A rizs művészete

A tokiói 21_21 Design Sight galéria legújabb kiállítása a rizst választotta témájául, azt állítva, hogy a japán csúcstechnológia, művészet és építészet erre a szerény gabonára épül. Várhelyi Judit beszámolója.

A 21_21 Design Sight galéria éves programja mindig szolgál valami meglepetéssel. Sztártervezőket hagyományos kézművesek váltanak fel; vagy egy retrospektív életművet követnek kísérleti alkotások, de volt példa már a jövő vízfelhasználását vizsgáló, útkereső tárlatra is.

Mindezek után azért mégis meglepett, hogy egy designkiállítás témája a rizs lehet. De Taku Satoh grafikus és Shinichi Takemura antropológus szerint ez nem csupán a szigetország fő tápláléka, hanem egyben a japán kultúra — és így a művészetek, építészet és design — alapja is.

Nagyon hasznos kiállítás volt; többek között megtudtam, hogy egy átlagos tálka főtt rizs hozzávetőlegesen háromezer rizsszemet tartalmaz, de egy üveg saké már legalább hatvanötezret, és hogy a japán divatmodellek a fellépés előtt rizsgombócot esznek, mert az könnyen emészthető, de hosszú időre energiát ad.

Szerencsére azért a kiállítás nem ragadt le a fun fact-ek szintjén, hanem komolyabban vette magát és témáját. Az egyszerű tényből, hogy a rizstermesztés folyamatos elárasztást igényel, következett, hogy a szigetország hegyes-völgyes domborzata megkövetelte a teraszos művelést, ami pedig hozzájárult a faluközösségek és az építőtechnikák fejlődéséhez. A rizstermesztés az élet minden részletére befolyással bírt; a hagyományos naptár a rizsművelés ciklusán alapult, a termékenységrítusokból születtek a hagyományos előadóművészetek, és a családi vagyont, de még a fizetést is évszázadokig rizsben számolták.

Japánt enyhe klíma és bőséges csapadék jellemzi, ennek ellenére a földrengések, tsunamik és egyéb katasztrófák folyamatos veszélye miatt a természeti csapásokra, és az ezeket követő éhínségre való felkészülés, a tartalékolás, tartósítás szükségessége a mindennapos gondolkodás részévé vált. Megfelelő körülmények között a rizs állítólag két évtizedig is eláll - a történészek szerint ezzel áll összefüggésben az Ise szentély húszévenkénti újjáépítési ciklusa, a shikinen sengu ceremónia is.

Amaterasu Omikami istennő szentélyét, az Ise jingu Naiku nevű épületét ugyanis húszévenként lerombolják és egy szomszédos telken, de az eredetivel teljesen azonos módon, újjáépítik. A szentély belső berendezése, a kegytárgyakkal együtt, szintén megújul. A több, mint ezer éve ismétlődő szertartás nem csupán a szentély eredeti formáját és építési technológiáját segített megőrizni, hanem átörökítette a hagyományos fa- és fémműves, valamint textilszövő mesterek tudását is.

A japán mottainai filozófiának megfelelően, semmi nem vész kárba — a használhatatlannak tűnő rizsszalmából például szandál és tető készül; csomagolóanyagként segíti a szójabab fermentálást, agyagba keverve pedig falazóanyag lesz belőle. A templomokban rizsszalmából font kötél, a shimenawa jelzi azt a határt, ahol a szent és a profán tér érintkezik egymással.

A kiállítás nem csupán a rizshez kötődő tárgykultúrát mutatja be, hanem a gabona biológiai történetét, éves termésciklusát és étkezési kultúráját is. Ráadásul a rizs Japánban nem csak élelmiszer, hanem ital is, hiszen a saké is ebből készül. A tudományos leírásokat humoros, gyakran interaktív elemek oldják — a kiállítótér végén például, egy nyíláson belesve, a békák szemszögéből figyelhetjük a rizsföld életét. A kiállítást kísérő, a rizstermesztésről, máig kézi munkát igénylő szaké készítéséről és a rizsföld istenét fogadó, majd búcsúztató rítusokról szóló dokumentumfilmek pedig emberi arcokat is adtak a kiállítás anyagához.

A 2012 tavaszán bemutatott „Tema Hima" kiállításhoz hasonlóan, a kurátorok nem híres mesterek kézműves remekeit, hanem a mindennapokban használt, anonim tárgyakat választottak ki. A modern designt tulajdonképpen csak az üvegcímkék és a rizs csomagolására szolgáló papírzsákok képviselik, de talán ezek a mindennapos, profán, design-nak csak éppenhogy nevezhető tárgyak és grafikák jelzik a legerősebben, hogy a világ harmadik legerősebb gazdaságának csúcstechnológiája egy alapvetően agráriánus társadalom szorgalmára, találékonyságára és szépérzékére alapul.

2014. június 15-éig látható a 21_21 Design Sight galériában, Tokióban.
Kurátorok: Taku Satoh, Shinichi Takemura
Dokumentumfilm: Yu Yamanaka
A kiállítás grafikai terve: Taku Satoh Design Office
A kiállításon folyamatosan készülő közönségképek megtekinthetők ezen a honlapon. 

Várhelyi Judit