„A hozzáállás már átalakult, most jöhet a cselekvés ideje” – interjú a Valyo Rakpart-projektjéről

Közel két hónapra egy kísérletező, kreatív köztér jön létre az alsó rakparton a Kossuth Lajos tér és a Lánchíd között. A Valyo Egyesület főleg egyfajta hangulatot szeretne itt teremteni, illetve elhelyezni ezt a "nem-teret" az emberek mentális térképén, megszabadítva a negatív konnotációtól. 

Múlt héten jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal, hogy pihenőpartot alakítanak ki a pesti alsó rakpart Lánchíd és a Parlament közötti lezárt szakaszán két hónapra, így ez a terület június 18. és augusztus 15. között a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz. A pihenőpart kialakítására a fővárosi önkormányzat a Budapest Brand Nonprofit Zrt.-t és a Város és Folyó Egyesületet (Valyo) kérte fel, a projekt költsége 10 millió forint. A tervekről és a megvalósításról Tömör Miklóst, a Valyo projektvezetőjét kérdeztük.

Milyen koncepció mentén jön létre a pihenőpart? Lesz hasonlóság a korábbi projektekkel, vagy teljesen másban gondolkodnak?

TM: Mondhatjuk, hogy ötvözése több projektünknek. A Szabihídra például annyiban hasonlít, hogy szintén egy városi teret gondolunk újra, abban viszont különbözik tőle, hogy egy viszonylag hosszabb időszakot, közel két hónapot ölel fel. Azonban még ezzel együtt is ideiglenes használatra épül. Azok a jellegű bútorok, berendezések, játékok, amiket a Valyo-kikötőben, a Valyo-parton vagy a Római-parton használtunk, ide is mind ki fognak kerülni, illetve sok más elemmel dúsítjuk fel őket.

A „kísérletet" nem véletlenül hívjuk Rakpart-projektnek: szeretnénk, ha ez a szó, amit hajlamosak vagyunk negatív konnotációval emlegetni (ahogy például a közlekedési útvonalakat is), kikerülne ebből a halmazból. Missziónk is egyben, hogy mentálisan máshova helyezzük ezt a területet, mint ahol eddig volt. Az, hogy egy hosszabb időre felszabadul a forgalom alól, annak köszönhető, hogy a Parlament és a Margit híd között épül a RAK-PARK projekt, ahol szintén eggyel jobb élettér alakul majd ki, mint a mostani. Az építkezés ideje alatt le kellett zárni a rakpartot a Margit híd és a Lánchíd között, így egy közel 500 méteres szakaszon üresen maradt a rakpart.

Főleg egyfajta hangulatot szeretnénk itt teremteni, ennek szellemében teszünk ki piknikpadokat, napozóágyakat. A területen van egy zöld sáv is, amit egy hosszú szalagkorlát választ el az úttól. Ezt a szalagkorlátot több helyen is megbontottuk, hogy átjárható és egységesen kezelhető legyen a helyszín. Az egyik legfontosabb elem, hogy kaptunk a Főkerttől száz darab növényt: gyönyörű leandereket, tiszafákat, rózsaloncokat, amiket szigetszerűen teszünk majd ki, és amik a felső rakpart határát adó mészkőfallal egy kis mediterrán jelleget hoznak be.

A tervezés során tehát meglévő eszközökkel játszottunk, de szerintünk jót is tesz, hogy hasznosítjuk a főváros meglévő erőforrásait a Valyo bútoraival és a tudásbázisunkkal, tapasztalatainkkal.

Bár a projekt kísérleti jellege, ideiglenessége erősen ki van hangsúlyozva, lehet rá esély, hogy ilyen és ehhez hasonló pihenőpartok ne csak átmenetileg jöhessenek létre?

TM: Ha ez itt jól sikerül, és általa igénye lesz rá az itt élőknek és az őket képviselő politikusoknak, akkor van. Az állandósuláshoz biztos, hogy el kell telnie több évnek, de az már látszik, hogy a városfejlesztés elindult ebbe az irányba.

Az is rögtön az elején világossá vált, hogy a területen nem lesz kereskedelem és rendezvény. Miért született meg ez a döntés?

TM: A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a funkciók nagyon félre tudják vinni az eredetileg kigondolt használati módokat. Ha bejön a képbe egy bárpult, az emberek hajlamosak azonnal úgy tekinteni a területre, mint egy fesztiválra. Ugyan a fesztiválnak is van egyfajta ideiglenessége, mi nem azt szeretnénk kipróbálni, hogy jobban tudjuk-e csapolni a sört, mint a Szigeten, hanem hogy hosszú távon ez a terület működhet-e rekreációs parkként. Fontos egyébként, hogy a város közterein legyen kiszolgálás, ami élhetőbbé teszi ezeket a helyeket, azonban itt és most ez más irányba terelné a kísérletünket.

Hogyan követik le a térhasználók igényeit, ötleteit? Lesz ennek monitorozása valamilyen módon?

TM: Ott helyben, a területen is láthatjuk, hogy az emberek miként használják például az eszközöket. Gyakran alkalmazunk mozgatható bútorokat, kisebb elemeket, amiket ők maguk is arrébb tudnak tenni, így könnyen lekövethetjük, mik azok a területek, amiket jobban preferálnak. Természetesen kérdőívezéssel, interjúkkal is szeretnénk monitorozni a véleményeket, illetve forgalomszámlálás is lesz majd. Emellett szeretnénk, ha az itt élők is bele tudnának szólni a tér alakításába, ezért nyílt pályázatot hirdetünk köztéri alkotások létrehozására.

Hogy látja, milyen jelentősége van – főleg társadalmi, urbanisztikai szempontból –, hogy ilyen projektek megvalósulhatnak?

TM: Fontos lenne, hogy az emberek elkezdjék sajátjukként kezelni, az otthonuk részének tekinteni a köztereket. Ha valakinek nem tetszik a kopott pad, a virágágyás vagy a parkoló autó, akkor jusson eszébe, hogy tehet valamit (persze nem öncélúan). Úgy látjuk, hogy ezeket a hangokat most már meghallja mind a kormányzat, mind az önkormányzatok. Szükség is van rájuk, hiszen azok képesek legjobban megítélni, mire van szükség a környezetükben, mivel lehetne azt jobbá tenni, akik ott vannak, fizikai közelségben. Az ilyen és ehhez hasonló városi projektek egyben arra is rámutatnak, hogy nincs minden örökre elrendeltetve. Ha tíz évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy nem(csak) közlekedésre kellene használni a rakpartot, teljesen hülyének néztek minket, most meg minden politikai oldal és a lakosság elég nagy hányada egyetért vele. Ez azt jelzi, hogy a hozzáállás már átalakult, most jöhet a cselekvés ideje.