építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Újjáépítve is eredeti? - Kabuki-za színház Tokióban

Április másodikától ismét látogatható az újjáépített Kabuki-za, melynek terveit Kengo Kuma építészirodája készítette. A hagyományos japán darabokat előadó színházat 2010-ben szilárdsági és tűzrendészeti szempontokra hivatkozva bezárták, majd lebontották és teljes egészében újjáépítették, kiegészítve azt egy huszonkilenc emeletes irodaházzal. Várhelyi Judit írása.

A Kabuki-za védett épület volt, a századelő japán építészetének jellegzetes példája, így a bontás sokként érte az építésztársadalmat. A műemlékvédelem Japánban elsősorban a régi épületeket védi — hogy mit definiálunk “régiként”, az persze változó és a XX. századi épületeket általában csak jó 20-30 évvel az után kezdik védelemre érdemesnek tekinteni, hogy már lebontották őket. A földrengésbiztosság és tűzvédelem persze nehezen cáfolható érvek és ezekre hivatkozva az ország háború előtti épületállománya igen csak megritkult. 

Az előcsarnok, fotó: shochiku co

Gazdasági érdekeket jelentős műemléképületek esetén ritkábban hangoztatnak, de könnyen belátható tény, hogy a századelő jelentős épületei ma már igen drága telkeket foglalnak el, így a tulajdonosok mindent megtesznek, hogy azokat lecserélhessék. A folyamat legfájóbb áldozata Frank Lloyd Wright tokiói szállodája, az Imperial Hotel volt, amit még a hatvanas években bontottak le. A műemlékvédelem, a város és a tulajdonos érdekei eltérőek, és ezért kompromisszumos megoldásként az egykori bank, biztosítótársaság, iroda vagy hotel helyén épülő magasházak gyakran megtartják, vagy hűen visszaépítik az eredeti homlokzatot.

A Kabuki-za esetében a kép azonban ennél kissé árnyaltabb. Kuma épülete már a Kabuki-za ötödik reinkarnációja ezen a telken, amiből három a jelenlegi homlokzattal bírt, így eredetiségről nehéz beszélni. Az eredetiség fogalma Japánban ráadásul igencsak eltér az európai kő- és téglaépítészetnél megszokottnál, hiszen a hagyományos építőanyagok — fa, bambusz és föld — miatt a házak gyakran megsemmisültek, de könnyen újjáépíthetőek voltak és így a terv, az eszme eredetisége fontosabb volt az anyagénál. Gyakran idézett példa, hogy Japán ősi szentélye, az Ise-jingu 20 évente újjáépül. Ilyen értelemben az új Kabuki-za is eredetinek tekinthető, hiszen Kuma hűségesen követte a lebontott épület homlokzati kialakítását.

A Kabuki-za első, európai stílusú faépülete 1907 körül, forrás: Wikimedia

A Kabuki-za második, japán stílusú épülete 1911-ben, forrás: Wikimedia


Az első Kabuki-za 1889-ben épült, az akkoriban divatossá vált, klasszikus, európai homlokzattal. A század végén a sogunátus szigorú bezártságából kiszabadult ország lelkesen modernizált, ami a kultúra és az élet minden területén a nyugati minták másolását jelentette. Az oroszok elleni háborúban elért 1905-ös győzelmet követő nacionalista fordulat után épült a második színház, immár japán külsővel, de megtartva olyan európai újításokat, mint például a villanyvilágítás. Sajnos, ez lett a veszte is, mert egy elektromos rövidzárlat miatt, alig egy évtized múlva, porrá égett. 

A harmadik verzió, 1925-ben, már vasbetonból készült, de a korszak építészetére jellemző módon, ötvözve a hagyományos japán formakincset a modern technológiával, japán neo-barokk stílusban. (A stílus neve félrevezető, hiszen barokk építészet soha nem létezett Japánban. A Momoyama-korszak díszes, ívekben gazdag építészeti stílusát nevezik barokknak.) Ez a verzió a második világháború során súlyosan megsérült és csak az ötvenes években épült újjá, hogy 2010-ben teljesen eltűnjön, majd idén áprilisban ismét feltámadjon.

A politikai háttértől függetlenül is, a historizáló építészet természetes reakció volt a tengerentúli példák kritikátlan másolására.  A századforduló gyors ütemű fejlődése számtalan új épülettípust követelt meg, amire egyszerűen nem létezett japán minta. Tokiónak vasútállomásra, nemzeti múzeumra, egyetemekre, bankokra és kormányzati negyedre volt szüksége és meg kellett találni ezekhez az új funkciókhoz a lokális formakincsre támaszkodó, modern építészeti formákat. A hagyomány és a nemzetköziség ötvözésének európában is ismerős problémájára számos, értékes építészeti megoldás született, de ezek közül igen kevés maradt fenn. A fiatal, európai és amerikai tanulmányutakról hazatérő japán építészek hol a hagyományos formakincsben, hol a szerkesztési elvekben, hol a japán szellemiségben találták meg a japán építészet lényegét, többnyire az éppen divatos nyugati eszmékkel jól kimutatható korrelációban.

Éjszakai kivilágítás, forrás: shochiku co

A már említett, 1925-ös színház tervezői, az Okada fivérek a XVI. századi japán templomok és paloták formavilágából vettek kölcsön részleteket a Kabuki-za színház homlokzatához. A középső bejárat fölé hatalmas, lapos ívű karahafu tető borul, az oszlopok tetejére pedig a kiugró ereszt megtámasztó, háromlábú demitsudo konzol került.

A Kabukiza színházépülete, fotó: Kovács Bence

A homlokzat hű visszaépítése mellett Kuma feladata az volt, hogy a ma elvárt kényelmi és megközelíthetőségi elvárások betartása mellett megőrizze a színháztér hangulatát. 1808 szék, négy emeleten összesen 1808 néző fér be a színházba — ez ugyan némileg kevesebb, mint eredetileg volt, de szélesebb sorközt kellett hagynia, hiszen időközben a japánok átlagmagassága megnőtt. A színpad méreteit hagyományok szabályozzák, így az az eredetivel azonos anyagból és méretben épült újra. A 27.3 méter széles, 6.3 méter mély színpadban 18.2 méter átmérőjű forgószínpad is van. A nézőtéren átvezető “virágút” (hanamichi) pedig 18.2 méter hosszú. A színpad kialakításához 1200 szál, százévesnél idősebb hinoki ciprusra1 volt szükség, amit a közeli Tanzawa-hegyen, az eredeti Kabuki-za építésével egyidőben ültetett erdőből, az építkezés számára vágtak ki. Az átépítés során sikerült a színházat összekapcsolni a Higashi-Ginza metróállomással is, így javult annak megközelítése. Az irodaház alatt természetesen négy szint mélységben mélygarázs is helyet kapott.

A színház külső és belső kialakítása példásan ötvözi a modern és a hagyományos elemeket. Kár, hogy a fölé emelt irodaház kevésbé sikerült, mind alaprajzában, mind pedig homlokzati kialakításában nem több, mint egy rutinos és profi, de különösebb koncepció és meggyőződés nélkül készült irodaépület. A Kabuki-za presztízse és Kuma Kengó neve véleményem szerint bátrabb megközelítést is megérdemelt volna.

Kabuki színészek (fametszet), forrás: Wikimedia

De mi is az a kabuki? 

Egyike a hagyományos, japán színházi formáknak, ahol a drámát tánc, akrobatika, látványos kosztümök és pózok egészítik ki. Mai formájában minden szerepet férfiszínészek játszanak.

Érdekes módon, a kezdeti időkben, az 1600-as évek elején, a kabuki női táncszínház volt, amit éppen bohém, gúnyos, gyakran erotikus tartalma hamarosan betiltottak, a “közrend és közmorál” érdekében. A lányok szerepét ezután fiatal fiúk vették át, akik akrobatikus mutatványokkal gazdagították az előadást. A shogunátus tisztviselői azonban az új kabukit sem szívlelték és az igen népszerű, de szabadszájú, enyhén homoerotikus jellegű előadásokat alig negyed évszázad múlva, megint csak a közerkölcsökre hivatkozva, ismételten betiltották.

A kabuki-színházat felnőtt férfiak folytatták és a tánc, a szatirikus jelenetek mellett növekvő hangsúlyt kaptak a prózai darabok. A zenés-táncos előadások, történelmi ihletésű darabok, szerelmi történetek vagy a mindennapokból merített témák színpadi feldolgozása nagy népszerűségnek örvendett az Edo-korban a közrangúak, a városi lakosok körében. Népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy a cenzorok kijátszásával gyakran hordozott kettős értelmű, politikai tartalmú kritikát, amit a közönség a burkolt üzenet ellenére is tökéletesen értett. Emellett a kabuki igen szórakoztató is, hiszen megmaradtak a színes kosztümök, akrobatikus mutatványok és különböző, látványos színháztechnikai bravúrok is. A kabuki színészek igazi sztárok voltak, akik öltözködésükkel divatot teremtettek és szabados életvitelükkel rendszeres pletykatémát is szolgáltattak.

A színháztér 1808 nézőt fogad be, fotó: shochiku co

A kabuki népszerűsége, a többi hagyományos színházhoz hasonlóan, a mai fiatalok körében erősen lecsökkent, de azért ma is megtelik egy-egy előadásra a színház.


1A hinoki (Chamaecyparis obtusa) tűlevelű, örökzöld, őshonos fa, a ciprusfélék (Cupressaceae) családjába tartozik. Világos, rózsaszínes árnyalatú fa, szép, csomómentes erezettel. Igen tartós és ellenálló a nedvességgel szemben, ezért gyakran használják templomok és fürdők építésénél. A világ legrégebbi faépülete, a Horyuji templom is hinokiból épült.

Az eredeti tervrajzok 1921-ből

A Kabuki-za színház öt verziója ide kattintva nézhető meg.

vélemény írásához jelentkezzen be »