Nézőpontok/Vélemény

Törődés az építészettel - az arkhé táncra kérése

1/8

A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos

A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén
1/8

A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos

Törődés az építészettel - az arkhé táncra kérése
Nézőpontok/Vélemény

Törődés az építészettel - az arkhé táncra kérése

2016.12.07. 15:19

Cikkinfó

Szerzők:
Balog Ákos

Földrajzi hely:
Olaszország, Velence (It)

"Care (Sorge) for Architecture: Asking the Arché of Architecture to Dance" - ez volt a cseh és szlovák pavilon jelmondata a 2016-os Építészeti Biennálén. Egy ilyen nagyvonalú állítás ritkán párosul megfogható tartalommal, és ez a csehszlovák pavilonra is igaznak bizonyult, több okból is. Balog Ákos írása.

A projekt szerzőinek, egyben kurátorainak (Benjamin Bradnanský, Petr Hájek, Vít Halada, Ján Studený, Marián Zervan) közös érdeklődése Vladimír Dedeček munkássága, ezért nem véletlen, hogy a kiállítás a legjelentősebb és legvitatottabb épülete, az 1962 és 1979 között épült, pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria (SNG) köré szerveződik.

A pavilon központi eleme egy 1:17,78-as méretarányú vörös acélmodell a galériáról, amit a kiállítás második rétege fog közre 6-6 monitorral - a „fight wall” és a „dance wall”. Ezek tartalmára később visszatérek, most csak annyit jegyeznék meg, hogy a mindenkori látogató itt gyorsan elveszve érezheti magát a rendezettség ellenére érzett kaotikusság és befogadhatatlan mennyiség miatt. Nem gondolnám véletlennek, hogy a legtöbben nem töltöttek el itt sok időt, pedig a kiállítás ezt szerkesztettségéből és témájából adódóan megkívánná. 


A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
3/8
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos



De mi igazából a pavilon témája? Úgy tűnik, minden Dedečekről és az SNG-ről szól, ami első körben így is van. Ahhoz azonban, hogy lássuk, mi van ezen túl, valóban meg kell érteni a kiállítás központi elemét, a Nemzeti Galéria Vízi Barakkra épült bővítését.

A Vízi Barakk az 1700-as évek közepén épült négytraktusos, klasszicista épület volt négyzetalapú belsőudvarral, azonban 1941-ben, amikor a Duna szélesítése szükségessé vált, az épület déli (Duna felőli) és részben keleti és nyugati szárnyát le kellett bontani, így kialakult a folyó felé nyitott U alak. 1950 körül az épület felújítása után itt kapott helyet a Nemzeti Galéria archív kiállítása. Majd a 20-as, 30-as éveket követően az 50-es évek végén ismét megjelent az igény egy kortárs kiállító, kutató és oktató funkciókat ellátó intézmény létrehozására, illetve tényleges megépítésére, mivel az ország nem rendelkezett olyan épülettel, ahol elhelyezhető lett volna. Ez az igény magában rejtette és megengedte olyan új építészeti megoldások alkalmazását, aminek eredményeképp a hetvenes évek folyamán megszületett az a hídszerű épület, ami összeköti a barakk megmaradt keleti és nyugati szárnyát és meghagyja a tulajdonképpen véletlenszerűen kialakult kapcsolatot az udvar és utca/folyópart között. Továbbá a félszinteltolásoknak köszönhetően létrehoz egy progresszív, egybefüggő és mind tartalmában, mind kialakításában kortárs kiállítási teret.


A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
5/8
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos



Dedeček formaalakítása a maga idejében bátor és szokatlan volt, építészeti megoldásaira aligha húzhatók rá azok a ’89 után felerősödött kritikák, miszerint az épület a szocialista rezsim arctalan és megalomán attitűdjét hivatottak szimbolizálni - mégis ez történt. Az SNG épületről folyó párbeszéd ilyen formán egy példa a szocialista időben megvalósult épületek értéke körüli általános vitákra. A generációkon átívelő, politikai szólamokkal támogatott történelmi tévhitek, illetve a magas szinten művelt bájos laikusság és sötét dilettancia sok esetben olyan parttalan vitákhoz vezetnek, amelyek vagy a másik oldal ostorozásába, vagy éppen elvesznek a valódi probléma megoldását elősegíteni nem képes részletekbe fulladnak bele. Ilyen párbeszédre - vagy éppen annak hiányára - könnyű példát találni hazai viszonylatban is, elég csak a Virág Csaba által tervezett, a közelmúltban majdnem bontásra ítélt Villamos Teherelosztóra gondolni.


A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén
6/8
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén



Szlovákiában a párbeszédeket követően kiírtak két pályázatot a Nemzeti Galéria komplex felújítására, és 2016 januárjában el is kezdődtek a munkálatok. A szerzők szerint ezeknek a konzekvenciája, hogy nem működhet semmiféle univerzális megoldás anélkül, hogy a kulturális és társadalmi sajátságok a köztudatban élnének - hacsak nincs összhang építészek, teoretikusok, történészek és rajongók között, akiknek a bátorságuk is megvan, hogy vállalják a közvéleménnyel való szembenézést. Tehát a felelősség a modern (sic!) építészet elfogadtatásában és megértetésében az úgynevezett szakmáé. Ezzel úgy-ahogy egyet lehet érteni, és így elfogadható az a szándék is, hogy egyetlen példán keresztül akarták bemutatni a probléma sokoldalúságát és mélységét.

Így kerülhetett a pavilon olyan elméleti síkra, aminek a közepén a vörös acél modell található. Egy erős és határozott gesztus, felkelti az érdeklődést és olyan perspektívából engedi megfigyelni az épületet, amire egy kisebb tárgy nem lenne képes. A harc falán hallhatjuk beszélni Dedečeket, nemzetközileg elismert, illetve szlovák építészeket, SNG látogatókat, láthatunk képeket a galériáról és beleolvashatunk a Bratislavské noviny lapjain 15 éven át tartó párbeszédbe. A tánc falán épületelemzéseket, pályázati és hallgatói terveket, illetve dokumentációkat láthatunk a rekonstrukcióról. Alapvetően a pavilon a saját rendszerében remekül és következetesen működik.


A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
4/8
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos



Kérdés azonban, hogy egy absztrakt, elsőre nehezen értelmezhető, lényegében felesleges új perspektívákat megmutató modell és 12 információval túltöltött monitor mennyire képes lekötni a látogatót? Véleményem szerint semennyire. A kiállítás nagyon precíz lehetne, ha a 6-6 monitoron vetített képekből és videókból bármit is igazán meg tudnánk érteni, de ez lényegében lehetetlen még egy elvetemült feketeruhás számára is. A videók túl hosszúak, nem lehet tudni melyiknek látjuk épp az elejét a végét vagy a közepét. Az elkapott képek szépek, a hallott beszédfoszlányok érdekesek, az egy-két nyomtatott szöveg tanulságos, de a végeredmény katasztrofális. Sajnos, hiszen a téma sokkal többet érdemelne. 


A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos
1/8
A cseh és szlovák pavilon a 2016-os Építészeti Biennálén - fotó: Balog Ákos



De van valami, ami még fontosabb és még szomorúbb. A biennálét nyilvánvalóan nem csak építészek látogatják, ezért nem csak építészeknek szól, arról nem is beszélve, hogy talán pont ebbe a témába lenne érdemes bevonni a sokat bántott közvéleményt is (azon túl, hogy az egyik videóban hallhatjuk 5-6 ember véleményét az SNG-ről és beleolvashatunk a pozsonyi újságban lezajlott párbeszédbe). Felesleges Heideggeri filozófiával (Sorge, Fürsorgen, Besorgen) átitatni ezt a sokak számára teljesen hétköznapi témát, és iszonyatos nagy öngól nem bemutatni több épületet a szovjet érából - pozitívat, negatívat egyaránt -, ha a kiállítás a szerzők elmondása szerint is arról szól, hogy van, amit érdemes megvédeni és persze van, amit nem. Mik ezek? Ki dönti el? Mi alapján? Valójában miért gyűlölik a hasonló épületeket akár Szlovákián kívül is? További, alapvető kérdéseket is feltehetnénk már a pavilon témájának hallatán is, amikre jó lett volna, ha kitérnek.

Amiről szó van, rendkívül érdekes és aktuális, a szándék is üdvözlendő, de a megközelítés zavaros és csak egy nagyon szűk körnek szól. Érdemes lett volna ezt a témát lazábban, közérthetőbben kezelni, mert így megmaradt az itthon is jól ismert, az építészetet az emberektől elidegenítő atittűd. Ebben a formában a cseh és szlovák pavilon nem egy jelentés a frontról. 

Balog Ákos

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk