Közélet, hírek

Építészeti világ-mustra a velencei Corderiában

1/13

Arsenale bejárat

?>
Arsenale bejárat
?>
Giardini
?>
Arsenale - nagyvárosok
?>
Arsenale
?>
holland pavilon
?>
az orosz pavilon
?>
?>
magyar pavilon
?>
magyar pavilon
?>
a japán pavilonban
?>
izraeli emlékmű
?>
?>
1/13

Arsenale bejárat

Építészeti világ-mustra a velencei Corderiában
Közélet, hírek

Építészeti világ-mustra a velencei Corderiában

2006.09.27. 13:07

avagy A londoni kalmár szemüvege. Borvendég Béla szemlézi a Financial Times-ból Edwin Heathcote cikkét

Építészeti világ-mustra a velencei Corderiában
avagy A londoni kalmár szemüvege

Borvendég Béla
szemlézi a Financial Times-ból a magyarul is jól beszélő Edwin Heathcote cikkét
 
"Ez a Biennale nem elveszett lehetőség, hanem jó kezdet. Mégis az a veszély, hogy legközelebb különös formáknak és borzalmas, olyan scifi animációknak szentelt kápolnák sorát látjuk majd, melyek jövőbeli autista városokat mutatnak be. Az egyetlen probléma, amiből tanulhatunk maga Velence. Az abszurd város a maga hasonlíthatatlan szeretetreméltóságával, amint elsüllyed a saját bűzlő csatornáiban. (....) A végítéletre váró szépsége maga a használhatatlan modell" - így ír lapjának a londoni Financial Times kritikusa, Edwin Heathcote 2006. szeptember 12-én.

   

Heathcote szerint a Biennále egy generáció számára még nemrég az újdonság ama fóruma volt, ahol a szakmabeliek új elméleteket csíphettek fel, ahol az építészek gratulálhattak egymásnak. Abban az időben, amikor az építészek szörnyen népszerűtlenek voltak. Mint olyanok, akik minden szépet és humánusat lerombolnak. Nagyon is szükségük volt tehát arra, hogy legalább egymást meggyőzzék arról, hogy valaki mégis figyel rájuk. Azóta nagyot fordult a világ. Mára ünnepelt figurák lettek, pop-hősök. Olyan szupersztárok, akik egymaguk képesek posztindusztriális odahagyott területeket újból pezsgő városközpontokká tenni - jegyzi meg fanyar angol iróniával.   

 

Hanem az ünneplés bizonytalanságot is hozott - folytatja. Amíg már a korábbi kiállításokon sem a tömény posztmodern, vagy strukturalista teória uralkodott, sőt egyáltalán nem is elméletek, hanem buggyant formák. Az idén azonban valami olyasmi jelentkezett, amit Richard Burdett kurátor, aki nem mellesleg a London School of Economics előadója, ´gyümölcs saláta´ felfogásként jellemez. Ami alatt azt érti, hogy a Biennále eltávolodott attól, hogy a bármennyire is nagyhangú, elbizakodott eszmék fóruma legyen és a legkorszerűbb építészet kiüresedését tükrözze.

 

 
Azt ugyan ő is bölcs dolognak tarja, hogy a téma átterelődött a városokra, hiszen történelmünk folyamán először vagyunk abban a helyzetben, hogy többen élünk városokban, mint a falvakban. Ugyanakkor a város, eltérően a legújabb művészeti galériáktól és hiperfallikus felfőkarcolőktól, végtelenűl összetett, paradox, folyamatosan változó és felfoghatatlan.

 

 

Az angolosan fanyar bevezető után Heathcote sorba vesz néhány pavilont. De előbb még megjegyzi, hogy az utóbbi évek egyetlen kormeghatározó, ámbár lelombozó építészeti szövege Rem Koolhaas S,M,L,XL írása. Ami afféle, a könyvespolcra való iratgyűjtő Ő találta ugyanis fel azt, hogy azt a keveréket, melyben összemosódnak a tények a fantáziával, a politikai tudatosság a cinizmussal, a humor azzal a pop art radikalizmussal, ami a végül is folyamatosan megkísérti napjaink építészeti vitáit. Ő az, aki megfogalmazta: úgy kell tekintsük a városokat, mint olyan képződményeket, melyek az ócskaságok imádatára csak azért épültek, hogy ily’ módon megalkossák a cinikus rafinéria átalakíthtatlan esztétikai fricskáinak sorozatát. Mely szerint a csúf jó, a fedett bevásárló utca mágikus, Lagos és Shanghai (nem Párizs és New York) a meghatározó jövőnk. És így tovább.

 

Burdett koncepciója mindenestre ennél sokkal komolyabb. Arra törekszik, hogy az építészetet visszahozza a az utcák valóságába. Hogy újra bevezesse az olyan kemény témákat, mint a szegénység, a szállítás, a politika, a bevándorlás, a bűnözés stb. Végső soron azonban a senkit sem sért meg. A statisztikák túlontúl ismerősek. A megoldások túlságosan általánosak. Megtudhatjuk továbbá, hogy a városok különbözőek. És egyre nagyobbak. Hogy egyes városokban Olimpiát fognak rendezni. Hogy a városok tele vannak emberekkel. A tömegközlekedés jó dolog. A korrupció ezzel szemben nem. Szóval mindezt, amit eddig is jól tudtunk.

 

De azért ő mindenestre elindult. Azzal, hogy csapra vert bizonyos nagy ügyeket, máris felkavarta az építészet világát. Szándékai jók és gratulálhatunk neki komplex, nagy, és árfogó — jóllehet kissé fárasztó törekvéséhez. A pavilonok? Hát az más tészta. A legtöbb ország ezúttal — szokatlan módon — igyekezett ragaszkodni a meghirderett kiíráshoz. Anglia ugyanazzal a farkcsóváló lelkesedéssel, mellyel az új abszurd EU direktívákat is követi (és amelyeket mindenestől figyelmen kívül hagynak Európa közepén), a kiírást komolyan véve pavilonját Sheffieldre hegyezte ki. Azzal, hogy London helyett északra ment, nyilván kellően felbőszítette a hivatalos köröket. Ugyanakkor mindenki egyenlően érezhette úgy, hogy kihagyták. Ebben a városban ugyanis nincsen építészet. Itt tárgyak láthatók, utcaképek. Rendesek, mindennapiak. Ez a város nem az építészetről szól, hanem az emberekről. Hál’istennek — teszi hozzá Heathcote. Burdett még túl is teljesítette a kiírást azzal, hogy megmutatja: ez a különösen robosztus város nehéz sorsa ellenére mégis képes volt arra, hogy megőrizze a büszkeségét és önazonosságát. Sokkal inkább a zenében, mint az építészetben.  — Olyan lecke ez, amire még azoknak az építészeknek is érdemes odafigyelni, akik az ilyesmit nem szivesen hallják meg — figyelmeztet.

 

Az USA pavilonja akár a Ground Zero újjáépítéséről is szólhatna. Ehelyett megrendítő képeket és filmfelvéteket láthatunk New Orleans pusztulásáról. Az újjáépítés terveinek bemutatása azonban vérszegény. Tehát megint csak az építészet a leggyengébb kapcsolat.

 

A belga Pavilon a közönségesre ereszkedik le És az ország, amelyik felmutatta számunkra a szürrealizmust, most megkísérli, hogy kicsavarja a szemlélődés levét a legunalmasabb körforgalmi csomópontból. Ez ugyan pihentető és költői. Ám csak azért az, mert nem tör arra, hogy az embert torkon ragadja.

 

Holland szomszédjaik okozzák a legnagyobb meglepetést. Ámbár vitathatóan. Azt várhatnánk ugyanis, hogy valamilyen poszt koolhaasi ócska telep terét mutatják be; jellegtelen külvárosokban látható hatalmas, merész grafikákat és rendkívüli épületeket. Ehelyett Amsterdam huszadik századbeli kifinomult építészettörténetét tárják a néző elé. És ez az egész Biennálén látható egyetlen koherens építészeti rajzsorozat. – "Gyönyörűséges!" – lelkesedik a cikk írója.

 

 

Alexander Brodsky orosz pavilonja sötét és nyugtalanító — folytatja. Zsigeri művészi installációjának rácsozata szembefordul a másutt tapasztalható szellős atmoszférával.

 

 

 

 

Eközben a magyaroknak sikerült elegyíteni a komoly mondanivalót az érintés egyfajta tévedhetetlen lágyságával. A pavilon, ami talán ezév legfinomabbja, tele van azokkal a giccses játékokkal, melyeket Budapest bimbózó kínai bolhapiacán kapni, és sunyi megjegyzést fűz a kereskedelmi deficithez, a bevándorláshoz és az országnak a Kelet és Nyugat közötti ingatag határhelyzetéhez.

 

A japán pavilon lemond arról, hogy az ország keresett szupertsztárjait arra bírja, koncentráljanak arra a szép organikus építészetre, amelyik a régebbi hagyományokból bomlik ki.
A többi javarésze szemét. Legfeljebb egy irányba terelő. Talán a harapás hiánya a legnagyobb probléma. A városi borzalmakat bemutató néhány  megdöbbentő fotón túl a bemutatókból hiányzik a kritika. Ha az volt a szándék, hogy azért rúgják fenékbe az építészeket, hogy lássanak végre túl saját modelljeik határain túl is, sokkalta több karakánségra lett volna szükség. Könnyű kritizálni névtelen távolkeleti szövetkezeteket, jóval nehezebb a saját kertben termesztett szupersztárokat. Olyanokat, akik a feneketlen szubmodernista katyvaszt köpülve nem szünnek meg egymásnak gratulálni. Ahhoz, hogy ők miként alakítják át a városokat. És végül végzetesen elkerülik az igazán nagy kérdéseket. Hol van Bagdad? Hol Libanon?  Miként változtatja meg a terror a városok határait? Az izraeli pavilon például szinte hihetetlen módon az elhunyt izraeli katonák tiszteletére emelt emlékműveket mutatja be.

 
 
Burdett tehát megnyitotta az utat a lehetséges, valódi, radikális viták előtt, ami mindeddig hiányzik. Ezzel senkit nem sértett meg. Legfeljebb néhány handabandázó építészt. De ők a jövő évben így is úgy is visszatérnek.

Borvendég Béla
fotók: Építészfórum

A rovat támogatója a Graniti Fiandre 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Épületek/Középület

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM // Egy hely + Építészfórum

2021.01.06. 17:41
00:08:06

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk