| CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY
Emberek/Interjú

„Bennünk is volt ambíció” – Preisich Katalin építészetről, munkákról, családról

1/21

Preisich Katalin interjú a MÉM MDK Magyar Építész Nők kutatási projektjének keretében.

Jobbra a beszélgetés alanya, Preisich Katalin, balra az interjút készítő Zöldi Anna. Fotó: Kovács Dániel

A Preisich család 1960-ban. Jobbról a lányok: Júlia, Anikó és Katalin. A családi archívum legtöbb képéhez hasonlóan ma ez is közkincs, a Fortepanon. Fotó: Fortepan / Preisich család

A másodévesként készített pleximodell fényképe, amiről Malecz Erika azt feltételezte, a BUVÁTI-ban készült. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Magasház-alaprajzok, egyetemi munka, 1960. Preisich Katalin archívuma

Metszet az 1963-as diplomatervből, a Visegrádra tervezett teraszos szállodából. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Alaprajz az 1963-as diplomatervből, a Visegrádra tervezett teraszos szállodából. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Belsőépítészeti rajz az 1963-as diplomatervből, a Visegrádra tervezett teraszos szállodából. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Oldalhomlokzat a diplomamunkából, amely elnyerte a MÉSZ-ÉTE Diplomadíját. Fotó: Preisich Katalin archívuma

A székesfehérvári sportcsarnok. Fotó: Preisich Katalin archívuma

A Debreceni Állami Gazdaság 450 vagonos hűtőháza. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Alumínium móló a balatonőszödi kormányüdülőben. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Alumínium móló a balatonőszödi kormányüdülőben. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Öltözőfülkék a balatonőszödi kormányüdülő mólóján. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Oldalpár a Fernezelyi Sándor – Preisich Katalin házaspár közös munkáit bemutató albumból, a balatonőszödi kormányüdülő egyik pavilonjával. Fotó: Preisich Katalin archívuma

A Komjádi Béla Sportuszoda építés közben. Fotó: Fortepan / Kádas Tibor

Az építésztervezőként Kelecsényi Zoltánnal közösen tervezett Komjádi Béla Sportuszoda. Fotó: Fortepan/FŐFOTÓ

A Komjádi Béla Sportuszoda végleges állapota, hátsó homlokzat. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Családi ház, Tök, 1974 körül. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Családi ház a Pasaréten, 1970-es évek. Fotó: Preisich Katalin archívuma

A budai Skála Áruház, amelynek alumínium homlokzati burkolatát Preisich Katalin tervezte. Fotó: Preisich Katalin archívuma

?>
Preisich Katalin interjú a MÉM MDK Magyar Építész Nők kutatási projektjének keretében.
?>
Jobbra a beszélgetés alanya, Preisich Katalin, balra az interjút készítő Zöldi Anna. Fotó: Kovács Dániel
?>
A Preisich család 1960-ban. Jobbról a lányok: Júlia, Anikó és Katalin. A családi archívum legtöbb képéhez hasonlóan ma ez is közkincs, a Fortepanon. Fotó: Fortepan / Preisich család
?>
A másodévesként készített pleximodell fényképe, amiről Malecz Erika azt feltételezte, a BUVÁTI-ban készült. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
Magasház-alaprajzok, egyetemi munka, 1960. Preisich Katalin archívuma
?>
Metszet az 1963-as diplomatervből, a Visegrádra tervezett teraszos szállodából. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
Alaprajz az 1963-as diplomatervből, a Visegrádra tervezett teraszos szállodából. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
Belsőépítészeti rajz az 1963-as diplomatervből, a Visegrádra tervezett teraszos szállodából. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
Oldalhomlokzat a diplomamunkából, amely elnyerte a MÉSZ-ÉTE Diplomadíját. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
A székesfehérvári sportcsarnok. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
A Debreceni Állami Gazdaság 450 vagonos hűtőháza. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
Alumínium móló a balatonőszödi kormányüdülőben. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
Alumínium móló a balatonőszödi kormányüdülőben. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
Öltözőfülkék a balatonőszödi kormányüdülő mólóján. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
Oldalpár a Fernezelyi Sándor – Preisich Katalin házaspár közös munkáit bemutató albumból, a balatonőszödi kormányüdülő egyik pavilonjával. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
A Komjádi Béla Sportuszoda építés közben. Fotó: Fortepan / Kádas Tibor
?>
Az építésztervezőként Kelecsényi Zoltánnal közösen tervezett Komjádi Béla Sportuszoda. Fotó: Fortepan/FŐFOTÓ
?>
A Komjádi Béla Sportuszoda végleges állapota, hátsó homlokzat. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
Családi ház, Tök, 1974 körül. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
Családi ház a Pasaréten, 1970-es évek. Fotó: Preisich Katalin archívuma
?>
A budai Skála Áruház, amelynek alumínium homlokzati burkolatát Preisich Katalin tervezte. Fotó: Preisich Katalin archívuma
1/21

Preisich Katalin interjú a MÉM MDK Magyar Építész Nők kutatási projektjének keretében.

Jobbra a beszélgetés alanya, Preisich Katalin, balra az interjút készítő Zöldi Anna. Fotó: Kovács Dániel

A Preisich család 1960-ban. Jobbról a lányok: Júlia, Anikó és Katalin. A családi archívum legtöbb képéhez hasonlóan ma ez is közkincs, a Fortepanon. Fotó: Fortepan / Preisich család

A másodévesként készített pleximodell fényképe, amiről Malecz Erika azt feltételezte, a BUVÁTI-ban készült. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Magasház-alaprajzok, egyetemi munka, 1960. Preisich Katalin archívuma

Metszet az 1963-as diplomatervből, a Visegrádra tervezett teraszos szállodából. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Alaprajz az 1963-as diplomatervből, a Visegrádra tervezett teraszos szállodából. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Belsőépítészeti rajz az 1963-as diplomatervből, a Visegrádra tervezett teraszos szállodából. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Oldalhomlokzat a diplomamunkából, amely elnyerte a MÉSZ-ÉTE Diplomadíját. Fotó: Preisich Katalin archívuma

A székesfehérvári sportcsarnok. Fotó: Preisich Katalin archívuma

A Debreceni Állami Gazdaság 450 vagonos hűtőháza. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Alumínium móló a balatonőszödi kormányüdülőben. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Alumínium móló a balatonőszödi kormányüdülőben. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Öltözőfülkék a balatonőszödi kormányüdülő mólóján. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Oldalpár a Fernezelyi Sándor – Preisich Katalin házaspár közös munkáit bemutató albumból, a balatonőszödi kormányüdülő egyik pavilonjával. Fotó: Preisich Katalin archívuma

A Komjádi Béla Sportuszoda építés közben. Fotó: Fortepan / Kádas Tibor

Az építésztervezőként Kelecsényi Zoltánnal közösen tervezett Komjádi Béla Sportuszoda. Fotó: Fortepan/FŐFOTÓ

A Komjádi Béla Sportuszoda végleges állapota, hátsó homlokzat. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Családi ház, Tök, 1974 körül. Fotó: Preisich Katalin archívuma

Családi ház a Pasaréten, 1970-es évek. Fotó: Preisich Katalin archívuma

A budai Skála Áruház, amelynek alumínium homlokzati burkolatát Preisich Katalin tervezte. Fotó: Preisich Katalin archívuma

„Bennünk is volt ambíció” – Preisich Katalin építészetről, munkákról, családról
Emberek/Interjú

„Bennünk is volt ambíció” – Preisich Katalin építészetről, munkákról, családról

2023.06.20. 07:57

Preisich Katalin számára nem volt kérdés az építészkar. Pályája az Alutervnél indult – ebből lett a Komjádi Uszoda, a debreceni hűtőház és a balatonőszödi alumóló. Később a szigetelés szakértőjévé és műegyetemi tanárrá lett, csak úgy hívták: a „penész-kisasszony". Az 1963-ban diplomázott építész ma is aktív, van véleménye, de szívesen idézi fel az emlékeit is. Zöldi Anna interjúja.

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ 2021-ben kutatási programot indított Magyar Építész Nők címmel. Tekintettel arra, hogy az ismeretlen női alkotók sora igen hosszú, a múzeum a kutatásba saját szakemberei mellett független, külső szakembereket is bevonva tud csak érdemi eredményre jutni, így került sor a kutatásban a részvételemre. Munkám a körünkben élő, sok esetben még alkotó építésznők, illetve az elmúlt évtizedekben elhunyt alkotók élő hozzátartozóinak megszólítása, személyes beszámolók, élmények, visszaemlékezések rögzítése volt a háború utáni női építészeti praxisra vonatkozóan. Igyekeztem olyan nőket/asszonyokat választani, akiknek alkotói pályája eltérő időszakra datálható, munkásságuk az építészet területén valamilyen szempontból speciális, illetve személyes sorsuk a korszaknak megfelelően tipikus, vagy épp unikális. Végeredményben három nagyon különböző életutat sikerült mélyebben megismernem, melyek mindegyike egy-egy típust testesít meg számomra. Közülük most a Preisich Katalinnal készült beszélgetést közlöm.

Az 1963-ban diplomázott Preisich Katalin klasszikus építész dinasztia tagja, édesapja a hazai modern építészet egyik nagyja, Preisich Gábor, Ybl- és Herder-díjas egykori budapesti főépítész, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BUVÁTI) igazgatója. A dolog pikantériája, hogy Preisich Gábornak három lánya született, így az örökség mindenképp női ágra szállt. Katalin nővére, Anikó belsőépítész lett – ami szintén elég tipikus női építész-pályafutás – Katalin az építészetet választotta, és tehetséggel művelte. Saját bevallása szerint azonban számára első volt a család, alkatánál fogva is, de statikus férjével is ebben egyeztek meg közös életük kezdetén. Szellemi öröksége és személyes ambíciója, kvalitásai folytán a maga által választott területen – ami végül szintén az egyetemi oktatás lett – komoly szakmai karriert futott be, a korábbi tervezőintézetben töltött évei pedig beszédes tükrét mutatják a korszak állami tervezőirodáinak világáról, a nők lehetőségeiről. Három gyermeket nevelt, egyikük folytatta a családi hagyományt és sikeres építész. Preisich Katalin pályája mint kiegyensúlyozott, okos kompromisszumokkal és néha komoly áldozatokkal beteljesített sikeres női sors bizonyos szempontból tipikusnak tekinthető a huszadik században.

A Preisich család 1960-ban. Jobbról a lányok: Júlia, Anikó és Katalin. A családi archívum legtöbb képéhez hasonlóan ma ez is közkincs, a Fortepanon. Fotó: Fortepan / Preisich család
3/21
A Preisich család 1960-ban. Jobbról a lányok: Júlia, Anikó és Katalin. A családi archívum legtöbb képéhez hasonlóan ma ez is közkincs, a Fortepanon. Fotó: Fortepan / Preisich család

Zöldi Anna: Miért lettél építész?

Preisich Katalin: Egyértelműen a családi minta nyomán. Hárman voltunk lányok, a húgom (Váradi Júlia – ZA) bölcsészkart végzett, Anikó nővérem belsőépítész lett, a férje Király József belsőépítész volt. Apunak volt egy csomó építészeti könyve, az egyikben benne volt Frank Lloyd Wright Vízesés-háza, azt mindig nézegettem, nagyon szerettem. Szigligeten apám sokszor elvitt minket akvarellezni, ezt is szívesen csináltam. Reál tagozatra jártam gimibe, jó tanuló voltam, jó matematikus, jól rajzoltam – az egyik kedvenc tantárgyam az ábrázoló geometria volt, akkor még volt ilyen tárgyunk a gimnáziumban. Borzasztóan szívesen rajzoltam térbeli alakzatokat, egymásra helyezve, kivágott tömegekkel. Szépen is írtam, máig megvannak az iskolai jegyzeteim, tele rajzokkal.

A nővérem kisképzőbe járt, onnan ment az Iparművészetire, ő nálam sokkal lezserebb, hogy ne mondjam, link volt. Én szorgalmas kislány voltam, a Műegyetemre mentem, ami sokkal keményebb volt. A diplomatervem Visegrádon egy szálloda volt, lejtős terepre a Sibrik dombra terveztem 1963-ban, Jurcsik Károly volt a konzulensem, diplomadíjat nyertem vele.

Apu nagyon sokat dolgozott abban az időben, nagyon szerette a lányait, de nagyon kevés ideje volt rá, hogy velünk törődjék. Középső gyerekként én eleve kicsit háttérben voltam, anyám akkor találta meg az atlétikai versenyeken szerzett érmeimet, amikor elköltöztem otthonról – sose mutattam meg senkinek. Amikor diplomadíjat kaptam, az volt apám reakciója: „Hát, ezt nem néztem ki belőled." Nagyon jó volt a viszonyunk, de ő nagyon el volt foglalva a saját munkáival. De amikor én bármiféle eredményt elértem, azt azért elismerte. 

Oldalhomlokzat a diplomamunkából, amely elnyerte a MÉSZ-ÉTE Diplomadíját. Fotó: Preisich Katalin archívuma
9/21
Oldalhomlokzat a diplomamunkából, amely elnyerte a MÉSZ-ÉTE Diplomadíját. Fotó: Preisich Katalin archívuma

 

Közös munkátok is volt, például megnyertétek a Nemzeti Színház elhelyezésére kiírt pályázatot. Erről milyen emléked van?

Végzés után nem sokkal zajlott a Nemzeti Színház elhelyezésére kiírt pályázat. A Városligeti fasor (akkor Gorkij fasor) tengelyébe helyeztük a színházat. Apu fiatal építészként engem vont be, és meg is nyertük. (Tervezőtársak: Ébert Ágoston, Preisich Katalin, munkatárs: Pfannl Egon, 1964 – ZA) Nem lett belőle semmi, az épületre kiírt pályázaton már nem indultunk, azt Hofer Miklós nyerte 1965-ben. Emlékszem, bejártam a Buvátiba, ott dolgoztunk késő estig. Apu hagyta, hogy ötleteljünk, aztán pedig rajzolni kellett vég nélkül. Közös munka volt a szigligeti nyaralónk, de azt teljes egészében apu találta ki, én a kiviteli tervét csináltam, a szerkezeti részletrajzokat.

 

Hogy élted meg, hogy édesapád kiemelkedő építész?

Nekem nagy hátrány volt, hogy az apám nevét viseltem. Gergőnél borzalmasan ügyeltünk rá, hogy ne is derüljön ki az egyetemen, hogy ő az én fiam. Másodéves korunkban, Lakó tanszéken saját családunknak kellett magunknak tervezni. Én magam csináltam plexiből a modellt, le lehetett emelni a tetejét, belül megvoltak a szobák. Két éjszakát dolgoztam rajta, magam vágtam ki, fóliát tettem az ablakokra, rettentő büszke voltam rá. A konzulensem, (Malecz Erika) meglátta és annyit mondott: „Na, látom, az egész BUVÁTI ezen dolgozott…" Elbőgtem magam, nagyon rosszul esett. 

A másodévesként készített pleximodell fényképe, amiről Malecz Erika azt feltételezte, a BUVÁTI-ban készült. Fotó: Preisich Katalin archívuma
4/21
A másodévesként készített pleximodell fényképe, amiről Malecz Erika azt feltételezte, a BUVÁTI-ban készült. Fotó: Preisich Katalin archívuma

 

Édesanyád mivel foglalkozott?

Anyám, Lichter Rut az Északi-tenger partján született, akkor Németországban, ami később Lengyelország lett, majd ma ismét Németország. Ő nagyon bonyolult életutat tett meg. A szovjet időkben az apját kinevezték polgármesternek, amikor a németek visszafoglalták, akkor menekülnie kellett, el is tűnt. Mami anyja ott maradt hat gyerekkel. Mami óvónőképzőt végzett, 16 éves korától dolgozott, mint nevelőnő, önállóan élt. A harmincas években Németországban nem volt kellemes, 1934-ben átjött Magyarországra egy barátnőjéhez, akit még az óvónőképzőben ismert meg. Érdekesség, hogy mindkettőjüket Rutnak hívták. Együtt csináltak egy német óvodát.

Apám apja Preisich Kornél híres gyermekorvos volt, ő építtette a Tündérhegyi szanatóriumot. Anyám megismerkedett apám hugával, aki ott volt gyógytornász, és hívta oda anyámat németet tanítani. Ott ismerkedtek meg apámmal, és nagy cirkuszok után összeházasodtak. A háború után egész nyolcvan éves koráig németet tanított, illetve tolmács volt. Nagyon sok helyre hívták, mi anyukámat sose láttuk, mert hatra járt tanítani, és este tízre ért haza – az órák munkaidő előtt és után voltak, napközben meg mi voltunk iskolában. Az az igazság, hogy minket egy Vas megyei lány, Rózsi nevelt. Nagyon sokat énekeltünk vele, rengeteg dalt tanultunk tőle. Az ötvenes évek végén a nővéremnek is, nekem is tandíjat kellett fizetnünk, emlékszem, 1500 forintot egy fél évre – a szüleinknek sokat kellett dolgozniuk. 

 

Ez nem vette el a kedvedet a pályától?

Egyáltalán nem. Abban az időben divat volt sokat dolgozni. Amikor én végeztem, rettenetesen nehéz volt tervezőirodába bekerülni. Volt egy munkaelosztó bizottság, minden végzettnek egyenként oda kellett járulnia, be voltunk osztva reggel nyolctól, ők döntötték el, ki hová kerül. Ha valaki előre meg tudta beszélni valahol, hogy fogadják, akkor volt esély, de amúgy IKV (Ingatlankezelő Vállalat – ZA), kivitelezés, tanács jött csak szóba. A Kohó és Gépipari Minisztérium tervező irodájában, a KOGÉPTERV-ben volt egyedül tervező állás a Krisztina körúton. Én évfolyamelsőként a sor elején voltam, fél kilencre volt időpontom. Többekkel várakoztunk, kinyílt az ajtó, és mást hívtak be, ő kapta a tervező állást, én pedig nagyon el voltam keseredve.

A bizottságban ott ült Menyhárd István legendás statikus, szabadkoztak, hogy a KOGÉPTERV fiút szeretett volna, de cserébe felajánlották az Alutervet, így kerültem oda. Nem bántam meg, az alumíniumipar akkor volt felfutóban, többek közt a magyar-szovjet alumíniumipari egyezmény következtében. Meg kellett ismerkednem az anyaggal magával, és kezdő építészként nagy lehetőséget kaptam, akkor készült a debreceni almatároló, vagy a székesfehérvári sportcsarnok. Maga a héjszerkezet adott volt, de az alkalmazást nekünk kellett kitalálni. A balatonőszödi minisztertanácsi üdülőbe stéget meg öltözőt, nyugágytárolót, pingpong-pavilont terveztünk, mindet alumíniumból. Nem tudom megvan-e még, mert miután elkészült oda már be se engedtek többé. 

Öltözőfülkék a balatonőszödi kormányüdülő mólóján. Fotó: Preisich Katalin archívuma
14/21
Öltözőfülkék a balatonőszödi kormányüdülő mólóján. Fotó: Preisich Katalin archívuma

 

Szeretted az alumíniumot, mint anyagot?

Nagyon. Érdekes munkáink voltak. A legnagyobb a Komjádi Uszoda volt, Kelecsényi Zolival terveztük, a férjem munkája a donga és a lefedés fejlesztése volt. Ma már én vagyok az egyetlen élő tervező, amikor a Finta Stúdió a felújítást tervezte, engem is megkerestek. Nagy munka volt a Skála Áruház alumínium homlokzatburkolata, egy egész rendszert szabadalmaztattunk, a teljes áruházat három hét alatt leburkolták.  Voltak homlokzatburkolati rendszereink, amivel lakóházakat újítottunk fel. A homlokzatburkolat volt a témám az egyetemen is, húsz évig azt adtam elő, nem csak alumíniumot, de követ, téglát mindent. Én kezdettől szerettem az épszerket; az Alutervben nem a designon volt a hangsúly, meg kellett ismerni a részleteket és az alumínium sajátosságait is. 

 

Az egyetemen milyen volt a lányok-fiúk aránya? Volt valami jelentősége annak, hogy valaki nőként tanulja az építészetet?

Körülbelül egyharmad/kétharmad volt az arány. Azon kívül, amit elmeséltem, én nem nagyon éreztem hátrányát annak, hogy nő vagyok. A nagyon szép lányoknak pedig kifejezetten előnyük volt, de ez egy másik aspektus. Sódor Alajos például az egyik évfolyamtársamat vette feleségül…

Az tény, hogy a lányok közül szinte senki nem lett tervező, nem tudnék olyan épületet mondani, amit évfolyamtársnőm tervezett. Nem tudom, hova lettek, igazgatásban dolgoztak vagy talán vidéki irodákban. A tankörünkből három fiú volt, akik Zalaváry Lajosnál diplomáztak, és ő odavette őket magához a KÖZTI-be: Csontos Csaba, Dobozy Miklós és Ruttkay-Miklián Gyula, aki később Veszprémben lett főépítész.

Kerényi József is tankörtársam volt, róla például egyetemen egyáltalán nem derült ki, hogy mennyire tehetséges. Róth Jancsi, Bitó János, Szincsák Jóska, Szikra András bekerültek az egyetemre, de a lányok közül senki. Pedig a lányokban is volt ambíció: Doroszlai Kati az Építési Minisztériumban dolgozott magas beosztásban. Nem annyira az egyetemen, inkább az életben volt összehasonlíthatatlanul nehezebb boldogulnia egy női építésznek, főleg, ha családja volt. Éjszakánként kellett bepótolni a rajzasztal mellett, amit az irodában nem sikerült elvégezni, mert menni kellett a gyerekért. Ma talán már másképp van, a férfiak többet segítenek, én nagyon elrontottam a férjemet, maximálisan kiszolgáltam.  

A Debreceni Állami Gazdaság 450 vagonos hűtőháza. Fotó: Preisich Katalin archívuma
11/21
A Debreceni Állami Gazdaság 450 vagonos hűtőháza. Fotó: Preisich Katalin archívuma

 

Mikor születtek a gyerekek? Hogy tudtad kicsi gyerekek mellett a szakmát művelni?

A legnagyobb 1971-ben, a középső 1972-ben, a legkisebb 1977-ben született. A két fiúval még nem lehetett otthon maradni, nem volt mese, mentek a BUVÁTI-bölcsibe, onnan mentünk az Alutervbe, fél nyolckor kezdődött a munkaidő. Rettenetes volt. A lányommal már otthon maradtam két évet, a nagyobb fiam akkor került iskolába, a kisebb az utcánkba járt óvodába, az már könnyebb volt.

Én meg megírtam közben a kandidatúrámat. Az már más témáról szólt, nagy port kavart akkor az országban a lakások penészesedése. Úgy is hívtak akkoriban, hogy a „penész-kisasszony". A legfelsőbb bíróságról Patassy Benedek bíró felkérte a tanszéket, hogy készítsen tanulmányt arról, mitől van a penész, és hogy lehet rajta segíteni. Petró Bálint volt a tanszékvezető, vele csináltuk, akkor még senki nem értett ehhez. Csináltam a férjemnek egy albumot a közös munkáinkról, még a hetvenes években. Az indító kép Gergő fiunk, csecsemő korában. Belőle építész lett, a másik fiam, Marci informatikus, Bori lányunk szociológiát végzett. Nyolc unokám van, meg három kutya…

 

Az ambícióidat kielégítették a szakmai lehetőségek?

Egy nőnek eleve el kell dönteni, hogy mi a fontos az életében. Maga ez a szakma férfias. A férjem statikus volt, az Alutervben ismerkedtünk meg, ahol végzés után dolgozni kezdtem. Húsz évig együtt dolgoztunk, rengeteg közös munkánk volt. Mint házaspár, ritkán veszekedtünk, csak a munkákon – azon mindig vitatkoztunk. És mindig ő győzött, nagyon okos ember volt. Amikor férjhez mentem, a férjem részéről az egyik alapvető elvárás volt, sokszori beszélgetésünk során, hogy úgy csináljam a szakmát, hogy első a család, ezt mindig vegyem tudomásul. És én ehhez is tartottam magam.

Oldalpár a Fernezelyi Sándor – Preisich Katalin házaspár közös munkáit bemutató albumból, a balatonőszödi kormányüdülő egyik pavilonjával. Fotó: Preisich Katalin archívuma
15/21
Oldalpár a Fernezelyi Sándor – Preisich Katalin házaspár közös munkáit bemutató albumból, a balatonőszödi kormányüdülő egyik pavilonjával. Fotó: Preisich Katalin archívuma

 

Nem bántad meg?  Nem is próbálkoztál „lázadással"?

A mai fejemmel nem bánom. Nem is lett volna időm többre. Gergő fiam sokszor szemrehányást tett nekem, miért nem mentem tovább a tervezés irányába. Volt ilyen kísérlet, amikor a férjem osztályvezető lett az Alutervben, ő lett volna a főnököm. Amíg azonos pozícióban, egyenrangúként dolgoztunk, az rendben volt, de a beosztottja nem akartam lenni. Akkor úgy volt, hogy elmegyek Vadász György, aztán Iványi László irodájába, már majdnem felvettek, és akkor jött az egyetem.

Előzőleg, 1977-1979 között elvégeztem az Iparosított építési Szakmérnöki szakot. Diploma után azt mondták, hogy a témámat továbbfejlesztve lehetne doktorit csinálni, és hívtak az egyetemre. Akkoriban az iparosított építés kurrens dolog volt, például akkor jött be hozzánk a CLASP-rendszer. Sándorral, a férjemmel együtt van összesen öt szabadalmunk, többek közt a Skála Áruház alumínium homlokzatburkolata még az Aluterves időből. Az egyetemen meg nem volt mese, kandidatúrát kellett csinálni. Ott másféle feladatok voltak, el kellett kezdeni tudományoskodni. Magamtól sose írtam volna Bori lányom egy és hároméves kora között ilyesmit, ha nem lett volna muszáj. 

A budai Skála Áruház, amelynek alumínium homlokzati burkolatát Preisich Katalin tervezte. Fotó: Preisich Katalin archívuma
21/21
A budai Skála Áruház, amelynek alumínium homlokzati burkolatát Preisich Katalin tervezte. Fotó: Preisich Katalin archívuma

 

A tanszéki munka új szakmai feladatokat is hozott. Milyen kihívásokkal találkoztál?

Maga a tanítás új kihívás volt: az előadások tartása, gyakorlatok vezetése, a vizsgáztatás és a többi tanszéki feladat. Bekerültem az Igazságügyi Szakértői Kamarához, és számtalan szakvéleményt írtam. A már említett Patassy Benedek nyugdíjba menetele után az úgy nevezett Választott Bíróságnál dolgozott, mint bíró, ő nagyon nagy munkákkal bízott meg, amikhez más szakértőket is be kellett már vonnom. Ez egészen más jellegű, de nagyon izgalmas dolog volt, a bíróságon megvédeni a szakmai álláspontunkat. Ezen kívül a tanszéket sokszor felkérték építészeti munkákban való közreműködésre. Ma már ez egy külön tudomány, a tervező építésznek nem kell mindenhez érteni, az Épszerk-tanszék dolgozói ma ebből élnek. Egy sportcsarnok részleteit megoldani úgy, hogy működjön épületfizikailag, szerkezetileg, és ne is legyen nagyon drága – ez ma már szakági feladat. Lázár Antalék Tüskecsarnokának például én voltam az épszerkese, a 86 db tüske összes részletrajzát a Rheinzink tetővel egyetemben végig én készítettem.  

 

Édesapád idejében ez még nem így volt. Vele milyen volt a szakmai kapcsolatod?

Amikor én gyakorló építész voltam, ő már kevésbé foglalkozott tervezéssel, a városépítészetben mélyült el és a könyveit írta. Az, hogy számunkra mindig a modern volt az irányadó, és minden mást elhajlásnak éltünk meg, persze az ő szemléletének öröksége. Egyértelmű volt számunkra, hogy a modern építészet „az" Építészet. Az, hogy ezt most összemossák a szocializmussal, primitívség, és nem is igaz – nemzetközi irányzatról volt szó. Pici gyerekkorom óta modern házakban laktam, először a Városmajor utcában, amit az apám tervezett. Amikor a lakásunkat lebombázták, a Varázs utcába költöztünk egy modern villába, az tényleg varázslatos volt. Egyetlen autó se járt, végig tudtam menni kézen járva az egész utcán. 12 ház volt összesen, szomszédaink voltak Gerléék, nagybátyámék. Ott éltünk vagy öt évig, míg a szovjetek az egész utcát ki nem ürítették egyik napról a másikra. Innen Pasarétre kerültünk, szintén egy – Rimanóczy Gyula által tervezett – modern villába.

Amikor az egyetemen saját családi házat kellett tervezni, nem véletlenül csináltam lapostetős modern házat. A posztmodernt nem szerettem, én akkor is a sima egyenes vonalakat szerettem, ez valahogy belém oltódott. A csicsától mindig irtóztam, amit most a Várban művelnek, az felháborító. De például iszonyatosan szeretem a szecessziót is. A ház, amiben most lakom, 1912-ben épült, bár ezt a szintet pont újjáépítették a háború után.

Családi ház a Pasaréten, 1970-es évek. Fotó: Preisich Katalin archívuma
20/21
Családi ház a Pasaréten, 1970-es évek. Fotó: Preisich Katalin archívuma

 

Mennyire tudtátok, hogy mi történik az építészetben az országon kívül? 

Az ötvenes években minimális lehetőség volt rá, hogy nyugati folyóiratokhoz hozzá jussunk. Amikor 1979-ben csináltam az értekezésemet, akkor hivatkoztam külföldi példákra is, azokhoz valószínűleg Apun keresztül jutottam hozzá. Az Alutervben alig volt könyvtár ehhez, ott a szerkezet volt a fő, azt igazítottuk a funkcióhoz.

Nekem szerencsém volt egy évet Bécsben dolgozni, apám kapcsolatban állt Georg Lippert bécsi építésszel, aki Magyarországon szeretett volna egy osztrák kulturális intézetet tervezni. Mivel apám rosszul hallott, valaki mindig kísérte a külföldi útjaira, egy bécsi konferenciára történetesen én mentem vele, és ő ott beajánlott Lippert irodájába. Lippert, gondolom annak reményében, hogy apám cserébe segít neki a magyar terveiben, befogadott. Anyámék festőművész barátnőjének lakásában laktam, egy évet dolgoztam Lippertnél, akkor csinálta a bécsi IBM székházat, annak a kiviteli tervén dolgoztam.

Egész más rendszer volt ott, az úgynevezett Baumeister-rendszer, nem csináltak részletrajzokat, katalógusból választottak gyártmányterveket – ma már ez abszolút általános. Később a TESCO akarta vinni a férjemet valamelyik közel-keleti országba, de az Aluterv nem engedte el, ő ott aztán magas pozícióig jutott. A rendszerváltáskor, az Aluterv megszűntével nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, akkor egy barátjával fémből biciklitárolókat gyártottak és iskoláknak adták el – a férjem tervezte, egy barátja hegesztette. Aztán egy alumíniumipari céghez ment ügynöknek, de az nem volt neki való, végül az egyetemen a Tartószerkezeti tanszéken lett professzor, ott megtalálta a helyét.

A Komjádi Béla Sportuszoda építés közben. Fotó: Fortepan / Kádas Tibor
16/21
A Komjádi Béla Sportuszoda építés közben. Fotó: Fortepan / Kádas Tibor

 

A legnagyobb közös munkátok a Komjádi Uszoda volt, még az Alutervben.

A Komjádinál abszolút szabad kezünk volt, Kelecsényi Zoli építész kollégámat és engem bízott meg az irodavezetőnk, hogy koncepciótervet készítsünk. Végül az övét választották – az én nagy bánatomra. Nagy különbség nem volt, de nálam kívülről is be lehetett volna látni a nézőtérre.

A negyven méteres donga a nyitható tetővel eleve eldöntött dolog volt, az is, hogy alumínium és vasbeton szerkezetet kell alkalmazni – az Aluterv ezzel kapta meg a megbízást. Az alumínium dongaszerkezetet eredetileg Seregi György találta ki, ő később a Fémmunkás Vállalat vezérigazgató helyettese lett. Ő vette maga mellé a férjemet és együtt fejlesztették tovább a dongát. A kivitelezést a BULAV – Budapesti Lakásépítő Vállalat – végezte, Szabó János főmérnök vezetésével, aki később az OTP Ingatlannak lett a vezérigazgatója.

A szerkezet milyenségét a kivitelező határozta meg, például nem hagyományos VB készült, hanem előregyártott acélszerkezetet betonoztak körbe. Ez nekik gyorsabb volt, át kellett az egészet terveznünk. A designba nem szóltak bele. Oda járok úszni, ma is jó háznak tartom. Annak a kornak a technikai színvonalán tudtunk anyagokat betervezni, így került a földszinti részekre dupla profilüveg, hőhídmentes üvegfalról nem is álmodhatunk. Egyedül a csúszásmentes padló esetében tervezhettünk be nyugati anyagot, ehhez nagyon ragaszkodtunk. Iszonyatos viták után a Villeroy & Boch gyártotta le a padlót és a medence burkolatát, engedélyt kellett kérnünk hozzá, hogy nyugatról hozathassuk. Csorgott a nyálunk, olyan katalógusokat mutattak. A feszített víztükrű medence akkor még nem volt általános, az ahhoz szükséges kerámiaelemeket csak tőlük lehetett beszerezni. Más világ volt.

Az, hogy ma már a tervezőnek csak a designnal kell törődni, az épszerkes kitalálja a részleteket, és bármilyen anyagot be lehet hozzá szerezni, biztos, hogy könnyebb. Hogy annyival szebb házak épülnek-e manapság, azt nem az én feladatom megítélni. 

A Komjádi Béla Sportuszoda végleges állapota, hátsó homlokzat. Fotó: Preisich Katalin archívuma
18/21
A Komjádi Béla Sportuszoda végleges állapota, hátsó homlokzat. Fotó: Preisich Katalin archívuma

 

Szívesen követed, mi történik ma az építészetben?

Nagyon is. Bejárok az egyetemre teljesen passzióból, szigorlatoztatok, védésekre járok, pénzt nem kapok már érte. Diplomavédéseken nagyon klassz terveket látok, nagyon ügyesek a fiatalok. Sokan nem szeretik a modernt, de azért nem lehet kijelenteni általánosságban, hogy az emberek utálják a modern építészetet. Az én legtöbb barátom nem szakmabeli, és érdekes módon ugyanaz tetszik nekik, ami nekem. A MOL tornyot nagyon utálom, abban a házban nincs semmi szép. Eleve nem értem, hogyan engedélyezhettek oda ilyen sűrű beépítést, kétségbeejtő. A menyem tájépítész a Garten Stúdióban, ők tervezték a Kopaszi-gát környékét, azt ezzel a fejlesztéssel teljesen hazavágták. 

 

Az egyik fiad, Fernezelyi Gergő szintén építész lett. Hogy folytatódik a hagyomány a családban? 

Amikor a fiam a diplomáját csinálta, elköltözött itthonról, szó sem lehetett arról, hogy én beleszóljak. A Vadász családdal hagyományosan jóban voltunk, apám Vadász Mihállyal együtt vitt irodát a háború előtt, és ő végig szinte családtag maradt. Gergő a Vadász-irodában kezdett dolgozni, ott ismerkedett meg Basa Péterrel, akivel később közös irodát nyitottak, sajnos Péter aztán korán meghalt, Gergő egyedül vezeti az FBIS stúdiót.

Amikor apám 85 éves lett, anyukám vett két repülőjegyet Párizsba, és apám a nemrég végzett fiammal elment Párizsba. Apám nagy hatással volt Gergőre, ő mindig azt mondja, hogy apám miatt lett építész, nem miattam – én ezt el is hiszem.

Jobbra a beszélgetés alanya, Preisich Katalin, balra az interjút készítő Zöldi Anna. Fotó: Kovács Dániel
2/21
Jobbra a beszélgetés alanya, Preisich Katalin, balra az interjút készítő Zöldi Anna. Fotó: Kovács Dániel

Nemrég volt közös munkánk, együtt terveztük a német rezidencia felújítását a Rómer Flóris utcában, a szemközti házban laktunk harminc évig; én voltam az épszerkes. A felújításról közösen adtunk elő legutóbb az egyetemen – a fiú meg az anyja – egy épületszerkezettani konferencián. Az egyik unokám, Palkó is beállt a sorba, az AKG-ben gimnáziumi projektmunkaként apám épületeire tervezett sétát Budapesten. Megmagyarázza a Bauhaust és apám épületeivel illusztrálja. Német nyelvi év keretében csinálja a projektet, már tartott egy tíz perces német előadást is a Bauhausról. És mivel minden munkába külső konzulenst is be kell vonniuk, az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem Fernezelyi Palkó konzulense. Budapest térképén bejelölte apukám összes épületét, abból választunk ki ötöt, amit részletesen be fog mutatni. A mi családunkban mindenki akart valamit csinálni, mindegy, hogy mit, de mindenkiben volt ambíció.

Megmondom őszintén, nem kell a pályám miatt szégyenkeznem, de saját magammal kapcsolatban soha semmire nem voltam olyan büszke, mint a gyerekeimre. Az, hogy Gergő 2021-ben Ybl díjat kapott, vagy hallottam az informatikus fiamat, ahogy okosakat mondott a rádióban, vagy lányom munkájáról a TASZ-ban, mindennél többet jelent. Az ő sikerük százszor nagyobb öröm. Amikor együtt álltunk előadóként a pulpituson, akkor is rá voltam büszke. 

 

Zöldi Anna
Az interjúval kapcsolatos kutatás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával zajlott 2022-ben, a MÉM MDK „Magyar Építész Nők" című kutatási programjának keretében.

 

 

Szerk.: Kovács Dániel, Pleskovics Viola

 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. 

Vélemények (1)
Pákozdi
2023.06.20.
09:41

Köszönet, nagyon klassz interjú.

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Gül Baba utca // Egy hely + Építészfórum

2024.01.30. 16:22
8:55

A Frankel Leó útról nyíló meredek, macskaköves gyalogutat sokszínű építészeti térfalai és ebből fakadó zegzugossága teszi Budapest egyik legromantikusabb utcájává. A hangulatos ösvényen keresztül lehet felzarándokolni a közel fél évezreddel ezelőtt épült Gül Baba türbéjéhez, az iszlám világ legészakibb szenthelyéhez.

A Frankel Leó útról nyíló meredek, macskaköves gyalogutat sokszínű építészeti térfalai és ebből fakadó zegzugossága teszi Budapest egyik legromantikusabb utcájává. A hangulatos ösvényen keresztül lehet felzarándokolni a közel fél évezreddel ezelőtt épült Gül Baba türbéjéhez, az iszlám világ legészakibb szenthelyéhez.

Nézőpontok/Történet

Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény // Egy hely + Építészfórum

2024.01.16. 11:41
9:03

Róth Miksa üvegműves, üvegfestő és mozaikművész volt. Művei megtalálhatóak az Országházban, a Zeneakadémiában, a Gresham-palotában és a Magyar Nemzeti Bankban, míg családja – a rendszerváltás előtt – hagyatékát Erzsébetvárosnak adományozta. Az Egy hely stábja a pesti "Chicagóba", a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékházhoz látogat el.

Róth Miksa üvegműves, üvegfestő és mozaikművész volt. Művei megtalálhatóak az Országházban, a Zeneakadémiában, a Gresham-palotában és a Magyar Nemzeti Bankban, míg családja – a rendszerváltás előtt – hagyatékát Erzsébetvárosnak adományozta. Az Egy hely stábja a pesti "Chicagóba", a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékházhoz látogat el.