Művésztelep a villányi Templomhegy területén – Páll Csanád diplomamunkája
Páll Csanád a villányi Templomhegy területére tervezett művésztelepet, műtermekkel, alakítható közösségi- és kiállítótérrel, valamint lakóegységekkel. A diplomamunka figyelmet fordít többek között az épület közösségformáló hatására, a funkciónak megfelelő tájolásra, a természetközeli helyszínnek megfelelő anyaghasználatra is.
Egy német zsinagóga újraszületése – A regensburgi Közösségi Központ és Zsinagóga épületkomplexuma
"Különleges, kihívásokkal teli építészeti feladattal szembesülhet az az építész, akinek megadatik egy zsinagóga tervezése, egy mélyen traumatizált közösség szellemi otthonának, téri igényeinek megfogalmazása. Kiváltképpen Európában, egy német kisváros, így Regensburg esetében is, ahol a huszadik századi tragikus történelmi események nyomai az épített térben is máig olvashatók." Tóth Ágnes TDK dolgozatában a regensburgi zsinagóga Staab Architekten építésziroda tervei alapján megvalósult újjászületését vizsgálja.
Az Építész Stúdió III. díjas terve egy cseh általános iskola sportcsarnokbővítésére kiírt pályázatán
Az Ostrava és Zsolna között elhelyezkedő Valašské Meziříčí település nyílt építészeti tervpályázatot írt ki egy új sportcsarnok elképzelésére, mely a város legnagyobb általános iskolájának testnevelésóráin túl, a hétvégi és esti órák során, a tágabb közösség számára is a mozgás otthonaként szolgálhat. Az Építész Stúdió tervét az építészek szavaival adjuk közre.
Hol utca, hol tér: a kecskeméti Széchenyi tér
Kecskemét központjában a 19. század végére egy impozáns, több elemből álló, de kellőképpen egybefűzött főtér-rendszer alakult ki. Ennek egyik csücske, az egyfajta mostohagyerekként ható Széchenyi tér, amely ugyanakkor integrálja a közlekedés, a kereskedelem, a kultúra és az idegenforgalom kiemelkedő funkcióit. Bán Dávid írása.
Egy nyughatatlan magyar – film és könyv Weidlinger Pál statikus mérnök kalandregénybe illő életéről – filmvetítés, könyvbemutató és beszélgetés a szerzővel
2024. május 17-én, pénteken a Walter Rózsi-villában mutatja be Tom Weidlinger Egy nyughatatlan magyar című könyvét, melyet édesapja, Weidlinger Pál statikus életéről írt. Az eseményen levetítik az élettörténetet feldolgozó filmet is, melyet egy beszélgetés követ majd a könyv szerzőjével.
Megújult a Ladics-ház Gyulán
A 19. század elején épült földszintes polgárház országos jelentőségét az adja, hogy benne megmaradtak az itt élt család életmódját tükröző eredeti bútorok, tárgyak, öltözékek és a szellemi életükről tanúskodó emlékek. Az épület már 35 éve múzeumként működik, most azonban a felújításoknak köszönhetően eddig nem látogatható heyliségek, a konyha, a kamra és a fürdő is megtekinthetővé vált.
A Vadász és Társai tervezi a Mohácsi Nemzeti Emlékhely új kápolnáját
Vadász György irodája nyerte el a Mohácsi Nemzeti Emlékhely új kápolnájának tervezésére kiírt közbeszerzési eljárást. Így egy építésziroda kezében összpontosul az 1976-ban, szintén Vadász György tervei alapján felépült történelmi emlékhely nagyszabású rekonstrukciója és bővítése, melyet a mohácsi csata közelgő 500. évfordulója alkalmából terveznek megvalósítani egy kormányzati beruházás részeként.
Tradíció és modernitás harmóniája a hegyi idillben
_
Támogatott tartalom
Lakóépületek ipari technológiával
_
Támogatott tartalom
Fa és alumínium
_
Támogatott tartalom
Épületek
Szinergia a múlttal és a környezettel – Bemutatkozik a BEM Center
2024 februárjában adták át a BEM Centert, amely a második kerületi városképhez, valamint a dunai panorámához szorosan hozzátartozó Radetzky-laktanyából alakult át. Az épület egyike annak a két épületnek, amely a volt laktanya területén valósult meg: a BEM Center elnevezésű irodaház mellett a Kimpton Bem Budapest nevű hotel fejlesztése még folyamatban van. A beruházó és fejlesztő Market Asset Management Zrt., a kivitelező Market Építő Zrt., valamint a 3h építésziroda munkája nem szűkölködött kihívásokban.
Alba Aréna, a rejtőzködő ikon
"Elkészült az épület, amely bizonyosan a város ikonikus alkotásává lesz" – írja Skardelli György a Balázs Mihály és Tarnóczky Tamás Attila által tervezett, a napokban immár hivatalosan is átadott Alba Arénáról. "A lényeg, hogy megszületett egy jól befogadható, ikonikusan egyszerű, szerethető forma" – fogalmaz a szerző.
Sarokház Vácon
A saroktelek adta lehetőségek kihasználásával és a telken jó állapotban megmaradt borospince új épületbe való integrálásával valósult meg a PRETON Architecture által tervezett családi ház. Az épületet a projekt vezető tervezője, Prekup Dávid mutatja be.
Programok
A használó felszabadítása – 7. midissage az ”A következő 50 év” kiállítássorozathoz
"A következő 50 év" kiállítássorozat keretében olyan építészeti praxisok mutatkoznak be, amelyek foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az összeomló klíma, átalakuló társadalom és a fogyatkozó nyersanyag korában, tehát a következő 50 évben, hogyan alakul a szakmagyakorlás, milyen építészeti vagy urbanisztikai válaszok születnek. A kiállítássorozat következő midissage alkalmán a Partizan Architecture építészei beszélgetnek Kammermann Lillával, a girls can scan kollektíva tagjával.
„Légy ott a kertben!” – Nyitott kertek hétvégéje
Idén május 31. és június 2. között rendezik meg a „Légy ott a kertben!" eseménysorozatot. Történeti kertek, kastélyparkok, arborétumok és gyűjteményes kertek nyitják meg kapuikat a közönség előtt annak érdekében, hogy ingyenesen megtekinthessék, és szakmai vezetés mellett jobban megismerhessék közös kertépítészeti örökségünket. A szervezők május 20-ig várják azon kertek jelentkezését, akik részt kívánnak venni a 2018 óta hazánkban minden évben megrendezett programon.
HelyiÉrték | III. Építészeti Nemzeti Szalon – kiállítás a Műcsarnokban
A Műcsarnokban ötesztendős ciklusokban mutatkozhatnak be az egyes művészeti ágak. 2024-ben újra az építészet kerül reflektorfénybe. A május 11-én nyíló, HelyiÉrték címet viselő III. Építészeti Nemzeti Szalon című kiállítás az elmúlt öt év hazai és határon túli építészetét összegzi. A szigma jelölést logójául választó tárlaton a látogató korunk legfontosabb kihívásaihoz kapcsolódó, aktuális kérdéskörök szerint csoportosítva ismerhet meg különböző építészeti gondolatokat.
Közélet, hírek
DANU néven alapítottak céget hazai urbanisztikai és építőipari digitális szakemberek
Egy cégben egyesült az építőipari digitalizációs eljárásokban és a stratégiai és urbanisztikai tervezésben több évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakemberek csapata. A DANU Dávida Eszter, Erős Tamás, Kádár Bálint, Pál Attila és Szemerey Samu vezetésével ötvözi az építészeti, várostervezési és digitális megoldásokat, teljes körű, integrált szolgáltatásokat nyújtva ügyfeleinek.
Helyreállítják Sátoraljaújhely ikonikus szórakozóhelyét, a Borbarlangot
Az 1971-ben megnyitott Borbarlang egy időben Sátoraljaújhely közkedvelt szórakozóhelye volt, de az 1990-es évek közepén történt bezárását követően állapota jelentősen romlani kezdett. Az önkormányzat nemrégiben 140 millió forintos támogatást kapott az üveg-előtérrel kialakított épület felújítására: egy olyan szórakozóhelyet terveznek létrehozni benne, melyet kártyás beléptetőrendszer mellett, “meghatározott keretek és szabályok között vehet majd igénybe" az ifjúság.
Idén is megrendezik a BIG Architecture Ljubljana Festivalt
2024. május 15-16. között a BIG Architecture Ljubljana Festival 2024 vezető építészeti és belsőépítészeti szakembereket hoz össze Délkelet-Európából és azon túlról. A szlovén fővárosban megvalósuló rendezvény célja, hogy a tervezők bemutassák legújabb projektjeiket, illetve megvitassák a legfrissebb technológiai megoldásokat és a leginspirálóbb innovációkat.
Nézőpontok
Város a faluban: Kiszombor uradalmi műemlékegyüttese
Kevés hazai falu büszkélkedhet azzal, hogy központjában olyan sűrűn sorakoznak a reformkor műemlékei, mint egy tízszer nagyobb város főterén. Kiszombor nemesi épületeinek története ráadásul nem csak a vidék egykori gazdagságáról, de a 21. századi helyi közösség műemlékvédelem iránti elkötelezettségéről is mesél; ha pedig leszáll az éjszaka, az épületek egy másik, misztikusabb arcukat is megmutatják. Képgaléria.
Kötöttségek és lehetőségek – Varga Levente bontás előtt álló Lévay utcai társasházának elemzése
Gyárfás Noémi háromrészes cikksorozata a ´70-es évek "maszek" módon épített, sokszor mégis neves építészek által tervezett társasházaival foglalkozik. Az első részben Varga Levente Lévay utcai társasházának részletes elemzését olvashatják. Az épület kapui az idei Budapest 100 keretében szombaton 10 és 16 óra között megnyílnak az érdeklődők előtt, ami azért is kivételes, mivel a ház hamarosan minden bizonnyal végérvényesen eltűnik.
Egy hely – Pécsi Bauhaus-séta, 2. rész
Továbbra is Pécset – Breuer Marcell és Forbát Alfréd épületei után Molnár Farkas villaépítészetébe és Weichinger Károly templomépítészetébe nyújt betekintést az Egy hely csapata. A részből kiderül többek között, hogy mit jelöl a Surányi Miklós utcában építtetett villa homlokzatát díszítő violinkulcs.
Épülettervek
RÉVitalizáció – A Viador Átrium Group terve a Tihany és Szántód közötti kompútvonal megújulására
Az elkövetkezendő években a balatoni hajózás jelentős változáson esik át, hiszen megújul a révútvonal Tihany és Szántód között. Az első fecske már megérkezett: az új kompok egyike 2023 szeptemberében megtette bemutatkozó útját. Ezzel párhuzamosan a fogadóépületek és az infrastruktúra is megújul, lépést tartva a kor követelményeivel és a megnövekedett forgalom igényeivel. A következőkben a Viador Átrium Group mutat egy lehetőséget az átalakulásra.
Kunszigeti őrködő
A Limes vonalán fekvő Kunszigeten egykor a Római Birodalom egyik őrhelye állt. A Kr.e. negyedik századi őrtornyok formáját és szerkezetét idézi fel és helyezi kortárs kontextusba Farkas Fanni és Talabér-Erőss Barbara terve.
A Péterffy + Dőry architects terve a Magyar Építészeti Központ és Múzeum pályázatára
A Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervpályázat és a Sosemvolt Budapest című kiállítás az elmúlt időszak építészeti közéletének két jelentős eseménye volt. Péterffy Miklós és Dőry Bálint pályaműve ugyan nem nyert díjat a pályázaton, az alkotók mégis úgy látják, tervük publikálásával megmutathatják az általuk képviselt gondolkodásmódot, hiszen a nem díjazott és meg-nem-épült pályaművek is képviselik és továbbadják a kor történetét, ahogy azt a Sosemvolt Budapest kiállítás is bizonyította.
Technológia
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában
Többé nem jelent problémát a nehezen kezelhető fémprofilok precíziós vágása a gyártó vállalatok számára. A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására.
Klasszifikációs harc a magas- és mélyépítés között – A költségtervezést és a BIM tervezést az elemalapú klasszifikáció támogatja, és nem a munkanem alapú
Ellentmondásos piaci várakozás kíséri a tavaly életbe lépett új építési törvény BIM előírásának gyakorlati megvalósulását. Pedig most dől el, hogy az építőipar állam által indított digitalizációja eredményezhet-e egységes piaci fejlődést. Az állam elvárása, hogy a beruházások tervezésének korai szakaszában reális költségtervet kapjon. Ehhez egy fejlett digitális munkafolyamat felépítése szükséges, amelyre jó nemzetközi gyakorlatot találni, miközben itthon nincs hagyománya az egységes piaci gyakorlatnak. A költségvetési klasszifikáció nemzetközi megoldásáról és a magyar kezdeményezésekről beszélgettünk Lengyel Balázs költségtervező mérnökkel, az ÉKTR egyik megalkotójával a Spányi Partners Zrt. egyik tulajdonosával.
A tetőcserép és a térkő találkozása – Együttműködésre lépett a Terrán és az SW Térkő
A harmonikus otthon elemei egymással, valamint a környezettel is összhangban állnak. Az építőanyagok ugyan elsősorban funkcionális termékek, a látszó részek esztétikai jelentősége igencsak számottevő. A tetőcserép és a térkő alapjaiban határozza meg egy épület hangulatát, a megfelelő párosításokkal a stílus egészen új értelmet nyer. A Terrán és az SW Térkő együttműködésében kinyílik az otthon horizontja.
Design
Yuru Sushi & Sake Bar
A Noumen Studio legfrissebb projektje egy különleges atmoszférájú sushi és sake bár, melyet egy belsőudvaros bérház első emeletén alakítottak ki Budapest V. kerületében. Egy nyomott hangulatú, steril irodahelyiség átalakításából született meg a Yuru, mely egy rejtett "szentélyként´´ szolgál a belváros nyüzsgése elől menekülőknek.
Jövő héten nyílik az idén 20 éves Határtalan design kiállítás
Május 10-től különleges, jubileumi dizájn- és összművészeti rendezvénysorozattal jelentkeznek a szervezők a Kiscelli Múzeumban. A válogatásban 22 ország több, mint 200 alkotójának munkái lesznek láthatók, reprezentatív olasz, osztrák és szlovák fókusszal, de nem marad el a nemzetközi kortárs ékszer szekció sem, sőt, a projekt történetéhez kapcsolódó retrospektív anyagot is láthat a közönség.
Polgári luxustól a nép szolgálatáig - Rimanóczy Gyula építészete
Kevés építész büszkélkedhet azzal, hogy több, merőben különböző stílusban készült épülete is Budapest városképformáló elemévé vált, ráadásul csupán bő két évtized alatt. Rimanóczy épületeit kronológiai sorrendbe téve úgy tűnhet, mintha visszafelé haladnánk az időben, pedig valójában a bauhaus modernjét felváltó szocreál rövid historizáló fénykorát látjuk. Képgaléria
Fenntarthatóság
Nemzetközileg is kiemelkedő felújítási megoldásokat alkalmaztak egy XVIII. kerületi óvodában
Magyar középületen építettek be egy nemzetközi innovációt: a XVIII. kerületi Zöld Liget Tagóvoda teljes homlokzata és gépészete megújult, évtizedekre előre biztosítva az épület energiahatékony működését. Bár a klímaváltozás elleni küzdelemben a fenntartható építés, és azon belül is az épületek felújítása az egyik legjelentősebb hatásokkal kecsegtető terület, itthon még viszonylag kevés kutatás-fejlesztés zajlik a témában. A StepUP projekt ebben is zászlóvivő, ráadásul két magyar innovatív vállalkozás is részt vett benne.
”Levegőt!” – Légzáró épületek, hővisszanyerő szellőztető rendszerek
Tudatos épületenergetika cikksorozatunk következő részében Beliczay Gábor a légzárás módjait és a szellőztetés gépészeti megoldásait veszi sorra, és megkísérli felvázolni a mesterségesen szellőztetett épületek előnyeit és hátrányait.
Zöld átállás az építésgazdaságban: tudásmegosztás és közösségépítés felsőfokon – Interjú a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének elnökével
Mint szerteágazó tapasztalatokkal bíró fenntarthatósági és klímavédelmi szakember, lassan egy éve tevékenykedik a hazai építésgazdaság minden területét átfogó szakmai platform, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) elnökeként Szarvas Gábor. Az idén immár 15 éve, a World Green Building Council nemzetközi közösség tagjaként működő és a fenntartható épített környezet megvalósítását célzó, szemléletformáló és oktatási tevékenységeket végző hazai egyesület tagjainak száma évről évre nő, az építésgazdaság minden területéről egyre többen csatlakoznak a szakmai platformhoz.
Emberek
Atipikus építészpályák: Tóth Zsombor
Az Atipikus építészpályákat bemutató sorozatunk harmadik részében a MOME építőművész szakán végzett lakatos mesél a kétkezi munka iránti vonzalomról, a bevontelektródás ívhegesztéssel való első találkozásáról, álommelókról, és az építészet elviselhetetlen lassúságáról.
A szőnyegtől az üvegszőttesig
Mihály Jolán szobrász restaurátorként végzett a Képzőművészeti Egyetemen, pályája elején műemlékszobrok helyreállításán dolgozott. Később ebből a világból formálódott ki az a sajátos, egyéni terület, amelyet hosszú keresés előzött meg. Munkája során ismerkedett meg a mozaikművészettel, ehhez kötődően pedig a textilek világával is, így vezetett az út a Mijol üvegszőttes nevet viselő saját márkájának és tárgyainak megvalósításáig.
Auditórium podcast – Herczeg Ágnes: A közpark egy találkozási tér a társadalom számára
Budapest nemrég ünnepelte 150. születésnapját, de a főváros fejlődése már jóval korábban megkezdődött. Ebben pedig hatalmas szerepe volt József nádornak, aki a reformkor kiemelkedő alakjaként rengeteget tett a város felvirágzásáért. Ezt akár szó szerint is vehetjük, hiszen a legmagyarabb Habsburgnak nevezett királyi herceg a kertészeti tudományok ismerője és művelője volt. Róla és alkotásának továbbéléséről, valamint a mai zöld Budapestről beszélgettünk Herczeg Ágnes tájépítésszel az Auditórium podcast legújabb adásában.
Helyek
Utópikus realizmusok XIII. – LIST & LOLA: Torhout főterének és környezetének megújítása
A tervezők szándéka, hogy a belga történelmi piacváros központjának térbeli ürességét hagyományos építészeti eszközökkel alakítsák át a 21. századi, kortárs funkcióknak megfelelően. A sraffozott burkolat egyfelől kijelöli a heti rendszerességgel megtartott piac során felvonuló árusítófurgonok pozícióját, másrészt szabadon értelmezhető, absztrakt színpadként szolgál a helyiek hétköznapi eseményei és közösségi programjai számára.
Mindannyiuk emlékének foglalata – Elkészült a pesti gettó-emlékmű első üteme
Napra pontosan 79 évvel ezelőtt, 1945. január 18-án szabadították fel a pesti gettót, számolták fel annak határaként felállított deszkapalánkjait. Erzsébetváros Önkormányzata 2021-ben nyilvános ötletpályázatot bonyolított le egy, a Klauzál téren – a gettó egykori központi, tragikus eseményektől terhelt helyszínén – felállítandó emlékmű megvalósítására. A Hetedik Műterem Kft. I. díjas pályaművében – kilépve a tervpályázat helyszínre vonatkozó kereteiből – hálózatos javaslattal élt, amely egyszerre jelöli meg az egykori gettóhatár nyomvonalát, és állít központi emlékhelyet a felhívás szerinti Klauzál téren. A megvalósítás két ütemben történik: mára elkészült a 16, egykor lezárt utca járdáiba épített 32 jel, emlékeztetve mostantól minden arra járót közös történelmünk e sötét fejezetének térbeliségére a pesti városszövetben.
Tatabánya új főtere – Szolgáltatóház és főtérrendezés Tatabányán
Új szolgáltatóház épült Tatabánya főterén, melynek megvalósítása során maga a tér is jelentősen megújult az M-Teampannon tervei nyomán. Gulyás Levente cikkében az egymásra rétegződött történeti előzményeket felfejtve mutatja be, hogy a különböző korszakok tervezési eszméi hogyan alakították a várost, és a friss beavatkozás hogyan kapcsolódik mindehhez.