Úttörőnek kedve mindig jó… – A Zánkai Úttörőtábor múltja és jelene

„Az úttörővárost a Magyar Úttörők Szövetségének kezdeményezésére a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának támogatásával, irányításával, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Gazdasági Bizottságának jóváhagyásával építjük, mint a Kormány által kiemelt egyedi Nagyberuházást."  A Zánkai Központi Úttörőváros alapító levelével indul Zöldi Anna írása.

A szocializmus és a magyar tenger koordinátarendszerében Zánka minden bizonnyal az origó közelében helyezkedik el. A település neve és a vonatról felbukkanó víztorony összeforrt az úttörőmozgalom hazai történetével. A zánkai úttörőváros a kádári szocializmus egyik legjelentősebb presztízsberuházása volt. Korántsem csupán ideológiai célú építkezésről volt szó; az úttörőtábor éveken át növekvő, és akkori mércével mérve igencsak magas beruházási költsége jelzi, hogy az ifjúság nevelésének és a gyerekek tömeges nyaraltatásának nagyon is komolyan vett szándéka volt. 

Az állandó táborhely igénye: Már az ötvenes évek végén felmerült egy központi úttörőtábor létesítése. A hazai ifjúsági mozgalom vezetőit a gyerekek Balatonról való kiszorulásának félelme és az újonnan jelentkező tömeges úttörőtáboroztatási igény, a Balaton déli partjának akkoriban meginduló rohamos beépülése, a „tömeges üdülőfoglalások" és a sátortáborozási tilalmak szaporodása késztették arra, hogy állandó táborhelyeket keressenek maguknak. Kezdetben sokkal szerényebb méretű, sátortábor jellegű Úttörőpark terve fogalmazódott meg, de a végső elvi döntést, amely már egy teljes, téli és nyári használatra alkalmas úttörőváros kiépítéséről szólt, végül a legmagasabb politikai szerv, az MSZMP Politikai Bizottsága hozta meg. A politikai akaratot megerősítették az 1968-as tüntetések, melyek elsősorban a fiatalságot mozgatták meg, így a szocialista vezetők számára prioritássá vált az ifjúság tudatos nevelésének feladata. 1968-ban a kivitelezésre szánt összeg 294 millióról indult, ami az 1975-ös átadásig mintegy 500 millióig kúszott fel. „Ennek az országnak gyermekmozgalmáról, a mozgalom fontos létesítményéről van szó, nem szeretném, ha néhány év múlva azt mondanák, hogy korszerűtlen. (...) nagyon csúnyának tartanám, ha egy ilyen jellegű beruházás 8-9 évre elhúzódna. Ez a népgazdaság, az ország szégyene lenne."  – érvelt Ribánszki Róbert, a KISZ K(özponti)B(izottság) titkára a Zánkai Központi Úttörőváros Tárcaközi Bizottságának 1970. februári ülésén a költségek emelése mellett. Az építkezés kiemelt fontosságát jelzi, hogy a tábor 90 kg-os süttői márványtömb alapkövét 1969. augusztus 15-én Tímár Mátyás, a Minisztertanács alelnöke helyezte el, az elkészült létesítményt pedig Kádár János adta át 1975-ben a nemzetközi gyereknapon. A kivitelezés folyamatosan zajlott, a tábor már 1972-től fogadott gyerekeket. 

A helyszínválasztás: A helyszínként kiszemelt Ság-puszta Zánka határában – a Balaton közelségével, füves tisztásokkal tarkított erdőivel, a Csorsza patak menti lankás domboldalaival, a környék történelmi és építészeti emlékeivel (Nagyvázsony, Veszprém, Sümeg, stb) – előnyös természeti és helytörténeti adottságokkal rendelkezett. Az 1940-es években a cserkészek is ezen a területen táboroztak. Ságpuszta a rómaiak óta lakott hely, Zánka helyreállított, román kori templomában eredeti helyén látható két másodlagosan felhasznált római oszlopfő, melyek feltehetően egy római villa díszei voltak. Az úttörőváros építési munkálatai kapcsán került sor a Balatonakali-ságpusztai templom, temető és épület-együttes feltárására a zánkai úttörőváros vízgyűjtőjének területén. A középkorban itt falu állt, melynek román kori templomát, körítőfalát, és egy lakóházát tárta fel a régészeti kutatás. A középkori falakat egy akkor még látható római villa falaira építették[1].

A tervezés: A tervek gyakorlati megvalósítása 1965-ben indult. Ilyen jellegű létesítménynek nem volt itthon építészeti előképe, ezért a tervezési program elkészítéséhez a KISZ vezetői és mérnökei tanulmányozták a Szovjetunió pionírtáborainak (Artyek, Szputnyik és Orjonok), illetve később, 1969-ben az NDK-ban, Werbellinsee-ben lévő Wilhelm Pieck Úttörő Köztársaságnak a működtetését. A látottak alapján nyilvános, országos építészeti pályázatot írtak ki. Ez volt Magyarországon az első úgynevezett összetett pályázat, amely magas- és mélyépítési tervezést együtt tartalmazott. Ezzel párhuzamosan a gyerekek számára is ötletpályázatot hirdettek „Legyél tervező" címmel, melyet a Pajtás újság, az úttörőlap szerkesztősége fogadott. 

A bíráló bizottság Valentiny Károly (Építésügyi Minisztérium) elnökletével az 1965. decemberi zárójelentésében a 33 beérkezett pályaműből 15 munkát díjazott.  A történet folytatását látva déja vu érzésünk tovább fokozódhat, ugyanis a megvalósult állapot nyomokban sem emlékeztet egyetlen díjazott pályamű koncepciójára sem. A pályamunkákat átadták az ÉM MÉLYÉPTERV-nek, amely 1966 júliusára beruházási céltanulmányt készített. A terveket a KISZ KB illetékes szervei többször felülvizsgálták, kiegészítették, új szempontokat fogalmaztak meg, például – a jobb kihasználhatóság érdekében – az épületek téliesítésének igényét.  A KISZ KB, a Művelődésügyi Minisztérium, a Pénzügy-minisztérium, és az Országos Tervhivatal közötti véleménykülönbségek miatt az állami Gazdasági Bizottság hozta meg a végső döntést, amit azután újabb terv- és határidőmódosítások követtek. A mai gyakorlattól eltérően azonban, miközben a költségek felfelé mozdultak, a határidő folyton rövidült. 

A Magyar Építőművészet 1966/2 száma közli Callmeyer Ferenc ismertetését a pályázaton nyertes munkákról, ezek helyszínrajzaival együtt.[2] A díjazottak között sok ismert névvel találkozunk: az első helyezett megosztva Szabó Iván és Cserhalmi József teamje lett, a második díj Kővári György csapatának jutott, a szintén megosztott harmadik díjas csapatokban Gulyás Zoltán és Finta József, illetve Zalalváry Lajos nevét fedezhetjük fel. Finta József visszaemlékezése szerint a pályázat megmozgatta a szakmát, és, — ahogy a közölt tervekből is kitetszik – egyértelműen a modern várostervezés formanyelvén szólaltak meg. Bár a tábor idilli természeti környezetbe került, és bár Callmeyer Ferenc ismertetése kiemeli az egyes tervek törekvését az illeszkedésre a terepadottságok vonatkozásában, szóba se jött az illeszkedés ma természetesnek ható, elvárt magatartása. A hatvanas-hetvenes évek modernizmusának szellemében születtek a tervek, megfelelve a kiírásban foglaltaknak: a gyermekek számára korszerű, egészséges, egy valódi város kényelmét nyújtó komplexumot kellett tervezni, üzletekkel, étteremmel, sportlétesítményekkel, a táborvezetést kiszolgáló infrastruktúrával, irodákkal, szolgálati lakásokkal, és persze stranddal, mólóval. 

A terület építészeti szervezése: A terület egész a Balaton partjáig húzódott, keresztbe vágta a 71-es főút, valamint a vasútvonal, amelyen új állomás létesült, kifejezetten a tábor kiszolgálására. A komplex épületegyüttes bonyolult úthálózatának kialakításakor két alapvető szempontot kellett figyelembe venni. Az egyik magától értetődő: a gyerekek biztonságos mozgásának elkülönítése az működést szolgáló gépjárműforgalomtól. A másik azonban speciálisan az úttörőmozgalom jellegével függött össze. A tervezett és a végleges épületek alaprajza, a szállásépületek és központi épület, illetve „fórum" kialakítása hűen tükrözi a mozgalom szervezeti felépítését, egészen odáig, hogy a szobákat, a belőlük összeálló szinteket és épületeket, az épületekből kialakított altáborokat, és végül az egész együttest úgy csoportosították, hogy az a mozgalmat alkotó sejtek létszámához igazodjon. Egy szobában egy őrs fért el, egy szárnyban egy raj, egy altáborban egy csapat és így tovább. Elvárás volt egy központi épület a hozzá tartozó alakuló térrel, ahol mind a 3000 gyerek elfér, akik egy időben a tábor lakói voltak. Eköré rendeződött a tábor centruma, előadóteremmel, sportcsarnokkal, közösségi létesítményekkel. A pályázati tervek válaszul a hierarchikus felépítésre az egyutcás megoldástól a bokorszerű telepítések variánsain át az egyetlen tömbbe foglalt funkciókig felvonultatták a városépítés történetének gyakorlatilag összes lehetőségét. A megvalósult megoldás ezekhez képest kissé kaotikus, nélkülözi  a pályázati tervek tiszta rendszerét. 

A tervek készítése: A kiviteli tervek az Általános Épülettervező Vállalat (ÁÉTV) égisze alatt születtek, 1970 - 79 között. [3] A Magyar Építőművészet, illetve a Műszaki Tervezés című folyóirat közölte a központi épület, a sportcsarnok, illetve az étterem és konyha dokumentációját. [4] A műszaki megoldások az előregyártásra és típuselemekre koncentrálnak, és a kor szokásos, legmagasabb minőségű szerkezeteit használják. Az UNIVÁZ szerkezet, a neoacid szigetelés egyetemi emlékeimet idézi a nyolcvanas évekből, a hetvenes évek elején még nyilván korszerű építésmódnak számított. A kivitelezést végig a KISZ KB főépítésze, Mayer Antal vezette, aki később számos hasonló tábort, illetve művelődési létesítményt tervezett. A kivitelezést a Zala Megyei ÁÉV végezte, az építésben éveken át részt vettek a KISZ építőtáborok lakói is. 

Szobrok a táborban: Egyedi színfolt volt, és jellemző a kor szemléletére a Zánkán kialakult szoborpark – a köztéri képzőművészeti alkotások egyszerre szolgálták a kulturális és ideológiai népnevelést. A Köztérkép című weboldal 26 szobrászati alkotást tart nyilván a gyerekváros területén. Az 1975 és 2010 között elhelyezett alkotások között találni geometrikus absztrakt és kínosan realista alkotást egyaránt, többek közt Kő Pál, Schéner Mihály, Kígyós Sándor, Kiss  István, Gyurcsek Ferenc munkáit. A szoborállításokról a sajtó örömmel számolt be, így a Dunántúli Napló, 1979. július 4. (36. évfolyam, 181. ) számában így írnak:  „Kígyós Sándor szobrászművész plasztikáját állították fel a zánkai Úttörővárosban. Az ajándékba készült szobor kivitelezésében a Mezőgép Cserkút Vas János vezette Május 1. szocialista brigádja segédkezett a művésznek — a nemzetközi gyermekév tiszteletére tett felajánlás jegyében."

Az elsőként elhelyezett tábla az építőknek állít emléket, az utolsó mű pedig szintén egy emléktábla Nádházi Lajos főigazgató számára, aki 1972-től 1984-ig irányította az Úttörőváros életét. A hetvenes években inkább elvont témák, a nyolcvanas évek közepén viszont furcsa módon a munkásmozgalom hőseinek portréi kaptak helyet a szoborparkban, közülük nem egy témája dacára szoborként megállja a helyét. 1979-ben nagy nemzetközi ifjúsági találkozóra készültek az Úttörővárosban, ebből az alkalomból színvonalas díszítő elemekkel gazdagították a környezetet, ekkor készült például a Neptun kút kerámia szobra, Németh János alkotása.  Különleges az alakuló teret lezáró tribün 65 méteres fríze, melyre pályázatot írtak ki a tábor elkészülte után, 1978-ban. A 30 beérkezett pályamű közül Mihály Gábor fiatal szobrász Pannónia című munkáját választották, amely szerkezeti okokból végül a javasolt pirogránit helyett fémlemezből valósult meg. A hetvenes-nyolcvanas évek szobrászatának keresztmetszetét nyújtó szoborpark 2009-10-ben Cséri Lajos portrészobraival egészült ki. A főépület 2011-es bővítéskor a mozgalmi szobrok a főtéri oldalon, a főépület melletti „retro" szoborparkban álltak, ahogy azt Bujnovszky Tamás fotói is tanúsítják. Akkor még megvolt a Neptun szobor, illetve Cséri Lajos 2 szobra (2009-2010), és az említett Nádházi emléktábla. 2019 tavaszán a főtér felőli szoborpark eltűnt, a szobrokat a műhelyek mellett rendezetlenül és ledöntött állapotban tárolták összehányva, a főépület előtti Németh János és Cséri Lajos szobrokat pedig felajánlották az alkotóművészeknek, hogy saját költségen elszállíthatják, ellenkező esetben a „szobortemetőbe" kerülnek. 

Személyes emlék – élet a táborban: Nyolcadikban valamilyen versenyen első lett az osztályunk, a jutalom pedig tíz nap volt Zánkán. A magam részéről utáltam a táborokat, de a nyeremény jutalom-jellegét határozottan át tudtam érezni. Ide vagy csak nagyon kiváló úttörők, vagy a vezetőképzés „áldozatai", továbbá nehezebb körülmények közt élő gyerekek, illetve tematikus táborok résztvevői kerülhettek. Pontosan emlékszem, az épített környezet milyen mértékben befolyásolta az ottlét minden pillanatát. Hosszú menetelések a naptól forró aszfalton a házaktól a partig, közös étkezés egy irdatlan méretű étteremben, a mentális térképemen tíz nap alatt sem állt össze az egész együttes képe. Semmi sem ott volt, ahol vártam volna, és nagyon sok minden volt: sportpálya, tájház, pizzéria, közlekedési park, hadipark, meg orvosi rendelő undok doktornénivel, akit nem érdekelt, hogy eltört a kislábujjam. Aszfalt és beton, széles, teátrális lépcsők: romantikának nyoma sem. Eleve furcsának tűnt, hogy táborozás címén emeletes betonházakban lakunk. Minden altábornak volt egy központi tere, ahol folyton füttyentett az úttörősíp, és akkor menni kellett, várt az újabb program. Egyetlen percet sem hagytak kihasználatlanul, minden meg volt szervezve – egyébként remekül, és a gyermeki igényeket maximálisan figyelembe véve. Ha nem lennék megátalkodott individualista, nyilván élveztem volna, ahogy sok társam tette, és ahogy arról a korabeli lapok, de a mai visszaemlékezések is beszámolnak. Így azonban a szabályozott környezet és a szabályozott időtöltés interferenciája olyan hullámokat vert bennem, mint San Francisco nevezetes hídján a beton. Az az érzésem, Zánka kicsiben hozta a modern várostervezés minden jószándékát és úttévesztését. 

A Zánkai tábor és a jelen: A rendszerváltás után megvalósult építészeti beavatkozásokat Krizsán András tervezte, aki számára érzékelhetően az építészeti karakter humanizálása volt a célja. Munkájáról így ír 2014-es DLA mestermunka téziseiben: „…nem fordít hátat a meglévő adottságoknak, a modern épület architektúrájának, hanem megértve és elfogadva azt, a meglévő formákból kiindulva vezeti le az átalakítás építészeti logikáját és folytonosságát, megteremtve ezáltal a múltban rejlő értékek és a modern organikus építészet harmonikus egységét." A terület közelmúltjának a története egyébként tipikus: elsőként egy ideig ifjúsági központként illetve nyilvános szálláshelyként működött. Gyerekeimmel is nyaraltunk ott, és élményük a környezetről hasonló volt a sajátoméhoz: mintha Békásmegyer a Balaton partjára került volna, idegen volt egymástól a táj és az építészet. 

Az egykori úttörőváros 2014-ben került az Erzsébet táborok közé, majd 2016-ban a kormány ingyenesen az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak adta. Az alapítvány 2017 nyarán fizetőssé tette a 22 éven át ingyenesen használható strandot, egyben a külső látogathatóságát a péntek-vasárnapi időszakra korlátozta. A beavatottak ismerték a lyukat, ahol a nádason át be lehetett még jutni, de ma már szögesdrót védi a partszakaszt köröskörül és a Zánkafürdő állomáson leszállót kedves biztonsági őr igazítja udvariasan a helyes irányba. Az épületeket ismeretlen céllal, ismeretlen tervek alapján felújítják. 

Pedig a Krizsán-féle 2010-es és 2011-es beavatkozások szebb jövőt ígértek. A szomszédos településen, Révfülöpön született Krizsán András hazai terepen mozgott, mint a Balaton-felvidéki építészet szakavatott ismerője. Az egyik, már szakközépiskolaként működő, azóta szintén bezárt szállásépület 2010-es, vállaltan a hazai organikus építészet formanyelvéből merítő bővítése után a központi épületet bővítette látványos megoldással, amely frappáns egyensúlyt teremt a modernizmus értékei, nyelvezete, és a mai kor individualista, identitásközpontú kívánalmai között. A központi épület (Kiss Imre terve) kanonikus modern kompozícióval épült: hatása egy torony és egy lepényépület feszültségén alapul.

A szigorú geometriát Krizsán egy íves, középen felhasított tetővel oldja befogadható érzésekké, a hajlított héjat és a konzolosan túlnyújtott tetőket változatos formájú, szabályos ritmusban kiosztott „Y" alakú tartók támasztják alá. A 21. századi nyelven megfogalmazott „kolonnád" mögött a mára már sematikusnak ható homlokzatot egyedi osztású, színes üveg humanizálja. Bár a tervező a Balaton hullámaira hivatkozik, biztos vagyok benne, hogy tudat alatt befolyásolta a formaválasztást az úttörőváros főportája, a „Napoleon-kalap". A 2013-ban Mies van der Rohe díjra jelölt zánkai főépület bővítése határozottan a modernizmus legjobb hagyományai folytatásának tűnik, ötvözi a hazai organikus építészet humanista építészeti törekvéseit a modern tiszta gondolkodásmódjával – méltán hozott tervezője számára Pro Architectura díjat.

Ez a fejlesztési hullám azonban megtört, nem tudni, most mi készül Zánkán, ahol fénykorában évente 25 000 úttörő élvezhette az állam gondoskodását, és lehetett alanya az ifjúság tematikus nevelésének. Ideológiák jönnek és mennek, csak remélni lehet, hogy nem jut mindazon létesítmények sorsára, ahol a közcélt az ingatlanfejlesztés, ne adj isten az egyéni érdek írja felül. 

Zöldi Anna

Köszöntet P. Miklós Tamás helytörténésznek, volt zánkai könyvtár és múzeumvezetőnek, akinek két művét, A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum története (1975-2005) és a Zánka építéséről és tervezéséről készült kézirat felhasználtuk a cikk írásakor. Szintén fontos forrás volt Kovács Éva: Úttörőváros a Balatonnál. in: História 1999. p 208-210

Hivatkozások:

[1] Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002) Bardoly István – Voit Krisztina: Voit Pál műveinek bibliográfiája

[2] MÉ 1966/2 p 6-11. Ld mellékletben 

[3] ld P. Miklós Tamás mellékelt összeállítását az építés kronológiájáról

[4] MÉ 1976/4 p 38-43; és Műszaki tervezés 1973/5 p 24-25

Szerk.: Somogyi Krisztina