Vita az építészetről, a magyarországi építészeti vitákról és vitakultúráról II. – A ”tulipános vita”

Bánszegi Bíborka cikksorozatának második részében a hazai panelkérdés központi vitáját, a tulipános vitát elemzi. Értelmezi a különböző pozíciókat és röviden ismerteti a vita szereplőit, előzményeit és következményeit. 

[ A sorozat I. része az 1951-es "nagy építészeti vitáról", vagyis szocreál stílusdiktátumot meghatározó diskurzusról szólt. A cikk ezen a linken érhető el. ]

A talán máig legszélesebb körben ismert építészeti vita az 1975-ben zajlott “tulipános" vita. Az Élet és Irodalom, valamint a Magyar Építőművészet c. folyóiratokban publikált kritikák és vélemények gyújtópontját a Csete György vezette Pécs csoport “paksi kísérlete" adta, mely során az 1973-ban Paks város kishegyi területén megkezdett, a Paksi Atomerőműhöz tartozó lakótelep építésének befejezésére kérték fel a csetééket, mivel az addigi fázisokban megvalósult, orosz házgyári mintára elkészült lakások nem tetszettek a lakóknak. [1]

A Pécs csoport továbbfejlesztett panelházainak megvalósulása után, 1975-ben Major Máté: Nagypanel és tulipán című bírálata indította el azt az építészeti és közéleti diskurzust, melyben a paksi házak ornamentikája kapcsán vetődtek fel újra a magyar építészet formai útkereséséhez, a lakásépítéshez, valamint a panelépítéshez kapcsolódó aktuális kérdések.

A vitához egészen kivételesen módon nem csak építészek, de más társművészetek képviselői is hozzászóltak, valamint az Élet és Irodalomban külön “rovatot" kapott: Vita az építészetről címen. Cikksorozatom első részéhez hasonlóan, az összes hozzászólást nem elemeztem, csak azokat, amelyek a kiemelt szempontomhoz kapcsolódtak, a magyar építészet stíluskereséséhez.

A vitacikk-folyam során a következők publikálták véleményüket:

Az Élet és Irodalom c. folyóiratban:

Major Máté, Nagy László, Vadas József, Kerényi József, Ilosvai Ferenc, Berey Katalin, Dr. Szűcs István, Szilágyi István, Melocco Miklós, Zöldy Emil, Rév Ilona, Hoffmann Tamás, Preisich Gábor, Csete György, D. Blazsek Gyöngyvér, Deák László, Dulánszky Jenő, Jankovics Tibor, Kistelegdi István, Kovács Attila, Nyári József, Oltai Péter, Pálfi Miklósné, Szabó György, valamint az Élet és Irodalom szerkesztősége.

A Magyar Építőművészet c. folyóiratban:

id. Dr. Kotsis Iván, Granasztói Pál, Gerő László, Weichinger Károly, Pogány Frigyes, Cserba Dezső, Janáky István, Preisich Gábor, Finta József, Dr. Bonta János, Heim Ernő, Vadász György, Horler Miklós, Komjáthy Attila.

A vita előzményei

Lakótelepépítés

A szocializmus alatti erőltetett iparosítással együtt járt a gyárak munkásainak lakásigényét kielégítő lakótelepépítés, a szovjet minta alapján meghatározott panelépítkezés. A lakásépítés elősegítette a célul kitűzött urbanizációs folyamatok felgyorsítását, valamint háttérbe szorította a magántulajdonú családi házakat. A meghatározott elemekből, típusokkal történő, házgyári tervezés erősen megkötötte az építészek kezét és háttérbe szorította jelentőségüket és visszavetette az egyéni fejlődés és építészeti fejlesztés lehetőségét. Olyan “sablontelepek" jöttek létre, melyek mennyisége – a lakásállomány növelése önmagában – elismerendő, azonban minőségük vitatható. [2]

1956 után enyhült a kultúrális diktatúra a művészetek minden területén, így az építészetben is. A forradalom után konszolidálódó hatalom visszás lakásviszonyokat örökölt a lakótelepek kétséges és elutasított látványával.

Ennek feloldásaként, hogy társadalmi bázisát megerősítse, a hatalom szeretett volna érzékelhető változásokkal javítani a panelprogram megítélésén. Így érkezünk meg az 1961-ben meghirdetett tizenöt éves lakásépítési programhoz.

Csete György és a Pécs Csoport

A Pécs Csoport, melynek vezetője és szellemi atyja Csete György, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építész Karának Lakóépítészeti Tanszékén kezdett el formálódni, ahol Csete külsős konzulensként vett részt a tanításban.

Jankovics Tibor visszaemlékezése szerint, 1968-ban kerültek le Pécsre dolgozni (miután Bachman Zoltán a kollégiumi szobájukban “rájuk förmedt"), ahova Csete 1971-ben követte őket.

Pécsen éppen igyekeztek megújítani a baranyai építészirodát. Ezt a megújulást vezette Mischl Róbert igazgató, aki a kockázatot és a felelősséget is vállalta a fiatal és a rendszerből kissé kilógó gondolkodású Pécs Csoport munkásságáért.

1972-ben hivatalosan is megalakult a Pécs Csoport, melynek tagjai:

Csete György, D. Blazsek Gyöngyvér, Deák László, Dulánszky Jenő, Jankovics Tibor, Kistelegdi István, Kovács Attila, Nyári József, Oltai Péter és Pálfi Miklósné.

A korszellem hozta magával a természethez való visszanyúlást, a hagyománykeresést. A tömeges panelépítészet által egyértelműen megerősödő technicista hozzáállás és a szűk gazdasági szempontok által megkötött kezű építész helyzetét, és az ennek nyomán létrejövő építészetet a Pécs Csoport egyértelműen embertelennek tartotta és igyekezett elhatárolódni tőle. Keresték az utat, mely az építészet humanizálása felé vezet és ehhez a kapaszkodót a magyar népművészetben vélték fellelni. A csoport 9-10 évig dolgozott és gondolkozott együtt építészeti kollektívaként, mely során nem csak házakat terveztek, de kiállításokon, kiadványokban és újságcikkekben igyekeztek bemutatni és képviselni irányvállalásuk. A csoport végül, részben a tulipán vita hatására 1978-ban feloszlott.

Csete György: Anyanyelvünkön beszélünk-e építészetünkben? [3]

A tulipán vitát kirobbantó házak megvalósulása előtt jelent meg a Művészet c. folyóiratban egy rövid manifesztó, amely jól mutatja a Pécs Csoport formakeresésének folyamatát és egyértelműsíti a csoport népi építészethez, természethez, organikus formákhoz való ragaszkodását.

A szövegben az építészet harmónikus létrejöttéhez kapcsolódva – a zenéhez hasonlítva – kiemelik a hagyományok és közös alap fontosságát, melyet a “nyelv, a hagyomány legmélyebb emberi rétege"-ként definiálnak, célként pedig az anyanyelvi építészet művelését fogalmazzák meg.

A vita

Major Máté: Nagypanel és tulipán [4]

Elismerő szavakkal kezdi Major Máté publicisztikáját az Élet és Irodalom címlapján, miszerint a "nagybetűs Ifjúságot" nem szabad visszafogni, újító és határfeszegető magatartásukra szükség van, hogy az “öregség" nehogy eltunyuljon. Ennek ellenére mégsem tud szó nélkül elmenni a paksi házak mellett.

A Pécs Csoport hitvallását mind ideológiai, mind gyakorlati szempontból tévesnek ítéli meg. Major, majd 25 évvel az ún. "Nagy Építészeti Vita" után, amelyben még a haladó magyar hagyományok keresését gyakran hasonlították a népzene és népköltészet hasonlóságához és hatásához a zenére és költészetre (habár igaz, abban a vitában ez nem Major álláspontja volt), elhatárolódik attól a gondolattól, hogy a népi építészet formáit adaptálni lehetne az új építészetben. Azt tanácsolja, hogy a népi építészetet produkálók magatartásával keressen az Ifjúság rokonságot, ne pedig annak formáival.

Breuer Marcell és Walter Gropius előadásai és állításai segítségével érvel a tartalom és forma összefüggéseiről és a helyes építészeti értelmezésről, mely szerinte bizonyítja, hogy a nagypaneles szerkezet soha nem szervülhet össze “nemzeti" tulipánokkal.

Legélesebben a “haladó népművészeti hagyományok" ellen szól Major, melyek szerinte nem léteznek. “Csak hagyományaink" vannak. A népművészet nem teremt és nem tart meg közösségeket álláspontja szerint, hanem épp fordítva a közösségek teremtették meg a népművészetet, amelyet az is mutat, hogy nincsenek már ilyen közösségek. “a feudalizmus nyomása alól felszabadult parasztság maga veri szét, kótyavetyéli el igazi népművészetét" A Pécs Csoport paksi kísérletét teljes tévedésnek minősíti, melyet korrigálni lehet és kell.

Nagy László: Hol a tulipán? [5]

Nem lehet tudni, hogy Major Máté vitaindítónak szánta-e a cikkét, ahogy azt sem, hogyha Nagy László költő nem veszi szívére a Pécs Csoport fiataljainak ügyét, mert-e volna bárki ellene mondani a nagy tiszteletnek és presztízsnek örvendő Majornak.

Nagy elítéli Major lealacsonyító hangnemét mellyel visszavetheti az emberi, korszerű építészet felé való törekvést, a rideg, embertelen és művészi megformálás híján lévő panelektől. Hagyomány és korszerűség harmóniája mellett szólal fel, valamint hangsúlyozza a népművészet megtartó erejét. Az ornamens tekintetében pedig kiemeli, hogy nem mázolmánytól, hanem tapintható plasztikai leleményről van szó.

Majornak pedig a következő tanácsot címzi: “Az építészeti kritikusnak a tájékozottság totálisan szükséges. És a megcsontosodás mindig konzervatív és retrográd."

Major Máté: Itt a tulipán! [6]

“Az új építészet jó ügye" érdekében szokásával ellentétben Major reagálni kényszerül Nagy László kritikájára. Véleményén nem változtat, azonban alaposabban kifejti mit szeretett volna problematizálni Nagypanel és tulipán c. írásában. Major úgy gondolja, az építészetnek előbb belülről kell megújulni, tartalmában kell jobbá, nemzetibbé válnia és ezt a megújulást tudja majd lekövetni formailag. Úgy véli minták préselésével a panelbe még inkább felmentést kap az építőipar a panelek fejlesztése alól. Major szerint a dekorálás egy hamis módszer mind a jobbításra, mind a magyarosításra, mert az megtévesztő az épület konstrukciós jellegét illetően.

Nagy László: Hol az építőművészet? [7] 

“Feleletet vártam arra, miért nincs emberi és modern építészetünk." Nagy László szinte tetemre hívja Majort válaszában, rámutatva hogy a modern építészet válságának a kérdésére, ha Major - több évtizedes teoretikus, tanszékvezető, egykor az Építőművészek Szövetségének elnöke - sem tud válaszolni, akkor kié a felelősség, kinél kell keresni a válaszokat?

Hozzászólások

“A vitatott téma elvi és szakmai vonatkozásiról szeretnénk tovább folytatni az eszmecserét, túllépve a párbeszéden, s közelítve a tényszerűbb és higgadtabb érvekhez." [8]

A következő számokban megjelenő véleménycikkek és kritikák két fő témát járnak körül: a panelépítészet kialakulásának gazdasági törvényszerűségét, az így megvalósuló házak tökéletlenségeit, valamint a díszítés mint magyar jelleg megjelenésének problémáját a homlokzatokon és annak inkoherenciáját a házak szerkezetével, funkciójával.

Különböző mértékben, de minden hozzászóló elismeri, hogy a panelépítészet bár a legjobb megoldás a lakáshiány megoldására, formája kezdeti állapot, melynek hibáit és hiányosságait nem szabad elhallgatni, azonban bizakodni kell a jövőben ezek megoldásában. [9]

Az építészet belülről jövő, tartalmi megújulása mellett érvelnek, amely magával tudja hozni a megfelelő formát, hitelesebben tükrözni a magyar építészet magyar jellegét, mint a paksi tulipános házak motívumai.

Pécs Csoport [10] : Kísérletünk Pakson

A Pécs Csoport manifesztójában a nagypaneles lakásépítési technika szükségszerűségének elismerésével kezdi, paksi kísérletük bemutatását, kihangsúlyozva azonban, hogy ennek nem lehet szükségszerű velejárója a merevség és sematizmus.

Elképzeléseiket, amíg a jövőben ki nem alakul az a feltételrendszer, amelyben képesek lesznek a differenciált igények mennyiségi és minőségi kielégítésére, a következőkben határozták meg: A lakások komfortja, belső humánus tartalma, és az épületek, lakóterületek külső merev üressége közötti ellentmondás fokozatos feloldása. Olyan szociális környezet kialakítása, amely széles körben ismert alapokon nyugszik. Az épületek alapterveit, alaprajzi, szerkezeti és formai megjelenését a lehetséges mértékig korszerűsítették. Nyilatkozatukban kiállnak kísérletük mellett és nyíltan felteszik a kérdést: Van-e, lehet-e, szükséges-e, hogy sajátos arca, karaktere legyen építészetünknek, és ha igen, melyek az előfeltételei ennek?

A vita következményei

A vita hatására, a szinte egybehangzó szakmai elutasítás nyomán, valamint minisztériumi utasításra 1976–ban véget vetettek a paksi kísérletnek. Az Ifjúsági Iroda még két évig létezett, majd tagjai szétszéledtek és különféle irodákban helyezkedtek el. A Pécs Csoport ezután is rendezett még néhány kollektív kiállítást, egészen 1978-as feloszlatásukig. [11]

Ennek ellenére már 1979-ben megjelenik egy méltató cikk Dénesi Ödön tollából a Városépítés c. folyóiratban, melyben a paksi lakótelep tulipános házairól ír. [12]

1980-ban pedig Erdei András Csete egyik tanítványa révén újjáalakul a csoport és igyekeznek bekapcsolódni a nemzetközi építészet vérkeringésébe, 1981-ben három kiállítást valósítanak meg Helsinkiben, Jyvaskylaban és Stockholmban. Ugyanebben az évben jelenik meg Jonathan Glancey tanulmánya az Architectural Reviewban [13], aki a kísérletet egy humánusabb környezet megteremtésére irányuló szerencsés vállalkozásként fogja fel. [14]

Az ezredforduló után a tulipános házakat végül levakolják, 2009-ben a felújított épületeket benevezik az Év homlokzata pályázatra, ahol a szépségversenyben oklevelet nyernek.

Hivatkozások:

1 JANKOVICS Tibor: A pécs csoport. PRAXIS kon- ferencia, 2015. PRAXIS#02 - Jankovics Tibor - A pécs csoport - YouTube (utolsó elérés:2024.11.02.) 

2 SIMON Katalin: A tulipán vita. Iskolakultúra, XVI. évf., 2006/6 13-27

3 CSETE György: Anyanyelvünkön beszélünk-e épí- tészetünkben? Művészet, XIV. évf., 1973/9 13.

4 MAJOR Máté: Nagypanel és tulipán. Élet és Iroda- lom, XIX. évf., 1975/39, 1-2.

5 NAGY László: Hol a tulipán? Élet és Irodalom, XIX. évf., 1975/40, 3.

6 MAJOR Máté: Itt a tulipán! Élet és Irodalom, XIX.        

7 NAGY László: Hol az építőművészet? Élet és Iroda- lom, XIX. évf., 1975/41, 5.

8 Élet és Irodalom, XIX. évf., 1975/41, 5.

9 VADAS József: Ellenség-e a panel? Élet és Iroda- lom, XIX. évf., 1975/42, 5.

10 Csete György, D. Blazsek Gyöngyvér, Deák Lász- ló, Dulánszky Jenő, Jankovics Tibor, Kistelegdi István, Kovács Attila, Nyári József, Oltai Péter, Pálfi Miklósné

11 VADAS József: A tulipán-affér - A Pécs Csoport pak- si lakótelepe. In: P. SZŰCS Julianna - BACHMANN Erzsébet (szerk.): Pécs építészete tegnapelőtt, tegnap, ma, holnap. Budapest: Balassi Kiadó, 2020. 81-95.

12 DÉNESI Ödön: Egy születő új város: Paks. Város- építés, 1979. 1. 15–24.

13 GLANCEY, Jonathan: Pécs Group. Architectural Review, 1981. december.

14 SIMON Katalin: A tulipán vita. Iskolakultúra, XVI. évf., 2006/6 13-27

Szerk: Őze Sándor