeltetése pedig további rétegek bevetését igénylik.
Vélemények (0)