Betonszőttes álmok

Tanult kerámiát, táj- és kertépítészetet, szilikáttervezést. A cementlapokhoz való vonzódása azonban nem szűnt meg: két éve saját manufaktúrájában egy százéves múltra visszatekintő mesterséget keltett életre. Kauker Szilvivel beszélgettünk. 

Építészfórum: Hogyan jutott eszedbe, hogy cementlap manufaktúrád legyen? Egyáltalán hol találkoztál cementlappal?

Kauker Szilvi: Az Iparművészeti Egyetemen és a soproni Alkalmazott Művészeti Intézetben tanultam szilikáttervező szakon. A cementlapokba már az egyetem évei alatt beleszerettem, a diplomamunkám témájának is ezt választottam. Azt hiszem először a budapesti bérházak hangulata fogott meg, az ottani lapok adták az első lökést. Aztán egy belgiumi utazás alkalmával csodaszép cementlapokat láttam modern enteriőrben alkalmazva gyönyörű mintákkal és színekkel kombinálva. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy micsoda lehetőség van ebben az anyagban, és azt hiszem ez indított el ebbe az irányba. Engem mindig a felület izgatott.

ÉF:  Egy elfeledett mesterségről beszélünk. Hol tanultad, lehet-e egyáltalán tanulni ezt bárhol Magyarországon? Ma már nem találni olyan művészt, aki cementlapkészítésre adná a fejét.

K.Sz.: A diploma utáni években tájépítészként dolgoztam, 2007-ben elnyertem a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti ösztöndíjat. Így tudtam ismét visszakanyarodni erre a szakterületre. Azóta sikerült egy saját kis manufaktúrát is létrehozni. A mozaiklap és cementlap készítésének hazánkban nagy hagyománya volt. Még a 80-as években is szép számmal voltak kisebb manufaktúrák. Aztán ahogy a gyártás fokozatosan megszűnt, a technológia és a szakmai tudás is lassan kezdett eltűnni. Sokat kutattam a hazai gyártástechnológiát, mégis a legtöbb dolgot külföldön tanultam. Hazatérve rá kellett jönnöm, hogy itthon minden másképpen működik. Más a klíma, más a cement, más minden alapanyag. A külföldön működő, jól bevált megoldások itt csődöt mondtak. A betontermék-gyártás nagyon helyspecifikus. Alapanyagtól, földrajzi elhelyezkedéstől függően egészen más problémák jönnek elő a gyártás során. A megszerzett tudást a hazai alapanyagokra és adottságokra szabva össze kellett gyúrnom egy működő rendszerré. Meg kellett találjam a saját gyártási módszeremet, ami néha nagyon keserves és problémákkal teli feladat volt. De szerencsére megoldottam.

ÉF: Mit jelent neked a cementlap? Miért és hogyan kötődsz ehhez a tevékenységhez?

K.Sz.: Azt gondolom, a cementlap egy olyan burkolat, amibe mindenki az első látásra beleszeret. Persze lehet, hogy elfogult vagyok, vagy csak magamból indulok ki. De az tény, hogy gyönyörű burkolat. Millió arca van és mindegyik nagyon szerethető. Egyszerre régi és mai, patinás és modern, hagyományos és újszerű. A felülete a gyártáskor kissé fénytelen, aztán a használat során gyönyörű selyemfényűvé változik. Ez egy olyan burkolat, ami a használat során kel életre, és az idő múlása nem hogy ártana neki, de gyönyörű patinát varázsol rá. A gyártás során rengeteg szín- és formaváltozatra van lehetőség, így minden enteriőrben képes megtalálni a maga helyét. A hagyományos alkalmazáson túl modern terekben is kiválóan alkalmazható. Természetes felületével gyönyörűen ellenpontozhatja, vagy éppen kiegészítheti a letisztult formavilágú belső tereket is.

ÉF: Hogyan dolgozol? A gyártás során mi az, ami megegyezik a száz évvel ezelőtti technológiával?  

K.Sz.: A gyártás – ugyanúgy, mint régen – ma is kézzel történik. Minden lapot egyesével, kézzel kell elkészíteni. Ebben rejlik a technológia nehézsége és egyben szépsége is. Az egyedi, kézi gyártás nagyfokú rugalmasságot is lehetővé tesz. Főleg egyedi megrendelésre gyártok, a manufakturális jellegből adódóan pedig teljes mértékben alkalmazkodni tudok a vevő igényeihez. Mindenkinek egyéni elképzelése alapján tervezek, vagy az adott enteriőrhöz alkalmazkodva készítem el a lapokat. Újításokat inkább csak kisebb technikai megoldásokban alkalmazok, a gyártás lényege semmit sem változott a száz évvel ezelőttihez képest.

ÉF: Hogyan történik a gyártás?

Először az alapanyagokat kell előkészíteni. Nagyjából két fő anyagot használunk: a színes kopóréteg kialakításához egy színes, finom összetételű masszát, és egy durvább keveréket a szürke hátbeton kialakításához. A préskeretbe az anyagok betöltése kézzel történik, a préselést hidraulikus prés végzi. Mivel a gyártás speciális szerszámokat és alapanyagokat is igényel, ezeket is egyedileg kellett készíttetni és beszerezni. Nagyon sokat kísérleteztem az alapanyagokkal, a gyártást két évig tartó anyag- és technológiai kísérlet előzte meg.

ÉF:  Egyedül dolgozol vagy van segítséged? Meg lehet ebből élni ma Magyarországon?
    
K.Sz.: Kezdetben egyedül dolgoztam, de sokszor kellett igénybe vennem segítséget, főleg a fizikai feladatokhoz. A lapgyártásnak ez a része nem tipikusan női munka. Alapanyagokat kell emelgetni, cipekedni kell. Az öntés pedig igazi türelemjáték, oda már női kezekre van szükség. Aztán ahogy a technológia összeállt és egyre több feladatom lett, kerestem magam mellé egy ügyes segítőt. Most ketten dolgozunk a manufaktúrában. Hogy meg lehet-e élni belőle? Úgy szoktam mondani, hogy ez egy költséges hobbi. Az alapanyagok és a munkabér is nagyon sokat emészt fel, a gyártási kapacitást pedig össze sem lehet hasonlítani egy gépesített lapgyártó cég termelékenységével.

ÉF: Sok mindent tanultál, sokfelé jártál, mire egy pici helyen, a fővárostól jó messze, álmokat és meséket festesz a cementbe. Hogy fogadta a környezeted a változásokat?

K.Sz.: A család már megszokta, hogy mindig a saját utamat járom és sokszor nem szokványos dologba kezdek bele. Mindenben támogatnak, és nagyon sok segítséget kaptam tőlük. Azt hiszem nélkülük a manufaktúra sem létezne. Emellett nagyon örülnek a sikereimnek. A barátoktól is csak pozitív visszajelzéseket kapok, ami nagyon jól esik. Azt hiszem, néhányan talán irigyelnek is, de csak azért, mert megtaláltam a saját utamat. Elég nagy vargabetűket írtam le, míg idáig eljutottam, mert voltam már tájépítész, tanultam kerámiát, iparművészetet, de most úgy érzem megtaláltam mi a feladatom az életben.

ÉF: Miért költöztél vidékre a manufaktúráddal? Nem lenne könnyebb a fővárosban dolgozni?

K.Sz.: Másfél évtizedet laktam Budapesten, de ott soha nem éreztem otthon magam. A tanulmányok és a munkám is idekötött, és a sok feladattól és az örökös elfoglaltságtól nem is vettem észre, hogy valami nem stimmel. Aztán két évvel ezelőtt lehetőségem adódott hazaköltözni Magyarpolányba. Akkor értettem meg, hogy mi hiányzott az életemből. A barátok nagy része persze Budapesten maradt, így gyakran ingázom, de már nem tudnék Pesten élni. Vidéken érzem magam otthon, ez nekem egy sokkal élhetőbb környezet, mint a nagyváros. Itt látod az élet körforgását, megtapasztalod az összefüggéseket, sokkal szorosabb viszonyban vagy a természetes környezeteddel és ez által önmagaddal is.

ÉF: Milyen távlati terveid vannak még a cementlapokkal?  

K.Sz.: A cementlapokkal kapcsolatban rengeteg tervem és elképzelésem van. Ezek megvalósítására lehet, hogy egy élet munkája sem lesz elég. Persze szeretnék egy budapesti bemutatótermet is, de egyelőre a mindennapi műhelymunka veszi el az időm jelentős részét. A manufaktúrának egyfajta értékmentő szerepe is van, ezért fontosnak tartom, hogy hosszú távon is fenntartható legyen. Cementlapot ma már senki nem készít hazánkban, a technológiai tudást és a hagyományt pedig nem szabad veszni hagyni. A régi felületeket és mintákat is meg kell őrizni de a mai igények megkövetelik, hogy modern enteriőrbe illeszthető, újszerű szín- és mintakombinációkat is használjak. Sokat kísérletezek új anyagkombinációkkal és megoldásokkal, ez a fajta újítás pedig jól megfér a hagyományokkal, hiszen az újítás, az innováció ez esetben a hagyományos mesterség életben maradását szolgálja.

Az interjút Biczó Gabriella készítette.