Átadták az Év háza 2013 pályázat díjait
Dévényi Tamás építész H háza nyerte az idei Év háza díjat: a zsűri egybehangzó véleménye szerint [...] „az épület formavilága, alaprajzi elrendezése a paraszti építészet tömörségét, tisztaságát idézi, amely a magas szintű megvalósítással párosult." Különdíjat kapott Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva és Móser Balázs szigligeti nyaralója, valamint Borsos Ágnes és Bachman Zoltán kővágószőlősi hétvégi háza. A díjátadón Fekete György, az MMA elnöke bejelentette, hogy 2014 az Építészeti Nemzeti Szalon éve lesz.
A díjátadón Fekete György, az MMA elnöke bejelentette, hogy a magyar kultúra négy éven át futó "Nemzeti Szalon"-jai (képzőművészet, iparművészet, építészet és fotóművészet) közül - jelentős költségvetési támogatással - 2014-ben az építészettel kezdenek, s erről magával a miniszterelnökkel állapodott meg október 6-án. Az Építészeti Nemzeti Szalon eseménysorozata társulni fog a Szmodits Júlia által vezetett Ybl Egyesület, s az egyesület által már évekkel korábban kezdeményezett Ybl Emlékévvel. Fekete György kérte a jelenlevők és valamennyi építész szakmai szervezet, társaság, oktatási hely, tanszék támogatását ehhez a nagyszabású eseménysorozathoz. "Soha ilyen Magyarországon még nem volt. A segítségeteket kérjük, a türelmeteket kérjük, a szereteteteket kérjük." - mondta Fekete György beszédében.
A Magyar Építész Kamara különdíját egy szigligeti nyaraló kapta, építészek: Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva, Móser Balázs, míg a Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját egy a Kővágószőlősön található hétvégi ház nyerte el, építészek: Borsos Ágnes, Bachman Zoltán.
„Idén a szokásosnál később írtuk ki a pályázatot, addigra már számos telefont kaptunk: keresték az építészek a pályázatot. A beadott épületek száma és színvonala mellett utóbbi is bizonyítja, hogy az Év háza mozgalom újraindulása óta eltelt 6 évben a pályázat ismét elfoglalta az őt megillető helyét az építészeti közéletben." – mondta el Szoják Balázs építész, a díj kurátora. Idén újabb 32 épület került az évről évre változó összetételű elismert szakemberekből álló zsűri asztalára. A pályázat a Belügyminisztérium mellett a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és az Magyar Építőművészek Szövetsége védnökségével került kiírása.
Év háza 2013: Racionalitás, tisztaság, átláthatóság
Részlet a Dévényi Sándor, a zsűri elnökének az idei Év háza nyertes épületének méltatásából: „Racionalitás, tisztaság, átláthatóság. Nyugalom, őszinteség, rend. Egyszerűség, szűkszavúság, harmónia. Ilyen és hasonló fogalmak jutnak eszünkbe Dévényi Tamás sóskúti lakóházának tanulmányozása során! A forma a végsőkig, a paraszti építészet tömörségéig leegyszerűsített. Hasonlóképpen az alaprajzi elrendezés is a háromosztatú tér tiszta szerkesztését idézi. Homlokzatán csak két anyag, a fa és a fém használata dominál. Mindezek rendkívüli szuggesztivitást kölcsönöznek az épületnek."
Az 500 000 forinttal járó fődíjat, az egyenként 100 000 forinttal járó két különdíjat és a további 3 dicsérő oklevelet, valamint a támogatók ajándékait Szoják Balázs és Dévényi Sándor, a zsűri elnöke adta át. A díjazottaknak Dr. Szaló Péter, a Belügyminisztérium Területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke valamint Sáros László György DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke gratulált.
A dicsérő okleveleket kapták:
- Börzsei Tamás, csobánkai családi házáért,
- Kalmár László, Zsuffa Zsolt, Rose Balázs egy Budapesten megépült családi ház tervezéséért,
- Kovács Zsolt György, Beránková Jana és Kovács Dávid pécselyi nyaralóépületükért.
A magyar építészet sokszínűsége idei 10 épülettel
Ahogyan eddig is, az Év háza pályázaton való részvétel a Magyar Építőművészek Szövetsége jóvoltából a Visegrádi Négyek Családi Házai kiállításon szereplés lehetőségét is biztosította, amely az építészek számára külföldi bemutatkozási lehetőséget nyújt. Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy a V4 Családi Házai kiállítás 10 magyar résztvevőjét az Év háza pályázat zsűrije választja ki. Ez volt a második olyan év, amikor a zsűri az első körben a pályázatra beérkezett 32 épület közül, második kör meghirdetése nélkül ezt meg tudta tenni. A zsűrizés során főleg arról alakult ki vita, hogy a Magyarországot képviselő 10 épület kellően reprezentálja a sokszínű magyar építészetet, a kiválasztott épületek segítségével valódi áttekintést adjon a magyar építészek munkájából.
A 10 magyar épület mellett a 10-10 cseh, szlovák és lengyel családi házat bemutató nemzetközi kiállítás hagyományosan Magyarországon, az Építészet Világnapján indul külföldi útjára.
A Visegrádi Négyek Családi Házai nemzetközi kiállítás magyar épületeinek tervezői:
- Dévényi Tamás, H ház, Sóskút
- Borsos Ágnes, Bachman Zoltán, hétvégi ház, Kővágószőlős
- Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva, Móser Balázs, nyaraló, Szigliget
- Börzsei Tamás, családi ház, Csobánka
- Kalmár László, Zsuffa Zsolt, Rose Balázs, családi ház, Budapest
- Kovács Zsolt György, Beránková Jana, Kovács Dávid, nyaraló, Pécsely
- Ifj. Benczúr László, Weichinger Miklós, kétlakásos társasház, Budapest
- Kovács Zoltán, tornácos ház, Alsónémedi
- Béres Attila, Balázs Jusztina, Hideg-ház, Kőszeg
- Jánosi János, nyaraló, Tiszaug
Az Év háza pályázat filozófiája, hogy minden évben olyan építészek válasszák ki az Év házát, akiket a magyar társadalom és építész-társadalom elismer. Éppen ezért a szakmai szervezetek elnökei és az állandó zsűri tagok mellé minden évben meghívást kapnak az Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is. 2013-ban nemcsak az elmúlt évben, hanem az idei évben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is a zsűriben foglaltak helyet, ezáltal is emelve a pályázat színvonalát.
A két évente változó zsűri elnöke idén második alkalommal Dévényi Sándor DLA építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Társelnökök Noll Tamás a Magyar Építész Kamara elnöke, Sáros László DLA a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Díj kurátora voltak. Az zsűri tagjai az idén Ybl-díjat kapott építészek, dr. Bachmann Bálint DLA, Ferencz Marcel, Kravár Ágnes, Molnár Csaba, Sisa Béla, valamint Tóth Balázs, építész az ÉMI munkatársa, valamint dr. Tóth Elek, a BME egyetemi docense.
Idén harmadik alkalommal tette lehetővé a Baumit Kft. támogatása az Év háza díj kiírását.
A nyerteseknek ajándékait a Timex Magyarország Kft., az MM Import Kft. a Mitsubishi Motors Vezérképviselet és Ramada Hotel & Resort Lake Balaton biztosította.
Év háza 2013 nyerteseinek méltatása
Év háza 2013
Dévényi Tamás - H ház, Sóskút
„Racionalitás, tisztaság, átláthatóság.
Nyugalom, őszinteség, rend.
Egyszerűség, szűkszavúság, harmónia.
Ilyen és hasonló fogalmak jutnak eszünkbe Dévényi Tamás sóskúti lakóházának tanulmányozása során!
A forma a végsőkig, a paraszti építészet tömörségéig leegyszerűsített. Hasonlóképpen az alaprajzi elrendezés is a háromosztatú tér tiszta szerkesztését idézi. Homlokzatán csak két anyag, a fa és a fém használata dominál. Mindezek rendkívüli szuggesztivitást kölcsönöznek az épületnek. Ez a viselkedés nem tűri a tévedést, de mégoly apró humor megjelenését sem. A tájképi kert és a ház harmonikus együttest alkot."
Dévényi Sándor DLA, a zsűri elnöke
Év háza 2013 MÉK különdíj
Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva, Móser Balázs, nyaraló Szigligeten
„Hagyomány és korszerűség ötvözete" - így jellemezhető tömören a Balaton-felvidéki nyaraló építészeti értékeinek összefoglalása. Az épület tájba illesztése, léptéke és tömege a régi korok tradicionális tudását, mintáit követi, míg szerkezetében, anyaghasználatában, plasztikájában és fénnyel való telítettségében a mai világ életérzését adja. Mesteri munka, amely mintaként szolgálhat arra, hogyan kell a táji környezetben viselkedni, tanulva az elődöktől és erre építve újat, mait alkotni."
Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke
Év háza 2013 MÉSZ különdíj
Borsos Ágnes, Bachman Zoltán: hétvégi ház Kővágószőlősön
„Borsos Ágnes a Junior Prima Díj friss tulajdonosa ikonikus kis épülettel nyerte el a jelentős díjat és debütált építész szakmai körökben 2012-ben.
A Kővágószőlősi weekend-ház társalkotójával, Dr. Bachman Zoltán Kossuth-díjas tervezővel egy merész vállalkozásba fogtak.
Az építészek költői párbeszédet kezdeményeztek a tájba illesztés hagyományos és modern építészeti eszközeinek formai és tartalmi elemeivel. A végletekig absztrahált kortárs gondolati és formai vágyat az archaikus képlet egymásba-születés morfózisában, szinte annak keletkező pillanatában szemlélik, és emelik térbe sajátos őszinteséggel a gyökerekbe még-még megkapaszkodó XXI. századi létformát. Az egyedi kísérletező szuggesztív hatás képes mai, múltbéli és még ki nem mondott gondolatokat azonos időben közölni. A finom eleganciával lehelet könnyedén megtestesülő alkotás a pályázati mezőny legizgalmasabb jelensége."
Ferencz Marcel, Ybl díjas építész
14:34
hírek a pécsi egyetemről
http://index.hu/belfold/2013/11/05/egy_egesz_tanszeket_kirugna_a_pecsi_egyetem/
04:45
Javaslom, hogy az Év háza 2013 díj különdíját Bachman Z. és Borsos Á. adja vissza. A zsűri pártatlansága esetükben megkérdőjelezhető, és a kėtelyeket az elmúlt hét során senki nem próbálta meg eloszlatni. Az, hogy a zsűriben ült a fiú, a díjazott pedig az apa - akik ráadásul aktívan kollégák -, legalábbis felveti a nepotizmus alapos gyanúját. És ha az érintettek, a dékán és a doktori iskola vezetője, továbbá a zsűri elnöke nem érzi úgy, hogy a fenti körülmény magyarázatra szorul, nagyon szomorú. Ha pedig az MMA, a MÉSZ és a MÉK aktívan jelen volt elnöke is hallgat a nyájas mosolyú helyettes államtitkárral egyetemben, az kérem, egyenesen bátorításnak értelmezhető: rajta kedves kollégák, szabad a vásár, díjazzunk és díjazódjunk, hiszen a mindenkori visszaélés gyanúja nem követel tisztázást, hanem hallgatással is orvosolható.
Az esetet különös erővel exponálja a díjazott ház vitatható színvonala és az arról szóló, a fenti tudósításban idézett kritika kevés konkrétumot tartalmazó zagyvasága.
06:48
Várva a választ, újra elolvastam az Év Háza 2013 pályázat zsűrijének értékelését a kővágószőlősi házról. A szöveg utolsó passzusa nem más, mint a szavakkal sután zsonglőrködő semmitmondás. Az alábbi mondat kiváltképp érdemes a rácsodálkozásra: "A végletekig absztrahált kortárs gondolati és formai vágyat az archaikus képlet egymásba-születés morfózisában, szinte annak keletkező pillanatában szemlélik, és emelik térbe sajátos őszinteséggel a gyökerekbe még-még megkapaszkodó XXI. századi létformát." Szerintem ez a szövegrém, ez a nyelvi és eszmei tohuvabohu csakis a fogalmazó agyának kivételesen túlhajtott állapotában születhetett. Mindenesetre megtorlást érdemelne a magyar nyelven gondolkodók részéről; például azzal, hogy megalkotója írja le kézzel, de százszor, miközben vágjon olyan arcot, mintha az esztétikum sajátosságain elmélkedne.
05:17
Soha nem szóltam hozzá az építész szakma belső ügyeihez. Nem ebből élek, ezért illetéktelennek tartom, hogy a szakmagyakorlás törvényi, pénzügyi és etikai kérdéseivel foglalkozzam, beleértve a pályázatok elbírálásának, a beadott anyagok közzétételének és anonimitásának kérdését. Elég érdekességet nyújt az, ami valóban közügy: a pályamunkák illetve a megvalósult épületek színvonala. Ez az eset azonban lassacskán kivétellé növi ki magát, méghozzá az érintettek önmagában is etikátlan hallgatása folytán.
Mert Magyarországon egy építészeti zsüri aligha állhat föl úgy, hogy tagjai között ne legyen a pályázók valamelyikéhez érdek- vagy érzelmi kapcsolattal kötődő személy. Még ha kizárjuk is (?) az aktuális, tényleges kollégák ilyesfajta interferenciáját, biztos, hogy régi évfolyamtársak, volt munkatársak vagy egyszerűen csak barátok akadnak a zsüri és a pályázók csoportját elválasztó határ mindkét oldalán. No de hogy apa és fia, ráadásul aktívan kollégák... Ez legalábbis felveti a nepotizmus alapos gyanúját. És ha az érintettek, a dékán és a doktori iskola vezetője, továbbá a zsűri elnöke nem érzi úgy, hogy ez a körülmény magyarázatra szorul, az nagyon szomorú. Ha pedig az MMA, a MÉSZ és a MÉK aktívan jelen volt elnöke is hallgat a nyájas mosolyú helyettes államtitkárral egyetemben, az kérem, egyenesen bátorításnak értelmezhető: rajta kedves kollégák, szabad a vásár, díjazzunk és díjazódjunk, hiszen a mindenkori visszaélés gyanúja nem követel tisztázást, hanem hallgatással is orvosolható.
15:32
Miután a kővágószőlősi nyaralót - az építészfórumon is megindokolva - siralmasnak tartom, kifejezetten érdekel, hogy Bachman Bálint zsűritag hogyan szavazott az édesapja, Bachman Zoltán által (társ)tervezett fenti házról. Amely különdíjat nyert.
20:23
@Pákozdi Imre: emlékezzünk a levett, kérészéletű pálfy-cikkre:) nepotizmus.
15:44
@fds: Nem olvashattam azt az írást. Viszont kifejezetten összpontosítok a már felvetett problémára: arra, hogy a zsűri által megítélt, ráadásul a nyertesek közé sorolt egyik pályázó egyenes ágú rokona a zsűri egyik tagja. Mindez egy helyettes államtitkár, valamint a Magyar Művészeti Akadémia, a MÉK és a MÉSZ vezetőjének tevőleges jelenlétében. Mi a fene ez, Urak?
Budapesten, a Corvinus Egyetemen minden nyelvi vizsgáztatóval aláíratták, hogy nincs olyan vizsgázó, akinek a vizsgáztatása számára összeférhetetlen. Ismétlem a kérdést: hogyan szavazott Bachman Bálint zsűritag az édesapja, Bachman Zoltán Kossuth- Steindl- és Ybl díjas építész és tervezőtársa által beadott, különdíjat nyert tervről?
Adott esetben a tisztségükről való lemondást ABC sorrendben javaslom. A sort talán Bachman Bálint dékán nyithatná és apja, a K, Y és S díjas doktori iskola vezető folytathatná. A doktori iskola nevét adó világhírű, pécsi születésű magyar építészt még egy említés erejéig sem szennyezném az üggyel.
21:00
Gratulálok, kedves Tamás, az általad tervezett Tulipán utcai ház ("Hommage a Kozma Lajos") nappalijából.
Imre