A mosonmagyaróvári malom és sörfőző újraértelmezése
Jagudits Enikő diplomamunkájának célja egy Mosonmagyaróvár belvárosában található ipari műemlékegyüttes teljeskörű rehabilitációja. Az egykori malom és sörgyár újraértelmezésével a projekt nemcsak az épített örökség megőrzését célozza, hanem új városi teret teremt, melynek funkcióegyüttesének kialakítását a terv szakaszokra lebontott, időben kibomló közösségi folyamatként képzeli el.
A Mosonmagyaróvár belvárosában található komoly értékű és történetű gyárépületegyüttes régóta lezárva, az ipari múlt mementójaként áll a városszövetben. A helyiek várakoznak, mikor kel új életre a sokak számára személyes jelentőséget is hordozó malom és sörgyár épületcsoportja. A területben rejlő potenciál az épített örökség értékein túl, tovább mélyül a helyszín városközponti elhelyezkedése és folyóparti kapcsolata alapján. Diplomatervem célkitűzése az egykori uradalmi malom és sörfőző újraértelmezése, visszacsatolása a városi térszövetbe, ezzel biztosítva az épített örökség továbbélésének lehetőségét.
TÖRTÉNET
Az épületegyüttes története a XIV. századig nyúlik vissza, ekkorra datálható az első bizonyíték uradalmi malmok létezésére. A ma is álló legrégebbi épület a magtár, mely 1648 és 1671 között épült. Az évszázadok során számos új épület jött létre, korábbiakat lebontottak, átépítettek. Az átalakítások lenyomatai ma is láthatóak az igencsak rétegzett helyszínen.
VÁROSELEMZÉS
A tervezés kezdeti fázisában a környezetet nagyobb kontextusában, városi léptékben vizsgáltam. Mosonmagyaróvár három történeti település összenövésével jött létre. Magyaróvár, Moson és Lucsony egykori települések lenyomatai jól érzékelhetőek. A mai városban a korábbi településekből létrejött két pólus illetve az (ezekhez képest) új lakótelepes beépítés központja alakít meghatározó városközponti helyzetet. Ezek nyomán vizsgáltam a konkrét városi terek jellegét, térhasználatát. Az elemzések során megfogalmazódott bennem, hogy Mosonmagyaróvár jelenleg nem rendelkezik egy jól használható, tágas, közösségi eseményekre alkalmas városi térrel.
ALAPFELVETÉS
Tervem alapfelvetése a zárványként létező műemlék értékes elhelyezkedése és adottságai, illetve az elemzések segítségével megállapított városi hiány mentén alakult ki. A történeti épületek között elterülő egykori gyárudvarok újraértelmezésével új köztereket alakítok ki, amelyeket a meglévő és újonnan kialakított kapcsolatok segítségével belefűzök a városi utcaszövetbe, ezzel feloldva a tömb zárvány jellegét. Másik felvetésem a Lajta folyó Mosonmagyaróváron jellemző hátsókerti helyzetének oldása, a folyópart hozzáférhetővé tételével, közterületbe integrálásával. A tereket körbeveszik az egyköri gyárépületekbe költöző, a városi életet élénkíteni hivatott funkciók - kulturális és oktatási terek, kiskereskedelmi egységek, vendéglátóipar, co-working irodák, kézművesipar.
A helyet életre keltő beavatkozás megfogalmazása a diplomatervemben a három részből áll, hierarchikus sorrendben haladva a városi léptéktől az funkcionális elrendezésén keresztül a részletekig.
- ÁTFOGÓ JÖVŐKÉP - az egész épületegyüttes jövőképének megfogalmazása
- VEZÉRSZINT RENDEZÉSE - tájépítészeti és építészeti beavatkozások tervezése
- FÓKUSZPONTOK - az építészeti beavatkozások egyes elemeinek részletes megtervezése
JÖVŐKÉP
Az együttes belakását hosszútávú jövőképben, egy folyamatként képzelem el. A beavatkozások több fázisból álló stratégiát képeznek, melyben egyes fázisok akár egymással felcserélhetőek. Így már kevesebb beavatkozás megvalósulásával elkezdhet élet költözni az udvarokba.
1. szakasz: piactér és park, megközelítési lehetőségek
2. szakasz: piactérhez csatlakozó terek - múzeum és kávézó
3. szakasz: gyermek foglalkoztató műhely és udvar
4. szakasz: műhelyudvar és földszinti műhelyek
5. szakasz: malom földszinti terek, kapcsolódó udvar és malomhíd átjárás
6. szakasz: bővítés az emeleti terek kialakításával
VEZÉRSZINT
A vezérszintet építészeti és tájépítészeti beavatkozásokkal alakítottam az utcaszövetbe szervesen kapcsolódó, közösségi használatú térré. Az általam eszközölt építészeti beavatkozások minimálisak, tűszúrásszerűen élesztik újra a helyet, nem élnek nagyobb átalakításokkal, bontásokkal vagy hozzáépítésekkel a meglévő épületeken. Az épületek környezetét tájépítészeti eszközök segítségével rendeztem, a külső és belső terekben minimális építészeti megoldásokat alkalmaztam, melyek a beköltöző új funkciók működését szolgálják. A vezérszinten részletesen bemutatott megoldások lefektetik a szabályokat a felső szintek későbbi tervezéséhez.
FÓKUSZPONTOK
A tervezett építmények a meglévő szerkezetekhez nem érnek hozzá, jól láthatóan elkülönülnek azoktól, saját építészeti karaktert képviselnek. Kialakításuk egységes, kevés elemből építkezik.
A kültéri beavatkozások az udvarokból eddig hiányzó átmeneti tereket képeznek. A pavilonok térbeli funkcionális rendet, kapcsolatokat határoznak meg, az elemek nem konkurálnak a meglévő házakkal. Egyszerű acélszerkezetek, tetők, amelyeket az ipari környezet ihletett.
A belső terek belakása során a jelen lévő értékes, inspiratív terek megőrzését helyeztem előtérbe, az tervezett elemek a meglévőtől elválnak, bútorszerű szerkesztési elveket követnek. A kis térigényű alárendelt funkciókat foglalják magunkba. A kültéri szerkezetekhez hasonlóan, anyaghasználatukban az acél dominál.
Az ikonikus egykori malátaszárító épületrészében új tér jön létre, mint a múzeum kiállító-performansz tere. A födémek kibontásra kerülnek, így a tér teljes magasságában érzékelhetővé válik a tetején elhelyezkedő nyitott kürtővel együtt.