A Deichler Jakab Studió és a Fejérdy + Bartók Műterem III. díjas pályaműve a Magyar Építészeti Központ és Múzeum pályázatán

A Magyar Építészeti Központ és Múzeum épületegyüttesére kiírt tervpályázatra beadott pályaművek közül Deichler Jakab Stúdió és a Fejérdy + Bartók Műterem közös pályaművét mutatjuk be olvasóinknak, amelyet a bíráló bizottság harmadik díjban részesített.

Az építészet a helyteremtés művészete. Az építészeti múzeum sem kell, hogy más legyen, mint egy jó hely, amely az építészet erejével képes a helynek identitást adni. A múzeum szóhoz gyakran a múlt emlékei tapadnak. Ez a múzeum azonban az emlékek őrzése és bemutatása mellett a kortárs szellemi párbeszéd helye kíván lenni. Az épület nyitottsága üzenetet hordoz: befogadó, megérthető, átlátható és közben erőt sugárzó. Nem akar önmaga emlékműve, szentélye lenni, de ünnepélyességével hitelesíti az építészet, mint a tér és hely alkotás művészetének elementális élményét és szükségességét.

A tervezési helyszín egy zárt kert, melyben számtalan építészeti és természeti  kölcsönhatás van jelen, a határok együtt változnak az idővel, időjárással, meghatározza a folyamatos metamorfózis. A tető úgy jelöli ki a helyet, hogy közben nem képez erős határt, a kapcsolatok folytonossága által, a téri potenciálok feltárásával hozza létre az élményt. 

Jelen pályamű célja a különböző korok lenyomatait megőrizve, olyan új épület létrehozása melyben a történeti és kortárs értékek kiegészítik egymást. Ez a gondolat, koncepció áthatja az egész tervünket. Egyaránt meghatározza a telekalakítást, a funkcionális kialakítást, működést, részletképzést.

Területalakítás, elhelyezés és építészeti koncepció

Fontosnak érezzük a telket meghatározó diverz épített környezet megőrzését. Úgy gondoljuk, hogy az egyes épületek saját korukra jellemző karakterének bemutatásához hozzá tartozik, hogy azokat eredeti környezetükben, tehát szabadon álló formájukban tudjuk értelmezni.

Az Új Főépület hagyományosabb funkciójú helyiségei a kiállító terek és a kiszolgáló funkciók egyszerű geometriájú, tradicionális anyaghasználatú zárt tömegekben kapnak helyet. 
A kortárs terek létrehozásánál meghatározó a környezettel, többi látogatóval való kapcsolatok kialakítása, ezáltal sokszínű téri összefüggések létrehozása, a határok egyenletes elmosása kifelé és fölfelé egyaránt. A tető formája olyan pavilonépületet eredményez, melynek nincs egyértelmű kitüntetett iránya, áramló terek veszik körül, egyenletes átmenet biztosít a kint és a bent között.

A Herczel-Épülethez, annak közlekedési tengelyét elérve, a felszín alatt hozzuk létre a fő átközlekedési lehetőséget. A terep alatti térkapcsolat megérkezése kihasználja az egykori lift pozícióját, s a főépületből való megérkezéskor teresedéssel fogadja a látogatókat. Legfelső két szintje az állandó kiállítás tereivel saját egységet képez, két szintjét saját, belső lépcső köti össze. A szanatórium visszaállított főlépcsője így az eredeti pompájában és értékeivel jelenik meg.

Az egykori Grünwald Szanatórium és a Walter Rózsi Villa történeti hűséggel helyreállítva a múzeumi működéshez kapcsolódó privát funkciókat fogad be.

Az Építész Múzeum Új Főépületének és környezetének tervezése során alapvető célunk a városi terek és a vidéki kert előnyeit magába foglaló áramló, külső és belső terekből álló térstruktúra létrehozása.  
A városi tér olyan szabadon elérhető terület, ahol a társas tevékenységek mellett lehetőség van az egyéni pihenésre, kikapcsolódásra is, ugyanakkor lényeges, hogy az emberek úgy vehetnek részt különféle eseményekben, hogy közben egymással megosztják a helyet.
A vidéki ház a természet és az épített terek közötti határok elmosásával szinte beleolvad a környező tájba. A kötetlenebb, társasági események sok esetben a külső és belső határán létrejövő átmeneti terekben kapnak helyet. 
A két kültéri minőség körülöleli a házat és a tető alá behatolva a határhelyzetek használatának sokszínűsége és az átmeneti terek atmoszférája meghatározza az egész épületet.

Speciális téri, építészeti, funkcionális megoldások, használat

A múzeum eredendő rendeltetése a művek bemutatása, mely látogatói szempontból passzív részvételt feltételezett. A huszadik század információs, kulturális és társadalmi változásai vezettek az új muzeológia kialakulásához, mellyel együtt a múzeum szerepe is fokozatosan átalakult. Az ismeretek befogadása mellett mára egyre inkább élményekre is vágynak a látogatók. A múzeumok érintkezési felületként, contact-zone-ként értelmezhető intézményekké váltak, mely már a gyűjteményekkel kapcsolatos aktív részvételen is túlmutat, azzal párhuzamosan jelentkezik.
Ennek következtében egyrészt az aktív résztvevőket, változatos eseményeket befogadó közösségi terek aránya nagy mértékben növekedett, másrészt az épületek megnyíltak, mind a külső kapcsolatok, mind a korábban zárt térrendszerű útvonalak vizuális és fizikai kapcsolatokkal való oldásának tekintetében.

Tervünkben a kiállítóterek egy része befelé forduló (állandó kiállítás), másik részük tágas, és osztható (ideiglenes kiállítótér), a harmadik típus (space box és rendezvénytér) határai nagyban alakíthatók, ezáltal szinte a kert és a lobby folytatásává válnak. Az Új Főépület racionális, hasáb alakú kiállítótereit széles, nagyvonalú multifunkciós térként működő közlekedő területre fűztük föl.

Az így létrejövő térstruktúra karaktere, atmoszférája által a múzeum sokszínű használatát szeretnénk megalapozni, melyben az épület maga is kiállítótérré válik.

A földszint áramló terét három tömb tagolja. A tömbök környezetük felé több szakaszon nyithatóak, ezáltal szabályozható betekintést engednek a bent folyó eseményekbe, illetve akár együttes működésük is kialakítható.  A földszinti terület folytatása a Herczel Épületbe átvezető széles folyosó, mely központi térként helyet adhat nyitott, szabadon látogatható kiállításoknak, kisebb előadásoknak, múzeumtúra indításának. Az ideiglenes kiállítás ehhez a térhez kapcsolódik, hosszanti oldalán szinte hozzávarrva, mely lehetővé teszi a kiállítótér osztását, de akár az előtérrel való együttes használatát is.

Építészeti formálás, anyaghasználat

A szűkebb és tágabb környezet karatere inspirálta az anyaghasználatot és a felületalakítást. A pesti belváros historizáló tömbjei, a fasor villái, és a telken álló házak meghatározó eleme a vakolt, plasztikázott homlokzatok. Az Új Múzeumépület felületképzése ezt a kézműves minőséget társítja kortárs formavilággal. A fehér sima felületű tető szinte lebeg a durvább felületű, sötétebb tónusú plasztikázott tömbök felett, míg a nagyvonalú üvegfelületek izgalmas átlátásokat biztosítanak.

A tervezési helyszínt körülölelik különböző korok épített emlékei. Távolról közelítve végig nézve a háztetők során kémények, tűzfalak, tetőformák emelkednek a magasba, s alkotják a látképet közösen, megannyi különböző alkotás egy egységben. Ebben a környezetben a magyar építészeti múzeum egy olyan tér, amely egységgé kovácsolja a különböző építészeti alkotásokat, s teret ad a megjelenésüknek, platformul szolgál a számukra. Teret ad a térnek, múzeumot állít a téri művészeteknek.  Korszakokat és változatos funkciókat befogadó épületegyüttes tervezése során a meglévő villák belakása lehetővé tette, hogy az új épület a téralkotás szabadságát ünnepelhesse. 

Deichler Jakab Studió, Fejérdy és Bartók Műterem