Augusztus 15-én elhunyt Lovas Ilona Kossuth-díjas textilművész, képzőművész

Lovas Ilona a szakrális művészet egyedi hangú alkotója, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. „A kezdetektől fogva törekszem egy útkeresésre, ami lentről fölfelé vezet az én életemben és hiszem, hogy minden munkámmal egy kicsit közelebb kerülök ahhoz, vagy akihez vagy amihez – amitől az egész életünk függ" – vallotta egy interjúban. Lovas Ilonát az MMA saját halottjának tekinti. 

A művész 1946. január 1-én született Budapesten, tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán 1969 és 1974 között végezte, 2002 és 2004 között DLA-képzésen vett részt, 2004-ben habilitált. A soproni Nyugat-magyarországi Egyetem docense volt haláláig, férje Nagy Tamás Ybl-díjas építész volt.

A művész a 1970-es évek közepe óta volt jelen műveivel a magyar művészet hazai és külföldi csoportos kiállításain. Az 1970–80-as évek a kísérleti textil korszaka volt, a művészek, így Lovas is, a műfaj határait feszegették. Műalkotásaiban a természet nem, mint ábrázolás jelent meg, hanem önmaga a természet lépett elő műtárggyá. A XX. század pusztuló biológiai környezetében, az életelemek és az emberi kapcsolatrendszerének tönkretétele idején művészete tiltakozásként is értelmezhető. Művei gyakran utaltak együttesen a természetre és a Teremtőre. A „keresztre feszített természet" allegória tökéletes formai megteremtése Lovas munkáját korszakos jelentőségűvé emelte.

A 80-as évek végétől egy másik biológiai eredetű anyagot talált művei alapanyagául, a marhabelet. Abban a formában, ahogy ő használta, ez a közönséges, állatias anyag pergamenné nemesült. A pergamencsíkokból kialakított hatalmas henger, légiesen lebegő gubók vagy az óriási katlan, a gigantikus pajzs mind az életről szóltak, annak nyomon követhető jeleivel és mégis műtárggyá dermedt formáival. A 90-es évek közepén ezek az installációk újra társultak az öntött papírral. A 2000-es évektől munkásságában új médiumok és új műformák jelentek meg: a fotó, a videó, a videóinstalláció, a performansz.

Munkásságát számos díjjal honorálták: többek között 1973-ban elnyerte a Milánói Textiltriennále II. díját, 1993-ban Ferenczy Noémi-díjat, 2005-ben Érdemes Művész-elismerést kapott, 2019-ben Prima-díjban, 2020-ban Kossuth-díjban részesült. A Magyar Művészeti Akadémia mellett tagjai közé választotta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia is. Lovas Ilona művészete önálló fejezet a magyar művészet közelmúltjának történetében, és karakteresen önálló jellemzőkkel felruházott alkotói teljesítményként illeszkedik az egyetemes művészet ezredforduló előtti és utáni jelenségvilágába is.

A tradicionális iparművészeti ágazathoz, a textilművészethez köti a munkáit meghatározó kézműves jelleg, de a transzcendens meghatározottság, a hit, a női szerepek tudatos és elkötelezett vállalása révén – amely különös anyaghasználatban és technikai megvalósulásban, a művek szokatlan prezentálásában, meglepő és leleményes formai rendszerekbe foglaltan és sokszor az új médiumokkal való ötvözésében ölt testet – már egy független, művészeti előzményeitől messze távolodó alkotói univerzum körvonalai rajzolódnak meg.

Forrás: MMA