„A zéró karbon nem fantazmagória, hanem egy konkrét döntés kérdése” – Elkészült a magyar Zéró Karbon 2050 Útiterv

Green Future Conference 2024, Net Zéró Karbon Építés – Vigyázz, Kész, Rajt! címmel rendezett Budapesten konferenciát a HuGBC (Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete). Az idei konferencia középpontjában a magyar Zéró Karbon 2050 Útiterv bemutatása állt, amely a 2050-re kitűzött globális klíma célok eléréséhez kínál közérthető útmutatót. A konferencián globális és lokális nézőpontból kérdeztük Matthew Blacket, a World Green Building Council klíma-akció menedzserét, valamint Kolossa József DLA-t, a HuGBC vezető fenntarthatósági tanácsadóját.

Globális klíma-akció menedzserként, hogyan látja a magyar Zéró Karbon 2050 Útiterv jelentőségét?

Matthew Black: Ez az útiterv a World Green Building Council Európai Regionális Hálózatának (ERN) "Building Life" kezdeményezésének része, amelynek élén 12 európai ország zöldépítési tanácsa áll (Horvátország, Cseh Köztársaság, Finnország, Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Németország, Írország, Olaszország, Lengyelország, Magyarország és az Egyesült Királyság). A projekt keretében a tanácsok az elmúlt években dolgoztak már ki hasonlókat a WorldGBC uniós, teljes életciklusra vonatkozó szén-dioxid-útiterve mellett. Ez egy ajánláscsomagot tartalmazó politikai terv, amely támogatja az Európai Uniót a teljes karbonsemlegeség elérésének felgyorsításában. Világszinten egyre nagyobb az igény az olyan útitervek iránt, amelyek egyértelmű iránymutatást nyújtanak és eszközként szolgálnak az iparági szereplők számára, hogy meghatározhassák saját dekarbonizációs terveiket.

A HuGBC által létrehozott magyar Zéró Karbon Útiterv 2050 a tizenkettedik világszinten, kulcsfontosságú lépés a fenntartható építési gyakorlatok előmozdításában. Öröm, hogy tanúja lehetek az elindításának. További információ itt érhető el a "Building Life"-ról.

Milyen szerepet játszik a döntéshozók, az iparág és a WorldGBC-hez hasonló szervezetek együttműködése a klímacélok megvalósításában? Milyen nemzetközi példák szolgálhatnak mintaként Magyarország számára?

M.B.: Rendszerszintű változások eléréséhez mindenkire szükség van: minden szereplőnek be kell vetnie saját eszközeit, hogy erősítsük a közös, ambiciózus céljaink körforgását. Azok a vezető vállalatok, amelyek fenntarthatóbbá alakítják épületeiket és folyamataikat, megmutatják a kormányoknak és döntéshozóknak, hogy van igény a támogató és ambíciózus politikára, miközben a vállalatoknak biztosítékra van szükségük, hogy a szabályozások valóban ösztönzik a fenntartható átalakításokat.

Erős politikai fejlesztések szükségesek a meglévő megoldások összehangolásához és széles körű alkalmazásához, a köz- és magánszféra közötti partnerségek kialakításához, illetve a pénzforgalom és a beruházások mozgósításához. Jó példa erre az Indicate projekt, ahol az ipar, az akadémia és a kormány együttműködésével hoznak létre nemzeti LCA („életciklus-elemzés") referencia-adatbázisokat. Az Indicate I Spanyolországban, Írországban és Csehországban, míg az Indicate LIFE Ausztriában, Luxemburgban, Olaszországban és Horvátországban fut, Magyarország pedig követő országként vesz részt.

Miben hasonlít és különbözik a magyar útiterv a már korábban megvalósult, tizenegy nemzetközi példától? Milyen egyedi szempontokat vettek figyelembe a kidolgozása során?

Kolossa József: Az útiterv készítése során nagy előny volt számunkra, hogy felhasználhattuk más országok tapasztalatait, akik már túl vannak az első éves riportok elkészítésén. Alaposan áttanulmányoztuk az írek, angolok, németek, svédek és norvégok útiterveit, és ezek alapján próbáltunk még hatékonyabbak lenni. Az „útiterv" fogalma kulcsfontosságú: lehet útitervnek nevezni azt is, hogy utazz Budapestről Fokvárosba, érintsd a Gibraltárt, majd Kilimandzsárót. Egy ilyen vázlatos útiterv véleményem szerint azonban rengeteg kérdést hagy a felhasználók számára. Ehhez hasonlóan bár a nemzetközi útiterv-modellek meghatározzák a csökkentési célokat az egyes ágazatokra vonatkozóan, azonban nem adnak elegendő konkrétumot vagy információt arról, hogy kinek mit kell ehhez pontosan tennie. Hogyan tud hozzájárulni a célok eléréséhez egy nagy nemzetközi cég, vagy egy kis építész iroda? Mi ezért első lépésben egy független szakmai tanácsadó céget, a Green Policy Centert kértük fel, hogy készítsenek el egy, a nemzetközi útitervekkel összehangolt anyagot. Ezt mi szakmai háttéranyagnak neveztünk el és erre az anyagra támaszkodva kezdtük egyesületi munkánkat.

Először egy workshop keretében bevontuk tagjainkat, ahol megvizsgáltuk, ki hogyan értelmezi a zéró karbon célok megvalósításához szükséges lépéseket. Az derült ki, hogy a legnagyobb jó szándékkal mindenki úgy gondolta, hogy csak akkor tud előrelépni, ha előbb valaki más tesz valamit az ügy érdekében. Például, ha módosul a kormányzati szabályozás, ha az építész más terveket készít, vagy ha a kivitelező, a beruházó, vagy a megrendelő változtat. Mindenkinek volt „ezeregy" oka arra, miért nem tud elindulni. A workshop során az egyes ágazati szereplők szembesültek azzal, hogy mások róluk ugyanezt mondják: ha ők valamit máshogy csinálnának, a többiek is léphetnének előre. Ebből a gondolatból alakult ki egy kapcsolati diagram felállításának ötlete: felvázoltuk az építésgazdasági szereplőket, összekötöttük őket a köztük lévő kapcsolatok alapján, majd levezettük az egyes szereplők inputjait és outputjait.

A több körös egyetető munka eredményeként 2025-re konkrét vállalásokat tudtunk megfogalmazni – az első kis lépéseket: Vállalom-e egyáltalán, hogy elindulok ezen a Zéró Karbon úton? Ha igen, akkor vállalom-e, hogy pontosan felmérem bármilyen futó projektem karbonlábnyomát, valamint minden, a projekttel kapcsolatos partnerrel felvetem-e a szén-dioxid csökkentés témáját, hogy egyáltalán beszéljünk róla.

Ha valaki egy éven át ezt végigviszi, akkor 2026-ban már majd újabb apró lépéseket is tehet: most, hogy már tudja, mennyi a projekt karbonlábnyoma, vállalhat egy 1%-os vagy 2%-os csökkentést. És így tovább egészen a zéró karbon szint eléréséig. Ezzel a fokozatos megközelítéssel apránként jutunk el oda, ahol már érezhető eredmény mutatkozik. Ez az egyes szereplőket specifikusan megszólító gondolkodásmód különbözteti meg a magyar útitervet a nemzetközi modellektől.

Milyen tanácsot adnának azoknak a vállalatoknak, akik aggódnak a gazdasági következmények miatt, vagy akiknek az a kifogásuk, hogy nem éri meg nekik az átállás?

K.J.: Az előadásomat azzal kezdtem a konferencián, hogy különböző leveseket, öltözeteket, majd három, teljesen eltérő stílusban épült házat vetítettem ki. Van, aki a gulyáslevest szereti, más a phot, valaki farmert visel, míg más Armanit – mindegyikre van kereslet, és mindegyik jó üzlet lehet a maga módján. Ugyanez igaz a zéró karbon épületekre is: akik azt állítják, hogy ezek rosszabb döntések üzleti szempontból, egyszerűen tévednek. Nem szabad szerintem a technológiai vagy kulturális építéshagyománybeli szempontokat, amiben most változást próbálunk elérni, összekeverni az üzlettel.

M.B.: Az átállás gazdasági előnyeit most már számos kutatás alátámasztja. A WorldGBC „Beyond the Business Case" jelentése is rámutat, hogy a fenntartható épületekbe beruházni különféle gazdasági, társadalmi és környezeti haszonnal jár, ideértve a pénzügyi előnyöket, a kockázatkezelést, az éghajlatvédelmi lépéseket, az egészség- és jólét javulást, a termelékenységet és a teljesítményt, a társadalmi értéket és az innovációt. Azt tanácsolnám ezért a vállalatoknak, hogy ne féljenek, hiszen a változás elkerülhetetlen, és az úttörők, a korai alkalmazók fogják élvezni a legnagyobb előnyöket, szemben azokkal, akik később próbálnak felzárkózni.

Mennyire tartják reálisnak a 2050-re kitűzött zéro karbon semlegességet?

K.J.: Szégyen, de gyerekkoromban teljesen természetes volt, hogy az autóból vagy a vonatból kidobjuk az útra a szendvics csomagolását. Ma már ez elképzelhetetlen – ami jól mutatja, hogy egy szemléletváltás gyorsan elterjedhet. És ehhez nem kell sem gazdasági változás, sem akármilyen jogszabály. Ehhez hasonlóan lehet, hogy első ránézésre a zéró karbon cél elérhetetlennek tűnik az építőipar eddigi gyakorlata alapján, mégis reális lehet a 2050-es határidő. Mint egy új trend, vagy stílus a zeneiparban, ugyanígy robbanhat be a zéró karbon szemlélet az építőiparba is. A mi feladatunk, hogy egy valóban hihető, átlátható lépéssort és útvonalat vázoljunk fel, amely nemcsak üres ígéret, hanem konkrét mérési alapot ad mindenkinek. Ha egyre többen ráéreznek a környezettudatos építés ízére, az iparág teljes átalakulása gyorsan valósággá válhat.

M.B.: Határozottan pozitívan látom a helyzetet. Minden szükséges megoldás és technológia a rendelkezésünkre áll a karbonsemlegesség eléréséhez. Bár fontos az innováció, valójában az együttműködés a legkritikusabb, hogy le tudjuk győzni az akadályokat, és felgyorsulhassanak a dekarbonizációs intézkedések.

Milyen üzenetet szeretnének, hogy a résztvevők magukkal vigyenek a Green Future Conference-ről, különösen az építőiparban szükséges klíma-akciók sürgősségét illetően?

M.B.: A legfontosabb üzenet, hogy kezdjünk bele most! Legyen szó egyénről, vállalatról vagy döntéshozóról, a lényeg, hogy ne vesztegessük az időt. A magyar Zéró Karbon Útiterv jól mutatja, hogy minden szereplőnek megvan a saját szerepe, de egyedül egyikük sem képes elérni a nagy közös célt.

K.J.: A konferencia szakmai szervezőjeként, és az egész csapat nevében is mondhatom, hogy nekünk az volt az egyik legfontosabb célunk, hogy ezt a sokszor elvontnak tűnő zéró karbon kérdést lehozzuk a földre. Szerettük volna, ha a résztvevők a témát az elvontság helyett gyakorlati szemszögből közelítenék meg. A zéró karbon nem fantazmagória, hanem szemlélet és választás kérdése.

Zárásképp, most, hogy elkészült a magyar útiterv kész van az érintett szereplőknek, mik lesznek a HUGBC következő lépései?

K.J.: Első lépésként felvesszük a kapcsolatot a tagjainkkal, és megkérdezzük, készen állnak-e a zéró karbon elköteleződésre, velünk tartanak-e ezen az úton. Ezután elkezdjük megosztani a szemléletünket és az útitervet társszervezetekkel, mérnöki kamarákkal, építész kamarákkal, érdekképviseleti szervezetekkel, önkormányzatokkal és jogalkotókkal. Fontos célunk, hogy saját magunk számára is mérhető eredményeket tűzzünk ki, és nyomon kövessük ezek megvalósulását.