Nézőpontok/Vélemény

Beszámoló a IV. Építész Squash Kupáról

2013.03.27. 09:36

Cikkinfó

Szerzők:
Fézler Zsolt

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Még többen lettünk. Az első verseny 28 indulójával szemben, most 39 játékos vállalta a megmérettetést az új helyszín ellenére, így elmondhatjuk, hogy a kitűzött cél teljesült.

A svájci rendszer helyett, most csak csoportmérkőzéseken továbbjutottak játszhattak a helyosztókért. Így lehetett csak biztosítani, hogy minden induló minimum 3 mérkőzést játsszon.

A hölgyeknél 9 induló volt, így a 4-es döntőbe két csoport körmérkőzései után jutottak a csoportok első és második helyezettjei. A döntőbe Apátiné Csipán Noémi és Fésüs Virág jutott, akik nem most játszottak először egymás ellen, így nagyon szoros mérkőzést és igazán szép squasht láthattunk. A győzelmet Apátiné Csipán Noémi szerezte meg.

A férfiaknál a 30 indulót 8 csoportba osztottuk be, ahonnan a győztesek svájci rendszerben küzdhettek tovább a győzelemért, a második helyezetteknek pedig szintén svájci rendszerben folytatódott a vigaszág. A döntőbe Vas Máté és ifj. Szabó Gábor került, akik profi játékoshoz méltóan kemény küzdelmet folytattak a győzelemért, melyet 3:1 arányban a papírformának megfelelően ifj. Szabó Gábor hozott el.

Az első három helyezett Octogon, Metszet előfizetést, egyedi tervezésű trófeát és oklevelet kapott. A férfi győztes BMW teszthétvégét nyert. A tombolán kisorsoltuk a Belight által felajánlott Diesel Foscarini lámpát, melyet Bocsi Zoltán nyert meg. Minden induló 1 pólót is kapott. A fentieken kívül egy jó adag izomlázzal is gazdagabbak lehettünk.

Ezúton is köszönjük Szokolyai Gábornak a verseny életre keltését! A kollégák és sporttársak jóslata alapján jövőre még népszerűbb lesz ez a rendezvény, sőt ötletként még a duplázás is felmerült. Ha egy napra is sikerült a szakma résztvevőinek mentális és fizikai állapotán javítani már megérte ennek a versenynek, rendezvénynek, baráti összejövetelnek a szervezésével foglalkozni.

Várjuk a 2014-es évben is a jelentkezőket! Várjuk az eddigi résztvevőktől a jobbító szándékú javaslatokat! 

Eredmények:

Férfiak:
1. Vas Máté
2. ifj. Szabó Gábor
3. Fézler Zsolt
4. Zsengellér Sándor
5. Szabó Gábor
6. N. Nagy Tamás
7. Hájos Zoltán
8. Varga-Kovács Károly

Nők:
1. Apátiné Csipán Noémi
2. Fésüs Virág
3. Bene Barbara
4. Soltész Erika

Szervező: Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ)
Ötletgazda: Szokolyai Gábor (MÉSZ)
Koordinátor: Fézler Zsolt 
Rendező: Griff Squash Club
Támogatók: BMW-WALLIS
GRIFF SQUASH CLUB 
SWIETELSKY
HEVESTHERM  
MCXVI ÉPÍTÉSZMŰTEREM 
POINTZERO
DECORFLOOR
ÉPÍTÉSZFÓRUM 
KŐRÖS CONSULT 
BELIGHT 
DOWORK 
OCTOGON 
ARMSTRONG
METSZET Építészeti Magazin 
FÉZLER STÚDIÓ 
GYÜMIX
FÉMIXO

Fézler Zsolt

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A SZENTENDREI SKANZEN // Egy hely + Építészfórum

2023.06.07. 10:51
9

Az ország második leglátogatottabb közművelődési intézménye Szentendre szabadtéri múzeuma, ahol nem csupán megismerhetjük a "kiállított tárgyakat", de magába a miliőbe élhetjük bele magunkat – egy másik világ részesévé válhatunk látogatása során. A Skanzenben nemrég adták át az Erdély épületegyüttes első épületcsoportját is, melyben Torma Tamás és az Egy hely csapata vezet körbe minket.

Az ország második leglátogatottabb közművelődési intézménye Szentendre szabadtéri múzeuma, ahol nem csupán megismerhetjük a "kiállított tárgyakat", de magába a miliőbe élhetjük bele magunkat – egy másik világ részesévé válhatunk látogatása során. A Skanzenben nemrég adták át az Erdély épületegyüttes első épületcsoportját is, melyben Torma Tamás és az Egy hely csapata vezet körbe minket.

Nézőpontok/Történet

GANZ-MÁVAG KOLÓNIA// Egy hely + Építészfórum

2023.05.23. 15:51
9

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

24 lépcsőház, 645 munkás lakás és "egy különösen erős hangulat". Az Egy hely csapata ezúttal a józsefvárosi Tisztviselőtelep szélére látogatott el, a 115 éves Ganz kolónia épületeihez.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk