Építészeti foghíjpótlás – családi ház és műterem Varsóban

@HI: István! Az egyik vessző mögül kimaradt egy szóköz. Én ennyibe tudnék belekötni (már a fenti hozzászólásod tekintetében). ;)

@HI: Az én telkem is száz éve hasonlóan volt beépítve, mind a bemutatott példa lepusztult szomszédjáé. Azóta az elődeim meg én is inkább visszafejtettünk a szövetből, mint hozzátettünk volna. A hátsó telekhatáron lóistálló és ólak voltak, de ennek mára már csak egy kis része maradt meg garázsnak, gyakorlatilag újraépítve. Az is pusztán hagyománytiszteletből, és ez meg sok felesleges hólapátolásba kerül nekem. Az oldalhatáron a pottyantós már rég okafogyottá vált és eltűnt, a mosókonyha szintúgy, ma már csak egy lomtár maradt. De hasonló a helyzet a környéken legtöbb olyan telken, amik egy kézben maradtak. Ez a fajta szövet többnyire azokon a telkeken maradt fenn a környékünkön, ahol a háború után a főépületet is felosztották és a melléképületekbe is lakók költöztek. Fennmaradt, de olyan lepusztult állapotban, mint ami itt az utcai fotókon látható. A folyamat vége persze a társasházépítés, egy újabb lyuk a szöveten. Ezért nem hiszek az önmagában tetszetős szövet továbbéltetésében, netán újjáélesztésében.

@zapata: Én nem ilyen újraélesztésre gondolok, ebben én sem hiszek. El tudom viszont képzelni, hogy azokat az élet-tér kapcsolatokat, amiket az itt élő emberek megéltek korszerű módon tovább vigyük. Nagyon sokrétű a dolog, kiemelnék a sok közül most egy szempontot. Sokat hallani az autonóm házakról. Tapasztalatom szerint jelenleg ez egy halom vegykezelt fa, néhány bála szalma és gazdaságilag igen kétes hőszivattyú, napcella, napkollektor, szélmotor és hasonló technikai csodák halmazát jelenti. (Persze szándékosan karikírozok) Pedig szerintem az autonómia elsősorban tudatosan vállalt életforma. Jelen esetben pl. egy családnál annak a döntésnek a meghozatala, hogy vesz mondjuk egy 53,5 m2-es lakóparki lakást és nagy valószínűséggel - függetlenül a későbbi családösszetételtől - örökre ott marad, vagy lehetőséget kap egy (kb. hasonló induló tőkével) egy fejleszthető szövetben lakóteret kapni. Tudom, ennek nagyon sok vonzata van - területfelhasználás, környezeti terhelés, technológia stb.stb. de meggyőződésem, hogy működne. A fő gondot továbbra is az jelenti, hogy a szabályozás és a gazdasági környezet ezt nem teszi lehetővé. Huszti István

@sityu: Töröltem

@zapata: De igen, azt hiszem, ennél jobban nem lehet megfogalmazni.

@DSterner: Egy épület befogadásánál érdekes részint magára az épületre figyelni (fogok is), de valóban érdekes és tanulságos az arra adott reakciók szondázása is. Most nekem különösen az érdekes, hogy miközben (például a fenti hozzászólásban) az épület minősül „agresszívnek”, addig az építészek is igen keményen megkapják: „itt mi lakunk, ti ott kint le vagytok sz… va” arrogancia saját magától is megtagad szinte mindent Azaz a ház arroganciája zavaró bár, de én is legalább akkora arroganciával ütök vissza – itt nem a kritika erejével, hanem a módjával van bajom: úgy vitatkozom vele, hogy én adom a szájába, hogy mit is gondol, mit is akarhatott, és milyen etikai hozzáállással… Nem túl elegáns. - alaprajzok, funkcióelemzések itt! - Pedig érdemes lenne megnézni az alaprajzot, vagy azt a gazdagságot, ami az egyes épületek nyelvi eszközeit redukálja ugyan, de pont ezzel éri el hogy a TELJES telket be tudja lakni, és azt 3 (vagy 4) különböző használatú és minőségű udvarral éli meg. A helyszínrajz azért tanulságos, mert a látszólag ötletszerű, „rendetlen” elrendezés valójában egy valamikor „elromlott” ikerházas beépítés finom kezelése. Szinte mindenhol tűzfalhoz csatlakozik, és maga a szétbontás is érthető: az egyik a garázs, a másik az iroda, a harmadik a lakás, a negyedik a vendégház – azaz jól ekülönülő funkciók, a hozzájuk logikusan kapcsolódó udvarrésszel. Az egyedüli amit hiányolok, az az előtető az egyes épületekről – nem tudom, hogy a szaggatott volnal az alaprajzon nem ezt jelölné-e – nagyon logikus lenne, és biztosítaná a fedett átjárást az épületek között.

@mB: "úgy vitatkozom vele, hogy én adom a szájába, hogy mit is gondol, mit is akarhatott, és milyen etikai hozzáállással… Nem túl elegáns." Ez a kritika szerintem nem jogos. A hozzaszolo csak azt irta le, hogy o mit érez ki a haz kapcsan (ami nem feltétlnul azonos az épitész mondanivalojaval) és én csak egyet tudok vele érteni.

@sponcsak: Itthon is léteznek tartósan rosszkedvű megrendelők és az ő igényeikre hangolódni hajlandó építészek. Ha valaki elsétál a balatonkenesei Kikötő utca végéig, és megnézi azt a csuparács-csupaszürke, vízparti, méretes házat, ami ott épült - nyilván sok pénzért kb. tíz évvel ezelőtt - és a mellé emelt barakkot (hajóról még jellegzetesebb), ugyancsak elmélázhat a motiváción.

@sponcsak: hát pedig ez egy egész érdekes darab... javaslom, tégy egy próbát: nézegesd még egy kicsit, lehetőleg az első benyomásaidat félretéve

@sityu: Megint egy performansz - legjobb esetben képzőművészeti alkotás. A szomszéd ház festői romossága a design fő eleme*. Kontrasztív utcai környezetet ennek lehetett jól építeni sívó sivár szürkéből, a hátsóudvari feeling így csalogatható elő a nézőből. Kívülről kopárság felső fokon, amihez képest belépvén, tehát bévül, előáll a puha-piheség...:-) * Becsült tatarozási ktsg: a szürke ház költségvetésének 18%-a.