Beszélgetés Puhl Antallal

A Puhl Építésziroda vezető tervezőjével.

Legfontosabb munkáik: Grand Hotel Corvinus Kempinski (Finta Józseffel), Korona Szálló, Nyíregyháza (Dömötör Álmossal), Elvarázsolt Kastély, Vidámpark (Török Ferenccel), Bernard Florentin óraszalon, K&H Oktogon Bankfiók (Havas Anikóval), K&H Bankfiók (Havas Anikóval, Varga Mártával), CIB Bank Andrássy úti lakossági fiókja (Dömötör Álmossal), MOM Irodaházak (Dobrányi Ákossal, Marián Balázzsal), MOM MFZ (Dobrányi Ákossal, Dajka Péterrel, Marián Balázzsal, építész munkatársak: Boczkó Ákos, Módi Miklós, Tóth Csaba és Várkonyi Andrea)

 

 

ÉF: Mióta működik az iroda?
PA: 92-ben alapítottam, amikor a Kempinski Szálloda munkálatai, melyet még LAKÓTERV-es építészként terveztem Finta Józseffel, már a befejezéshez közeledtek. Úgy gondoltam, hogy ha egy ekkora házat a kiviteli tervtől (mivel azt már saját műteremmel csináltam) az átadásig el tudok vinni egyedül, akkor megértem saját iroda alapítására. Három évvel ezelőttig négyen-öten dolgoztunk együtt, a MOM Park-beli beruházás elindításával egy időben költöztünk Szentendrére, ekkor létszámunk is megháromszorozódott: most tizenketten vagyunk. Ebben az időben vásároltuk számítógépeinket is. Most megint éppen munkatársakat keresünk, mert a közeljövőben néhány nagyobb munkán kezdünk el dolgozni.

ÉF: Melyek ezek?
PA: A volt Balettintézet épületében tervezünk öt csillagos szállodát. A szerződést már tavaly tavasszal megkötöttük, de eddig még csak az előkészületek kezdődtek meg: a ház fölmérése, tanulmánytervek készítése, a tulajdonosok (nagyjából ugyanaz az izraeli befektetői kör, akik a Duna Plaza beruházói is voltak) eddig nem siettették a munkát. Most azonban nekiállunk az engedélyezési terv elkészítésének. Ezzel egy időben a Várban is épül két lakóházunk: az egyik az Országház utca 33-ban,a másik a 34-ben, amely egyébként szintén a Schörghuber Vállalatcsoport tulajdona.

ÉF: A MOM Park beruházóié?
PA: Így van. A dolog érdekessége, hogy a múlt nyáron egy meghívásos pályázaton kellett részt vennünk, hogy megkaphassuk ezt a megbízást, ami akkor rosszul esett, de végül is dühünkben nyertünk.

ÉF: Miért esett rosszul?
PA: Azt gondoltuk, hogy egy akkora munkával, mint a MOM Park már kiérdemeltük a bizalmat, és mivel ez egy magántelek, így nem lett volna kötelező pályázatot kiírni. A két épület együtt 10.000 négyzetméter, részben műemlékek, ami jelentősen lassítani fogja a munkatempót.

ÉF: A balettintézet is ilyen lassú munka?
PA: Igen, de ha jól szervezzük, akkor nem ráfizetéses, aminek egyébként fennáll a veszélye műemlékeknél, még akkor is, ha remek feltételekkel kötünk szerződést, mert rengeteg olyan plusz feladat adódhat, amit a normál díjtáblázat nem is tartalmaz. Mindezek ellenére ezek nagyon izgalmas, sok örömet adó feladatok.

ÉF: Csak menedzseli a munkákat vagy tervez is?
PA: Mániám a tervezés. Egyáltalán nem arról van szó, hogy mondjuk három kft.-t üzemeltetek rejtetten: megszerzem a munkát, egy fiatal tervező megkapja, és a végén én aláírom, hogy meglegyen a tervezői jogosultság. Magam is tervezek, kézzel rajzolok, én már csak így tudok.

ÉF: Egyáltalán nem használ számítógépet?
PA: Nem. Az igazán tehetséges fiatalok sem rajonganak a számítógépért.

ÉF: Ön szerint ennek mi az oka?
PA: A számítógép nagyon ellustítja a gondolkodást. Azt hiszem, alapjában véve lusták vagyunk, minden reggel el kell határoznunk, hogy szorgalmasak legyünk. Számítógépet használva viszont túl nagy a kísértés, hogy a kényelmesebbik irányba haladjunk. Rengeteg olyan tervezőt ismerek, aki az első vonaltól kezdve a számítógép előtt ül, ez azonban meglátszik a kész házon is.

ÉF: Sematikusak?
PA: Kockák. Egy tervpályázatot például még egyszerűbb is kézzel megrajzolni. Viszont az egyetemekről mostanában kikerülő pályakezdők nagy része már nem szeret az asztal fölött görnyedni. Mi úgy csináljuk, hogy tervezőtárs kollégámmal egy ideig szabadkézzel együtt ötletezünk, megbeszéljük, továbbrajzoljuk, majd a többiek részletezik, és bizonyos fázisokban gépre viszik. A tervezőtárs ért a számítógéphez is, így jól tudja irányítani a részfeladatokon dolgozó csapat munkáját.

ÉF: El tudja képzelni, hogy a kézirajz teljesen eltűnjön a tervezésből?
PA: Nem valószínű, bár a gép sokaknak mankó: egy tehetségtelen, családi házakat tervező figura, ha már megépült két-három háza, kicsit arrébb rakja a szobákat, és máris kész az új, csak ezt nem lehet tervezésnek nevezni.

ÉF: Milyen elvet tart szem előtt munkáinál?
PA: Soha nem tervezünk a megbízó ellenében. Ez nem azt jelenti, hogy olyat tervezünk, ami senkinek nem tetszik, csak a megbízónak, mert ilyen megbízásokat nem szoktuk elvállalni. Mert bár az építész elsősorban saját maga szórakozására tervez, azután a szakmának, de az alapkövetelmény, hogy a megbízónak tetszenie kell. Épp ezért, ha erőszakot kellene elkövetni a megrendelőn, akkor inkább elküldjük, mert rossz hangulatban nem lehet dolgozni, ha nem tudnék a jó szívvel éjszakázni a kedvéért, akkor biztos, hogy nem lenne jó ház, nem érdemes elvállalni. Azoknak szeretünk tervezni, akik azt, hogy "megbízó" szó szerint értik: bíznak bennünk.

ÉF: Bármilyen volumenű munkát elvállalnak?
PA: Igen, bár családi házak terén válogatunk, ebből évente egyet tervezünk összesen. Egyébként az átlag házat igénylő megrendelő számára túl drágák is vagyunk. Csak azok kérnek fel minket, akiknek vagy a telkük vagy az igényeik nagyon extrák, és belátják, hogy ennek ára van.

ÉF: Mit a legkönnyebb tervezni?
PA: Könnyebb a dolgunk, ha a megrendelő, mint pl. a MOM Park esetében, őseladásra épít, tehát az igazi felhasználóval nem is találkozunk, de az is igaz, hogy a háznak nem tesz jót, ha bárkinek bármire épül. A megbízó nélküli ház tervezése, nem más, mint építészeti grafika, hiszen egyrészt a helyszín, másrészt a megrendelő sajátos igényei szűkítik le az elképzelhető variációk végtelen számát arra az egyre, ami megépül. A tulajdonosok lehetnek kezelhetőbbek vagy kezelhetetlenebbek, de ezzel együtt is szerves részét képezik házaiknak.

ÉF: Mi jelent nehézséget?
PA: Néha nem könnyű a csapat összefogása, a részletek összehangolása. Hiába születnek önmagukban szép megoldások, ha nem illenek bele az összképbe. Meg kell tanulni, hogy a közös munkában, mindenkinek egy irányba kell haladni.


ÉF: Mi a véleménye a szakmai közéletről?
PA: Néha örülök, hogy kívülállóként figyelem az eseményeket: enyhén szólva meglepett, ami a Nemzeti Színház vagy a Modern Művészeti Múzeum körül zajlott. De nem ítélem el azokat, akik a homlokzattervezésre vállalkoztak, nem egyszerű nemet mondani.

ÉF: Nem kellett volna versenybe szállniuk?
PA: Utoljára talán a szocreál idején a Szovjetunióban volt ilyesmi, hogy kész volt a ház alaprajza, metszete, lépcsőháza, csak azt kellett eldönteni, hogy reneszánsz homlokzatot kapjon vagy barokkosat, de lehet, hogy klasszicizálót. A Nemzeti Színház pályázatba azzal a feltétellel beszállni, hogy a házat meg kell tartani, csak legyen egy kicsit szebb: ez nem építészet, hanem kozmetikázás. Az is meglepett, hogy a kollegák miért voltak később felháborodva. Furcsa, hogy nem látták előre, ami kívülről világos volt, hogy ennek így kellett végződnie. Persze az építész olyan, hogy amikor elkezd valamin dolgozni, akkor egyre jobban beleéli magát, és várja a csodát.


ÉF: Tudatosan tartják magukat távol mindettől?
PA: Nem, csak a vidéki létnek megvan az a hátránya (az előnye mellett), hogy nem tudunk egész nap a "Kamarában ülni", így lassan elfelejtkeznek rólunk. És a szakma szereti ezt, mert így kevesebben maradnak. Én már egyáltalán nem kívánok szerepet vállalni a Kamara munkájában, így már pályázatokra sem hívnak meg. Sokan azt sem értik, hogy egy Balettintézet volumenű munkát, hogy tudtunk vidékről megnyerni, azt hiszik, hogy e mögött valami boszorkányság van.
ÉF: Ennyire vidéknek számít Szentendre?
PA: Sokan így gondolnak rá. Tény, hogy nem vagyunk benne a folyamatos nyüzsgésben, így bizonyos dolgokat elveszítünk, de ameddig munkánk van, addig nem bánjuk, és ennek a "kavarásoktól" mentes nyugodt helynek az előnyeit élvezzük.
ÉF: Köszönöm a beszélgetést!

Kurucz Zsuzsanna