Közélet, hírek

A Graphisoft fontosnak tartja az egyetemi építészhallgatók támogatását

1/1

Hirdetés
?>
1/1

A Graphisoft fontosnak tartja az egyetemi építészhallgatók támogatását
Közélet, hírek

A Graphisoft fontosnak tartja az egyetemi építészhallgatók támogatását

2014.09.09. 08:00

A világhírű magyar építészet jövője a fiatal hazai szakemberek nemzetközi versenyképességén múlik. A budapesti központú, több mint 100 országban jelen lévő GRAPHISOFT többek között szakmai információkkal és ingyenes ArchiCAD diáklicensszel támogatja a fiatal magyar építészek képzését és munkába állását. 

A GRAPHISOFT az ország minden építészképzést kínáló felsőoktatási intézményével aktívan együtt kíván működni a hazai építészhallgatók szakmai segítése és támogatása érdekében.

„A magyar építészet jövőjét az építészhallgatók jelentik, akik tanulmányaik során és pályájuk elején olyan elméleti-gyakorlati tudást szereznek, amellyel nemzetközi szinten is versenyképessé válnak." – mondta Reicher Péter, a GRAPHISOFT Magyarországért felelős vezetője. „Az építészet folyamatos nemzetközivé válásával csak akkor tudnak lépést tartani a hallgatók, ha nemcsak szakmailag fejlődnek, hanem magas szintű ismereteket szereznek a nemzetközi trendekről, a külföldi ügyfelek gondolkodásmódjáról, valamint elsajátítják a legmagasabb szintű eszközök, technikák ismeretét, rutinszerű használatát. A GRAPHISOFT szintén a hazai építészeti képzésre építkezve vált a világ egyik meghatározó szakmai vállalatává, így örömmel osztjuk meg saját nemzetközi tapasztalatunkat minden fiatal kollégával."

A GRAPHISOFT a 2014/2015-ös tanévkezdéshez kapcsolódóan korszerű építészeti tervezőszoftverekkel kapcsolatos ismertetőcsomagot ad át minden, a hazai felsőoktatásban építészeti tanulmányokat kezdő hallgatónak. Ennek célja, hogy a szakmai ismereteken keresztül előkészítse a hallgatókat a világ egyik legfejlettebb tervezőszoftverének a használatára, amely később aktívan hozzájárul a fiatal magyar építészek nemzetközi versenyképességének erősödéséhez.

A programban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a győri Széchenyi István Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vesz részt.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a GRAPHISOFT között több évre visszanyúló jó kapcsolat és szakmai együttműködés áll fenn. Ennek részeként - többek között - az egyetemen tanuló brazil hallgatók számára is közösen hirdettek meg épületinformációs modellezés képzést, hiszen a diákok egy része kifejezetten a szoftveralapú építészeti tervezés miatt utazott hazánkba tanulni.

Az idei együttműködéseknek külön hangsúlyt ad, hogy a világhírű ArchiCAD-et 30 éve, 1984-ben fejlesztették ki a GRAPHISOFT szakemberei Budapesten. A világ első modell alapú építészeti tervezőszoftvereként forradalmasította az építészeti tervezést, és hamarosan az iparág követendő példája lett. A kiemelkedő szakmai elismertséggel rendelkező ArchiCAD-et a világ több mint száz országában használják.

A GRAPHISOFT minden építészmérnök egyetemi hallgató számára ingyenes diáklicenszet is biztosít az aktuális ArchiCAD tervezőszoftverhez. Ezzel lehetőség nyílik rá, hogy a hallgatók tanulmányaik folyamán ingyenesen és legálisan használják a világ egyik legfejlettebb tervezőszoftverét és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat.

„Hiszem, hogy szakmai tapasztalatunkon keresztül az egyetemekkel közösen hozzá tudunk járulni a magyar építészet fejlődéséhez." – mondta Reicher Péter.

forrás: sajtóközlemény

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.