Közélet, hírek

5 milliárdnyi forrás nyílik meg közterületi rehabilitációra a Fővárosnál

1/0
Hirdetés
1/0
Közélet, hírek

5 milliárdnyi forrás nyílik meg közterületi rehabilitációra a Fővárosnál

2013.05.02. 14:40

Kiszélesített értelemben kezdi el használni a "városrehabilitáció" fogalmát a főváros - derült ki egy vadonatúj rendelet, és az ennek alapján a napokban kiírásra kerülő pályázat kapcsán. Az irányok jók, a határidők szorosak, a paradigmaváltás ott lóg a levegőben. Május 10-én Finta Sándorék a Design Terminálba várják az érdeklődőket.

2013. áprilisában a lakástörvényben rögzített városrehabilitációs keret felhasználásának új szabályairól a főváros új rendelet alkotott, amelyben a közterületi rehabilitáció kérdését a városrehabilitációs törekvéseken belül magasabb, sőt a legmagasabb polcra emeli. A kiemelés nem volt nehéz, mert 2013 előtt a városrehabilitációs keret szinte kizárólag önkormányzati és társasházi tulajdonú lakóingatlanok felújítására, fejlesztésére szolgált: mintegy 12 Mrd forint kifizetése történt meg ilyen céllal. Azaz a közterületi rehabilitációra ebből a keretből eddig jószerivel nem jutott pénz. Mindez mutatja, hogy a főváros - ragaszkodva eddig a lakástörvény betűjéhez - ez idáig szűken, tulajdonképpen pusztán lakásrehabilitációs projektek halmazaként értelmezte a városrehabilitációt. A mostani rendelet megszületése éppen ezért értelmezhető egyfajta szakpolitikai paradigmaváltásnak is: a főváros – a nyugati nagyvárosokhoz hasonlóan - kezdi felismerni hogy kevés forrásból nagy változásokat a város megújítása terén a közterületen lehet elérni.

A legmagasabb polcra helyezés azonban még ezzel együtt is meglepetés: a rendeletben megfogalmazott A, B, C, D programok közül 2013-ban csak az 'A' (közterület komplex megújítása) és a 'B' (Közösségi célú városrehabilitációs programok) célokra lehet pályázni, mintegy 5 milliárdnyi keretösszeg erejéig, amelyet utófinanszírozásban, 80%-os támogatási intenzitással tervez támogatni a főváros. Az ’A’ típusú pályázatokra projektenként 200-600 MFt erejéig, a ’B’ típusúakra 5-80 MFt erejéig lehet pályázatokat benyújtani. Ha úgy vesszük ezen belül is egyfajta mini forradalomnak számít a bevonásra alapozott 'B' típusú pályázati csomag megjelenése a kiírásban.  

Az erről szóló rendelet tervezet, valamint az ez alapján megszülető (az április végi fővárosi közgyűlés által jóváhagyott) pályázati kiírást a Finta Sándor főépítész vezette városépítési főosztály munkatársai (Deák Krisztina Erzsébet, Bokányi Imre, Horváth Dániel, Jani Anna) valamint Erő Zoltán jegyzik, akik több további külső szakértő bevonásával dolgozták ki a pályázati formákat. Pályázni a projektekre kerületi önkormányzatoknak és a fővárosnak lehetséges, ám a pályázati feltételek között van a partnerségi kapcsolatok kiépítése civil szervezetek és a magántőke irányába.

Az elfogadott 27/2013 (IV. 18) fővárosi kgy. rendelet alapján a főváros a napokban bocsátja ki a hivatalosan is a pályázat szövegét, illetve 2013. május 10-ére sajtótájékoztatót hirdetett a TÉR_KÖZ fantázianéven futó pályázati hirdetmény propagálására.

A sikertörténetnek azonban vannak árnyoldalai is: a pályázati határidők rendkívül szorosak. Habár a forrás elvben 2015-ig nyitott, nem lehet az ütemezésben nem észrevenni a helyhatósági választásokra időzítettség szándékát, mindez pedig határidős nyomás alá helyezi a tervezőket, civil és magánszereplőket, kerületi önkormányzatokat, nehezen mozduló apparátusokat egyaránt. Nagyon kérdéses, hogy ilyen rövid idő alatt képes lesz-e ledolgozni a kerületi bürokrácia azt a 'civilizációs hátrányt', amely ma jellemzi a civilekkel történő párbeszéd területén, illetve hogy a feszített tempó nem fogja-e inkább az 'A' típusú, "egyszerűbb" pályázatok irányába terelni a kerületi önkormányzatokat.

Ezzel együtt is nagy lehetőségnek számít a kiírás, főként azoknak a projekteknek, amelyek már valamilyen előkészítettségi fokon (tanulmányterv, vázlatterv) állnak, ott porosodnak a kerületi tervtárakban vagy a civil szervezetek polcain, vagy éppen a korábbi finanszírozási hiány miatt képeznek döglött aktákat. A pályázati kiírás július 31-ig már koncepciót, durva költségszámításokat kér, 2014. február 28-ig pedig már részletes - ha szükséges, engedélyes - terveket.

A Városépítési Főosztály munkatársai – érzékelve az időprést – 2010. május 10-én 9 órától moderált műhelybeszélgetést hirdetettek az érdeklődő szakembereknek, civileknek az Erzsébet téri Design Terminálba, ahol jó példák gyűjteményével várják az érdeklődőket, egyben várják a konkrét felvetéseket és projektötleteket, hogy felmérhessék, mekkora lehet az érdeklődés. Szeretnék egyben arra is ösztönözni a szakmai szereplőket, hogy azok alulról kezdjék el ostromolni projektjavaslataikkal a választott kerületük önkormányzati döntéshozóit, főépítészeit, szakmai irányítóit, hogy abból minél több konkrét megvalósulást lehessen elérni.

(A rendelet és a pályázati kiírás szövege, valamint a részletes prezentáció letölthető a cikk jobb oldalán található "letölthető dokumentumok" dobozból.)

Bardóczi Sándor 

 

 

Vélemények (1)
Pákozdi Imre
2013.05.02.
15:45

Javítás: építészi bűntett készül, beruházó és engedélyező társtettesekkel a Váci utcában (és nem a Belgrád rakparton, ahogy tévesen írtam): Kovács Béla hajdani kisgazda politikus házának üvegkalickás ráépítése. Erről - ha nem is egészen így -  és sok minden másról szól Zsuppán András kiváló írása a Heti Válasz legújabb számának 16 - 18. oldalán.

Lám, lám, ha egy divatirányzat - jelesen a régi házakra történő kortársi ráépítés - megfontoltság, ízlés, elméleti megalapozottság, "akadémikus" műhelymunka és az e munka felét kitevő szakmai vita nélkül terjed, mint a kergekórság. Már Reimholz Péter utolsó munkája, a Szabadság téri hotel ráépítése sem sikerült; de a kiváló építész próbálkozása úgy látszik, felbátorított némelyeket, és itt a szörnyűség: a Kisgazda-ház és a Dunapart, elcsúfítva. Nem tudom, ki tervezte, de nagyon ciki.

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.