Trompe l’oeil feladat a MOME Építészeti Intézetében

A MOME építész hallgatóinak képzésében immár hagyomány a trompe l´oeil feladat, amely mindig izgalmas kihívások elé állítja az ifjú tervezőket. A kurzust évek óta vezető Magyari Márton mutatja most be a feladat célját és módszertanát a MOME Építészeti Intézetének tevékenységét ismertető cikksorozat legújabb részében.

A trompe-l´oeil szó jelentése vizuális trükk/tréfa/csalás, a szem becsapása, mely a művész szándéka szerint arra irányul, hogy minél teljesebb vizuális illúziót hozzon létre. Az elnevezés Louis-Leopold Boilly (1761-1845) francia festő az 1800-ban kiállított képe nyomán (Un trompe-l’oeil)[1] vonult be a köztudatba, minden illúzió keltő vizuális forma megnevezésekén. A trompe l’oeil műfajának vonulata, végig követhető a festészet, szobrászat, építészet történetén. Lényegéhez tartozik, hogy a néző vizuális észlelése más legyen, mint a valóság, hogy a valóságot elrejtse, és annak más lényegű hamis illúzióját keltse. Legkiemelkedőbb darabjai mindig összegzik az adott történelmi időszak tudományos-tértani és művészeti eredményeit. Művészettörténeti jelentősége a késő barokk korban érte el a csúcspontját, ám sosem tűnt el a művészet „színpadáról". Úgy tűnik mára a kortárs festészet, építészet, installációs művészet a trompe l’oeil eredendő lényegét megőrizve, új formákban ismét felfedezte azt.

A MOME Építészeti Intézetének méretéből, irányultságából, jellegéből következik az a sajátos igény- és szempontrendszer, mely irányt szab a képzés formáinak. A művészeti stúdiumok ebben a struktúrában a képességfejlesztés hatékony módszertani eszközeként értelmezhetők. Tudható, hogy a rajzi, festési, tér és színtani gyakorlatok az arány és térérzék, a megfigyelőkészség, a koncentráció és a formálóképesség fejlesztésének tradicionálisan igazolt, hatékony módszertani eszközei. Csupa olyan érzék, melyekre bármely kor művészének, leendő építészének szüksége van. Ezért a rajzi, tértani és egyéb gyakorlatok a művészi megismerés beláthatatlanul széles tárházából azokra a rétegekre irányulnak, melyek az építészképzésben kikerülhetetlennek tűnnek. Így a feladatok térábrázolással összefüggő tér és színtani ismeretekre, a tervezési komplexitást képviselő kompozíciós problémák kérdéskörére koncentrálnak. Felvállaltan kevésbé tárgyalva más lehetséges ábrázolási formákat, problémákat. A rajzi, művészeti stúdiumok a tervezési feladatok kikerülhetetlen, szerves részeként jelennek meg az oktatásban, állandó jelenlétükkel formát adva a kreatív alkotói gondolkodásnak. A félévről félévre felépített feladatok a kezdeti analizáló, a világ megismerésének, tanulmányozásának gyakorlataitól az elsajátított ismeretek, a megszerzett készségek szintetizáló alkalmazásai felé haladnak.

Ebbe a gondolati sorba illeszkedik a harmadik évfolyam első félévének trompe l’oeil feladata, mely már évek óta ismétlődő kihívása minden MOME-s építészhallgatónak, hasonlatosan a „székátírás" vagy a „színtest" feladatokhoz.  E feladat is a minden félévben jelenlevő szakmai-tervezési feladatot kíséri és egészíti ki, gazdagítva, tágítva a feldolgozandó problémaköröket. Más jellegű kérdésekkel, megoldásokkal modellezve mindazokat a lépéseket, melyeket egy összetett alkotói-tervezési feladat végiggondolása megkövetel.

Egy átfogó előadás keretében a hallgatók megismerkednek a trompe l’oeil kultúrtörténeti emlékeivel, kortárs művészeti példáival, geometriai alapvetéseivel, feltételeivel.  Kitérve pl. a 19. és 20. századi fiziológiai illúziók tudományos kutatásaira és eredményeire, melyekre a trompe l’oeil, mint művészeti forma felvetéseiben évszázadokkal korábban rámutatott, s mely kutatásokat megelőlegezett.

A trompe l’oeil feladat tervezési processzusa a diák-tanár konzultációs interakciók keretében történik és (1) tervezés, (2) tervdokumentáció készítés (plakát), (3) kivitelezés szakaszaira tagolódik. A tervhez rövid értelmező szöveg és értelmező rajz tartozik, mely tisztázza, illetve tudatossá teszi a terv geometriai alapvetését.  

A feladat kiírásának további feltétele, hogy a tervét minden hallgatónak a MOME kampuszon belül kell létrehoznia. Ez a feladatban egy olyan tudatosan beépített arányossági korlát, mely a gondolat elvi szárnyalása és a reális megvalósíthatóság közötti kényszerű egyensúlyt célozza. A kivitelezés gyakorlata, az egynézőpontúság gyakorlati feltételeinek megteremtése gyakran meghaladja egy ember fizikai lehetőségeit. Ezért az építés csoportmunkát feltételez. Az ebből fakadó team munka szakmai tapasztalatainak jótékony pedagógiai hatását egy építészhallgató esetében – gondolom – felesleges hangsúlyozni.

Mivel a feladat évről évre ismétlődik a tanár-diák kapcsolat egyik legfontosabb kihívása, hogy az óhatatlanul fel-felbukkanó alaptípusok megoldásaikban mindig személyesek legyenek, a trompe l’oeil archetípusai személyes látásmóddal telítődjenek. Ebben segít a feladat mindig változó tematikus kiírása, mely a széttartó hallgatói megoldásokat némiképp közös mederben tartja. A „Búcsú a régi kampusztól" (Nóra Beatrix–Vértesi Ferenc) vagy a „Reakció az új épületre" (Formanek Liza–Manhertz Albert), a „Tárgy a csodák palotájában" (Kovács Boglárka, Kéry Dorottya, Szekér Zsolt) vagy a „Bútor átlényegítés" (Kristóf Kati, B. Tóth Zsuzsa) megoldásai e koncepciót példázzák. A tavalyi feladatban az egyetem területén mindenhol föllelhető színes vasszék volt az az elem, melyet minden hallgatónak, mint közös nevezőt szerepeltetni kellet művében (Gulyás Janka–Kardos Orsolya, Winkler Rebeka–Fehér Lili, Novák Adrienn–Csapody Máté).

A trompe l’oeil feladat az építészet és a kortárs művészet egy határterületét célozza. Részben speciális, célzottan új ismereteket követel, melyek azonban jól köthetők a korábbi általánosabb tanulmányokhoz (építészettörténet, művészettörténet, geometria, rajz, színtan, számítógépes programismeret, gyakorlati műhelymunka stb.). A feladat összetettsége, értelmezésének kényszerű bonyolultsága, pont megfelelő tanulmányi pillanatban állítja a hallgatót egy jelentős érzelmi és intellektuális kihívás elé, megannyi új lehetséges elméleti, gyakorlati tanulság ígéretével. A feladat jellegéből adódóan – még a diplomafélév előtt, a BA tanulmányok vége felé már kellő szakmai tapasztalattal felvértezve – jó alkalom, jó kihívás egy ambiciózus fiatal művész számára önmaga, tehetsége, felkészültsége megmutatására.

Magyari Márton DLA habil., egyetemi docens

A cikk az NKA Építőművészet Kollégiumának támogatásával valósult meg.

Szerk.: Hulesch Máté

[1] Whitlum-Cooper, Francesca (2019). Boilly: Párizsi élet jelenetei London: National Gallery Company. o. 25. ISBN 9781857096439