Velencei Biennálé top 10+1 – a kedvenc pavilonjaink 2023-ban

Bejártuk a 18. Velencei Építészeti Biennálé nemzeti pavilonjait, melyek között számos inspiráló, elgondolkodtató vagy épp provokatív koncepció akadt, melyek olyan aktuális kérdésekkel foglalkoznak, mint a lakhatás, az élelem-előállítás, vagy akár maga a Biennálé jelenléte Velencében. Szubjektív listánkban összegyűjtöttük a számunkra legizgalmasabbakat.

A Velencei Építészeti Biennálét minden alkalommal nagy érdeklődés követi, hiszen ez az a nagy nemzetközi építészeti esemény, amelyen számos ország – idén összesen 63 – reprezentálja magát nemzeti pavilonokban, hogy bemutassák, mik azok az építészeti kérdések, amelyeket a legfontosabbnak tartanak. Hogy a bemutatott kiállítások valóban építészeti problémákkal foglalkoznak-e, azzal nem mindenki ért egyet: az elmúlt napokban bejárta a nemzetközi sajtót Patrik Schumacher felháborodása, miszerint a Biennálét már nem is lehetne építészetinek nevezni, a legtöbb pavilon nem építészeti munkát mutat be. Bár való igaz, hogy kevés olyan pavilon van, amely megvalósult kortárs épületeket mutatna be, ez nem azt jelenti, hogy a pavilonok nem építészettel foglalkoznának. Meglátásunk szerint a biennálé értéke éppen az, hogy kísérletező és kritikai módon közelít a szakma kapcsán felmerülő komplex gazdasági, társadalmi és politikai kérdésekhez, így teret hasítva az igazságosabb és fenntarthatóbb jövő elképzelésének. Gyűjtésünkben azt a 10+1 pavilont mutatjuk be, amelyek a leginkább megfogtak bennünket rövid látogatásunk során.

10. Spaziale. Everyone belongs to everyone else – az olasz pavilon
Az új évezred a Nyugat kulturális válságát hozta magával. Gondoljunk a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekményre, a 2008-as világgazdasági összeomlásra, és az egyre súlyosbodó környezeti, egészségügyi és geopolitikai válságra. Az olasz pavilon a folyamatos krízisben szocializálódott, fiatal építész generációt egy közös “mozgalomban" hivatott összefogni. A 9 kiválasztott iroda és kollektíva a biennálét megelőzően olyan helyspecifikus beavatkozásokat hajtott végre Olaszország szerte, melyek fizikai hátteret biztosítottak helyi közösségek és események számára. A projektek között szerepel egy észak-olasz templom homlokzatának mászófallá alakítása, egy dél-olasz óváros épületeinek tetőteraszain létrehozott performatív térhálózat és a Sorrentói-félszigetre szervezett zenei fesztivál mitológikus műtárgya. A paviolon állítása, hogy csak a helyi közösségekkel párbeszédben érdemes az építészetet művelni. A projektek a biennálén képzőművészeti installációk keretében vannak dokumentálva, mely a fesztivál végeztével a Teatrino di Palazzo Grassi állandó tárlatában lesz megtekinthető.

Kurátor: Fosbury Architecture

9. cloud-to-ground – az izraeli pavilon
Amikor az internetről beszélünk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az a temérdek adat, amit bárhonnan elérünk a hálózatra csatlakozva, a világ valamely pontján fizikai formában is tárolódik. Mindaz a technológia, amely lehetővé teszi, hogy videóhívást indítsunk a New Yorkban élő rokonokkal, egyhuzamban megnézzünk 5 részt kedvenc sorozatunkból vagy épp a legfrissebb zenéket hallgassuk a péntek esti házibuliban egy olyan láthatatlan infrastruktúrára épül, melynek csomópontjaiban a hétköznapi felhasználók számára teljesen ismeretlen adatközpontok állnak. E rejtett világra reflektál az Izraeli Pavilon, adatközpontot imitáló burkolatával elfedve az épület 1952-ben épült, modernista üveghomlokzatát, kizárva a látogatókat a belső térből. A pavilon mögött, kültéri installációk formájában öt izraeli telefonközpont betonmakettje fogadja az érdeklődőket: egy eltűnőben lévő funkció ma üresen álló épületei. A geopolitikai szempontból kiemelt helyen lévő Izraelben ma a Google és az Amazon adatközpontjai épülnek, száloptikai kábelekkel összekötve a közel-keleti országot szomszédaival, megidézve az Indiát Európával összekötő ősi kereskedelmi útvonalakat. Ennek az átjárórendszernek a genealógiája jelenik meg a pavilon lezárt bejáratával szemben, egy fotokémiai marással készült térképen.

Kurátorok: Oren Eldar, Edith Kofsky, Hadas Maor

8. DATAMENT – a lengyel pavilon
Az elmúlt hónapokban a mainstream médiát is ellepték a Mesterséges Intelligencia körüli hírek, az óriási adathalmazokból dolgozó algoritmusok azonban nem számítanak újdonságnak, évek óta alkalmazzák ezeket a tervezésben is. A Lengyel Pavilonban felállított hatalmas installáció arra invitálja a látogatókat, hogy fizikai formában tapasztalják meg ezeket az adatokat. Az alkotók négy olyan országot választottak ki, amelyek nagymennyiségű elérhető statisztikai adattal rendelkeznek lakóházaikról, és ezen adatok alapján megformálták mindegyik ország vagy terület – Hongkong, Mexikó, Lengyelország és Malawi – "átlagos" lakóépületét – 1:1-es méretben. A különböző színű acélprofilokból felállított modellek egymásba metszve izgalmas térélményt alkotnak, ennek köszönhetően az installáció egyike azon kevés pavilonnak, ami nem csupán egy kiadványként is prezentálható átfogó kutatást próbál meg kiállítássá formálni, hanem valóban élménnyé teszi az egyébként éppoly releváns problémákat boncolgató projekt eredményeit.

Kurátorok: Anna Barlik, Jacek Sosnowski, Marcin Strzała

7. The Office for a Non-Precarious Future – a cseh pavilon
A 21. század új osztálya a prekariátus: olyan munkavállalók, akiknek nincs állandó, bejelentett, stabil munkahelyük, hanem projekt-alapon, szabadúszóként, egyéni vállalkozóként dolgoznak, saját munkaeszközeiken. Látszólag ez nagy szabadságot biztosít, a gyakorlatban azonban rengeteg bizonytalansággal, kiszolgáltatottsággal, a munka és a szabadidő közötti határok elmosódásával, a szociális juttatások hiányával és önkizsákmányolással jár. A Cseh Pavilon ezt a problémát dolgozza fel az építész szakmán belül, arra hívva fel a figyelmet, hogy míg az oktatás során a szakmai elhivatottság égisze alatt azt tanulják a hallgatók, hogy kreatív géniuszokként megváltoztathatják majd a világot, kilépve az egyetem falai közül azzal kell szembesülniük, hogy az építészeti tervezés is csak a megélhetést biztosító munka – a munkakörülmények pedig cseppet sem ideálisak. A pavilon mindezt két szekcióban vizsgálja, egy Gyár névre keresztelt installációban, ahol egy 2020-as, fiatal építészek körében végzett cseh kutatás eredményeit dolgozzák fel, valamint egy Laboratóriumban, ahol arra keresik a választ – a látogatókkal közösen –, hogyan lehetne javítani a szakmagyakorlók prekár helyzetén.

Kurátorok: Eliška Havla Pomyjová, David Neuhäusl, Jan Netušil 

6. Not for Sale! – a kanadai pavilon
A Kanadai Pavilon különösen releváns az Építészfórum épp most befejeződött Lakhatás tematikus hete szempontjából, témájában épp ehhez a problémakörhöz kapcsolódik. A koncepciót egy külön erre a célra létrejött, építészekből álló aktivista csoport, az Architects Against Housing Alienation! állította össze, tíz, Kanada különböző területén a lakhatás ügyéért küzdő szerveződés kampányát felkarolva. A tíz szervezet követeléseiből egy tízpontos kiálltványt állítottak össze, és ezt a tíz pontot, valamint az azokhoz kapcsolódó, sok esetben évek óta zajló aktivitásokat mutatja be a kiállítás. A követelések között olyanokat találunk, mint az állami földterületek visszaszolgáltatása az őslakosoknak, dzsentrifikációs adó bevezetése, kölcsönös segítségnyújtásra alapuló lakhatás vagy épp a kollektív tulajdonjog bevezetése. Ami mindezt különösen izgalmassá teszi, az az, hogy minden bemutatott kampányban aktív szerepet vállalnak építészek is, hol konkrét építészeti megoldásokkal, hol az épített környezetre vonatkozó ismereteikkel segítve a kezdeményezéseket. A pavilon a globálisan jelen lévő lakhatási válság lokális lecsapódásaira mutatott megoldási kísérleteket tárja a világ elé.

Kurátorok: Adrian Blackwell, David Fortin, Matthew Soules, Sara Stevens, Luugigyoo Patrick Stewart, Tijana Vujosevic

5. Ball Theater – a francia pavilon
A francia pavilon célja, hogy felkeltse az utópia iránti vágyat, megteremtve a lehetőségét az alternatív élet és új világok elképzelésének. A kiállítás tiszta geometriai formák kollázsa, melynek fő attrakciója a színpad-lelátóként szolgáló, acélszerkezetű, csonkított gömb, mely valósággal szétfeszíti a központi átriumos teret. A háttérben az installáció vizuális megjelenését erősítő és támogató – mesterséges intelligencia rendszerrel generált – fémes hangok suttognak és visszhangoznak. Az orosz konstruktivizmust előhívó, forradalmi frissességgel ható formák folyamatos performanszok, előadások, kísérletek, ünnepségek és spontán szituációk háttereként szolgálnak. A színpad körüli helyiségekben a színház kellékeit – sámlikat, tükröket, parókákat, ruhadarabokat, ékszereket – helyezték el, melyek a biennálé ideje alatt megvalósuló események díszleteiként és kellékeiként szolgálhatnak. A látogatók, ahogy belépnek a pavilon épületébe, akarva-akaratlanul rögtön a történések aktív résztvevőjévé válnak. A biennálé ideje alatt időszakosan művészek, kutatók és diákok foglalják el a teret, hogy rádióadást sugározzanak, zenés, táncos és összművészeti performanszokat mutassanak be, kollektív részvételre ösztönözve a látogatókat.

Kurátorok: Muoto, Georgi Stanishev, Clémence la Sagna, Jos Auzende, Anna Tardivel

4. Foodscapes – a spanyol pavilon
“Az étkezés során területeket emésztünk meg; minden ami az ember részét alkotja, egyszer a táj része volt." – A 2023-as spanyol pavilon az élelem előállításával és fogyasztásával kapcsolatos tereket egy végtelenül széleskörű tudástárba sűríti, reflektálva komplex társadalmi, politikai, gazdasági és építészeti vonatkozásokra. A kiállítás az egyes élelmiszerek/receptek előállításához szükséges infrastruktúrákat és folyamatokat vizsgálja mélyreható rövidfilmeken, átfogó esettanulmányokon, és a jövőre vonatkozó kísérletező kutatásokon keresztül. A kizsákmányolt emberi, állati és növényi életen kívül fókuszban állnak a konyha terei, a piacok, szupermarketek, utak, autópályák, motelek, kamionok, pihenők, logisztikai központok, élelemfeldolgozó üzemek, kikötők, laboratóriumok, farmok és üvegházak. A pavilon egy olyan sokrétű, vizuálisan és tartalmában is stimuláló recept archívum, mely bemutatja az élelmiszer termelésének, elosztásának, fogyasztásának és emésztésének folyamatait, új lehetőségeket felvetve egy környezeti és társadalmi szempontból fenntarthatóbb rendszer elképzeléséhez.

Kurátorok: Eduardo Castillo-Vinuesa és Manuel Ocaña

3. Open for Maintenance – a német pavilon
Az idei Biennálén több pavilon kurátori csapata is felfigyelt arra a problémára, hogy persze remek dolog egy ekkora léptékű nemzetközi kulturális esemény, de milyen értékeket tud visszaadni a – turisták által már eleve túlterhelt – városnak, a helyi lakosoknak? A Német Pavilon egyike az erre reflektáló helyszíneknek – de ennél jóval komplexebb problémahalmaz az, ami megjelenik itt a "karbantartás" fogalmán keresztül. A koncepció alapja, hogy a pavilont a reprezentáció teréből a termelés terévé alakítja, vagyis kiállítótérből a városi élet mindennapjaiba is becsatolódni igyekvő közösségi térré, Velencéhez kötődő aktivista csoportok bázisává. Hogy mindezt hogyan is képzelik el, azzal hamarosan részletesebben is foglalkozni fogunk, itt azonban a pavilon egy másik – mindettől nem elkülöníthető – aspektusát érdemes kiemelni. A "kiállítás" egyfajta anyagtárolóként működik: a kurátori csapat hónapokat töltött azzal, hogy a korábbi biennálékról megmaradt anyagokat összegyűjtse és katalogizálja azzal a szándékkal, hogy szabadon újrafelhasználhatóak legyenek. A szándék ezzel az, hogy elinduljon egy olyan körforgásos szemlélet a Biennálén, amihez minden nemzeti pavilon becsatlakozhat, létrehozva egy hatalmas anyaggyűjteményt, amiből évről-évre dolgozhatnak a kurátorok és alkotók.

Kurátorok: Anne Femmer, Franziska Gödicke, Juliane Greb, Christian Hiller, Petter Krag, Melissa Angela Alemaz Makele, Anh-Linh Ngo, Florian Summa

2. T/C Latvija – a lett pavilon
A Velencei Építészeti Biennálé kritikusai gyakran hangoztatják, hogy a rendezvény már rég nem az építészetről szól, évről évre hangzatos koncepciókkal bombázzák a közönséget a kurátorok, de ezek valójában csak kiüresedett, áruba bocsájtott szlogenek. Ezt a kritikát fordította át a Lett Pavilon csapata frappáns módon, szó szerint árucikkekké alakítva az elmúlt tíz Biennálé nemzeti pavilonjainak gondolatait. Egy szupermarket polcain sorakoznak a különböző élelmiszerekként reprezentált építészeti gondolatok – mind az 506 darab, ami 2002 óta (ekkor vett részt Lettország először a Velencei Biennálén) megjelent a nemzeti pavilonokban. A látogató így ezekből a kész termékekből válogatva állíthatja össze magának, hogy mit is gondol az építészetről. Kapható például Othernity márkájú céklalé, Spacemaker paradicsomszósz – de a személyes kedvencem a Liberty Bridge sör macskás designja. Aki nem jut el idén Velencébe, az online shopban is megrendelheti a neki tetszőt!

Kurátor: Uldis Jaunzems-Pētersons

1. Partecipazione – az osztrák pavilon
A művészetre kiéhezett látogatók tömege özönli el az osztrák pavilont, de a főbejárat meglepő módon el van falazva, így a szemlélődök balra, a nyugati szárny felé sodródnak. A levegőben vörös “részvétel" feliratú molinó feszül, a falakon sejtelmes képek a biennálét körülvevő falakról és az esemény városi helyszíneiről. A hömpölygő emberek a belső udvarra érve összezavarodva szemlélik, hogy a pavilon jelentős része kordonnal el van zárva. Nem készült el a kiállítás a biennálé megnyitójára? Csalódottságukat leplezve, visszafelé ballagva rá-rápillantanak a kiállított anyagra és lassan összeáll a kép.
A kurátori koncepció szerint egy híddal kötötték volna össze a fallal elzárt osztrák pavilon hátsó udvarát és a helyiek által legsűrűbben lakott velencei negyedet, Castellót. Így elérhetővé téve a biennálé egy szegmensét a város számára, és felhívva a figyelmet arra, hogy a biennálé terei folyamatosan növekednek és fontos térbeli erőforrásokat vesznek el a helyiektől. A koncepciót a biennálé és a hatóságok azonban nem hagyták jóvá, így a híd is csak félig készült el. A pavilon a félév során, a helyieket bevonva, számos programot rendez a városban, nemzetközi szintre emelve a biennále városi szerepéről szóló diskurzusokat.

Kurátorok: AKT & Hermann Czech

+1 Open Giardini – az Unfolding Pavilon
Davide Tomasso Ferrando és Daniel Tudor Munteanu (OfHouses) negyedszer valósítja meg a Velencei Építészeti Biennálé programmal párhuzamosan futó szubverzív pavilonját. Idén a kurátorok, az osztrák pavilonhoz hasonlóan, a Biennálé-kertek köztől elzárt jellegét problematizálják. Rendkívül furcsán hat, hogy a napóleoni időkben létrehozott “közpark" a biennálé időszakán kívül sem hozzáférhető a velencei lakosok számára. Az Open Giardini pavilonjának idei helyszíne a park bejáratától nem messze található – sehova nem vezető és így a problémát jól szimbolizáló – Lando Arch of Sant´Antonio di Castello íves kapuja. A vörös molinó alatt Laurian Ghinitoiu plexire nyomtatott fotói tekinthetők meg, melyeken a Giardinit körülfalazó és CCTV kamerákkal megfigyelt tereket dokumentálta. Ezen kívül a pavilon felhívja a figyelmet egy, a csatorna melletti beszökési lehetőségre, melyet vörös szőnyeggel, lépcsőkkel és “Open Giardni" (legyen nyitott a Giardini) feliratú kapuval koronáztak meg.

Kurátorok: Davide Tomasso Ferrando, Daniel Tudor Munteanu