Dinasztiák: Wellischék, ahol nem esett messze az alma az épületfától

Építészdinasztiák cikksorozatunkban Gottdank Tibor építészeti kutató mutat be építészgenerációkat, építőiparban sikeres dinasztiákat az elmúlt másfél évszázadból. Ezúttal a századforduló egyik legtermékenyebb és legsikeresebb építészcsaládjáról, a Wellischekről olvashatunk.   

A Wellischek mindig is az építőiparban és az építőiparból éltek. Főként a fához, az épületfához volt sok közük. A mai Szlovákia területén fekvő Bán városkában, Vágvecsétől nem messze születő és Pesten, a Józsefvárosban letelepedő Wellisch Náthán (1822-1886), ahogy többek mellett a Gregersenek, a Neuschlossok vagy a Haasok, épületfával kereskedett a 19. század derekán. Generációkkal később, a Gregersenek, a Neuschlossok vagy a Haasok utódaiból már ugyanúgy ácsmesterek, építőmesterek és műépítészek lettek, ahogy a Wellischekéből.

Náthán egyik bátyja bútorkészítő, Náthán gyermekei közül Arnoldból és Mórból ácsmester lett. A családi céget Arnold vitte tovább, és a „Wellisch Náthán utóda" nevű kisvállalkozásból sikeres, ácsmunkákra és faszerkezetekre specializálódott nagyvállalkozást hozott létre. Királyi tanácsosi titulust is kapott.

Wellisch Tibor (1896-1966), aki Náthán egyik unokaöccse volt (Wellisch Jakab fia), jogból doktorált és építőmesteri vizsgát is tett az ácsmesteri mellett. Kivitelező cége az 1930-as években több fontos alkotás megszületésében vett részt. (Legismertebb munkái a Beutum János által tervezett bérház az Eszék utcában és a Barát-Novák páros tervei alapján felépült villa a Szirtes úton.) 1945 után az Általános Beruházási Vállalat igazgatójaként dolgozott haláláig.

És nincs vége az építőiparban sikeres Wellischek sorának. Az építőmester testvérpár Wellisch Sándor (1855-1931) és Wellisch Gyula (1859-1940) szintén Náthán unokaöccsei voltak (Wellisch Fülöp fiai) és sikeres tervező-kivitelező céget vittek. Dolgoztak Sebestyén Artúrral, a Löffler-testvérekkel, Sterk Izidorral, az Ezredéves Kiállítás pavilonjain, Pest és Buda sok-sok házán, ipari épületeken, de a Kozma utcai temető sírboltjain is. 

Testvérük volt Wellisch Hugó (1860-1918) mérnök, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet tagja, aki szintén kivitelezői munkákból kereste kenyerét. (A Wellisch famíliából nem kevesebben, mint öten voltak Egylet-tagok.)

Náthán legidősebb fiáról még nem beszéltünk. Ő Wellisch Alfréd (1854-1941), a magyar későhistorizmus építésze. (Sőt, nem beszéltünk lányairól sem: Adél egy ügyvédhez ment nőül, Gizella pedig egy orvoshoz.) 

Alfrédot édesapja külföldön taníttatta az érettségit követően: Karlsruhe, Bécs (Theophil Hansennél)¹ és végül a párizsi École des Beaux-Arts építészeti képzésén vett (1880-1881) részt.

1881 után nyitotta meg tervező-kivitelező irodáját a Kerepesi út 14. szám alatt, első megrendelései 1881-től jöttek. Nem lehetett oka panaszra, mert egyre több munkája akadt. Tervezett lakóházakat a Rottenbiller utcába és az Izabella utcába, villát az Andrássy útra és a Damjanich utcába, gyárat a Soroksári útra, munkáslakásokat a Szövetség utcába, átalakítást a Király utcába.

1883-ban nősült: baranyavári Ullmann Vilmát (1861-1945), egy jómódú nagykereskedő lányát vette el. 

Honosított diplomájával, Hegedűs Ármin ajánlása mellett a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet „alapító tagja" lett 1894-től. Hegedűs, ahogy például Habicht Károly is, a Wellisch irodán dolgozott egy ideig. 

Mint korának több építésze Alpár Ignáctól Weber Antalig, Wellisch Alfréd is szabadkőműves páholy tag volt, jelesül az Eötvös Szabadkőműves Páholynak (1881–1892) és a Reform Szabadkőműves Páholynak (1892–1896).

Embert próbáló feladat még próbálkozni is a korszakban alkotott épületeinek számbavételével. Évente akár 10-20 terve is megvalósult. Műveinek számát közel háromszázra becsülik. 

Nézzünk párat ebből a nagy életműből. Józsefvárosban, a József körút 83. alatt épült 1889 és 1890 között egy zártsorú beépítésű háromemeletes, historizáló stílusú bérháza, melynek építtetője az író Molnár Ferenc édesapja, dr. Neumann Mór sebész volt, aki később üzemorvosként és többek között Gustave Eiffel háziorvosaként is dolgozott. 

1890 és 1891 között a Pesti Izraelita Hitközség bővítette épületét a Wesselényi utca 7. szám alatti telkén a Síp utca felé. A Wellisch által tervezett háromemeletes házban helyet kapott a rabbiság, a Chevra Kadisa és a jótékonysági szervezetek helyiségein kívül egy díszterem is. 

1891 és 1892 között épült fel saját apósával közös tulajdonú háromemeletes terézvárosi háza, a Nagymező utca és a Weiner Leó utca sarkán, melynek kivitelezését is irodája végezte. A ház második emeletére költözött családja (felesége és öt gyermeke) valamint építészeti irodája is. 

És a sor folytatható: Bajza utca 29., melynek karakteres eleme az első emeleti kiugró zárterkély és felette az oromzatos kialakítású párkányzat. A háromemeletes Király utca 98/a és b., amelyek Wellisch saját tulajdonát képezték. A Benczúr utca 18. alatt megvalósult különálló nyaraló, amelynek a térképkiadó Posner Alfréd volt a megrendelője. Négyemeletes házak a Szent István körút 16, Váci út 4. és 6. szám alatt. 

Rangos középülete a 19. század utolsó éveiből a VIII. kerületi Állami Főgimnázium (ma az Óbudai Egyetem egyik épülete) a Tavaszmező utcában. 

A korszak egyik legnagyobb, az Áru- és Értéktőzsde Szabadság térre kiírt tervpályázatán IV. díjas, a zágrábi Posta és Távírda pályázatán III. díjas lett.  

Wellisch időközben hatalmas vagyont gyűjtött, a korszak talán leggazdagabb magyar építészeként több bérpalota, villa és nyaraló, valamint telekingatlan tulajdonosa lett főként Terézvárosban, Újlipótvárosban és Angyalföldön. Igazgatósági elnöke az Újlaki Téglagyárnak, igazgatósági tagja az Északmagyarországi Kőszénbánya Rt-nek és felügyelő-bizottsági elnöke a Magyar Villamossági Rt-nek.

Kiterjedt mecénás tevékenységének talán legfontosabbja, hogy 1903-ban létrehozta a Magyar Építőművészek Szövetsége keretein belül (később az Egylet égisze alatt folytatva) az ún. Wellisch-pályadíjat budapesti műegyetemi hallgatók részére. Az évente kiosztásra került, eleinte 200 koronás pályadíj rangját – és az építészeti irányzatok egyenrangúságát – garantálta a bírálóbizottság összetétele, hiszen kezdetben a Hauszmann Alajos, Lechner Ödön, Wellisch Alfréd hármasból állt. (A legelső díjazott Jónás Zsigmond negyedéves építészmérnök hallgató lett. Érdekesség, hogy pl. 1907-ben Kós Károly, 1908-ban Kismarty Lechner Loránd, 1929-ben Vajda Andor, míg az 1930-as években háromszor is Schall József nyerte el a pályadíjat.) 

Wellisch tervei alapján 1900-ban felépült a Városligeti fasoron a Pesti Zsidó Hitközség fiú árvaháza, melyet később Hajós Alfréd tervei alapján átalakítottak, majd lebontásra került.

A belvárosi Hercegprímás utca három négyemeletes – szecessziós elemeket is tartalmazó – Wellisch-művet is őriz, illetve őrzött. 1905-ben épült egy dr. Rényi József jogtudós, 1905 és 1907 között egy másik – Bloch-Holitscher kivitelezésben, Róth Miksa üvegeivel, Rákos Manó épületszobraival – a Salgótarjáni Kőszénbányák Rt., míg 1907-ben egy harmadik gróf Teleki Pál, a későbbi miniszterelnök megbízásából. A második épület a Hercegprímás és Arany János utca sarkán „modern architektonikus törekvéseknek enged helyet" – írta róla a korabeli Magyar Építőművészet,² amely több oldalon keresztül mutatta be Wellisch alkotását. Érdekesség még, hogy a ma már nem létező Rényi-ház tulajdonosának lakásbelsőjét a Vágó-testvérek tervezték. 

1904-ben megtervezte édesapja mauzóleumát a Kozma utcába. 

Wellisch 1908-ban második mestere lett a Magyar Építőművészek Szövetségének. Az Országos Középítési Tanácsnak megalakulásától tagjává vált. Több fontos tervpályázat zsűrijében szerepelt.

1909-ben parcellákat vásárolt az Országház téren, a mai Kossuth Lajos téren és rá egy évre építési engedélyt is kapott ötemeletes palotájának építésére. A szecesszió motívumait is felvonultató impozáns bérház létrehozásánál a Bloch és Holitscher cég végezte a kőművesmunkákat, a Wellisch Náthán utóda cég az ácsmunkákat, a szobrászmunkák Moiret Ödön és Ney Simon nevéhez fűződtek. Jungfer Gyula a bronzkapuzatot, az üvegmozaikokat Róth Miksa műhelye készítette. Ide költözött a Wellisch-család (az első emeletre) és a Wellisch-iroda is és az államosításig, 1950-ig itt is működött.

Wellisch Alfréd 1910-ben „vágvecsei" előnévvel nemességet kapott a királytól „az ipari téren szerzett érdemei elismeréséül". 

Az időközben felcseperedő vágvecsei Wellisch gyerekek közül Erzsébetet a Schreyer-Zwack családból való fiú vette el, Jenőből jogi doktor lett és a Földhitelbank Rt. helyettes igazgatói posztjáig jutott, Margitból festőművész vált és a szentendrei művésztelepen alkotott, Cecília pedig férjével Angliába költözött. Andorból, az elsőszülött fiúból lett építészmérnök. 

Wellisch Andor István (1887-1956) 1910-ben diplomázott a Budapesti Műegyetemen. Már hallgatóként felfigyelt rá a szakma, sikeresen szerepelt az építészeti kiállításokon. Frissen végzettként elindult a Palatinus Rt. által kiírt tervpályázaton, amely a Pozsonyi útra szánt ún. Palatinus házak megvalósítására vonatkozott. Megvételi díjat kapott. (A végső építészeti terveket Vidor Emil készítette.)

Közben Münchenben és Németországon belül másutt is tervezett, megfordult Bruno Möhring és Kaufmann Oszkár műtermében. 

1910-ben belépett az Egyletbe, ajánlója nem más, mint Hauszmann Alajos volt. Fokozatosan átvette apja irodájának vezetését. Lakásbelsők tervezésével is foglalkozott. Az Országház téri Wellisch-palotában lévő lakásuk és irodájuk belsejének kialakítása is jórészt Andorhoz köthető.  

Első megépült házai, villái a világháború előtti korszak divatjába illeszkedő, igényes későszecessziós-népies hangulatú művek: ilyen az Abonyi utca 29. (1911), a Szilágyi Erzsébet fasor 33. (1914) és a Trombitás út 12. (1915), valamint a Garas utca 12. (1914). Előszeretettel alkalmazott természetes anyagokat: fát vagy terméskövet a homlokzaton, az ablakok többszörös osztása is visszatérő eleme ekkor épületeinek.

1913-ban Wellisch Alfréd és Andor – apa és fia – együtt indult a Trieszti Általános Biztosító Társaság palotájának tervpályázatán, ahol III. díjat kaptak. Több közös építészi megnyilvánulásuk nem ismert.

Wellisch Alfréd ettől kezdve elsősorban mecénási tevékenységet folytatott, alapítványait (műegyetemisták támogatására, a Magyar Tudomány Akadémia pályázataira, hadiárvák megsegítésére) kezelte. Ellenőrizte a főváros megbízásából a Gellért szálloda és fürdő építkezését, az Országos Középítési Tanács, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának és a Budapesti Mérnöki Kamara tagja lett. Politizált: a kormánypárti Ripka-párt (Egységes Községi Polgári Párt) jelöltje volt az 1925-ös önkormányzati választásokon. Az uralkodó osztállyal kiváló kapcsolatokat ápoló, az állami építész-szakmai irányításban jelentős részt vállaló, tekintélyes filantróp személyiség volt, akinek építészi kapcsolatait – és idővel politikai kapcsolatait – fia vette át.

Wellisch Andor az első világháborúban mérnök főhadnagyként a harctéren teljesített szolgálatot, több kitüntetéssel is jutalmazták, megkapta a Signum Laudist és a Mária Keresztet.

A háborút követő évek nem hoztak túl sok tervezői munkát számára sem, ezért másféle szakértői munkát is vállalt (főként apja kapcsolatrendszerének köszönhetően): hiteles szakértője lett a Székesfővárosi Árvaszéknek, biztosítóintézeteknek és a Magyar Általános Hitelbanknak dolgozott.

1920-ban nőül vette a katolikus Brabécz Alice-t (1895-1980). (Érdekesség, hogy Brabécz Alice fivére az a Brabécz Alfréd volt, aki meg Wellisch Andor húgát, Margitot vette el.)

Az 1920-as évek elején több épületet is tervezett a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. – a Wellischek gyakori megbízója – baglyasaljai bányászkolóniájának. Elsősorban lakóházakat és ipari épületeket, de templomot, iskolát, kultúrházat és munkáskaszinót is. A baglyasaljai kolónia az országban akkoriban elterjedtnek mondható, angol hatást mutató, egész lakónegyedeket egységes stílusban kialakító, kertvárosias kolónia-építészet jelentős példája volt.

A rákospalotai nyolctantermes elemi iskolánál (Madách tér, 1928) a rusztikus nyerskőlábazat felett, a homlokzaton neobarokk díszítéseket alkalmazott. Az épület bejárata az aszimmetrikus helyzetű sarokrizalit oldalsó nyílástengelyébe lett komponálva. 

Ugyancsak Wellisch Andor nevéhez fűződik a mádi elemi iskola. 

I. világháború utáni munkái közül kiemelkedik az új lóversenytér Budapesten. (Tervezőpartnere itt Münnich Aladár volt.) A munkálatok a Magyar Lovaregylet megbízásából 1924-ben kezdődtek meg, és a Széchenyi-féle 1827-es alapítás centenáriuma előtt készültek el. „A főhomlokzat neobarokk architektúrája befordul az oldalhomlokzatokra, s innen a lelátók oldalára is. A kőmellvédes feljárólépcső egybefolyik a lelátók előtti, magas lábazattal. A másodosztályú tribün, mely az előbbi mellett helyezkedik el, egyetlen nagy lelátóval épült. A lelátók alatti terek kiképzése – étterem és egyéb rendeltetésű helyiségek részére – mindkét épületnél a kor ízlését követi. Ugyancsak figyelemre méltó mindkét tribünépületnél, hogy a lelátót fedő tető a túloldali bejárat felőli homlokzaton az épület hagyományos kontytetőidomának kontúrjaival jelentkezik… Az első osztályú tribün a reprezentatív középület jellegével fogadja a vendégeket: két hangsúlyos sarokrizalit között az épület tömbjét középen egy három ívből komponált bejárat szakítja meg, ehhez a homlokzat elé helyezett teraszok csatlakoznak" – írta Kubinszky Mihály a Magyar Művészetben.³

A már említett Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., Wellisch Andorral terveztette új ötemeletes bérpalotáját a Sas utcába. (A házat később háborús sérülései miatt lebontották.)   

Az 1920-as évek végétől ő is – mint a kor magyar építészei közül többen – stílust váltott és a historizmust szinte teljesen feledve a modernizmus felé mozdult. Ennek egyik első példája az 1930-ban a Thököly út–Amerikai út kereszteződésében tervei alapján felépült modernista-art deco formavilágú zuglói telefonközpont (ma postahivatal) épülete.

A Wellisch-pályázatok zsűrijének munkájában is részt vett. 

Az Országház (Kossuth) téri Wellisch-irodának ekkoriban Vydareny Iván (1887-1982) volt a legfontosabb munkatársa. A Wellisch Andorral egyidős, évfolyamtárs Vydareny – aki építész, fotóművész és festő volt egy személyben – az 1910-es évek közepétől vett részt az iroda munkáiban, a Garas utcai és az Abonyi utcai villák megalkotásában társtervezőként is közreműködött, de valószínűleg még több terv is nevéhez köthető. (Több forrás szerint évtizedekig Vydareny volt a Wellisch-iroda tényleges irányítója.)  

Wellisch 1931-ben részt vett – székesfővárosi törvényhatósági pozíciójának köszönhetően – a Napraforgó utcai Bauhaus mintatelep létrehozásában (a 7. számú házat tervezte).

További három modern pasaréti bérvillája ebből az időből a Pasaréti út 22., 24. és 31.-ben épült. Neobarokk stílusú a Mátyás király út 31-ben elkészült műve.

Szintén 1931-ben a Péti Ammóniagyár magasépítési részének tervezésével bízták meg Münnich Aladárral és Quittner Ervinnel együtt. 

1936-ban Falus Elekkel és Staudhammer Károllyal az Országos Társadalombiztosító megrendelésére felújította és kibővítette a Corso mozit a Váci utca 9.-ben, amely 1955-ig üzemelt. (A hely ma a közben újra átalakított Pesti Színháznak ad otthont.)

Bérházépületei közül városképi jelentősége, átgondolt beépítése és korszerű alaprajza miatt kiválik a pesti Duna-parton álló Petőfi tér 3-5. szám alatti épülete, amely a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. számára készült. Wellisch feladata nem volt egyszerű: a téren álló görögkeleti templom köré kell egy bérházpárost alkotnia. A felépülő nagytömegű, hétszintes ház hirtelen háromemeletesre vált a templom körül, és a remek arányválasztásnak köszönhetően a templom építészeti hatása is megfelelően érvényesül.

1937-ben Wälder Gyulával, Málnai Bélával, Gerlóczy Gedeonnal, Hübner Tiborral és Janáky Istvánnal együtt részt vett az ún. Madách-házak létrehozatalában (Károly körút 15–25.): a Helvetia Rt. (Fejér és Dános cége) megbízásából tervezte a Károly körút 25. alatti ötemeletes, lapostetős, vasbetonvázas sarokházat.

A Biarritz-ház (neve a benne működött kávéház nevéből származik) tömbje a Széchenyi rakpart, Kossuth Lajos tér és Markó utca által határolt területen 1935 és 1940 között készült, több fiatal építész, Preisich Gábor, Vadász Mihály, Verő Imre, Fried Miksa és Fenyves István tervei szerint, de a kötelezően előírt homlokzati egységesítést Wellisch, mint fővárosi törvényhatósági szakember végezte. Elképzelései szerint alakult ki a tömb négy sarkán attikafallal bástyaszerűen felmagasított tömeg és az egységes, klasszicizálóba hajló homlokzati megjelenés.

Ő volt az ellenőr-építésze az Újlipótvárosban felépülő Dunapark-háznak (1935-1937). 

Visszafogott modern vonalú a Leipziger-gyár számára tervezett munkáslakóháza Óbudán 1939-ből.  Diószegen is épültek munkáslakások tervei szerint. 

Wellisch Alfréd 1941-ben, hosszú, sikeres élete végén, 87 évesen elhunyt. A főváros által adományozott díszsírhelyre temették el a Farkasréti temetőben.  

Wellisch Andor a világháborút családjával túlélte. (Édesanyja 1945 januárjában halt meg, nem tisztázott körülmények között.) 

1946-ban felvette a Vecsey nevet. Néhány a háborúban megsérült épület helyreállításában vett részt tervezőként: Kossuth Lajos utca 4., Szent István körút 22., Szász Károly utca 5., Nádor utca 12. és Döbrentei utca 6. 

Az 1950-es évektől – vélhetően nagypolgári származása okán – Vecsey Andort lényegében mellőzték, nem tartottak igényt szaktudására. Irodája 1950-ig a Kossuth téren működött (házukat államosították), majd a Rákóczi út 11-be költözött családjával.  

Gyermekei közül egyikből sem lett építész. András fiából (1926-2009) plébános, Dénesből (1927-1995) főorvos vált (Dénes lánya, Annamária is orvosi diplomát szerzett.)

1956 márciusában, 69 évesen érte a halál. 

A Vágvecse városka mellől induló, épületfával kereskedő Wellischekből ácsmester és építőmester Wellischek, műépítész vágvecsei Wellischek és végül tudós Vecseyk váltak a generációk során. 

Előbbiek sírja a Kozma utcában, utóbbiaké Farkasréten áll. A két hely között – akár szimbolikusan is – a kapcsolatot vágvecsei Wellisch Alfréd jelenti, hiszen ő tervezte a Kozma utcai Wellisch-síremléket, de ő maga már Farkasréten nyugszik. Wellisch Alfréd volt az, aki igazán naggyá és gazdaggá tette a Wellischeket. 

Wellisch Andor pedig jól sáfárkodott apjától kapott szellemi-építészi hagyatékkal, tehetséggel, a két világháború közti magyar építészet fontos szereplője lett. A Wellischek által tervezett vagy épített vagy építtetett házak sokasága számos budapesti kerület, utca és tér arculatát határozza meg ma is.    

Gottdank Tibor
A szerző építészeti kutató, a Magyar zsidó építóművészek öröksége. Lajtán innen, Lajtán túl (K.u.K. Könyv- és Lapkiadó Kft., Budapest, 2018) című könyv szerzője. A sorozatban korábban a Málnai, a Quittner, a Vidor és a Rákos családról jelent meg cikkünk.

Jegyzetek
1.    A bécsi Hansen-Klubnak is tagja volt, többek között Czigler Győző és Pecz Samu társaságában.
2.    Magyar Építőművészet, 1907/11., 11. o.
3.    Kontha Sándor (szerk.): Magyar Művészet 1919-1945, I. kötet, 187. o.

Források
Déry Attila: Pest építészeti topográfiája I-IV., Terc Kiadó, 2005-2007.
Ferkai András: Buda építészete a két világháború között, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1995.
Ferkai András (szerk.): Pest építészete a két világháború között, Modern Építészetért Közhasznú Társaság, 2001.
Ferkai András: Modern házak és lakóik. A Napraforgó utcai kislakásos mintatelep története, Terc Kiadó, 2019.
Genthon István - Zakariás G. Sándor: Magyarország Művészeti Emlékei, 3. kötet, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1961.
Gerle – Kovács – Makovecz: A századforduló magyar építészete, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. 
Gottdank Tibor: A magyar zsidó építőművészek öröksége – Lajtán innen és Lajtán túl, KUK Kiadó, 2018.
Kempelen Béla: Magyar zsidó családok, Makkabi Kiadó
Kontha Sándor (szerk.): Magyar Művészet 1919-1945, I-II., Akadémiai Kiadó, 1985.
Kovács Dániel: Art déco és modern Budapest, Kedves László, 2019
Németh Lajos (szerk.): Magyar Művészet 1890-1919, I-II., Akadémiai Kiadó, 1981.
Szentmiklóssy Géza (szerk.): A magyar feltámadás lexikona, 1932.
Ujvári Péter (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon, Pallas Kiadó, 1929.
Közlönyök, szaklapok: Az Építési Ipar, A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye/Évkönyve, A Munkaadó, Budapest, Építészeti Szemle, Építő Ipar, Fővárosi Közlöny, Magyar Építőművészet, Magyar Pályázatok, Művészettörténeti Értesítő, Műemlékvédelem, Művészet, Tér és Forma