Flexibilis és plasztikus – A budapesti Domus áruház

„A lakásépítkezés fellendülésének velejárója a bútor és más lakberendezések iránti igény hasonló arányú növekedése" – írta a Magyar Hírlap 1970-ben. A növekvő kereslet kielégítése érdekében kezdődött meg a Domus áruházlánc építése is, melynek budapesti zászlóshajóját Lázár Antal és Reimholz Péter tervezte. Az 1974-ben elkészült bútoráruházat a Velencei Építészeti Biennále Othernity projektjével együttműködő Lechner Tudásközpont cikksorozatában, Pesti Monika írásával mutatjuk be.

„Még hosszú ideig fog tartani a bútorkonjunktúra és mind az ipar, mind a kereskedelem nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a szükségleteket ellássa. Országszerte egymás után nyílnak a nagy alapterületű bútor- és lakberendezési áruházak" – írta a Magyar Hírlap 1970. október 5-i számában. A Róbert Károly körút és a Lehel út sarkára tervezett Domus áruházat így mutatta be a lap: „a majdnem 10000 négyzetméter alapterületű bútoráruház 4800 négyzetméter eladótérrel és 2200 négyzetméter raktárral fog rendelkezni. Építési költségére 80 millió forintot irányoztak elő. (…) Az emeletek között mozgólépcső és több lift szállítja a vásárlókat. A bútorokat boxokban és szabadon kiállítva mutatják be. A bútorokon kívül szőnyeg, lakástextília, világítóberendezések, háztartási gépek, rádió, televízió is kaphatók majd az áruházban." 

A szocialista időszak egyik emblematikus márkájává vált Domus lakberendezési áruházláncot az 1949-ben alapított Bútorértékesítő Vállalat, a BÚTORÉRT hozta létre. A hatvanas-hetvenes évek fordulójára a lakásépítések a bútorok iránti keresletet is felfokozták, hiszen az új, minimálisra méretezett otthonok berendezéséhez a régi bútorok nem voltak praktikusak, vagy egyáltalán be sem fértek, ezért a vállalat új rendszerű üzletek létrehozását határozta el. Az áruházlánc zászlóshajója a Róbert Károly körút és a Lehel út sarkán felépült budapesti egység lett. 

A tervezői megbízást Lázár Antal – ahogy a Lechner Tudásközpont Fehér köpeny és rajzasztal című beszélgetésén elmondta – a lovassport iránti szenvedélyének köszönhette. A Budapesti Honvéd pályáján, edzés közben kapta a felkérést egy másik lovastól, Szentmihályi Jánostól, a Bútorértékesítő Vállalat munkatársától, hogy elvállalnák-e Reimholz Péterrel – aki a szomszéd szobában ült az Ipartervben, és már korábban is dolgozott együtt Lázárral – az áruház megtervezését. A nagy állami tervezőirodák korában járunk azonban, amikor egy építész önállóan nem végezhetett ilyen munkákat, így Lázár is csak azt tudta válaszolni, hogy nagyon szívesen, de ők beosztott tervezők, az Ipartervben a főnökük, Szendrői Jenő dönthet a dologról. 

Szendrőinek szerencsére nem volt ellenvetése, így a két fiatal építész nekiláthatott a tervezésnek, azonban a munkaidejüket az egyéb, már korábban megkapott feladatok kitöltötték. Az áruházon ebből adódóan otthon, önállóan, minden főnöki kontroll nélkül dolgoztak. A kiviteli terveket már munkaidőben készíthették, és a bútoráruház hamarosan fel is épült, a harmincas éveik elején járó építészek első jelentős műveként. Az épület terveit a Lechner Tudásközpont Dokumentációs Központja őrzi, Lázár Antal szakmai életművének részeként.

Lázárék Mies van der Rohe elméletére támaszkodva a funkció, a szerkezet és a forma hármas egységét kiegészítették a flexibilitás követelményével. Az élet állandóan fejlődik, alakul, úgy kell építeni, hogy a ma még ismeretlen jövőnek is teret adjunk. Ez a szempont ebben az esetben azért is különösen fontossá vált, mert a még gyerekcipőben járó Domus vezetőinek sem volt még pontos elképzelése arról, hogy hogyan is fognak működni az áruházak. 

A tervezők a téglalap alaprajzú telek száz százalékos beépítésével létrejött épületet kétféle zónára osztották: az eladótér funkciójú terekben 21 méter fesztávolságú gerendák biztosítják a flexibilitást, az átalakíthatóságot, a kiszolgáló funkciók pedig három vasbetonmagban kaptak helyet, a nagy fesztávolságú vasbeton tartók ezekre támaszkodnak. 
 
„A tervezési program (…) vizsgálatának eredményeképpen két egymástól alapvetően különböző tércsoport különült el világosan egymástól. Ahhoz, hogy a primer funkció (közönségforgalmi terek) számára minél nagyobb szabadságot biztosíthassunk, az alárendelt tereket összevontuk három »plasztikus« zónába, ahová sikerült a nagy terek szabadságfokát egyébként ugyancsak csökkentő függőleges tartószerkezeteket is bevonnunk. A primer funkció tereire az iparosított módszerekkel való előállítás, méretkoordináció, az alkatrészek csereszabatossága, egyszóval »kristályossága« vált jellemzővé, míg a kiszolgáló zónák egyedi, egyszeri funkcionális, monolitikus térrészekké váltak" – írta Lázár Antal és Reimholz Péter a bútoráruházról a Magyar Építőművészet 1974/6. számában megjelent cikkükben.

Az építészek ezt a kettősséget – ahogy írásukban kifejtik – mind konkrét, mind elméleti szinten igyekeztek konzekvensen végigvinni: „Környezetformálási célunknak ez azért felelt meg elsőrangúan, mert konstruktív lehetőséget adott a személytelen semlegességtől az impulzív szubjektivitásig szinte valamennyi hatás kimunkálására. (Pl. az épület háttérbe lépésének szándéka az eladási terekben, ahol a hangsúly az emberek és tárgyak viszonyán van, az esztétikum forrása maga az itt folyó élet, míg máshol az épület és ember viszonya válik érdekessé, az épület oldaláról aktív ráhatás jelentkezik.) Ennek megfelelően a plasztikus zónákra hárult továbbá az épület környezetéhez való alkalmazkodás feladata is."

A tervezők négy alrendszert állítottak fel, amelyek mobilitás szempontjából eltérőek voltak, ezek a strukturális-szerkezeti elemek, a beépített alkatrészek, a mobil épületszerkezetek és a berendezések. A szerkezettervező Nagy Bence volt. Lázár elmondása szerint az Ipartervben dolgoztak annak idején az ország legjobb statikusai, részben olyanok, akik már a két világháború között óriási csarnokokat terveztek. 

A hatalmas fesztáv és a homlokzat konzolosan kiugró tömegeinek megvalósításához valóban kitűnő szerkezettervezőre volt szükség. Az utóbbit nemcsak formai szempontok indokolták: ebben az időben még érvényben volt az a terv a Hungária körgyűrűvel kapcsolatban, amely szerint a teljes pesti nyomvonalon lábakra emelt hídszerkezeten folyt volna a kétszer kétsávos forgalom, alatta gyorsvillamossal, valamint parkolósávokat is tartalmazó szervizutakkal. A kiszélesítés elvette volna a járda addigi keresztmetszetét, ezért a gyalogosforgalom lehetőségét a lépcsőzetes homlokzati tömeg alatt teremtették volna meg. A Lehel úti homlokzat törtvonalú kialakítása szintén nem egy puszta építészeti fogás, hanem a kereszteződés tervezett nagyobb útkeresztmetszetének hagy helyet. 

A budapestit követő székesfehérvárival együtt Lázár és Reimholz Domus áruházait a strukturalizmus irányzatához szokás sorolni, bár a tervezőknek ez nem volt direkt szándéka. Ahogy Lázár Antal Mészáros Ábel már említett beszélgetéssorozatán elmondta, a szóbanforgó korszakban nemcsak az építészetben, hanem az európai társadalmakban és a különböző művészeti ágakban is nagy átalakulások zajlottak. A strukturalizmusban, amint a neve is mutatja, a szerkezetnek nagy jelentősége van, de a kifejezés valójában ennél sokkal többet jelent, az 1960-as évek derekán a szó már megjelent a társadalomtudományokban is. Bár a vasfüggöny mögött voltunk, az Ipartervben elérhetőek voltak a külföldi, így az angol, német, francia, észak-európai, japán építészeti folyóiratok, és mint fiatal építészek, rendkívül érzékenyek voltak az újdonságokra, amelyek természetesen nagy hatással voltak rájuk. 

A bő egy év alatt lezajlott kivitelezés tapasztalatai azt bizonyították az építészek számára, hogy az épület kettős jellege a magyar építőipar akkori „egyenetlen felkészültségének" is nagyon jól megfelelt. Ugyanis a flexibilis, nagy terek előregyártott szerkezetei meg tudtak felelni a pontosság követelményének, „míg a plasztikus részek létrehozására kitűnően alkalmas bármely hagyományos építési módszer" – ahogy Lázár és Reimholz a már idézett cikkükben írják. Ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy az áruház megvalósítása több ponton önkényesen eltért a tervezői elképzelésektől. 

Az épület nemcsak a magyar folyóiratokban jelent meg, hanem a Deutsche Bauzeitschrift című, Németországban – az akkori NSZK-ban – kiadott lap is kétoldalas, illusztrált cikkben számolt be róla 1976-ban. 

Pesti Monika

Források

Lázár Antal, Reimholz Péter: Domus Áruház, Budapest, Magyar Építőművészet 1974/6.
Papp Géza: Domus, azaz ház. Hg.hu, 2009. február 27.
Mészáros Ábel: Strukturalizmus térben és időben. Építészfórum, 2018. február 13.
Fehérköpeny és rajzasztal - beszélgetés Lázár Antal építésszel

A 2020-as Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjában az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című koncepció valósul meg, ami Budapest 1962 és 1986 közötti építészetét veszi alapul. A projekt keretében a korszak tizenkét ikonikus fővárosi épületét tervezik újra magyar, lengyel, szlovák, cseh, szlovén, szerb, román, ukrán és észt építészirodák, így mutatva be a modern örökség alternatív megőrzésének lehetőségeit. A tervek szerint augusztus végén kezdődő kiállításig kéthetente egy-egy újabb épület történetét ismerhetik meg az érdeklődők. A sorozat a Lechner Tudásközpont és az Építészfórum szakmai együttműködésének keretében valósul meg.
 

A koncepcióban szereplő 12 budapesti épület:
Déli pályaudvar (1962, 1977), tervező: Kővári György, MÁVTI
Dob utcai trafóház (1965), tervező: Léstyán Ernő, ERŐTERV
OTP lakóház (1967), tervező: Boross Zoltán, BUVÁTI
OKISZ székház (1973), tervező: Mónus János, ÁÉTV
Domus áruház (1974), tervező: Reimholz Péter - Lázár Antal, IPARTERV
Újpalotai toronyház (1976), tervező: Tenke Tibor, TTI
Planetárium (1977), tervező: Lux László (BME Építészmérnöki Kar)
Villamos Teherelosztó Központ (1979), tervező: Virág Csaba, LAKÓTERV
Kelenföldi Városközpont (1979), tervezők: Zilahy István - Bada József, LAKÓTERV
13. kerületi pártház (1979), tervezők: V. Pázmándi Margit, ÁÉTI
Kelenföldi református templom (1981), tervező: Szabó István (magántervezőként)
Újpesti Ady Endre Művelődési Ház (1986), tervező: Ferencz István, ÉSZAKTERV