10+1 – Szentirmai Tamás DLA

"Nem hiszek a meglévő felszámolásában és a tőle független új létrehozásában, sem a régi feltétel nélküli főlényében, sokkal inkább a folyamatos rétegzettségben, átalakulásban, a ma lenyomatának megjelenésében." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Szentirmai Tamással, a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének vezetőjével készítettünk interjút. 

Szentirmai Tamás 2003-ban diplomázott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési Tanszékén. 2009-2014 között a tanszék meghívott oktatója volt. 2012-ben szerezte meg doktori fokozatát. 2013 óta a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékén tanít. 2016 óta a tanszék vezetője, egyetemi docens.
A tágan értelmezett építészeti tervezés és kutatás mellett képzőművészeti projektekben vesz részt, építészeti fotózással foglalkozik, bútort tervez és készít. Kisebb önálló munkák mellett jellemzően másokkal dolgozik együtt, Vági János az állandó alkotótársa. Kiemelt munkáihoz tartoznak a BME Építészmérnöki Karának K201-es közösségi tere, a Műcsarnokban megrendezett Pult Mögött kiállítás installációja, a Kormányzati Negyed I. díjas pályamunkája, a párizsi Jeune Creation Européenne nemzetközi képzőművészeti biennále fődíját elnyert Növekedési struktúrák installációja és a Vukoszávlyev Zoránnal közösen írt Kortárs Portugál Építészet című könyv. Kutatási területe az építészeti határterületek és a hagyományok kortárs értelmezése.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Kísérletezés határok nélkül.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Több is van és gyakran változik attól függően, hogy éppen mi foglalkoztat. Ami elsőre eszembe jut, az a portugál João Mendes Ribeiro coimbrai Vizuális Művészetek Központja, ami nagyon jól illusztrálja számomra az építészet határnélküliségét. Az 500 éves falak között egy évtizede létrejött Vizuális Művészetek Központja életében a történeti épület, az új belsőépítészet és a bútorok szoros egységet alkotnak, nem is igen lehet őket megkülönböztetni, mind a tér sokszínű részét képezik, és annak rugalmas működését segítik. A bútor épület léptékűvé növekszik, az épületelemek bútorszerűek, teljesen elmosódik a diszciplínák közötti határ.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Inkább a meglévőt használnám régi helyett, nem tartom különösen fontosnak, hogy mennyire régi valami, nem attól gondolom értékesnek. Az új reflektál a meglévőre, helyzetbe hozza, kiemeli a lényegét, értékét, vitatkozik vele vagy ellensúlyozza esetlenségeit. A lényeg, hogy kommunikálnak. Nem hiszek a meglévő felszámolásában és a tőle független új létrehozásában, sem a régi feltétel nélküli főlényében, sokkal inkább a folyamatos rétegzettségben, átalakulásban, a ma lenyomatának megjelenésében. Érdemes visszatérni az előző kérdésben említett coimbrai házhoz, ahol nagyon érdekesen, szemléletesen és a meglévőt gazdagítva jelenik meg ez a szemlélet. Az épület terei az eredeti téralakítást tükrözik, az új funkció igényeit karakteresen eltérő, bútor szerű kialakítások szolgálják ki, melyek izgalmas párbeszédbe elegyednek a meglévővel, absztrakt módon idézik fel a régit, reagálnak a meglévő egyedi helyzeteire.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

A BME Építészmérnöki Karának 2011-ben megépült, új közösségi terme, a ma 210-esnek hívott terem számomra különleges pillanatban született, izgalmas összekapcsolódásokat eredményezett, és ezért mind a mai napig kiemelten figyelek rá. Ekkor készült a portugál építészetet bemutató könyv is, melyben hangsúlyosan foglalkoztunk a történeti épületek átalakulásával, az ott megismert példák – többek között a már említett coimbrai múzeum is – nagy hatással voltak a tervezésre. Ekkor kezdett foglalkoztatni az építészet rugalmassága, folyamatossága, mely fogalmak hangsúlyosak voltak ebben a munkában, és azóta is fontosak. Tulajdonképpen nem csináltunk mást, mint megtisztítottuk az eredeti teret az évtizedek során bekerült elemektől, és egy darab, nagyméretű, változtatható bútorral biztosítottuk a sokféle használatot, a tér átalakulásait. Jó látni, hogy az egyszerű beavatkozás ellenére mind a mai napig jól működik egészen eltérő esetekben is. Ráadásul különösen szerencsés egybeesés volt, hogy a terem átadása után itt védhettem meg a doktori értekezésemet, aminek alapja az említett könyv volt.

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Szerencsének és egyben sikernek tartom, hogy a sokféle irányú munkáim miatt szinte mindig valami új helyzetben lehet kipróbálni magam. Sikernek tartom, hogy teljesen meglepő helyekről kérnek fel együttműködésre, és hogy sokakkal van lehetőségem egy-egy feladaton együtt gondolkodni.

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Mostanában főleg az oktatás, a debreceni építészmérnöki tanszék vezetése a meghatározó az életemben, és próbálok ezzel a szemmel is figyelni az építészetre. Próbáljuk a helyi építészeti problémákat megtalálni, a helyi sajátosságokból kiindulni, illetve azt a kérdést körüljárni, hogy mi is a “helyiség" jelentősége. Ettől nem teljesen függetlenül az építészet, a szakma határai foglalkoztatnak, az együtt dolgozás más területekkel és az építészet társadalmasítása. Próbálunk különböző eszközökkel (kiállítás, kutatás, könyv, előadás, beszélgetés) diskurzust kezdeményezni, a szakma lehetőségeit kézzelfogható közelségbe hozni.

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

A terveim is jellemzően az oktatással kapcsolatosak. Folyamatosan igyekszünk bővíteni az oktatási lehetőségeken, új személyeket, témákat, módszereket bevonni a képzésbe. Sajnos a járványhelyzet eléggé megakasztotta ezt a folyamatunkat, de reméljük tavasszal már tovább tudunk dolgozni a képzés színesítésén, a tanórák melletti szakmai programokon.

Legfontosabb tervünk a közeljövőre a Szárító Műhely nevet viselő közösségi alkotóház elindítása. A Debrecen belvárosában található, jelenleg felújítás alatt álló, egykori ipari épületben reményeink szerint a jövő évben tud elindulni a kreatív munka. Az egyetem alkotóháza lesz, amit műteremként, előadó-, kiállító- és workshop térként fogunk használni, egy nyitott szakmai közösségi teret létrehozva, ahol a várossal is szoros kapcsolatot tudunk kialakítani.

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Legyenek nyitottak a kísérletezésre, a nem szokványos megoldásokra és útvonalakra.

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

• könyv: Alessandro Baricco: Selyem
• film: Wim Wenders: Lisszaboni történet
• zene: Sixto Rodriguez: Sugar Man

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

Például a berlini Raumlabor kollektívával. Az ő interdiszciplináris megközelítésük, társadalmi szerepvállalásuk, kísérletező attitűdjük nagyon inspiráló, és meggyőződésem, hogy nagyon sok aktuális problémára kínál társadalmilag, gazdaságilag okos megoldást.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Álmosdi Árpáddal.

Szerk.: Sütöri Laura