Nézőpontok/Vélemény

A nagytól a kicsi felé – Múzeumépítészet a 21. században

1/9

MUNCH, Oslo – Estudio Herreros – © Einar Aslaksen

?>
MUNCH, Oslo – Estudio Herreros – © Einar Aslaksen
?>
Norvég Nemzeti Múzeum – Kleihues + Schuwerk Gesellschaft von Architekten – © Iwan Baan | Archdaily
?>
Korean American National Museum – © Morphosis
?>
Mária Útja Múzeum, Bolotnya, Ukrajna – látványterv © Victoria Yakusha
?>
Grand Egyptian Museum – látványterv © heneghan peng architects
?>
Palestinian Museum – © heneghan peng architects
?>
A komáromi Csillagerőd teljes felújítása és funkcióbővítése, Tervező: Mányi Stúdió, Fotó: Bujnovszky Tamás
?>
Sou Fujimoto: Magyar Zene Háza, Budapest. Fotó: Gulyás Attila
?>
MUDAC – Francisco & Manuel Aires Mateus – © Matthieu Gafsou
1/9

MUNCH, Oslo – Estudio Herreros – © Einar Aslaksen

A nagytól a kicsi felé – Múzeumépítészet a 21. században
Nézőpontok/Vélemény

A nagytól a kicsi felé – Múzeumépítészet a 21. században

2022.11.22. 07:10

A múzeum mint intézmény előtt álló kortárs kihívásokra a legújabb múzeumépületek is reflektálnak – de hogy hogyan teszik, az függ megvalósulásuk helyszínétől és a bennük kiállítani kívánt tartalomtól is. Götz Eszter néhány ismert és kevésbé ismert nemzetközi és hazai példán keresztül mutatja be a legújabb tendenciákat.

A kétezres évek óta a múzeumépítészet legnagyobb kihívása az, hogyan definiálja újra önmagát a tradicionális tárgykultúra a digitális világgal szemben. A múzeum, mint a tárgyi örökség első számú őrzője, nehéz helyzetben van. Részint azért, mert a közönség java része már a digitális korban szocializálódott, és egészen más vizuális-szellemi élményekre nyitott, mint a korábbi nemzedékek. Másrészt azért, mert maga a kulturális örökséghez való kötődés, a műveltség fogalma – és ne kerteljünk: közvetlen hasznosulása is – radikálisan megváltozott. Ehhez még egy sor egyéb aktuális kérdés is hozzájárul, például az, hogy egy korszerű tudásanyagot közvetítő múzeumnak hol van a helye a városban, vagy hogy – különösen a legutóbbi időszakban, akár a pandémiát, akár a mostani energiaellátási krízist tekintve – milyen üzemeltetési feltételek mellett érdemes egyáltalán kinyitni a kapuit. Nem beszélve arról, hogy a jó ideje tartó múzeumi boom óriási erőforrásokat emészt fel, és kérdéses, hogy a látványépítészet mai csodái mikor válnak megunt tegnapi divattá. Az épületek karbantartása, üzemeltetése, folyamatos energiaellátása, a konzerváláshoz használt vegyi anyagok, a raktározás körülményeinek környezeti hatásai is egyre gyakrabban tematizálódnak a múzeumi szakmán belül.

Norvég Nemzeti Múzeum – Kleihues + Schuwerk Gesellschaft von Architekten – © Iwan Baan | Archdaily
2/9
Norvég Nemzeti Múzeum – Kleihues + Schuwerk Gesellschaft von Architekten – © Iwan Baan | Archdaily

Mindenesetre jó ideje nyilvánvaló, hogy a múzeumnak utat kell törnie, műfaji és építészeti értelemben egyaránt megújulásra van szüksége. Akár úgy, hogy az adott ország vagy közösség meglévő, mindenki által elfogadott értékrendszerét látványos építészeti keretbe foglalja. Erre három új példát szeretnék hozni a számos közül. Az egyik a nyáron megnyitott Oslói Nemzeti Múzeum (hivatalos nevén: Nemzeti Művészeti, Építészeti és Formatervezési Múzeum, tervezője a német Kleihues + Kleihues építésziroda), amely a skandináv régió legnagyobb múzeumi komplexuma lett. Norvég palával borított tömbje három önálló intézményt fogad be, több százezres gyűjteménnyel és teljes CO2-semleges működéssel. Az épület nem messze fekszik a tavaly elkészült Munch Múzeumtól (tervezője a spanyol Estudio Herreros építésziroda), amely a horizontális hangsúlyú Nemzeti Múzeummal ellentétben kiugrik a város sziluettjéből: egy háromszintes, zárt betonépítményből és egy 13 emeletes toronyból áll a tengerparton. A torony szabálytalan szögben dől kifelé, a vízpart irányába, mint egy billenő emberalak; messziről feltűnő építészeti jel, önmagában is erős landmark. Hasonlóan impozáns projekt a lausanne-i MUDAC (Museum of Contemporary Design and Applied Arts, tervezői a portugál Francisco és Manuel Aires Mateus), a város új kulturális negyedének utolsóként elkészült, júniusban átadott eleme. A hófehér, zárt tömböt az alsó részén egy tört vonalú üvegsáv szeli ketté, ez a vonal választja el a földszinten lévő fotómúzeumot a felső szinteken elhelyezett design és iparművészeti kiállítóterektől.

MUNCH, Oslo – Estudio Herreros – © Einar Aslaksen
1/9
MUNCH, Oslo – Estudio Herreros – © Einar Aslaksen

Az építészeti és technológiai teljesítmények ellenére számomra izgalmasabbnak tűnik azoknak a múzeumoknak a megformálása, amelyek valamilyen határ- vagy átmeneti helyzetben, misszióként vállalják fel a nemzeti identitás kérdését. Erre több példát is találunk az utóbbi évek múzeumépítészetében, különösen a nagyobb népcsoportok vándorlását dokumentáló, új (vagy régi) otthonukhoz fűződő kapcsolatukat szimbolizáló épületekben. Az Egyesült Államok koreai lakossága egyre erősebb közösséget alkot. Ezt reprezentálja az átadás előtt álló Los Angeles-i Koreai Amerikai Nemzeti Múzeum, melynek tervezői, a Morphosis csapata a tájjal szoros kapcsolatot tartó, érzékekre ható, allegorikus épületszobrot hoztak létre, amely a bevándorlók élményeit, tapasztalatait, emlékeit jeleníti meg – az anyaországból hozott hagyományokat a kaliforniai miliőbe helyezve.

Az önmeghatározás grandiózus példája, a gizehi piramisok mellett évtizedek óta épülő-készülő Grand Egyptian Museum, a világ legnagyobb régészeti komplexuma, 2023 elején talán végre megnyitja kapuit. A fáraómúmiák, a teljes Tutanhamon-leletegyüttes és hasonló, unikális kincsek otthonának szánt épületet Heneghan Peng ír építésziroda tervezte. A múzeumhoz kapcsolódó vendéglő-komplexum, a beduin táborokat idéző éttermek és kávézók láncolata, a Pyramids Lounge már működik, persze természetes anyagokból, hogy a fenntartható turizmust támogassa, és elektromos buszok szállítják a helyszínre a látogatókat. A ghizei múzeum igazi tétje azonban nem is a nemzeti identitás, hanem a mai Egyiptomnak a világban tükröződő képe – egyúttal az arab tavasz óta jócskán meggyengült turisztikai forgalmát is igyekszik felívelő pályára állítani.

Palestinian Museum – © heneghan peng architects
6/9
Palestinian Museum – © heneghan peng architects

Szintén Heneghan Peng tervezte a 2017-ben megnyitott Palesztin Múzeumot a Földközi-tengerre néző ciszjordániai Birzeit városában, az egyetemi campus területén. Peng a politikai elzártság, illetve a tájra nyitott palesztin kultúra kettős tapasztalatából indult ki; a lágyan lefelé hullámzó lejtőn ritmikusan váltakozó sima, fehér falak és teraszok szekvenciáiból komponálta az épületet, utalva a környék évezredes teraszos földművelési hagyományaira. A mészkőlapokkal határolt, erős szögekben megtört formák messziről akár természetes domborzatnak is tűnhetnek, de a fehérségük szinte vakít a mediterrán napsütésben. A múzeum önálló gyűjtemény nélkül, kulturális keretbe foglalt közösségi színtérként működik. Ugyanakkor nagy hangsúlyt helyez a fenntartható működésre: ez Palesztina első energiatudatos "zöld" épülete.

Új jelenség, hogy a múzeum mint intézménytípus, egészen egyedi módon képes válaszolni a politikai konfliktusokra. A háború sújtotta Ukrajnában, egy Bolotnya nevű településen Victoria Yakusha építész tervei szerint fog megépülni egy új múzeum Maria Prymachenko kortárs festőművésznek a februárban lerombolt kijevi Helytörténeti Múzeumból kimenekített munkái számára. A Mária útja Múzeum a helyi építészeti hagyományokból indul ki: 15 hófehér vályogból formált kúp láncolata alkotja, középen egy szűk folyosóval összekötve. Mintha egy mitikus lény belsejét járná végig a látogató; egyikét azoknak az ukrán népmesei szörnyeknek, amelyeket a festőnő munkái ábrázolnak.

Mária Útja Múzeum, Bolotnya, Ukrajna – látványterv © Victoria Yakusha
4/9
Mária Útja Múzeum, Bolotnya, Ukrajna – látványterv © Victoria Yakusha

Általában véve a múzeumépítészet igazán értékes iránya mintha józanodott volna. Elmozdulást láthatunk a nagytól a kicsi felé, az újtól a talált hely újraélesztése felé. Számos új múzeumépület az elmúlt két évtizedben kifejezetten leromlott, pusztulásra ítélt, kihasználatlan helyekből született. Az értékőrzés ilyenkor kettős, hiszen maga az épület is részben konzerválódik, részben új műalkotásként értelmeződik. A múzeum emelkedettsége, a mindennapok tömegkultúrájához képest kívülállósága ugyan megmarad, de magához vonja, ha úgy tetszik, szakralizálja a helyszínt, és ezzel az értékőrzés gesztusát magára az épületre is kiterjeszti.

A múzeumvárosként évtizedek óta igen sikeres Bécsben két friss példa is ezt a vonalat erősíti. Az egyik a régóta bezárt egykori Künstlerhaus falai között létrejött Albertina Modern, a másik a műgyűjtő mágnás, Heidi Horten gyűjteményének új otthona a Burg közelében (tervezők: Marie-Therese Harnoncourt-Fuchs, Ernst J. Fuchs, the next ENTERprise). Az egykori hercegi lovardából később irodapalotának átalakított épület homlokzatát megtartva, a belső térbe függesztett, szinte lebegő felső szintekkel színházszerű kiállítórész született, amelyben az eredeti alaprajz és az átlós szerkesztésű belső "négyszögek" közötti negatív terek áramló tér hatását adják, az egyes szintek közötti függő lépcsősor szinte maga is szoborként jelenik meg a kortárs műtárgyak között. Az Albertina Modern 2021-ben készült el, a Künstlerhaus homlokzatának – és belső reprezentatív tereinek – felújításával és kortárs bővítményekkel, Thomas Mahr tervei nyomán.

A Wiener Neustadt új kiállítóhelye, a Neue Galerie a város középkori eredetű kazamatarendszerében nyílt meg, és 2019-ben elnyerte a Piranesi-díjat. Bevk Perovic ljubljanai építész munkája a régi kőfalakat és az új épület hófehér homlokzatát szinte egybefolyatva kapcsolja össze, a fogadóépület alsó sávján üvegfallal tárja fel az előcsarnok terét, és onnan egyenesen a föld alatti, labirintusszerű térbe vezet. A középkori boltozott terek útvesztőjében a 180 méter hosszú, egyenes "Strada Coperta", illetve a háromhajós kazamatasor segít eligazodni, ennek kisebb tereiben sokféle kulturális, turisztikai és vendéglátó funkció párhuzamosan is helyet kaphat. A kazamatasor végén, ismét a felszínre jutva érjük el az új kiállítóteret, melynek födémgerendái között felülvilágító üvegtömbök emelkednek ki, bástyaszerűen visszhangozva az erőd egykori kontúrját.

Térjünk át az utóbbi idők hazai múzeumfejlesztéseire. Itthon a bécsújhelyihez hasonló utat követett a Mányi István tervezte, 2019 végén elkészült komáromi Csillagerőd. Az eredetileg hadi célokat szolgált, átalakított komplexumban a Nemzeti Múzeum jelentős gipszmásolati gyűjteménye kapott helyet. Itt is együttműködik a régi és az új; a bástya mögött kimagasodik az új csarnok tömbje, szinte megkoronázva az eredeti téglafalat. Az új épülettömeg éles gerinceivel reflektál a kváderkő erődfalak szintén éles sarokképzéseire, a tető éleinek hajlásszöge finoman igazodik a régi épületrészek falainak kontúrjához. A zárt belső tér, a külső fény bevilágító hatásának finom, árnyalt hangszerelése kitűnő lehetőségeket kínál a gyakran nagy méretű gipszöntvények látványos bemutatásához.

A komáromi Csillagerőd teljes felújítása és funkcióbővítése, Tervező: Mányi Stúdió, Fotó: Bujnovszky Tamás
7/9
A komáromi Csillagerőd teljes felújítása és funkcióbővítése, Tervező: Mányi Stúdió, Fotó: Bujnovszky Tamás

Még javában készült a Soproni Múzeumnegyed (tervezője Józsa Dávid), amely három műemléki épületet – a Fabricius-házat, Storno-házat és a Tábornok-házat összekapcsolva, belső megnyitásokkal és átjárók kialakításával korszerű, több évszázadnyi történelmet egyesítő intézmény lesz. Kifelé mindez nem látható, csupán a belső tér átfogalmazásával és a Tábornok-ház lefedett belső udvarán tágas fogadótérrel korszerű múzeumot hoz létre.

2022-ben Magyarországon két olyan múzeum is született, amelyek már a tervezésük idején a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek: a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza.

A Néprajzi Múzeum tervezői, Ferencz Marcel és Détári György a párizsi Musée du quai Branly tájjá nemesülő építészetét folytatják. A történeti-politikai értelemben többszörösen is terhelt helyszínt mintegy kivonják korábbi kontextusából, és egy középen lefelé ívelő, kétoldalt visszamagasodó zöldtetővel átfolyatják rajta a parkot. Épületszobor ez is, mint Gehry vagy Calatrava múzeumépületei, de erősen kötődik a konkrét helyhez és annak sokrétegű múltjához.

Sou Fujimoto: Magyar Zene Háza, Budapest. Fotó: Gulyás Attila
8/9
Sou Fujimoto: Magyar Zene Háza, Budapest. Fotó: Gulyás Attila

Bár a Zene Házát elsősorban koncertteremként tartjuk számon, mégiscsak alapvetően múzeumi koncepcióból jött létre, és a földszint alatti terei ezt a célt szolgálják. Sou Fujimoto pavilonépülete minden szempontból különleges, és ha nem nézzük a Ligetbe képzelt múzeumi negyed elképzelést, aminek egyelőre – és gyaníthatóan még jó sokáig – ez az egyetlen megvalósult eleme, szóval ha eltekintünk a keletkezése körülményeitől, nem kérdés, hogy jó helyre került. Jól megközelíthető, vonzó környezet, a Városliget kulturális és természeti adottságai (itt most ne menjünk bele a helyén kivágott fák, az üvegfelületnek repülő madarak, vagy a Műjégpályáról harsogó tuctuc zene kérdésébe) tökéletesen megfelelnek egy ilyen méretű, ilyen szerepű intézménynek. A felszín alatti kiállítótér az erdő-szerűen megjelenő pavilon növényi analógiáját folytatja: mintha erős, széles gyökérzóna lenne, amely a szoborszerű hófehér lépcsővel kapcsolódik a fenti világhoz.

*

A helyekhez való viszonyulás mellett a mai múzeumépítészetnek – amint a bevezetőben már szó volt róla – elsősorban a korszakhoz kell igazodnia. Egy olyan korszakhoz, aminek távlatait a bolygó ökoszisztémájának instabilitása, az izoláltság és a materiális kultúrának a digitális felhőkbe vonulása határozza meg. Mindhárom értékvesztéssel, a földi térben való elbizonytalanodással jár együtt. A fenti példák egy-egy szeletet mutatnak abból, hogy merre tart ebben a helyzetben a tárgyi-természeti örökséget gyűjtő, őrző, konzerváló és bemutató múzeum, és azt milyen építészet tudja megfelelően támogatni.

Götz Eszter

Szerk.: Hulesch Máté

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

KÁLI SZOBROK // Egy hely

2022.09.02. 14:53
00:04:59

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Nézőpontok/Történet

LÖVŐHÁZ UTCA // Egy hely + Építészfórum

2022.09.02. 14:51
00:09:05

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk