Oculus – a Mokembé II. díjas terve a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelye pályázatán
A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által meghirdetett, a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyének tervezéséről szóló pályázat II. díját Baki Áron, Csomay Zsófia, Gadolla Máté, Kőműves Márton és Takács Ákos "Oculus" című pályaműve nyerte el. A Bíráló Bizottság többek között kiemelte, hogy "a pályamű építészeti kidolgozottsága és épületkonstrukciója tekintetében valamennyi beadott tervezet közül kiemelkedő volt."
SÍRKERT
A fiumei úti sírkert - mint minden monumentális városi és nemzeti temető a nyugati kultúrában - individuális műtárgyak hatalmas gyűjteménye. A sírok és emlékművek zárt, plasztikus kompozíciókként, eltérő léptékű, de egységesen monumentális felkiáltójelekként népesítik be a temetőpark építészetileg tagolatlan terét. Az új emlékhely ebben az áramló térben hoz létre markáns sűrűsödési pontot; egy könnyen azonosítható, nagyvonalú, ugyanakkor absztrakt - ezért szabadon értelmezhető és használható - pavilon formájában. A pavilon az építészet eszközkészletének mindenki számára ismerős és otthonos alapelemeit felhasználva definiálja a közös emlékezés terét, szimbolikus és fizikai platformját.
KERET
A sírok és temetői emlékművek emlékezetpolitikai programjai és művészeti formái - a kollektív kegyeletre való igény időtlensége mellett és miatt - minden korban az élők és túlélők eltérő értelmezéseinek, ambícióinak, kulturális és politikai vitáinak eredményei, illetve anyagban rögzített lenyomatai. Az új emlékhely nonfiguratív, architektonikus jellegével szándékosan neutrális pozíciót vesz fel ebben a szüntelen ideológiai és ikonográfiai vetélkedésben. A minden narratívát, előre meghatározott szimbolikus tartalmat nélkülöző emlékmű szikár, kizárólag építészeti jellegű megfogalmazása a temető terében hiánypótló keretet adhat az egyéni és kollektív emlékezés aktusainak.
SÚLYOS BALDACHIN
A négyzet alakú alaprajzra szerkesztett pavilon középpontjában egy kör alakú átrium fókuszálja a fényt, a teret és így az emlékezők figyelmét is. A négyzet és a kör alaprajzi feszültsége határozza meg az egész pavilon térgeometriáját. A két alakzat közötti térbeli viszonyt a pavilon kerengőjét fedő, inverz kupolaként az átrium irányában függő vasbeton héjszerkezet határozza meg. A súlyos baldachinként a pavilon terét határoló oszlopsorra függesztett inverz kupola egyszerre hozza helyzetbe és védelmezi az introvertált, az égbolt felé nyitott központi esőkertet (amelybe a héjszerkezet gyűjti és vezeti a csapadékot), ugyanakkor formájából adódóan a pavilon terét nem zárt egységként határozza meg, hanem minden irányban feltárja a sírkert felé. A kerengőben járva vagy ülve így egyszerre nyílik lehetőség az elmélyülésre, merengésre, befelé fordulásra, amelyhez a belső kert védett csendje ad szenzuális támpontot; illetve a pavilon körüli terület rugalmas, változatos használatára, amennyiben az emlékezés társas rítusaihoz az építmény nyújt fizikai es vizuális keretet és felismerhető, egyszerűségében emblematikus hátteret.
OCULUS
Az esőkert általános állapotának - vízszintjének, növényzetének - változása, illetve az égboltra nyíló “oculus" dinamikusan mozgó, irányított látképe felerősítve, sűrítve közvetíti a természet folyamatos körforgását és az idő múlását. A héjazatot támasztó íves fal, illetve a magányos pillér a jövőben az emlékezés különböző aktusaihoz tartozó kellékek, díszítmények, emléktárgyak, az emlékhely felavatása után közösségileg kiválasztható feliratok, idézetek, üzenetek hordozófelületeiként szolgálnak majd, fokozatos, kumulatív folyamattá téve az emlékmű - eltérő üzeneteket közvetítő, akár konfliktusos - tartalmainak meghatározását, átírását, értelmezését és ciklikus újraértelmezését.
A változó használatot segítik az említett középponti elemeken és a pavilont határoló pilléreken is egyenletesen elhelyezett bronz tartóelemek, amelyek hagyományos mécses és koszorútartókként is használhatóak, de a pavilonban tartott eseményekhez kötődő sokféle dekorációk és speciális installációk elhelyezését is megkönnyítik.
PANTHEON
A pavilon már említett absztrakt, archetipikus jellegének alapjául nem a történeti viták és társadalmi konfliktusok tényeit és elkerülhetetlenségét elleplezni akaró, hamis “semlegesség" jelszava szolgált, hanem az univerzalitásra való törekvés. Az új emlékhely rendkívül nagyvonalú, inkluzív programja lehetővé teszi, hogy a pavilon építészeti és elmékezetpolitikai közös nevezővé váljon a sírkertet látogató, azt a kegyelet és az emlékezés egyéni és társadalmi tereként használó csoportok számára.
A pavilon az építészet lehetőségeit, közös életünkben - és halálunkban- betöltött szerepét esszenciájára redukálva jeleníti meg. Csakúgy, mint Giotto festményeinek épített “díszletei", vagy Piero della Francesca képeinek szigorú geometrikus hálóra festett építészeti hátterei, az új emlékhely tömege, formája és tere is arra törekszik, hogy az építészet sajátos, néma eszközeivel felismerhetővé, felmérhetővé, így pedig megérthetővé és méltóságteljessé tegye azokat a térben, emberek között lejátszódó és általuk létrehozott gesztusokat, mozdulatokat, szavakat és szertartásokat, amelyek összességét társadalmi életnek és kultúrának nevezünk, és amely mindenkori állapotának egyik legfontosabb meghatározója a halálhoz és az emlékezéshez való viszonyunk. Az új emlékhely így lehet a kevesek helyett mindenki Pantheonja.
Baki Áron, Csomay Zsófia, Gadolla Máté, Kőműves Márton, Takács Ákos
Részletes bírálat:
A pályamű építészeti kidolgozottsága és épületkonstrukciója tekintetében valamennyi beadott tervezet közül kiemelkedő volt. Ez a pályamű tekinthető nemcsak a leginkább architektonikus hangsúlyú elképzelésnek, de a legnagyobb igényességgel megfogalmazott (művészettörténeti összefüggésrendszerbe ágyazott) koncepció is ehhez a tervhez tartozott. A tervezeteken jól kirajzolódott a négyzet és a kör alaprajzi feszültsége; nagyszerűen egészíti ki egymást az inverz kupola és az oculus. Az épület által kimetszett és megformált tér egyszerre nyitott, és nyújtana alkalmat a magányos gyászra vagy elmélyülésre. Mindez jól illeszkedik a kiírás szellemiségéhez, s mindenki előtt megnyitja a méltó emlékezés lehetőségét. Jól érthető volt ebből a szempontból a távolságtartás az aktuális vagy mindig aktualizálható emlékezetpolitikai konfliktusoktól.
Azonban ebből a sokfelé nyitottságból következett a koncepcióval kapcsolatos legkomolyabb vita a zsűritagok között, amely arra vonatkozott, hogy a pályamű mennyiben tekinthető speciálisan a határokon túl nyugvó magyarok emlékhelyének; illetve mennyiben jeleníti meg az elszakítottság és az újra egymásra találás lehetőségének gondolatát. Az íves falra és a magányos pillérre helyezhető feliratok gondolata – amely megoldást jelenthetne erre a kérdésre – vázlatszerű maradt.
Az épület magjában elhelyezett növényegyüttes kapcsán felmerült, hogy a megadott témához esetleg erősebben összekapcsolható lett volna az emlékmű egy szimbolikus sírkő segítségével. Azért is merülhetett fel ez a kérdés, mert a koncepció – amellett, hogy legerőteljesebb előképe valóban a Pantheon – sok tekintetben hasonlóságot mutat az egyik legszebb német emlékművel, a Heinrich Tessenow által tervezett I. világháborús berlini emlékhellyel, amely Schinkel Neue Wachéjának átalakításával keletkezett a Weimari Köztársaság idején. Annak ellenére, hogy önálló és teljesen egyedi tervről van szó, természetesen más építészeti előképek is felmerültek – mindenekelőtt azért, mert a pályamű rendkívül igényes megformáltságával, jól kigondolt arányrendszerével számos építészeti párhuzamot idézett fel a zsűritagokban. Komoly vita alakult ki a Bíráló Bizottság tagjai között a tervezet költségvetésével kapcsolatban, pontosabban hogy az emelkedő árak mellett lehetséges-e az épület megvalósítása a tervezett pénzügyi határokon belül. Egyhangú vélemény volt, hogy egy ilyen igényesen megkomponált tervet csak akkor érdemes megvalósítani, ha a megvalósítás során nem kell anyagi okokból kompromisszumokat kötni.
A Bíráló Bizottság a kiemelkedő építészeti elképzeléseket tartalmazó, gondosan kidolgozott pályaművet II. díjban részesítette.