TÖREDÉKEK

"Kevesebb formát, több ornamentikát"Sugár Péter DLA-előadása

Sugár Péter DLA-előadása
TÖREDÉKEK

Ennek az előadásnak a "Töredékek" címet adtam, mert az Egészről szándékozik szólni. Az építészet t.i. mindig az Egészről, a Teljesről szól számomra; alapvetően egy világmodellt fogalmaz meg és ezért kell, hogy legyen filozófiai alapvetése. Egyetemi tanulmányaim is belém ültették, hogy Vitruvius óta építész nem lehet meg filozófia nélkül. Hannes Böhringer német esztéta szerint viszont a filozófia mai állapotát leginkább a viharos tenger képével lehet jellemezni; a katasztrófa utáni állapottal, szemben a klasszikus görög filozófusok kedvelt képével, a nyugodt tengerrel, amelynek a felszínén egy fodor sem látszik. A viharzó tengeren egy szál deszkába, szalmaszálba kapaszkodva kell átkelni. A filozófusok szalmaszála inkább vesszőparipa, amin lovagolva már nem lehet a teljességet megragadni. Magamnak ezt úgy fordítottam le, hogy nem lehetek meg saját építészeti mitológia nélkül. A mitológia végül is mese, nem igényli a tudományos alátámasztást; de mégis a teljesség, az egész megragadására törekszik.

A most következő gondolatok a házaim tervezése és építése közben fogalmazódtak meg bennem, munkahipotézisekként, elsősorban a saját magam számára. Nagyjából az említett mitikus alapvetésnek az építészeti-gondolati értelmezését és önértelmezését fogom végigvezetni tehát, ezúttal a nyilvánosság előtt. Mondandómat egy-egy fogalompár - ha úgy tetszik, vesszőparipa - köré építem, a képeken pedig építészeti működésem fázisait kapcsolom a kiemelt viszonylatokhoz.

FAL, LABIRINTUS, ZIKKURAT
A történetet, a mesét Európában Ádámnál és Évánál szokás elkezdeni. Az ember ószövetségi történetének az egyik fő vonulata az Isten ellen való lázadás: az ember birtokolni akarja az isteni princípiumokat, a Tudást és a Halhatatlanságot. Öntudatra ébredése a bűnbeesés következménye. Büntetése a kiűzetés, amivel a világ animális egysége megbomlik, kettészakad és megépül az Édent körülvevő Fal. A Fal az ember első építménye, amit maga és a természet közé emel. A bűnbeesés után Ádám maga is teremtővé, alkotóvá válik, utánozza az isteni teremtést. Nemcsak az Isten zárja ki az embert a Paradicsomból: az ember maga különíti el magát, azért építi meg a Falat, hogy megteremtse a saját világát, ahol már ő uralkodik.

A kiűzetést követően a háború folytatódik, Ádám leszármazottai a pásztorélet helyett letelepednek és Várost kezdenek építeni. Ha a Fal az első építmény, a Labirintus a következő. A Labirintus a geometriailag rendezett őskáosz. A teremtő gondolat ereje a kaotikus természetet (Hajnóczy Gyula kifejezését idézve, az "iniciatív-konstruktív közeget") átstrukturálja, a vastag falak labirintussá rendeződnek. A labirintus az első város és az első városok mind labirintusok. Ez már a Második Természet, itt már Káin teremt. Az ember megépítette a saját világát, a saját Édenét, ahol az ő törvényei uralkodnak. A kapukat már ő védi.

A Város a teremtett világ közepe. A város közepe, a föld köldöke, ahol a menny a föld és a pokol összeérnek: itt áll a Torony, a Zikkurat, Bábel tornya. A Zikkurat spirálisan emelkedő útja a labirintus folytatása, az Alvilágból az Égi világba vezető Ariadné-fonál. Az ember a toronnyal fel akar érni az égig, apokrif iratok tanúsága szerint azért, hogy Isten országát megtámadhassa, elfoglalhassa, hogy az Istent a Tudás trónusáról lelökje, hogy a hatalmát elvehesse. A Bábel tornya Bálvány és Gólem. A trójai falóhoz hasonló cseles építmény, amellyel az ember a mennyei Várost akarja bevenni, de Gólem is, ami önálló életre kel, amin már nem tud uralkodni. Minden ég felé törő torony Istennek és az Isten ellen emelt bálvány, ahol áldozat minden kő és tégla megemelése. Áldozat, mert az ember a saját verítékét, vérét áldozza az építésbe. De az ember egyúttal az Istent ábrázolja, elvonatkoztatja, a nevét ornamentális díszítésbe absztrahálja, hogy hatalmat gyakoroljon felette, varázserejét csökkentse, és hogy ugyanakkor a kőbe vésett imával kiengesztelje.

A görög mitológiának már megnevezhető "építésze" van ehhez a hübriszhez: az ezermester és művész Daidalosz, aki megalkotja a krétai labirintust. Sorsa többszörös bűnösséggel terhelt. Mivel az építés-teremtés isteni titkát egyedül ő ismeri, a király és a sziget örökös foglya. A szárnyalás tudásának megismeréséért halhatatlansága elvesztésével, fia halálával fizet, pedig a halászok istennek vélik, mikor fiával együtt repülni látják. (Tatlin III. Internacionálé emlékműterve azért is érdekes, mert ismerjük, a Letatlint is, Tatlin repülő alkalmatosság-kísérleteit is, mintha Ikaroszként akart volna elrepülni a belső emigrációként választott kolostorból.) Jól ismerjük azt a középkori szokást is, mikor a pallérok-kőfaragók "isteni" művészetükért halállal vagy megvakíttatással fizettek.

Az ember tehát utánozza az isteni teremtést - ami büntetendő -, ezért minden építéskor ki kell engesztelnie az Istent az áldozathozatallal. Ebben az isteni Tudás és isteni Halhatatlanság megszerzéséért folytatott küzdelemben megvannak a szimbolikus állomások, a természettől való kizárás-kiválás mozzanatától a torony-város építéséig, Ádám és Éva történetől a Bábel-torony mítoszáig, sőt Kőmíves Kelemenig.

Mindezek figyelmeztetnek rá: az emberi teremtés ambivalens cselekvés, ezért az építészet megértéséhez és műveléséhez mindig szükséges az áldozathozatal. Maga a nehéz fizikai munka, a kő, a tégla "kozmikus helyzetbe hozása" is áldozathozatalnak - és isteni büntetésnek tekinthető. Talán ezt az ambivalenciát fogalmazza meg M. Eliade, amikor a városépítő embereket Káin leszármazottainak, a bábeli torony építését az ember utolsó "luciferi hőstettének" nevezi. A Bábel tornya az Istennel folytatott küzdelem emléke, a Tudás bálványa, a földi teremtés félbeszakadt nagy kísérlete, amely egyszerre és eredendően szent és eredendően bűnös.

 

 

AZ IDENTITÁSRÓL ÉS A TÉRSZERVEZÉSRŐL
A Lauder Javne Zsidó Alapítványi Iskola 1994-es tervében, amelyet Karácsony Tamással közösen készítettünk, a mitikus város képét próbáltuk építészetileg megfogalmazni. Az iskola maga is egy kis város, a gyerekek városa (a posztmodern mozgalomban ezt a gondolatot többek között Leon és Robert Krier fogalmazta meg). Az identitás talán legeklatánsabb kifejeződése maga a térszervezés. Hiszen a térszervezés mindig valamilyen világmodell, kozmikus képlet. Méretei és funkcionális egységeinek ismétlődése révén talán az iskola a leginkább alkalmas arra, hogy egy épületben megfogalmazott városias modell lehessen.

A tervben a zsidó identitás megfogalmazása volt az eredeti cél, ami az ószövetségi alapokhoz való közeledést jelentette. Ami először megjelent, az egy kép volt, a mitikus város képe. Ennek lebontása, pontosítása közben hívódtak elő az archetipikus elemek, a Fal, a Labirintus, a Zikkurat. Az iskolaváros autonóm egységeit felfűző belső utcahálózat labirintus-elvű, és a középpontjában a Zikkurat áll, benne az előadóteremmel és a tudást jelképező könyvtárral.

Egy másik kísérlet az identitás térszervezéssel való kifejezésére a pécsi Gandhi gimnázium pályázati terve volt. A nagycsaládokba szerveződött beás cigányság települési formáját a hadas telepítés jellemzi, épületformáját a földbe ásott kunyhó és a tűzközpontúság. Az iskola tereit a földbe süllyesztett tornaterem és a tűz/kandalló központú közösségi tér szervezi, a tantermek sorolása hadas-utcás rendszerű. Míg a Lauder iskola térrendszere feszesen szerkesztett, addig a cigány iskoláéra a spontaneitás a jellemző.

 

 

A szent könyv jelentőségét (a könyvtárét) hangsúlyozza az egyik létmodell, ahol a lét metafizikai lényegét a könyvtár zikkurat- formája jeleníti meg. A másik modell a lét fizikai, aktuális jelentőségét mutatja és a spontán építészettel jellemezhető.

"Emlékezés a kortárs művészetben" c. könyvében Keserü Katalin művészettörténész ezt a két tervet úgy jellemezte, hogy a tervezett épületekben "a használat mintegy rituális rendje szerint lehetővé válik a ráismerés az adott kultúra lényegére. Hogy az élő folyamatokra épített, emlékeztető struktúrában, élet és emlékezés folytonos egymást áthatása révén az azonosulás megtörténhessen".

AZ IDENTITÁSRÓL ÉS A FORMÁRÓL
Az identitás másik, hasonlóan archaikus kifejezési módja a szimbolikus forma, amely egy közösség magára ismerésének, magára emlékezésének a direktebb módja, szemben az előbbiekben taglalt rituális térhasználattal. A zikkuratról, mint a Bábel tornyát emblematikusan megidéző archetipikus formáról már volt szó az iskola esetében.

A tolcsvai borászat tervezésekor a szimbolikus forma alkalmazására sokkal áttételesebben, úgy is mondhatnám, hogy rejtőzködőbb módon tettem kísérletet. Ennél az épületnél az ipari méretű technológia "identitásának" és a táj identitásának, másképpen a "genius locinak" a megjelenítése, illetve a két dolog összebékítése volt az építészeti tematika.

Az első tervváltozatban az épület összefogott tömegben, de tört vonalban rendeződik el a domboldalon. A monolitikus, szoborszerű elrendezés erőszakosságát a linearitás ellensúlyozza, ami a tájba való belesimítás szándékából fakad. Az "alakzatszerűség" eredménye a körüljárhatóság, a végtelenített útvonal, ahol nincsenek szakadások, drámai történések, inkább csak közbenső állomások vannak. Az egységes anyaghasználat fogja össze az épület minőségi váltásait. A terv a jellemző épülettípusokat - toposzokat - idézte meg (présház, kúria, nyitott fedélszékes csarnok).

Hasonló mimetikus törekvés jellemezte az erdőbényei és a noszvaji borászat pályázati terveit is. Az előzőnél a helyi építészeti toposzokhoz a felvidéki cipszer építkezés formái is társultak. A másik borászatnál a hegytetőre építkezés, a fellegvár archetípusának a megidézése volt a szándék.

 

 

A megépült tolcsvai borászat esetében a tufába vájt pincék bejárati timpanonjának a formája volt az alapmotívum. A kis hajlású tetőforma az ipari építészetben, de a mediterrán történeti építészetben is használatos, pl. a toszkán templomok oromzatain is megjelenik (köztudott Tokaj-hegyalja mediterrán "géniusza"). Konkrét, hagyományos helyi formához kötődik tehát a motívum, de tipikus és archetipikus elem is egyúttal. A kísérlet arra a kérdésre keresi a választ, hogy az egységesség szem előtt tartása érdekében vajon ezzel az egy motívummal, egy formával leírható-e, megfogalmazható-e az épület külső képe.

Az épület identitásának másik összetevőjét a belső térformák jelentik. Míg külső megjelenését a táj morfológiáját követő zárt kő- és téglafalak jellemzik, az épület belső világában a technológiai egységek önálló karakterű belső terekben jelennek meg. Az egyik jellegzetes térforma a nyitott színekre és az ipari csarnokok shéd-tetőzetére hasonlító nyitott fedélszékes tér. A másik a hegyaljai tufába vájt pincékre emlékeztető boltozott tér. Végigjárásuk közben tárul fel a borkészítés építészetileg dramatizált folyamata. Az épület hatásmechanizmusának egyik összetevője a titokzatosság, a rejtőzködés: a zárt falak kívülről nem árulják el, hogy belül tágas vasbeton boltozatú tereket rejtenek. ("Ez a házam rejtett kertje" mondja a Kékszakállú herceg).

A BELSŐ KOMPLEXITÁSRÓL ÉS A KONTEXTUSRÓL
Az előbbi példákban a térszervezési vagy a tömegformálási szándékot egyfajta komplexitással próbáltam jellemezni, a teljességre való törekvés jegyében. A következő példákkal ezt a törekvést más oldalról is szeretném érzékeltetni.