Feltárás a Hajógyári-szigeten

Előírják a beruházónak a Hajógyári-szigetenen talált középkori romok megtartását. Képes beszámoló az "Álomsziget" projekt előkészítő ásatásának idei évadjáról.

Egy 13-16. századi birtokközpont, egy Árpád-kori falu részletei, számos római kori kőemlék és rézkori objektumok kerültek elő a Hajógyári-szigeten 2009-ben elvégzett feltárásokon.

A Budapesti Történeti Múzeum 2009. március 19. – október 2. között folytatta a Hajógyári-szigeten 2007-ben megkezdett feltárás-sorozatot, a tervezett „Álomsziget" beruházáshoz kapcsolódó próbafeltárásokat. A munkák továbbra is az óbudai Nagy-sziget déli részén, vagyis a beruházás központi területén folytak. A feltárások idén három különböző lelőhelyre irányultak. A 2008-ban már nagyobb felületen érintett Árpád-kori falu (5. lelőhely, 1. munkaterület) újabb, 1017 m²-ét volt lehetőségünk feltárni, a 2008. évi kutatás közvetlen nyugati szomszédságában. A 3. számú, római, középkori és őskori objektumokat tartalmazó lelőhelyen idén 3969 m² feltárását végeztük el. Csaknem teljes egészében kibontakozott előttünk a 2. lelőhely (4. munkaterület, 8130 m²) középkori birtokközpontja. Utóbbi lelőhelyen a feltárás megtartandó, bemutatásra javasolt régészeti emlékeket is eredményezett két középkori, kifalazott pincével ellátott épület formájában.

 

 

Idei legdélebbi munkaterületünkön a múlt évben már nagyobb felületen feltárt Árpád-kori falu újabb részletét tártuk fel. A feltárás a település déli, kevésbé intenzív részét érintette, így idén lakóházakat nem találtunk, egy kisebb önálló kemence, számos területhatároló, vízelvezető árok, valamint az egykori felszínen álló faoszlopos konstrukciók nyomai fontos kiegészítést adtak a falu szerkezetével, belső topográfiájával kapcsolatban. A település déli és nyugati határait továbbra sem érte el a feltárás.

 

 

Az idei feltárás áttörést jelentett a terület őskori (középső rézkor) használatának megismerése terén, hiszen az elmúlt évek 1-1 őskori objektuma, és szórványos edénylelete után idén több, változatos leletanyagot adó gödör csoportját tárhattuk fel egy újabb magányosan álló, helyben összeroppant edényen kívül. A gödrökből előkerült számos, részben összeilleszthető kerámia (fazék, tál, csőtalpas edény) mellett pattintott kőeszközök és készítési hulladékuk, réz huzalból kialakított horog, spirál voltak a legkiemelkedőbb leletek.

3. számú munkaterületünkön a középső rézkortól a 19. századig több periódust különíthettünk el. A 19. század első felére keltezhető árkokon, 17. század végi – 18. század eleji sírokon kívül 16-17. századi mezőgazdasági területek határait jelölő kerítések nyomai, 14-15. századi gödörobjektumok és római árkok, gödrök, cölöplyukak feltárására került sor.

 

 

A középső rézkort szórványos kerámia töredékek, és két, leleteket alig tartalmazó gödör képviselte. A jelenségek többsége a munkaterület déli részén jelentkező kisebb kiemelkedésen csoportosult valamennyi régészeti korszakban. Itt helyezkedtek el a legtöbb értelmezési problémát felvető 2-3. századi, tehát a szemközti szigetrészen található helytartói palotával egykorú római objektumok is. A kissé szabálytalan, leletet alig tartalmazó árkok rendeltetése bizonytalan, az árokrendszert keleten és nyugaton cölöpsorok egészítik ki. Ugyancsak kiterjedtebb cölöpkonstrukció nyomait találtuk meg a terület északnyugati részén.

Míg néhány szórványként előkerült viseleti tárgy (övcsat és veret töredékek, cipőszeg) utalhat katonai környezetre, a délen feltárt gazdag, 2-3. századi háztartás hulladékát tartalmazó szemétgödör inkább civil összefüggéseket sejtet. Az eddigi adatok alapján gazdasági, esetleg mezőgazdasági, kertészeti területhasználatra gondolhatunk, a jelenségek pontosabb értelmezését további feltárások segíthetik.

 

 

A 4. munkaterület (2. lelőhely) megkutatása során egy több fázisú középkori települést, egy valószínűleg középkori soros temető 8 sírját, s egy ezekhez nem biztosan köthető (helyzete, és a többi objektumhoz való viszonya alapján inkább a szomszédos, 3. munkaterületen jelentkező újkori sírokhoz kapcsolható), magányos csontvázas sírt tártunk fel.

A település nem falu, hanem valószínűleg egy nagyobb birtoktest központi része lehetett. Időben és térben is két részre bontható: egy korábbra keltezhető, nagyobb alapterületű telepre, és egy későbbi, kisebb területen, kissé az előzőre ráfedve létesített egységre. A korábbi egységet egy nagyméretű, trapéz alakú, széles, mély árok vette körül, melynek bejárata (kétoldalt ívelt lezáródás, és két nagyméretű cölöplyuk – egy szekér által még éppen átjárható méretben) a keleti oldalon volt. (Az árok egy jelentős szakaszát már 2007-ben feltártuk a terület északi részén.) Lényegében egy természetes, észak-déli irányú dombhát déli végének körülkerítéséről, védelméről van itt szó.

 

 

Az árkon belül (ill. közvetlenül hozzá kapcsolódva kívülről) különböző felszíni, faszerkezetes építményekhez tartozó cölöplyukak, kisebb vízelvezető árkok, gödrök, kővel falazott kutak, nagyméretű élelem- vagy terménytároló pincék/vermek kerültek elő.

Az árkon kívül, attól északra egy nagyméretű (19,80 m x 6 m alapterületű), kőalapozású, valószínűleg fa felmenő falú épület maradványai kerültek elő, sajnos csak az alapozás legalsó kősora szintjén, azonban a ház délnyugati sarkában lévő (7,80 m x 4,60 m alapterületű), szintén kővel falazott pince fala helyenként 1,5 m magasságig megmaradt.

 

 

Mind a felmenő falak, mind pedig a pince falazása agyagba, földbe rakott, vegyes, többnyire mészkő anyagú. A kövek közt számos újrahasznosított római faragvány is volt az omladékból kibontott darabok alapján, s néhány tégla is tarkította a falazatot. A pincébe a házon belülről keletről, és kívülről, észak felől is vezetett altalajba vágott lépcsőjű lejárat.

 

 

A háztól néhány méterre keletre szintén kővel falazott kút került elő. Az objektumokat nem egyszerre használták: legkorábbra egy tárlóverem és a kút keltezhető: mindkettőnek 13. századi volt a betöltése. Egy másik nagy, földbe ásott, faszerkezetes pince/verem a betöltése alapján a 14. század első feléig volt használatban. Az objektumok nagy részét (köztük az épületet és a kerítőárkot is) a leletanyag alapján a 15. század első felében töltötték be, de folyamatos használatuk elképzelhető a 13. század végétől.

 

 

Az árok délkeleti szakaszába, a 15. századi betöltésbe egy nagyméretű, ovális alakú, kerámiaégetésre használt kemencét építettek. A kemence munkagödre nagy mennyiségben tartalmazta selejtes, gyengén égetett, azonos típusú vörös kerámiák töredékeit, melyek a megelőző időszakban a területen ritkának számítottak.

 

 

A későbbi egység a terület déli felén, kissé ráfedve a korábbi településre, jóval kisebb alapterületen létesült: a korábbihoz hasonló, de némileg sekélyebb, enyhén szilvamag alaprajzú kerítőárkot ástak, melynek szűkebb (kocsi által már nem járható) bejárata észak felé nézett.

Ennek közepén, nagyjából azonos alapterületre épített, de két különböző épület maradványai kerültek elő. A későbbi, kissé szélesebb falú ház alapozásának legalsó kősora, illetve helyenként csak a kiszedett fal nyoma maradt meg, használatának idejéről semmit nem tudunk.

Ennek belsejében, kissé eltérő tájolással egy szárazon rakott kövekből épült pince jó állapotú, közel másfél méter magasságban megmaradt falai állnak (9,20 m x 5,50 m alapterületen), melyhez észak felől, a pincefalat visszabontva, később egy földbe vájt kamrarészt toldottak.

 

 

Építésének pontos ideje nem ismert, betöltése alapján pusztulása a 16. század közepére - második felére tehető, s ugyanebben az időben tölthették fel a hozzá tartozó árkot is. A pince felhagyása szerencsés módon nem járt a falak kiszedésével, vagy jelentősebb elomlásával, azok közt a kövek közt, amelyek mégis beomlottak, itt is találtunk római faragványokat, az omladék alatt, pedig több nagyobb kőtömb között egy 1. századi római sírsztélé felső, reliefes része is fennmaradt az elhunyt ábrázolásával. A falazat anyaga itt is vegyes, főként mészkő, kevés tégla itt is került a falakba, a fal szövete a másik épületnél megfigyeltnél jóval gondosabb, precízebb kivitelezésre utal.

 

 

A feltárt terület északnyugati és délkeleti részén leletanyaggal nem keltezett, s mindkét kerítőárkon kívül eső, cölöpszerkezetes építmények nyomai kerültek elő.

A két sírsorban jelentkező 8 sír pontosan nem datálható, a rétegtani helyzet alapján (egy gyermeksírt a későbbi árok bolygatott) a korábbi település időszakához köthető.

 

 

A terület nyugati szélén a szomszédos 3. munkaterületen tapasztalthoz hasonló módon szórványos őskori kerámiák is kerültek elő rétegből, de határozott objektum itt sem volt köthető a korszakhoz.

A két középkori épületet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megtartandó emlékként értékelte helyszíni bejárás során, a témában összehívott egyeztetésen a beruházó a megtartás mellett vállalta azok bemutatását is. A bemutatás technikai, építészeti részletei később kerülnek tisztázásra.

Havas Zoltán ásatásvezető régész - Dr. Tóh Anikó régész

A cikket a BTM régészeti oldala bocsátotta rendelkezésünkre, a plusz képeket Havas Zoltán régésztől kaptuk.