Világítótorony a magasban

Tíz éves közös gondolkozás és előkészítés után, komoly kihívásokat leküzdve, és még egy helikoptert is bevonva épült új magashegyi menedékház a Fogarasi-havasok népszerű turistacélpontjánál. A Marius Miclaus és az Archaeus iroda vezette, a Mies van der Rohe-díj előzetes válogatásába is bekerült projekt folyamatos műhelymunkák során nyerte el végleges formáját. Bán Dávid írása.

Magashegyi menedékházat építeni nem tartozik a legegyszerűbb építészeti feladatok közé. Ennek ellenére több, főleg kisebb építésziroda, vagy egy-egy koncepció megvalósítására összeálló lelkes csapat próbálkozik valami újjal, valami megoldhatatlannak tűnő kihívással, a természetbe telepített újszerű formával, esetleg korábban meg nem hódított helyekre való építkezéssel. Az eredetileg helyben fellelhető építőanyagokból – leginkább kőből, fából –, a legegyszerűbb technikákkal a helyszínen felhúzott menedékházak alapvető célja az odatévedő turista vagy hegymászó számára a minimális komfort megteremtése, védelemnyújtás az időjárás viszontagságaival szemben és baleset esetén az elsősegélynyújtás.

Románia-szerte komoly kultusza van az aktív turizmusnak, a nagy kiterjedésű hegységek meghódításának, így kiemelt szerep jut a turista- és menedékházaknak. Míg a blipsz és az FKM Műterem csapata egy menedékház sorozat prototípusát és két további darabját készítette el a Székelyföldön – reménykedve a megalkotott egyszerű, a környezetbe jól illő forma továbbterjedésében –, addig a Marius Miclaus vezette, számos sikeres belföldi és nemzetközi projektet jelző Archaeus építészeti iroda egyedi megoldásban, egy tanulmányterv tényleges megvalósításában gondolkozott. A temesvári Miclaus számára – akárcsak egy igazi hegymászónak – maga a kihívás volt a lényeg: a megálmodott, alapvetően extrém körülmények közé elképzelt terv megvalósulása.

A kihívás egy kis költségvetésből létesülő helyi menedékház - ami világítótorony is lehet - építése és telepítése volt a Fogarasi-havasok nehezen megközelíthető, de annál szebb és népszerű helyszínére, a Călțun-tó melletti nyeregbe, mintegy 2100 méteres magasságba. A most megvalósult és a Mies van der Rohe-díj előzetes válogatásába is bekerült projektet egy, a hallgatókkal közösen végzett tízéves kísérleti műhelymunka előzte meg. A helyszín és a konstrukció célja már a közös tervezőmunka legelején megvolt, ezt számos más kritérium megfogalmazása követte: az építmény helyszínre való szállíthatósága, a szélsőséges időjárási körülményeknek való ellenállás, a magashegyi helyszínre gondosan kiválasztott anyagok használata. Majd a projekt résztvevőinek megoldást kellett adniuk a milyen forma, milyen építmény és hogyan kerül a hegyvidék ezen elzárt pontjára kérdésekre. A szállításra – azon kívül, hogy néhány elemet gyalogosan juttattak el a helyszínre – a legmegfelelőbbnek a helikopteres megoldás bizonyult. Az előkészítésekhez az is hozzátartozott, hogy már a tervezés legelső fázisát is megelőzte egy több mint négyórás konzultáció a szállító helikopter pilótájával. Ekkor beszélték meg a szállítás lehetőségeit, a lehetséges technikai megoldásokat és a kivitelezhetőséget. Az itt szerzett gyakorlati tapasztalatok a tervezés folyamán kulcsfontosságúvá váltak, így – leszámítva az időjárás esetlegességét – a szerkezetkész építmény szállítása pontosan tervezhetővé vált.

A helyszínre és az általa adott kihívásra játékosan utaló a(l)ttitude néven futó projekt résztvevőinek alapvető fontosságú volt a szélsőséges körülményekhez alkalmazkodó magas szintű és megbízható munkavégzés, a hatékony kooperáció és a pontos előretervezés. A tervezőcsapat, ahogy azt eredetileg elképzelték, maga valósította meg a teljes kivitelezést is. A helyszínen dolgozó szakági tervezők, további szakemberek – például a hegyi mentők –, illetve a 48 önkéntes segítő számára komoly kihívást jelentett a feladat, ami egyben jelentős nyomásként is nehezedett a résztvevőkre. A helyszín, a szállítási- és építkezési mód szokatlansága, beleértve az adott esetben gyorsan és jelentősen változó időjárási viszonyokat is, minden hibát felnagyíthatott, amelyek akár végzetesek is lehettek volna.

Az építmény elsődleges alapanyaga a keresztlaminált deszka, ehhez acélból épített vázszerkezet társul. Ezek a deszkák nagy ellenálló képességük miatt jó védelmet adnak az esetenként kiadós havazással, vagy az akár óránként 160 kilométeres széllel szemben, miközben világos színűkkel barátságos hangulatot adnak a térnek és nem utolsó sorban kellemes faillatot árasztanak magukból. Az épület külső, dinamikus formáját úgy tervezték, hogy ellenálljon az időnként heves helyi szélnek, ám ez a struktúra a belsőben megjelenve kellemes, óvó hatású zegzugos tereket eredményez. Az épület külsejét alumínium lemezréteg borítja, ami jól harmonizál a köves, sziklás környezettel.

A menedékház roppant egyszerű, de funkcionálisan lényeges építmény. A kirándulóhely népszerű, ugyanakkor Románia-szerte itt éri a hegyi turistákat a legtöbb baleset, így elengedhetetlen volt egy állandóan működtethető elsősegélynyújtó állomás építése. Ezt a tetőzet hátsó, a tó felöli oldalára festett nagy vörös kereszt messziről jelzi. A házban 19 fő számára biztosítanak szálláshelyet is. A menedékház a negyven évvel korábban épült, hasonló funkciójú építményt váltja fel, amely alapja ezentúl leszállóhelyként szolgál a segítségnyújtó mentőhelikopterek számára. Az új épület megszűnő elődjéhez képest néhány méterrel odébb került, így a szomszédos tóba lényegesen kevesebb szennyeződés juthat, ezenkívül a ház is nagyobb védettséget kapott a völgy felől érkező széláramlatokkal szemben.

A tetőből kinyúló torony tövébe kerülő napelemek energiafüggetlenné teszik a házat, míg az épületből kivezetett, kiáramló éjszakai fény egyfajta jelzőként szolgál, távolról is jól felismerhetővé teszi a menedékházat. A tervezői elképzelés szerint maga az épület ezáltal egy olyan tárggyá válik, ami önmagában egy jelet formál, valóságos világítótorony lesz belőle az éjszakai sötétbe boruló hegyek közötti nyergen.

Bán Dávid